News here
hirdetés

HÍREK

Megalakult az új Országgyűlés

Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők.

Link másolása

hirdetés

Letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők hétfőn,

ezzel megalakult az új parlament, a 2018-ban alakult kormány megbízatása pedig megszűnt, ügyvezetőként folytatja munkáját.

Az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök nyitotta meg. Miután a jelenlevők elénekelték a Himnuszt, Áder János köszöntőjében kiemelte: az Országgyűlésről szóló törvény alapján a megválasztott képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók a megbízólevelüket az Országgyűlés alakuló ülését megelőzően a köztársasági elnöknek nyújtják be. A megbízóleveleket az elmúlt napokban munkatársai átvették, a törvénynek megfelelően az alakuló ülésig mind a 199 képviselő és mind a 11 nemzetiségi szószóló benyújtotta azt - közölte.

Az államfő ezután felkérte Turi-Kovács Béla (Fidesz) képviselőt a korelnöki tisztség ellátására, az alakuló ülés vezetésére. Azt is mondta, hogy a részére benyújtott képviselői és szószólói megbízóleveleket mandátumvizsgálat céljából a korelnök és a korjegyzők rendelkezésére bocsátotta.

Turi-Kovács Béla korelnök köszöntő beszédében bejelentette: a jegyzői feladatokat a tisztségviselők megválasztásáig a nyolc legfiatalabb képviselő korjegyzőként látja el. Hangsúlyozta: az országgyűlési választáson a polgárok egyértelműen arra szavaztak, hogy a tizenkét éve elkezdett és "az ellenzék által annyit gúnyolt" nemzeti együttműködés rendszerét (NER) folytatni kell. Világosan állást foglaltak arról is, hogy Magyarország a háborút elutasítja és a béke pártján áll - mondta.

Úgy vélte, e két gondolat a legfontosabb, mert a NER tovább építése megadja a lehetőséget a családok védelmére és biztosítja, hogy azt "a nemzetmentő programot" folytathassák, amely nélkül Magyarország fogyatkozása nem lenne megállítható. Megvan a szándék és akarat, hogy "megfordítsuk ezeket a rossz trendeket, és Magyarország ismét növekedő, továbbra is erősödő ország legyen" - jelentette ki.

hirdetés

A korelnök azt mondta: remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban is maradunk a béke oldalán. Európában ma két békepárti vezető van, "az egyik Ferenc pápa, a másik itt ül közöttünk, a miniszterelnökünk" - vélekedett.

Ezután Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke következett. Közölte:

a 2022-es országgyűlési választás eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően zajlott, a közzétett végleges és hiteles végeredmény, a választási bizottságok tagjai által aláírt választási jegyzőkönyvek és az átadott képviselői megbízólevelek alapján a mandátumigazolás házszabályszerűen elvégezhető.

Az NVB elnöke megköszönte a választási szervek magas színvonalú, lelkiismeretes, hozzáértő munkáját. Kiemelte: a megelőző két országgyűlési választástól eltérően a mostani választás alkalmával egyetlen egy esetben sem vitatták az egyéni választókerületi választás eredményét.

Beszámolt arról: a választás kitűzésétől az országos listás eredmény jogerőre emelkedéséig tartó időszakban a bizottság által meghozott 340 határozat mindössze 19 százalékával szemben nyújtottak be jogorvoslati kérelmet, vagyis a döntések 81 százalékával szemben nem éltek jogorvoslattal, a benyújtott bírósági jogorvoslati eljárások eredményeként pedig a határozatok 3 százalékát változtatták meg.

Elmondta:

a választás mind a választópolgárok, mind a választási szervek, valamint a jelölő szervezetek és jelöltek számára is már ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott.

"A Tisztelt Ház a nemzet tükörképe" - mondta az NVB elnöke idézve egy a kiegyezés korában honos mondást, amelyet Kukorelli Istvántól, az Országos Választási Bizottság egykori elnökétől olvasott. Ennek szellemében kívánt a megválasztott országgyűlési képviselőknek, valamint nemzetiségi szószólóknak sok sikert a nemzet és az adott nemzetiség érdekében végzett munkájukhoz.

Nagy Attila Mihály, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a beszámolójában elmondta: Magyarország történetében első alkalommal tartottak április 3-án egyszerre általános országgyűlési választást és országos népszavazást. Ez komoly többletfeladatot jelentett, de a lebonyolítás zökkenőmentes volt - értékelt.

Szólt arról is, hogy a választások hivatalos honlapja az elmúlt másfél évben teljesen megújult, az internetes tájékoztatás pedig fennakadás nélkül működött.

Két újításról számolt be: az NVI tavaly decembertől hetente frissítette honlapján a választópolgári létszámokat települési bontásban, így látható volt, hogy nem volt kiugró változás azokban.

Ismertette azt is, hogy a választók már elektronikusan lekérdezhették, nevükben adtak-e le a nevükben ajánlást bárhol az országban. Több mint 130 ezren vették igénybe ezt a lehetőséget - mondta.

Az NVI elnöke azt is jelezte, hogy a választópolgárok száma hét egyéni választókerületben haladja meg több mint 20 százalékkal az országos átlagot, ezért a választókerületi beosztás módosítására van szükség.

Turi-Kovács Béla korelnök a beszámolót követően húsz perces szünetet rendelt el a képviselői mandátumvizsgálat céljából.

Az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők végül a történelmi zászlók előtt tettek esküt.

Az ezt megelőző mandátumvizsgálat során valamennyi megbízólevelet szabályszerűnek találták, így a parlament igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

Az eskütétel után a DK és a Momentum frakciója kivonult az ülésteremből.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Az apja szeme láttára halt meg egy 17 éves angol lány, miután beindította a kocsit és a falba csapódott
A baleset még január 5-én történt Weston-super-Mare-ben, de csak hétfőn tartották a bírósági meghallgatást.

Link másolása

hirdetés

Egyedül ült a családi autóban Aaliyah Sedley-Jones, amikor eddig tisztázatlan okból úgy döntött, hogy beindítja a kocsi motorját, írja a Mirror. A 17 éves angol lány ezzel kikapcsolta a Citroen C4 Picasso automata kézifékjét, a kocsi pedig gurulni kezdett a lejtőn.

A Lilynek becézett lányról azóta sem derült ki, hogy miért ült a kormányhoz és indította be a járművet. Az apukája hiába rohant a kocsihoz, nem tudott semmit tenni, mivel a C4 ajtaja automatikusan lezár, ha az autó 10 km/h sebességre gyorsul.

A férfi ezután végignézte, ahogy az egyre jobban száguldó autó előbb egy másik kocsinak, majd egy füves szegélynek, ezt követően pedig egy falnak ütközik, végül telibe talált egy lámpaoszlopot is, mielőtt a feje tetejére állt volna. Hiába küzdöttek Lily életéért a szomszédok, a mentők és családtagjai is, a fiatal lány a helyszínen meghalt.

A rendőrség közleménye szerint Lily korábban egyszer sem vezette az autót, és csak tanuló jogosítvánnyal rendelkezett. Az autó átvizsgálása során nem találtak műszaki hibát, a halottkém pedig hivatalosan is balesetnek minősítette a tragédiát. Az orvosszakértő megállapítása szerint a lány halálát agysérülés okozta.

A baleset még január 5-én történt, a körülményeket vizsgáló meghallgatást hétfőn tartották.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Döbbenetes: eltévedt egy vonat Fejér megyében
A szerelvény Miskolcról tartott volna Fonyódra, de Érdnél rossz felé fordult.

Link másolása

hirdetés

Érd-elágazásban délnyugat helyett dél felé kanyarodott a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es Ezüstpart expressz, kerülővel folytatta az útját – írta az Iho.hu szakportál.

Ez rövidebben megfogalmazva annyit jelent, hogy – kötöttpályás szerelvénytől szokatlan módon – eltévedt a vonat.

Az eset kedd délelőtt történt. A lap szerint Érd után Tárnok felé kellett volna a vonatnak továbbhaladnia, de a 40a számú vonalon ment tovább egész Százhalombattáig. A MÁV-nál az a döntés született, hogy a Fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját célállomása felé.

A helyzetet bonyolította, hogy a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nem villamosított, így a Mol Dunai Finomítójától kölcsönzött dízelmozdony, egy 316-os Szergej húzta el a szerelvényt a megyeszlkhelyig.

A portál információi szerint az okozhatta a gondot, hogy a késett fürdővonat az elsődleges tervekkel ellentétben mégis a Százhalombatta felé közlekedő személyvonat előtt közlekedett, az irányítás azonban nem változtatott a vágányutakon.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Mégsem lehet tarvágást alkalmazni természetvédelmi és Natura 2000-es területeken
Szigorítottak a tűzifarendeleten.

Link másolása

hirdetés

Fordulat állt be a kormány tűzifarendeletében. Augusztus eleji bejelentésekor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még arról beszélt és a rendelet is arról szólt, hogy az orosz-ukrán háború miatt előállt energiaellátási nehézségekre hivatkozva a kormány minden erdőben megkönnyíti a fakitermelést, hogy elég tűzifa legyen télre. Kedden azonban érkezett egy új miniszteri utasítás, amely kimondja az állam tulajdonában álló erdőkben történő fakivágásokra vonatkozólag, hogy

„természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek, természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben” nem végezhető tarvágás – szúrta ki a Telex.

A Nagy István agrárminiszter utasítása kitér arra is, hogy

  • a megnövekedett tűzifa-keresleti igényt elsősorban akác főfajú átmeneti erdővel vagy kultúrerdővel kell teljesíteni;
  • a kormányrendeletben a vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

A fák kivágásának könnyítése elleni tiltakozásul szerdán civil szervezetek tüntetést jelentettek be a budapeti Széchenyi térre azok után, hogy múlt héten a Kossuth téren már több ezren tiltakoztak a tűzifarendelet ellen.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Nem lesz fővárosi népszavazás a Fudan Egyetem ügyéről
A főváros szerint Magyarországon csak abban a kérdésben lehet népszavazást kiírni, amiben a Fidesz akar, és „más formában” fogják kikérni a budapestiek véleményét a kínai egyetemről.

Link másolása

hirdetés

A ferencvárosi önkormányzat számára továbbra is fontos ügy a Fudan Egyetem, de a Demokratikus Koalíció nélkül nem menne át a képviselőtestületen a népszavazási kezdeményezés – írta a Népszava.

Korábban az Alkotmánybíróság elkaszálta az országos referendum ügyét, de májusban még Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a IX. kerület vezetője is teljes mellszélességgel kiállt a helyi (azaz fővárosi és kerületi) szavazás mellett.

Júniusban az Alkotmánybíróság döntése után még Baranyi úgy gondolta, hogy egy napra lehetne kiírni a népszavazást a fővárosban és Ferencvárosban.

Ekkor a Demokratikus Koalíció úgy fogalmazott, hogy egy már meghozott jogszabályról nincs értelme népszavazást kiírni, mert az érvényességi küszöböt nem lehetne elérni.

Baranyi Krisztina úgy fogalmazott: akik korábban politikai kampánytémaként használták a Fudan-ügyét, a választások után is bele kellene, hogy álljanak. Ráadásul nem az egész országban, csupán Budapesten kellene mozgósítani a választókat egy jól körülhatárolt, korábban erős ellenszenvet kiváltó ügyben.

A főváros kissé ködösen csak annyit írt a Népszavának, hogy továbbra sem szeretnék a Fudan Egyetemet, a népszavazást is a főpolgármester kezdeményezte, de hiába gyűltek össze az aláírások, „a kormányzat nem akarja, hogy ebben a kérdésben az emberek döntsenek”. Később az ATV Híradója megkereste az üggyel kapcsolatban a fővárost, ahonnan azt a választ kapták, ahol megismételték ezt az állítást, és hozzátették:

hirdetés
„Éppen ezért a főváros vezetése, korábbi ígéretéhez híven, más formában fogja kikérni a budapestiek véleményét a Fudan beruházásról”.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: