HÍREK
A Rovatból

Megúszta a leminősítést Magyarország a Fitchnél, Varga Mihály szerint ez kedvező

Jóllehet a Fitch Ratings nem számol azzal, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások teljesen leállnak, ha azonban energiahordozó-adagolást kellene bevezetni, az Magyarországon valószínűleg recessziót és a jelenleginél is sokkal magasabb inflációt okozna.


Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek "BBB" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő egyebek mellett azzal a véleményével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést, hogy a magyar gazdaság szerkezeti mérőszámai erőteljesek a hasonló besorolású többi ország strukturális mutatóival összevetve.

A Fitch kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakot stabil gazdasági növekedés jellemezte, és ennek fő hajtóerejét a beruházások adták.

A cég hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

a mérleg másik oldalán a magas közadósság, az "unortodox" költségvetési és monetáris politikai lépések sora, valamint a kormányzati jelzőszámok gyengülése áll.

A magyar államadós-besorolás stabil kilátása az elemzés szerint mindazonáltal azt tükrözi, hogy a Fitch tartós gazdasági növekedéssel, a külső egyensúlyi helyzet fokozatos javulásával, valamint költségvetési konszolidációval számol, és azt várja, hogy mindezek eredményeként a közadósság-ráta is javul a következő három évben.

A hitelminősítő közölte azt is, hogy

várakozása szerint Magyarország szeptember végéig egyezségre jut az Európai Bizottsággal a magyar helyreállítási tervről, és így hozzájuthat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett helyreállítási alap finanszírozásaihoz.

A Fitch Ratings megítélése szerint az erről folyó tárgyalások az utóbbi hetekben konstruktívabbá váltak, és a hitelminősítő azzal számol, hogy a magyar kormány további engedményekre lesz hajlandó a közbeszerzések és a korrupcióellenes eljárások területén.

A cég a fő kockázatok között említi a függést az orosz energiahordozó-szállításoktól, kiemelve, hogy Magyarország nyersolaj-szükségletének 80 százalékát, földgázigényének 95 százalékát Oroszországból importálja.

Jóllehet a Fitch Ratings nem számol azzal, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások teljesen leállnak, ha azonban az Európai Unióban kiterjedt energiahordozó-adagolást kellene bevezetni, az Magyarországon valószínűleg recessziót és a jelenleginél is sokkal magasabb inflációt okozna - áll a hitelminősítő londoni elemzésében.

A Fitch az idei évre a magyar hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékos növekedésével számol, mindenekelőtt a korábbi dinamika erőteljes továbblendítő hatása és az idei év első felére jellemző robusztus hazai kereslet alapján. A cég kiemeli, hogy a "BBB" szuverén besorolású társgazdaságok jelenlegi éves GDP-növekedési mediánja 4,4 százalék.

Az április-májusi reálgazdasági mérőszámok arra vallanak, hogy a magyar gazdaság az idei második negyedévben is gyors ütemben növekedett - áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő ugyanakkor 2023-ban 2,4 százalékra lassuló növekedésre számít a magyar gazdaságban. Ezt az előrejelzést a cég elsősorban azzal a várakozásával indokolja, hogy gyengül a magánszektor fogyasztása, csökken a beruházási érték és a külső környezet is kedvezőtlenebbé válik.

A Fitch hangsúlyozza, hogy jövő évi növekedési prognózisát is kockázatok terhelik, és e kockázatok elsősorban az orosz földgázszállítások esetleges leállásához kötődnek.

A hitelminősítő előrejelzése szerint az infláció idei egész évi átlagos üteme 11,3 százalék lesz. A Fitch Ratings közölte ugyanakkor, hogy számításai szerint a közműszolgáltatásokra, üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre érvénybe léptetett felső hatósági árkorlátok 2022-ben 4,3 százalékponttal, 2023-ban 0,7 százalékponttal csökkentik az inflációs ütemet.

A cég azzal számol, hogy az üzemanyagokra és az élelmiszerekre elrendelt hatósági árkorlátokat a kormány fokozatosan felszámolja.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a jövő évi átlagos infláció Magyarországon 7,6 százalékra lassul. A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő hónapokban folytatja kamatemelési ciklusát, és irányadó kamata az év végére eléri a 12,25 százalékot.

A cég közölte: véleménye szerint a tervezett államháztartási konszolidáció lehetővé teszi a kormány 4,9 százalékos GDP-arányos idei hiánycéljának teljesítését, de ennek feltétele az, hogy Magyarország megkapja az uniós finanszírozásokat.

A Fitch jövőre 3,9 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít.

A hitelminősítő szerint az államadósság-ráta az idén a hazai össztermék 77 százaléka körüli szinten stagnál, de 2024-re 70 százalék környékére csökken.

A GDP-hez mért magas bruttó adósságállomány a magyar szuverén minősítés egyik fő gyengesége; a "BBB" besorolású mezőny mediánja jelenleg 55 százalék - hangsúlyozza elemzésében a Fitch Ratings.

Kedvező, hogy a Fitch Ratings a háborús válság és az európai recessziós félelmek ellenére is megerősítette hazánk besorolását, és stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

- írta Varga Mihály pénzügyminiszter szombat reggel Facebook-oldalán.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban Csehország és Szlovákia kilátásait is rontották a hitelminősítők.

"A Fitch Ratings szerint Magyarország növekedési képességei a hasonló besorolású országokhoz képest is erősek, az év egészében 5 százalék feletti növekedést várnak a magyar gazdaságban" - tette hozzá Varga Mihály.

Mint hangsúlyozta, az elmúlt évtized munkájának köszönhető, hogy a világjárvány után és a háború idején is mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlja Magyarországot.

"A célunk az, hogy a magyar gazdaság növekedését a háborús válságban is megőrizzük" - mutatott rá Varga Mihály.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vucic öt tonna marihuána miatt magyarázkodik, közben sorra rúgják ki a nyomozókat
Rekordfogásként értékelte a szerb belügyminiszter a 7-10 millió euró értékű kábítószer lefoglalását. Közben a parlament elfogadta a vitatott Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét.


Magyarázkodásra kényszerül Aleksandar Vucic szerb elnök, miután Észak-Macedóniában felmerült, hogy a kormányzó Szerb Haladó Párthoz köthető körök állami segítséggel csempészhettek több tonna marihuánát Szerbiába. A hatalmas mennyiségű kábítószerre január végén a párt egyik politikusának, Rade Spasojevicnek a krusevaci raktárában bukkantak rá a hatóságok. Ivica Dacic szerb belügyminiszter rekordfogásról beszélt, amely Szerbia történetében is a legnagyobb; a lefoglalt drog értékét 7 és 10 millió euró (2,67–3,82 milliárd forint) közé becsülte – írta a hvg.hu.

A példátlan mennyiség ellenére a nyomozást beárnyékolja, hogy az ügyön dolgozó több kulcsfigurát is gyors egymásutánban menesztettek:

leváltották Irena Bjelos ügyésznőt, valamint a kábítószer-ellenes szolgálat vezetőjét, Rasa Popovicot és helyettesét is. Mindeközben a szerb törvényhozás elfogadta az úgynevezett Mrdic-törvényt, amely korlátozza az ügyészség függetlenségét, és megteremti a politikai ellenőrzés lehetőségét.

Egy szerbiai magyar portál szerint a rendőri állományban egyre nagyobb az elégedetlenség a Vucic-rezsimmel szemben a politikai érdekek alapján történő kinevezések miatt.

A drog a jelek szerint Észak-Macedóniából érkezett, ahol 2016 óta legális az orvosi célú marihuánatermesztés. A szerb nyomozással párhuzamosan ott is vizsgálódnak: a szkopjei Ohis vegyi gyár környékén tartott razzia során további tíz tonna marihuánát találtak. A macedón rendőrség az Alfafarm nevű cég több munkatársát is körözi. A vállalat 2023-ban alakult, és 2024 márciusától rendelkezik termesztési engedéllyel.

A januári fogás ügyében Aleksandar Vucic is megszólalt, aki határozottan tagadta, hogy állami alkalmazottaknak közük lenne az ügyhöz. Ezzel szemben a Macedóniai Szociáldemokrata Unió közleményben tudatta:

szerintük ekkora mennyiségű kábítószer csak úgy juthatott át a szerb–macedón határon, ha a csempészeket mindkét oldalon kormányzati szereplők segítették.

Nem ez az első eset, hogy Aleksandar Vucic neve illegális marihuánatermesztéssel kapcsolatban merül fel. 2021-ben a szerb államfő védelmébe vette Predgrag Koluvját, akit az ügyészség több tonna marihuána termesztésével vádolt, ám végül csupán 88 gramm kannabisz birtoklásáért indult ellene eljárás. Koluvját a szerb sajtó drogbáróként emlegeti, noha hivatalosan biokertészettel foglalkozott. A farmján – ahol 2015-ben Aleksandar Vulin akkori belügyminiszter is megfordult – a rendőrök 65 ezer tő marihuánát foglaltak le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem, nem hibáztam” - Trump nem kér bocsánatot az Obamáékat majomként ábrázoló videó után
Egy 62 másodperces, AI-manipulált videót tettek közzé Donald Trump Truth Social-oldalán. A posztot a Fehér Ház előbb védte, majd a kétpárti felháborodás nyomására 12 óra múlva eltávolították.


„Nem, nem hibáztam” – mondta Donald Trump újságíróknak, miután a Fehér Ház eltávolította azt a videót a Truth Social oldaláról, amelynek végén Barack és Michelle Obamát majomként ábrázolták. Az elnök azzal védekezett, hogy csak a klip elejét látta, amely a választási csalásról szólt, a rasszista részt nem, és bár elítéli azt, bocsánatot nem kér.

A 62 másodperces videó csütörtök késő este került ki Trump közösségi oldalára. Az összeállítás nagyrészt a 2020-as választásokkal kapcsolatos, már többször cáfolt állításokat sorolta,

a végén azonban egy rövid, mesterséges intelligenciával manipulált betét jelent meg, amely a volt elnöki párt majomtestekre montírozva mutatta, miközben a The Lion Sleeps Tonight című dal szólt.

A posztot a közzététel után nagyjából 12 órával, pénteken vették le. A Fehér Ház kommunikációja is fordulatot vett: Karoline Leavitt szóvivő először „internetes mémként” védte a klipet, és arra kérte a kritikusokat, „hagyják abba az álmérgelődést”, később azonban egy másik hivatalos közlemény már egy stábtag tévedésére hivatkozott, és bejelentette a törlést.

A videó republikánus oldalon is kritikát váltott ki. „Imádkoztam, hogy hamis legyen, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól” – mondta az Axiosnak Tim Scott dél-karolinai szenátor. John Curtis utahi szenátor pedig „nyíltan rasszistának és megbocsáthatatlannak” nevezte a megosztást. „Donald Trump videója vállaltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült” – közölte az NAACP, az Egyesült Államok legnagyobb fekete polgárjogi szervezete, kiemelve, hogy a bejegyzés a Fekete Történelem Hónapjában jelent meg. Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata vezetője egy videóüzenetben „rosszindulatú dögnek” nevezte Trumpot.

A The Washington Post részletes cikke szerint a klipben felhasznált betét egy Trump-párti mémkészítő anyagából származik, a megosztott verzión az @XERIAS_X vízjel látható. A feketéket majomként ábrázoló toposz egy évszázados, dehumanizáló rasszista eszköz. A volt elnöki pár egyelőre nem reagált a történtekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki a Magyarországon bujkáló volt lengyel miniszter ellen
Zbigniew Ziobrót bűnszervezet irányításával és közpénzek elsikkasztásával gyanúsítják a lengyel hatóságok. A volt miniszter ellen 26 bűncselekmény miatt adtak ki körözést, de kiadatása bizonytalan.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Országos elfogatóparancsot adott ki péntek este a lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro, a Jog és Igazságosság (PiS) volt igazságügyi minisztere ellen, aki saját közlése szerint Magyarországon tartózkodik, miután januárban politikai menedékjogot kapott. A varsói rendőrség hivatalos oldalán közzétette a körözést Ziobro fényképével és adataival,

mert a politikus az ügyészség szerint bujkál a hatóságok elől.

A pénteki elfogatóparancsot egy nappal korábbi bírósági döntés előzte meg, amely elrendelte a volt miniszter ideiglenes letartóztatását. A vádhatóság azzal érvelt, hogy fennáll a szökés, az elrejtőzés és az eljárás befolyásolásának veszélye. „A bíróság elismerte a bűncselekmények elkövetésének magas valószínűségét” – mondta Piotr Woźniak helyettes főügyész a döntés után.

A Tusk-kormány által felállított új ügyészség összesen 26 bűncselekménnyel gyanúsítja Ziobrót, köztük bűnszervezet irányításával, valamint a bűncselekmények áldozatainak szánt Igazságosság Alap pénzeinek politikai célú felhasználásával. A vádak szerint ebből a keretből finanszírozták többek között a Pegasus kémszoftver beszerzését is. A lengyel ügyészség több mint 143 millió zloty, átszámítva körülbelül 13,1 milliárd forintnyi közpénz politikai célú felhasználását vizsgálja.

Ziobro januárban maga jelentette be, hogy Magyarországon tartózkodik, miután a magyar kormány menedékjogot biztosított számára. „Úgy döntöttem, külföldön maradok, amíg Lengyelországban vissza nem állnak a jogállamiság valódi garanciái” – közölte Ziobro a The Guardian szerint. Donald Tusk lengyel miniszterelnök a hírre szarkasztikusan csak annyit írt: „Logikus döntés.” A magyar kormány részéről Szijjártó Péter külügyminiszter akkor megerősítette, hogy „több” olyan személy is kapott menedéket, aki Lengyelországban „politikai üldöztetésnek” lenne kitéve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk