Korábban írtunk róla, hogy a 444-nek sikerült lefotózniaVárkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet egy új, a korábbinál nagyobb és drágább szuperjachton.
A lap szerint a Rose D’or nevű jacht az elmúlt hetekben
„járt Máltán (Valetta), aztán Szicilíában (Taormina, Siracusa, Riposto), július 31-én reggel érkezett Nápolyba, onnan délután már Mészáros Lőrinc gyerekeivel a fedélzetén indult el Amalfi irányába. Augusztus 2-án járt Positano alatt, este Salernónál, másnap újra Nápolyban, ahol augusztus 3-án délután csatlakozott Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea. Rögtön el is indultak Caprira.”
Superyachtfan nevű oldalra hivatkozva azt írja, a jacht ára 75 millió dollár, ami 360 forintos árfolyamon számolva 27 milliárd forintot jelent.
Az alábbi videón meg is nézzhetitek, hogy hol tölti a nyaralását Andrea és Lőrinc. Ilyen belülről a luxushajó.
Korábban írtunk róla, hogy a 444-nek sikerült lefotózniaVárkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet egy új, a korábbinál nagyobb és drágább szuperjachton.
A lap szerint a Rose D’or nevű jacht az elmúlt hetekben
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
444: közpénz-százmilliókkal kitömött vállalkozó köpte le a TISZA Párt aktivistáját
Kiderítették, ki az a férfi, aki Abádszalókon inzultálta a tiszásokat. Egy mezőtúri vállalkozóról van szó, aki hatalmas adótartozása ellenére óriási finanszírozást kapott uniós forrásokból.
A 444.hu kiderítette, hogy a TISZA Párt aktivistáját vasárnap Abádszalókon leköpő és botrányos stílusban üvöltöző férfi nem más, mint a Mezőtúron régóta ismert Herceg Zoltán. A vállalkozó a 2010-es évek elején vezette a helyi Nemzeti Szállodát. Az épületet még 2008-ban vette át, és a felújításáról 2014-ben adott interjút a városi televíziónak.
A szálloda-üzemeltetésre létrehozott cége 2012-ben már szerepelt a 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező vállalkozások listáján, amit egészen 2016-ig halmozott, míg végül felszámolták a céget.
A férfi 2012-ben alapította a Prince Job Holding Zrt.-t is, amely papíron munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik. Később hivatalosan kiszállt a vállalatból, amely a felesége nevére került, de a nyilvántartásokban és az elérhetőségeknél továbbra is az ő adatai szerepelnek. A vállalkozás eredetileg mezőtúri címre volt bejegyezve, majd Kétpón működött, most pedig Újlengyelben van bejelentve, ahol nincs iparűzési adó.
A cég két alkalommal jelentős uniós támogatást kapott: egyszer 100 millió forintot munkabérköltségek finanszírozására, majd 294,5 millió forintot egy mezőtúri gabonatároló felépítésére. Érdekesség, hogy a cég kétszer – legutóbb idén márciusban – engedélyt kapott haditechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatásra is.
Herceg vasárnap keveredett szóváltásba a Tisza Párt kerékpáros aktivistáival Abádszalókon, a Tisza-tó partján lévő mobilházaknál. A párt rendezvényszervezője, Zelcsényi Miklós videóra vette az esetet. A felvételen az látható, ahogy a férfi leköpi az egyik biciklist, majd kiabál: „Ez a buzi azt mondja, hogy gyere ki a ketrecből.” Ezután így kérdez: „Mi vagyok én, majom, te szarházi?”
A 444.hu kiderítette, hogy a TISZA Párt aktivistáját vasárnap Abádszalókon leköpő és botrányos stílusban üvöltöző férfi nem más, mint a Mezőtúron régóta ismert Herceg Zoltán. A vállalkozó a 2010-es évek elején vezette a helyi Nemzeti Szállodát. Az épületet még 2008-ban vette át, és a felújításáról 2014-ben adott interjút a városi televíziónak.
A szálloda-üzemeltetésre létrehozott cége 2012-ben már szerepelt a 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező vállalkozások listáján, amit egészen 2016-ig halmozott, míg végül felszámolták a céget.
A férfi 2012-ben alapította a Prince Job Holding Zrt.-t is, amely papíron munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik. Később hivatalosan kiszállt a vállalatból, amely a felesége nevére került, de a nyilvántartásokban és az elérhetőségeknél továbbra is az ő adatai szerepelnek. A vállalkozás eredetileg mezőtúri címre volt bejegyezve, majd Kétpón működött, most pedig Újlengyelben van bejelentve, ahol nincs iparűzési adó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter a Campus közleményéről: felvonult a fél bukott kormánypárti bagázs, mégis a fellépőktől és a vendégektől kell elhatárolódni
Majka debreceni koncertjén kivégezték a fiktív Bindzisztán elnökét. A jelenet nagy politikai vihart kavart - Magyar Pétert a fesztivál reakciója zavarja, nem is kicsit.
A Campus Fesztivál szervezői vasárnap este közleményt tettek közzé a Facebook-oldalukon, amelyben hangsúlyozták, hogy elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól és a színpadi produkciók félreértelmezhető elemeitől. Bár konkrétan nem írták le, elég egyértelmű, hogy a bejegyzés hátterében Majka szombati koncertje állhat. A rapper és csapata a Csurran, cseppen című dal végén a színpadon fordítva fogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik a dalban minden korrupciót bevalló miniszterelnököt, aki a videoklip sztorija szerint a fiktív Bindzsisztán első embere.
A jelenetre több kormányközeli médium is lecsapott.
A Magyar Nemzet „Nyilvános kivégzésre buzdít Majka, újabb aljas húzás a rappertől” címmel jelentetett meg cikket, amelyben Deák Dániel is megszólal, mondván: „az ilyen és ehhez hasonló nyílt erőszak megjelenítése veszélyes”. A Hír TV Híradója „A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka” címmel számolt be az esetről. A fesztivál elhatárolódó közleménye alatt hamar megjelent Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is, aki azt kommentelte:
„Végülis csak a fél bukott kormánypárti bagázs vonult fel és próbált kampányolni, de nyilván a fellépőktől és a jegyet vásárló vendégektől kell elhatárolódni… Kósa, Papp és Vitályos vett egyébként jegyet?”
A TISZA Párt elnöke a dehir.hu beszámolója alapján a Campuson kampányoló fideszesekre utalt. A debreceni hírportál megírta, hogy a fesztivál hivatalos megnyitóján Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő és Papp László, Debrecen polgármestere is színpadra lépett, míg szombaton Vitályos Eszter kormányszóvivő és Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára vett részt a rendezvény egyik panelbeszélgetésén.
A Campus Fesztivál szervezői vasárnap este közleményt tettek közzé a Facebook-oldalukon, amelyben hangsúlyozták, hogy elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól és a színpadi produkciók félreértelmezhető elemeitől. Bár konkrétan nem írták le, elég egyértelmű, hogy a bejegyzés hátterében Majka szombati koncertje állhat. A rapper és csapata a Csurran, cseppen című dal végén a színpadon fordítva fogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik a dalban minden korrupciót bevalló miniszterelnököt, aki a videoklip sztorija szerint a fiktív Bindzsisztán első embere.
A jelenetre több kormányközeli médium is lecsapott.
A Magyar Nemzet „Nyilvános kivégzésre buzdít Majka, újabb aljas húzás a rappertől” címmel jelentetett meg cikket, amelyben Deák Dániel is megszólal, mondván: „az ilyen és ehhez hasonló nyílt erőszak megjelenítése veszélyes”. A Hír TV Híradója „A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka” címmel számolt be az esetről. A fesztivál elhatárolódó közleménye alatt hamar megjelent Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is, aki azt kommentelte:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy: a NER-propagandának eddig semmi baja nem volt az erőszakkal, most meg „megy a jajveszékelés” a Majka-koncert miatt
A humorista több példát is felhozott arra, amikor kormánypárti közszereplők sértegettek és fenyegettek, mégsem lett botrány. Bayer, Majka és Bencsik egyaránt megkapta a magáét.
Pottyondy Edina humorista Facebook-bejegyzésben reagált a kormányoldal szerinte kettős mércéjére, amit a Campus Fesztiválon elhíresült kivégzős jelenet kapcsán alkalmaz. A posztban azt írja, amikor egy 23 éves popzenész véglénynek nevezte a Fidesz-szavazókat, a NER-propaganda azonnal őrjöngött.
„Az sem számított, hogy Azahriah bocsánatot kért, úgy háborogtak, mintha az egész magyar kultúrát és a békés társadalmi együttélést támadás érte volna.”
A humorista szerint teljesen más a helyzet, ha kormánypárti szereplők szólnak be. Felidézte, hogy Bayer Zsolt a fesztiválozó magyar fiatalokat „csupa kígyóvállú kis sz…rjancsi”-nak nevezte, és „ócskának, pitiánernek, ostobának, aljasnak, becstelennek” hordta el, mégsem lett belőle botrány.
Pottyondy azt is felhozta, hogy Majka korábban a Facebookon egy ellenzéki közszereplő megverésére buzdított, Bencsik András pedig a „bubuk” kivégzéséről fantáziált, de ez sem zavarta a kormányoldalt. Most mégis háborognak, mert „egy koncerten egy fiktív ország fiktív diktátorát mikrofonnal fejbe lőtték”. Hozzátette: az első két eset minden morális mérce szerint problémás, az utóbbi pedig csak akkor lenne az,
ha Petőfit is betiltanák a „Dicsőséges nagyurak” vagy az „Akasszátok föl a királyokat!” miatt.
Bejegyzése végén azt írta, a kormányzat már kísérletet sem tesz arra, hogy következetességet vagy erkölcsi felelősséget mutasson. Szerinte „az egész kommunikációjuk egy konstans őrjöngés és hazudozás”.
Pottyondy Edina humorista Facebook-bejegyzésben reagált a kormányoldal szerinte kettős mércéjére, amit a Campus Fesztiválon elhíresült kivégzős jelenet kapcsán alkalmaz. A posztban azt írja, amikor egy 23 éves popzenész véglénynek nevezte a Fidesz-szavazókat, a NER-propaganda azonnal őrjöngött.
„Az sem számított, hogy Azahriah bocsánatot kért, úgy háborogtak, mintha az egész magyar kultúrát és a békés társadalmi együttélést támadás érte volna.”
A humorista szerint teljesen más a helyzet, ha kormánypárti szereplők szólnak be. Felidézte, hogy Bayer Zsolt a fesztiválozó magyar fiatalokat „csupa kígyóvállú kis sz…rjancsi”-nak nevezte, és „ócskának, pitiánernek, ostobának, aljasnak, becstelennek” hordta el, mégsem lett belőle botrány.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem mindenkinek esik jól, nekünk sem, akik csináljuk, de ilyen az élet” – Orbán jobbkezét a kormány kampányairól is kérdezték a keresztény táborban
Nem volt hiány belemenős kérdésekben Nagy János előadása után. A kormányfő családjának és Mészáros Lőrincnek a gazdagodásáról is kérdezték. Az államtitkár a politikai kommunikáció durva stílusáról is beszélt, ami neki sem esik jól, de, mint mondta, „ilyen az élet”.
Nagy János államtitkár több kényes kérdésre is válaszolt a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában, a Csillagpont Fesztiválon. Szóba került a kormánykommunikáció stílusa, a háborús veszélyhelyzet, a Voks2025 és Mészáros Lőrinc, illetve az Orbán-család gazdagodása is.
Az egyik néző arról kérdezte Nagy Jánost, hogy keresztény emberként mégis hogyan látja Orbán Viktor apjának, vejének és barátjának gazdagodását, illetve azt, hogy ezek az emberek az ország leggazdagabbjai közé emelkedtek a Fidesz-kormányzás alatt. Nagy János erre azt mondta, a törvényt mindenkinek be kell tartania, még a miniszterelnöknek is.
Ezután „tanmesét” mondott egy Mészáros Lőrincnek dolgozó villanyszerelőről, akivel sörözés közben találkozott.
A sztori szerint a férfi elárulta a politikusnak, hogy szereti a munkáját, jó a fizetése, és ünnepek idején bónuszt is kap. Az államtitkár szerint csak ennyi a lényeg, hogy a vállalkozók befizessék az adót, a cégeik rendben legyenek, és a nekik dolgozó emberek megkapják a fizetésüket.
A Voks2025 szavazással kapcsolatban is érkezett kritika Nagy János felé. A kérdező szerint a kormány túl erősen képviselte a nemek melletti álláspontot, ezzel befolyásolta az embereket. Az államtitkár erre úgy reagált, hogy szerinte mindenki szabadon dönthetett, majd véleménynyilvánító szavazásnak nevezte a kezdeményezést. Hozzátette:
„Szent meggyőződésem, hogy ha Ukrajna uniós tag lesz, az unió megszűnik létezni, az uniónak vége lesz, mint a botnak.”
A pódiumbeszélgetésen szóba került a háborús veszélyhelyzet is, amire a kérdező álláspontja szerint semmi szükség nincs. Nagy János erre azt felelte, „azért van veszélyhelyzet, mert olyan döntésekre van kényszerítve a kormány és államigazgatás, ami miatt szükséges, hogy azok jogilag meg legyenek alapozva.” Kiemelte: ő maga is annak örülne, ha „a háború véget érne, és az egész háborús veszélyhelyzeti intézkedést elfelejtenénk és lezárnánk.”
Nagy beszélgetőtársa, Szontágh Szabolcs református lelkész úgy érezte, erre még rá kell erősítenie, így lényegében leprás beteghez hasonlította a lerohant Ukrajnát. Mint mondta, ha a kérdező mellett egy leprás ülne, és nem menne arrébb, akkor ő is megfertőződne, és mindketten meghalnának. „Na, ezt jelenti a háborús veszélyhelyzet” – szűrte le Szontágh.
(A lepra kevéssé fertőző. az emberek 95 százaléka meg sem betegszik, de az biztos, hogy valaki mellé ülve nem lehet elkapni)
Az államtitkárt arról is kérdezték, miért van szüksége egy kereszténydemokrata pártnak olyan kampányokra, mint a MiniFeri, a háborúpárti retorika vagy a „mi van, kicsi”. Nagy János közölte: „Értem, hogy magának ez nem tetszik. De ha ez adhatja meg a többséget, akkor sajnos ezt viselni kell. Nincs mögötte hazugság. A tények mögötte megvannak. A stílussal van magának problémája, és ezzel nincs egyedül. Ezzel nem tudunk mit kezdeni. Nem mindenkinek esik jól, nekünk sem, akik csináljuk, de ilyen az élet.”