Megint páros lábbal szállt bele Rogán Antalba Varga Judit volt férje
Magyar Péter tegnap már kifakadt egyszer a NER nagykutyája ellen, ma pedig újból megsorozta Rogánt, miközben azt üzente Facebook-oldalán: „Ne féljetek!”
Miután Varga Judit volt férje, Magyar Péter szombaton Facebook-oldalán bejelentette, hogy lemond állami céges pozícióiról, vasárnap újabb bejegyzésben részletezte, miért szakított a NER-rel. Az már az első megnyilvánulásából is kitűnt, hogy – finom fogalmazva – nem szíveli Rogán Antalt, a Miniszterelnök Kabinetiroda vezetőjét, de erre ma rátett még néhány lapáttal.
Ahogyan beszámoltunk róla, Magyar Péter szombaton volt felesége, Varga Judit és Novák Katalin lemondása után azt írta a Facebookon, hogy egy percig sem akar olyan rendszer részese lenni, amelyben „az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak”.
Ezzel minden bizonnyal a távozásra kényszerült köztársasági elnök kegyelmi botrányára célzott, mellyel kapcsolatban úgy láthatja, hogy a Fidesz felső vezetése Novákkal és Vargával viteti el a balhét.
„Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája” – írta tegnap Magyar.
Varga Judit volt férje ma újra megindokolta döntését, egyúttal pedig ismét kiemelte Rogánt, akiről megint igencsak negatívan és gúnyosan írt, „a propaganda és a szolgálatok korlátlan urának” nevezte:
„Sokan kérdezik, hogy eddig miért hallgattam, miért csak most világosodtam meg. Ennek egyrészt családi oka van, másrészt borzasztó nehéz döntés szakítani az ember teljes korábbi életével és kockára tenni évtizedes emberi kapcsolatokat. Harmadrészt pedig, bárki bármit is állít, a Fidesz többsége nem Rogán Antal és a hozzá hasonlók, rengeteg jóravaló ember dolgozik ebben a rendszerben kizárólag a hazájáért és a magyar emberek boldogulásáért és nem az oligarchák gazdagodásáért. Ha a párt tagjai szavazhatnának, a propaganda és a szolgálatok korlátlan ura azonnal visszavonulhatna élvezni a civil életet és a »találmányából szerzett« milliárdokat.”
Magyar arra is kitért, számít rá, hogy mostantól a kormányoldal célkeresztjében lesz:
„Tisztában vagyok vele, hogy a rogáni propagandagépezet szemében a mai naptól egyszerre leszek áruló, bűnöző, bosszúálló, pszichopata, drogos, gyerekverő, brüsszelita, sorosbérenc, háborúpárti, stb… Egyik sem vagyok. Volt szerencsém személyesen is megismerni a rendszer és a szolgálatok működését, ezért tudatában vagyok annak, hogy mostantól minden eszközzel megpróbálnak majd vádolni, lejáratni, ellehetetleníteni, és ehhez fel fogják használni a korábban hozzám közel állókat is, de innen is jelzem, hogy nem félek, és azt kérem, hogy senki se féljen kiállni az igazságért, a hazánkért és az elesettekért. Ne féljetek!”
Miután Varga Judit volt férje, Magyar Péter szombaton Facebook-oldalán bejelentette, hogy lemond állami céges pozícióiról, vasárnap újabb bejegyzésben részletezte, miért szakított a NER-rel. Az már az első megnyilvánulásából is kitűnt, hogy – finom fogalmazva – nem szíveli Rogán Antalt, a Miniszterelnök Kabinetiroda vezetőjét, de erre ma rátett még néhány lapáttal.
Ahogyan beszámoltunk róla, Magyar Péter szombaton volt felesége, Varga Judit és Novák Katalin lemondása után azt írta a Facebookon, hogy egy percig sem akar olyan rendszer részese lenni, amelyben „az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek, az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat” – kitálalt a gyerekvédelmi szakember
Kuslits Gábor szerint a magyar gyermekvédelem rendszerszintű problémákkal küzd. Közben a Szőlő utcai javítóintézet ügye még mindig árnyékot vet a gyermekvédelemre: a volt intézményvezető orgiákat is szervezhetett.
Májusban robbant ki a Szőlő utcai javítóintézet botránya, amikor a vezetőt, Juhász Péter Pált és társát azzal gyanúsították meg, hogy a gyermekvédelemben nevelkedő lányokat prostitúcióra kényszerítették.
A Rendészeti Államtitkárság a letartóztatás után azt közölte, hogy a gyanú szerint a javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt. Ez az eset azonban csak az egyik lehetett a sok közül.
Kuslits Gábor, aki 2013 és 2021 között vezette a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot (TEGYESZ), most a Válasz Online-nak adott interjúban kitálalt a gyermekvédelem legkényesebb ügyeiről, amelyek a regnálása alatt a tudomására jutottak.
A furcsa körülmények közt elbocsátott vezető azt mondta: a valószínűleg rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Juhász azon kevesek közé tartozott, akiket azonnal el akart távolítani, de nem tudta megoldani, pedig már 2014-től érkeztek róla aggasztó hírek.
A Zirzen Janka Gyermekotthon vezetője például arról számolt be neki, hogy autók álltak meg az intézmény előtt, lányokat vittek el, és ezt nem tudták megakadályozni. A rendőröket is kihívták, de nem történt érdemi lépés.
„A gyermekvédelmi gyámok elmondták, mi történt a gyámoltjukkal, a rendőr pedig azt mondta, írjunk alá egy titoktartási nyilatkozatot és nyugodjunk meg, tudnak Juhász tevékenységéről, fedett nyomozás folyik ellene. Ez 2015-ben történt és mi nagyon-nagyon örültünk neki, hogy ezt meg mertük lépni. Aztán nem történt semmi tíz évig” – vezette le Kuslits.
A volt TEGYESZ-vezető szerint két magas rangú politikus védte Juhászt. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek.”
Hozzátette: „Ha azok a pletykák, amiket a szakmában beszélnek, igazak, akkor Juhász Péter Pál kézben tartja az egész kormányt.” Kuslits szerint a férfi csak akkor beszélne, ha életveszélyben érezné magát. Amúgy a kapcsolatainak köszönhetően szerinte legfeljebb hat évet kaphat.
Rendszerszintű problémák a gyermekvédelemben
Kuslits arról is beszélt az interjúban, hogy a gyermekotthonok állapota egyenesen siralmas. Példaként említette, hogy a Kossuth Gyermekotthon egyik csoportszobájából hiányzott az ablak, mert a gyerekek a nagy meleg miatt korábban kidobták, és senki nem pótolta.
Egy másik történethez fotót is mutatott. Elmondása szerint ez „egy olyan gyermekotthonban készült, ahová, úgy volt, tavaly karácsony előtt elmegy Orbán Viktor. Kiment előtte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársa, és azzal szembesült, hogy az otthon be van ázva.
Úgy oldotta meg, hogy a hulló vakolatfoltra feltetetett egy műanyag fenyőgirlandot. Ez a magyar gyermekvédelem. Elég metál, nem?”
Amikor a TEGYESZ-t 2021-ben megszüntették, Kuslits a Kossuth Gyermekotthon élére került, de rövid idő után leváltották. „Egy éve sem vezettem a Kossuthot, amikor egy szombati napon pittyegett a telefonom, hogy az ügyfélkapura új küldemény érkezett. A munkáltatómtól, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságról kaptam egy dokumentumot, amely szerint visszavonták a vezetői megbízásomat.”
Hozzátette: sem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, sem a helyettes államtitkár nem tudott válaszolni rá, hogy miért menesztették. Kuslits szerint az utasítás Fülöp Attilától vagy Pintér Sándortól érkezhetett.
A szakember azóta a hajléktalanellátásban dolgozik, de szavai szerint, ha tehetné, ismét a gyermekvédelemben folytatná munkáját.
Mondja ezt annak ellenére, hogy szerinte nincs annyi pénz a világon, amennyiből a magyar gyermekotthonokat élhetővé lehetne tenni. Szerinte a központosítás célja csupán az uniós források megszerzése volt.
Elmondta, hogy drága, rossz minőségű felújítások zajlottak, és előfordult, hogy feleslegesen is végeztek munkálatokat. Egy esetben például egy teljesen újonnan hőszigetelt intézményt ismét leszigeteltek.
Májusban robbant ki a Szőlő utcai javítóintézet botránya, amikor a vezetőt, Juhász Péter Pált és társát azzal gyanúsították meg, hogy a gyermekvédelemben nevelkedő lányokat prostitúcióra kényszerítették.
A Rendészeti Államtitkárság a letartóztatás után azt közölte, hogy a gyanú szerint a javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt. Ez az eset azonban csak az egyik lehetett a sok közül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drónbalhé Kötcsén: légtérzár volt a település felett, Deák Dániel mégis légifotót osztott meg a Tisza rendezvényéről
Vasárnap feszült volt a hangulat Kötcsén, ahol egymás közelében tartott rendezvényt a Fidesz és a Tisza Párt. A rendőrség egy embert előállított, és drónügyben eljárás indult.
A teljes kormánypárti média, köztük a Magyar Nemzet, a Mandiner, a BorsOnline és a Tények is megosztotta Deák DánielFacebook-posztját egy drónfotóról, ami állítólag 11:38 perckor készült Kötcsén, a TISZA Párt rendezvényén. A fideszes véleményvezér összehasonlító képeket osztott meg, azt sugallva, hogy a tiszások AI-jal módosított fotót terjesztenek, és jóval nagyobb a tömeget mutatnak, mint amekkora valójában volt az eseményen.
A poszt már csak azért is kérdéseket vet fel, mert valószínűtlen, hogy bármelyik kép a TISZA megbízásából készült. Magyar Péter ugyanis vasárnap délelőtt előre jelezte a Facebookon, hogy ezen az eseményen nem tudnak drónozni, lévén a „TEK lezárta a légteret”.
A 24.hu a Terrorelhárítási Központnál (TEK) érdeklődött a légtérzárról, és azt a választ kapták, hogy nézzék meg a HungaroControl Zrt. légtérfelhasználási tervét. Ebből kiderült, hogy reggel héttől este hétig légtérkorlátozás volt Kötcse felett, 9500 láb, vagyis szűk három kilométeres magasságig.
A drónfotó készítője tehát – ha valóban ebben az időszakban készített képet – teljesen biztos, hogy tilosban járt.
A rendőrség a Telexszel közölte, hogy a kötcsei rendezvény biztosítása közben intézkedni is kellett. „Kollégáim egy személyt állítottak elő, továbbá szabálytalan drónhasználat miatt közigazgatási eljárás indult a Siófoki Rendőrkapitányságon” – nyilatkozta Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A portál megkeresésére Deák Dániel azt mondta, nem kapott értesítést a hatóságoktól, és nem kíván nyilatkozni az ügyben.
A teljes kormánypárti média, köztük a Magyar Nemzet, a Mandiner, a BorsOnline és a Tények is megosztotta Deák DánielFacebook-posztját egy drónfotóról, ami állítólag 11:38 perckor készült Kötcsén, a TISZA Párt rendezvényén. A fideszes véleményvezér összehasonlító képeket osztott meg, azt sugallva, hogy a tiszások AI-jal módosított fotót terjesztenek, és jóval nagyobb a tömeget mutatnak, mint amekkora valójában volt az eseményen.
A poszt már csak azért is kérdéseket vet fel, mert valószínűtlen, hogy bármelyik kép a TISZA megbízásából készült. Magyar Péter ugyanis vasárnap délelőtt előre jelezte a Facebookon, hogy ezen az eseményen nem tudnak drónozni, lévén a „TEK lezárta a légteret”.
A 24.hu a Terrorelhárítási Központnál (TEK) érdeklődött a légtérzárról, és azt a választ kapták, hogy nézzék meg a HungaroControl Zrt. légtérfelhasználási tervét. Ebből kiderült, hogy reggel héttől este hétig légtérkorlátozás volt Kötcse felett, 9500 láb, vagyis szűk három kilométeres magasságig.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hiába kérte Bayer Zsolt, hogy ne jöjjön, Fábry Sándor ott volt Kötcsén
Korábban a publicista felkapta a vizet Fábry kormánykritikus mondatain. Akkor megkérte a humoristát, hogy ne jöjjön a Polgári Piknikre, és más rendezvényre sem.
Fábry Sándor idén is megjelent Kötcsén, a Fidesz találkozóján. A jelenlétéről Skrabski Fruzsina facebookos galériája árulkodik, az egyik képen a humoristával szelfizett. A galériát a 24.hu szúrta ki. De Fábry látható volt Orbán Viktor beszédének élő közvetítésén is (címlapképünkön).
Tavaly januárban Fábry Sándor azért panaszkodott, mert még mindig nem kapta meg a Kossuth-díjat, és hiányolta a pénzben is mérhető tiszteletet a közmédiától. Korábban egy interjúban arról beszélt, Kossuth-díjat szeretne, de „ezektől semmit” nem vár.
Bayer Zsolt akkor ezt írta: „Ön, Fábry úr, minden évben ott púposkodik közöttünk Kötcsén, beb…va hülyeségeket beszél, végtelenül nagyképű és arrogáns, miközben a teljesítménye úgy tíz éve egyenlő a nullával. De legalább amióta kormányzunk, egyetlen egyszer sem állt ki egyetlen egy ügyben sem mellettünk. Biztos nem volt rá ideje, mert lássuk be, nem kis elfoglaltság azt a két és fél milliárdocskát felvenni és elkölteni.”
Bayer – akit a kormány korábban lovagkereszttel ismert el – ezt is üzente:
„S ha megkérhetném, ezentúl kíméljen meg bennünket az egyre kellemetlenebb társaságától Kötcsén is és mindenhol máshol.”
„Leginkább vonuljon szépen nyugdíjba, és várja a jó szerencsét, amikor majd valaki mások, majd „azok” Kossuth-díjat is adnak önnek. Igaz, ahhoz még sokszor kell ilyen aljas szarembernek lennie, de biztos lehet benne, a hála nem fog elmaradni” – tette hozzá a kormánypárti publicista.
Arról nincs információ, hogy idén a pikniken összefutott-e Bayer és Fábry.
Fábry Sándor idén is megjelent Kötcsén, a Fidesz találkozóján. A jelenlétéről Skrabski Fruzsina facebookos galériája árulkodik, az egyik képen a humoristával szelfizett. A galériát a 24.hu szúrta ki. De Fábry látható volt Orbán Viktor beszédének élő közvetítésén is (címlapképünkön).
Tavaly januárban Fábry Sándor azért panaszkodott, mert még mindig nem kapta meg a Kossuth-díjat, és hiányolta a pénzben is mérhető tiszteletet a közmédiától. Korábban egy interjúban arról beszélt, Kossuth-díjat szeretne, de „ezektől semmit” nem vár.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Könnyen előfordulhat, hogy a kedves olvasó békésen ült az otthonában (vagy épp a délutáni dugóban) száraz, kellemesen meleg időben, nem is sejtve, hogy az ország másik részén éppen komoly ítéletidő tombolt. Pedig a hétfői nap időjárására ez a fajta változatosság volt jellemző.
Magassági hidegörvény indította be a légkört az Északi-középhegységben és az Alföld keleti, északkeleti felén, már hajnalban indult a műsor Hevesben és a Jászságban – írta az Időkép.
A lassan araszoló zivatarokat sokfelé felhőszakadás és kis méretű jég kíséri, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem egy helyen villámárvizeket eredményezett.
Bátonyterenyén például kéthavi eső esett, közel 120 milliméter
– közli az időjárási portál.
Miskolcra jeges felhőszakadás zúdult, a Miskolctapolcán elhelyezett automata 51 milliméter csapadékot mért.
Az Időkép galériája a viharról: