Megváltoztatták a mentési protokollt, miután júliusban lesodort egy fán épségben fennakadt siklóernyőst a segítségére küldött katonai helikopter rotorszele, emiatt pedig életét vesztette a sportoló, írja a Népszava.
A siklóernyősök korábban többször kérték, hogy hasonló esetekben vonják be őket a mentésbe, mert alpinistáikkal sokszor biztonságosabb megoldásokra lettek volna képesek.
Szöllösi László hozzátette: a mentési protokoll változásáról nem értesítették őket, ezt valójában csak „tapasztalják”.
"Július eleje óta három olyan esetről tudunk, amikor siklóernyőst fáról kellett menteni. Mindhárom esetben a 112-es segélyhívóra érkezett bejelentés. Ezek után riasztották a szövetségünket is, alpinistáink pedig hamar kiérkeztek a helyszínre és anélkül mentették le társaikat, hogy szükség lett volna a rotorszél miatt kockázatos katonai helikopterek bevetésére"
- mondta a Magyar Szabad Repülők Szövetségének elnökségi tagja.
A repülésbiztonsági szakértő megjegyezte: szerintük az lenne az ideális procedúra, ha hasonló esetekben a helyszínre küldött mentő, rendőr, tűzoltó döntene arról, hogy szükséges-e, a jól képzett civil segítsége, hiszen ők hivatásos szakemberek.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és a Honvédelmi Minisztérium az ügyben indult vizsgálatokra hivatkozva nem válaszolt arra a lapnak, hogy a tragédia óta változtattak-e a mentési protokollon. Az sem derült ki, hogy milyen eljárással mentenének akkor, ha ma történne egy ugyanolyan ejtőernyős baleset, mint július elején.
Megváltoztatták a mentési protokollt, miután júliusban lesodort egy fán épségben fennakadt siklóernyőst a segítségére küldött katonai helikopter rotorszele, emiatt pedig életét vesztette a sportoló, írja a Népszava.
A siklóernyősök korábban többször kérték, hogy hasonló esetekben vonják be őket a mentésbe, mert alpinistáikkal sokszor biztonságosabb megoldásokra lettek volna képesek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy markológép rázuhan az úttestre a 6-os főúton, Vasas közelében. A baleset még július 3-án történt, de a róla készült felvétel csak nemrég jelent meg a BpiAutósok.hu-n.
Egy kamion szállította a markológépet, de a szerelvény nem fért át a híd alatt, ezért a rakomány az útra zuhant. Nem sérült meg senki, de ez nem sokon múlt.
„Túléltük! Az autón is csak kisebb nyomok maradtak. Kb. egy másodperc alatt kellett reagálni. A markoló gémje volt magasabbra hagyva, és konkrétan bezuhant az úttest középső sávjába” – nyilatkozta a felvételt készítő sofőr a balesetről.

„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.
A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.
Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,
féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.
Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.
Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.
R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.
Renner így fogalmazott a történtek után:
„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.
A kihallgatáson a férfi azt mondta,
a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.