HÍREK
A Rovatból

Megnyerte a bizalmi szavazást Boris Johnson brit miniszterelnök, nem lesznek még előrehozott választások

Az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjai közül 211-en szavaztak bizalmat Johnsonnak, 148-an a kormányfő ellen voksoltak. Johnson közölte: egyáltalán nincs szándékában előrehozott parlamenti választások kiírása.

Link másolása

Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Johnson az eredmény ismertetése után nagyon jónak minősítette a szavazás kimenetelét és közölte, hogy nem foglalkozik az előrehozott választások gondolatával.

Sir Graham Brady, a frakció vezetőválasztási ügyekben is illetékes szakbizottságának elnöke hétfő este bejelentette, hogy az alsóházi konzervatív pártcsoport tagjai közül 211-en szavaztak bizalmat Johnsonnak, 148-an a kormányfő ellen voksoltak.

A Konzervatív Párt jelenleg érvényes szabályzata alapján a következő tizenkét hónapban nem lehet újabb bizalmi szavazást kezdeményezni Johnson ellen.

A hétfői szavazás eredményei után elhangzott első szakértői vélemények szerint azonban Johnson továbbra sem veheti teljesen biztosra, hogy a következő, 2024-ben esedékes brit parlamenti választásokon is ő vezeti még a Konzervatív Pártot, az ellene leadott 148 frakcióvoks ugyanis azt jelzi, hogy az alsóházi pártcsoporton belül rendkívül magas, 41 százalék a távozását kívánó képviselők száma.

A brit Konzervatív Párt frakciójában legutóbb 2018. december 12-én volt bizalmi szavazás Johnson hivatali elődje, Theresa May ellen. Azt a bizalmatlansági indítványt zömmel a keményvonalas EU-szkeptikus frakciótábor kezdeményezte, amely rendkívül elégedetlen volt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről Theresa May által elért akkori megállapodással.

Akkor a szavazást Theresa May megnyerte. Az ellene szavazók aránya annak idején 37 százalék volt, vagyis az akkori frakciólétszámhoz képest számottevően kisebb, mint a hétfői bizalmi szavazáson Johnson ellen szavazóké, May azonban fél évvel később mégis kénytelen volt lemondani, miután az alsóházi konzervatív frakcióval képtelen volt a továbbiakban sarkalatos - főleg a Brexit-megállapodáshoz kötődő - kormányindítványokat elfogadtatni.

A hétfői bizalmi szavazás kimenetelének ismertetése utáni nyilatkozatában Boris Johnson kijelentette: a voksolás "pozitív, meggyőző és döntő, a politika és az ország számára rendkívül jó" eredménnyel zárult.

A kormányfő szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy az ország túllépjen ezen az ügyön, a Konzervatív Párt vezette kormánynak pedig arra, hogy egységesen, megerősödve összpontosíthassa figyelmét a legfontosabb, elsősorban gazdasági feladatokra.

Kérdésre válaszolva Johnson közölte: a megnyert bizalmi szavazás után - az erre irányuló felhívások ellenére - egyáltalán nincs szándékában előrehozott parlamenti választások kiírása.

A Johnson elleni bizalmi szavazás hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni miniszterelnöki hivatalban és más kormányintézményekben a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt szigorú korlátozások idején több kerti partit, ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket tartottak, nem egyszer Johnson részvételével.

A közkeletűen "partygate" néven emlegetett ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A brit miniszterelnök megítélését a Konzervatív Párton és a közvéleményen belül is egyaránt jelentősen rontotta, hogy a londoni rendőrség nemrégiben megbírságolta őt a korlátozások idején tartott Downing Street-i partik miatt.

Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt rendőrhatósági szankcióval sújtottak.

A Konzervatív Párt támogatottsága a felmérések szerint jelenleg 7 százalékponttal elmarad a legnagyobb ellenzéki erőétől, a Munkáspártétól.

A legnagyobb brit közvélemény- és piackutató cég, a YouGov legutóbbi országos gyorsfelmérése kimutatta azt is, hogy a választók 59 százaléka szerint Johnsonnak távoznia kellene tisztségéből.

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának - a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek - kellett kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást.

Az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek hírek arról, hogy egyre több képviselő nyújtja be a Sir Graham Brady vezette frakcióbizottsághoz a bizalmi szavazást kezdeményező levelét.

Az eljárás azonban titkos, és egyedül Brady tudta, hogy pontosan hány konzervatív képviselő csatlakozott a kezdeményezéshez.

Brady a konvencióknak megfelelően csak akkor állhatott a nyilvánosság elé, amikor a kezdeményező levelek száma elérte az előírt minimumot.

Ezt a bejelentés tette meg Sir Graham hétfő délelőtt a londoni parlament épületénél összegyűlt újságíróknak.

A frakcióbizottság vezetője nem fedte fel, hogy pontosan hány konzervatív képviselő kezdeményezte a bizalmi szavazást, csak annyit közölt hivatalosan, hogy a benyújtott levelek száma meghaladta a szükséges minimumot.

Ha a konzervatív frakció egyszerű többsége Johnson ellen voksolt volna a hétfő esti bizalmi szavazáson, a miniszterelnöknek távoznia kellett volna az általa vezetett Konzervatív Párt éléről és így a kormányfői tisztségből is, és az utódválasztáson nem indulhatott volna.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: