HÍREK
A Rovatból

Minden eddiginél több vidéki iskola csatlakozott a polgári engedetlenséghez

Van olyan intézmény, ahol már a szülők is kifejezték szolidaritásukat, és nem vitték be az iskolába a gyerekeiket.


Kedden minden eddiginél több vidéki iskola csatlakozott a tanárok polgári engedetlenségéhez, miután a kormány február 11-én jelentősen korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát - írja a Telex.

A vidéki iskolák közül tiltakozásban többek között a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola, a váci Madách Imre Gimnázium, pécsi Leövey Klára Gimnázium, a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a martonvásári Beethoven Általános Iskola és a tatabányai Pólya György Általános Iskola tanárai vesznek részt. Budapesten pedig a Kosztolányi Dezső Gimnázium, a Móricz Zsigmond Gimnázium, az Ady Endre Gimnázium, a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola, a Dózsa György Gimnázium, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, illetve a Szent István Gimnázium pedagógusai csatlakoztak a polgári engedetlenséghez.

A miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 37 tanár vesz részt az engedetlenségben.

"A kormány rendelete nemcsak lényegében lehetetlenné, de nevetségessé is teszi a pedagógussztrájkot, hiszen az kimerülne az egyébként is megalázó bérünkről való lemondással"

- írják a lapnak küldött közleményükben.

A pécsi Leövey Klára Gimnázium tanárai közül csak ketten vesznek részt az engedetlenségben, de nyilatkozatukhoz a tantestület nagy része csatlakozott. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban 23 tanár, a Martonvásári Beethoven Általános Iskolából 10 tanár vesz részt a tiltakozásban az 50 fős tantestületből. A Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskolában négy pedagógus nem veszi fel a munkát, további kb. 20 tanár közös nyilatkozat aláírásával támogatja őket. A váci Madách Imre Gimnáziumból 29 pedagógus fog délután 2-ig tiltakozni.

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban pedig több mint 20 tanára élt a polgári engedetlenség eszközével.

A Kosztolányi Dezső Gimnáziumban 20 tanár nem veszi fel a munkát az első négy tanítási órában, és további nyolc tanár a támogató nyilatkozat aláírásával fejezi ki szolidaritását. A Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium egyik tanára a Telexnek azt mondta, hogy 30-an fognak engedetlenkedni 8-12 óra között.

A Móricz Zsigmond Gimnáziumban 20, az Ady Endre Gimnáziumban pedig 29 pedagógus nem veszi fel a munkát. A Szent István Gimnázium 59 fős tantestületéből 22-en vesznek részt aktívan a tiltakozásban, további 21 pedagógus támogatja őket.

A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kb. 20 tanár mellett pedig elsőként a szülők is kifejezték szolidaritásukat, és nem vitték be az iskolába a gyerekeiket. A lap szerint a teljes felső tagozat hiányzik, a folyosók üresek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy bejelentést tett Magyar Péter: Kevesebb, mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson
Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást. A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is.


„Kevesebb mint 12 óra alatt több mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson, és tízezer új letöltést regisztráltunk a Tisza Világ applikációban” – írta Magyar Péter a Facebookon.

A Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást, ami meghatározza majd a következő három hét témáját.

A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is. Az ünnepnapon is lesz nagy TISZA-rendezvény, a Deákról a Hősök terére vonulnak, Magyar szerint ez lesz a legnagyobb rendezvényük az elmúlt másfél évben.

Most Magyar nagy bejelentést tett:

"Kevesebb mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson és tízezer új letöltést regisztráltunk a TISZA Világ applikációban!

Köszönjük, köszönjük, köszönjük!

Kérlek, szavazzatok minél többen, és értesítsétek a családotokat és a barátaitokat is!

Köszönjük az önkénteseinknek, hogy több száz helyszínen voltak ma személyesen jelen! Folytatjuk."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Direkt36: Dokumentum bizonyítja, hogy Mészáros Lőrinc áll Orbán Viktor apjának milliárdos építkezése mögött
A Direkt36 birtokába került irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég segítette Orbán Győzőt.


Orbán Viktor régi barátja, az elmúlt években Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.

Az oknyomozó portál azt írja:

az irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég azzal segítette Orbán Győzőt, hogy egy 2023-2024-es, a beruházás részleteit ismerő egyik forrás szerint 3,6 milliárd forintos költségű munkához ők biztosítottak fedezetet.

A nagy beruházások előtt az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég forrása az adott építkezésre.

A dokumentum értelmében Orbán Győző helyett ezt a fedezetet ebben az esetben Mészáros Lőrinc cége igazolta, illetve fizette ki

- jegyzi meg a Direkt36.

A oknyomozó portál birtokába került iratban kevés információ szerepel a beruházásról, ugyanakkor a Direkt36 szerint

több jel is arra utal, hogy az Orbán apja által régóta épített, egyre fényűzőbbnek kinéző hatvanpusztai ingatlankomplexumról van szó.

Az irat a beruházást „8087 Alcsútdoboz” néven említi. A hatvanpusztai birtok a település mellett van. A helyi önkormányzathoz és építőiparhoz kötődő források pedig azt mondták a Direkt36-nak: nem tudnak arról, hogy Orbán Győzőnek lenne más nagyobb, milliárdos értékű beruházása a környéken.

A dokumentum szerint a kivitelező a Fejér B.Á.L. Zrt., amely Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában áll. Ennek a cégnek egy munkagépe szerepel egy, a hatvanpusztai birtokról készült fotón is, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közzé - jegyzi meg az oknyomozó portál.

A Dirket36 szerint az alcsútdobozi beruházással összefüggő pénzügyi tranzakció minden korábbinál erősebb bizonyítéka annak, hogy van pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc között.

Mészáros egy ügyvédi irodán keresztül reagált. A Direkt36 kérdéseire ugyan nem válaszoltak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a dokumentum hitelességét sem támasztják alá.

A kérdésekre az Első Fedezetkezelő Zrt. vezérigazgatója, Orbán Győző és Orbán Viktor sem válaszolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megmagyarázták a pedofilozást: Lázár János abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt
Szabó Bálint szerint ha a kormány komolyan gondolja, hogy az alaptalan vádaskodást börtönnel büntetik, akkor Lázár Jánosnak is börtönbe kell mennie. Rágalmazás és becsületsértés miatt meg is tette a feljelentést.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 01.



Igaz-e, hogy pedofil - ezt kérdezte Lázár János miniszter Szabó Bálint politikai aktivistától, aki múlt heti soproni fóruma előtt kérdezte Lázárt a szolgálati autójáról. A tárcavezető azt is hozzátette: szerinte Szabóról több városban is ezt beszélik. Az építési és közlekedési minisztérium azt írta az RTL híradójának: Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt. Múlt héten mások mellett Orbán Viktor és Gulyás Gergely is arról beszélt: aki pedofíliával vádol másokat, annak börtönben a helye. Semjén Zsolt pedig vérvádról és vörös vonalról beszélt.

Sopronban tartott Lázárinfót az építési és közlekedési miniszter múlt csütörtökön. A lakossági fórum előtt szólította meg őt Szabó Bálint politikai aktivista, aki először az elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról,

"Miniszter úr, békén hagyod most már Szabó Zsolt emlékét?"

Majd szolgálati autójáról kérdezte a minisztert.

"- Most is hoztad magaddal a fiadat a kék villogós autóddal, vagy most?

- A saját gyerekeddel foglalkozz, Bálint.

- De ez nem egy személyes kérdés.

- Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?

- Ez nagyon csúnya, János.

- Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.

- János, ez egy nagyon csúnya dolog volt.

- Válaszoljon erre a kérdésre.

- Nem igaz, barátom."

Szabó Bálint szerint a miniszter alaptalanul vádaskodott:

"Azért, mert én lebuktatom Lázár János luxizó és kék villogóval száguldozó fiát, aki egyetemista ráadásul, ezek után ezzel visszatámadni ez roppant aljas és mocskos."

Múlt hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kérte ki magának a parlamentben, hogy a DK képviselője tőle kérdezte, hogy ki az a Zsolti bácsi, akit pedofíliával hoztak összefüggésbe.

"Szemen szedett hazugság, forrás nélküli rágalom" - mondta.

Az ATV-ben pedig arról beszélt, hogy ilyen durva vádakkal szerinte magyar politikust korábban még nem illettek.

"Szándékos emberöléssel vagy pedofíliával vádolni valakit... ilyen súlyú dologról nem volt szó. Ez egy vörös vonal átlépés."

Szabó Bálint azt mondja, egyetért Semjén Zsolttal:

"Ez valóban egy vérvörös vonal, nincsen helye közéleti embernek sehol a politikába oldaltól függetlenül, aki mást ilyen súlyos bűncselekménnyel alaptalanul és hamisan vádolt."

Semjén felháborodása után a miniszterelnök és más kormánypárti politikusok is súlyos megtorlást ígértek:

"Mindenki, aki rágalmazott, mindenki aki hamis vádat fogalmazott meg és mindenki, aki megtámadta a kormánytagokat, a megfelelő jogi eljárással fogja magát szembe találni."

"Éveket kell börtönben tölteni a legjobb meggyőződésem szerint annak, aki valótlan rágalmakat és hazugságokat közöl."

Szabó Bálint szerint ha a kormány komolyan gondolja, hogy az alaptalan vádaskodást börtönnel büntetik, akkor Lázár Jánosnak is börtönbe kell mennie. Rágalmazás és becsületsértés miatt meg is tette a feljelentést.

A híradó kereste Lázár Jánost azért, hogy megtudja, mire alapozta kérdéseit, és hogy szerinte nem lépte-e át a Semjén Zsolt által említett vörös vonalat.

A kérdésekre nem válaszolt. Minisztériuma azt írta:

"Lázár János abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták Greta Thunberget, miután az izraeli hadsereg feltartóztatta az aktivista segélyflottáját
Izraeli erők azután tartóztatták fel a hajókat, hogy azok megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját.


Izraeli erők tartóztatták fel több palesztinbarát flottila hajóját is Gáza partjaitól nagyjából 120 kilométerre, amikor a hajók megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját. A hajókon segélyt akartak bejuttatni a területre.

Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint a rajtaütést a konvoj élén haladó Almával kezdték.

A hatóságok őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó aktivistákat, köztük Greta Thunberget.

A minisztérium felvételt is közzétett az elfogásról, amelyen Thunberg egy hajó fedélzetén ül, és az izraeli hadsereg egyik tagja vizet és kabátot ad neki.

Thunberg az elfogás előtt nem sokkal az Instagramra feltöltött videóüzenetben ezt mondta: „Greta Thunberg vagyok. Az Alma hajón vagyok. Izrael hamarosan elfog minket.”

A letartóztatott aktivistákat az izraeli Asdód kikötőjébe szállították.

A flottilla saját hajókövetési adatai szerint csütörtök hajnalig összesen 13 hajót állítottak meg vagy tartóztattak fel. A szervezők közölték, hogy a többi hajó „rendületlenül folytatja”, és hozzátették: célpontjuktól 85 kilométerre járnak.

A Global Sumud Flotilla több mint 40 civil hajóból áll, fedélzetükön mintegy 500 parlamenti képviselővel, jogásszal és aktivistával – köztük Thunberggel. A konvoj humanitárius segélyt vitt Gázába, noha Izrael többször felszólította őket a visszafordulásra.

(via CNN, Guardian, Reuters)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk