Medián: A Tisza Párt eredményén mindenképpen rontana, ha bármelyik párttal koalíciót kötnének
A Medián kutatásából az is kiderült, mennyire állnak elkötelezetten a szavazók a pártok mögött, illetve hogy mi lehet a kisebb pártok szerepe a 2026-os választáson.
A Medián legfrissebb, június eleji kutatása szerint a Tisza Párt jelentős előnyre tett szert a Fideszhez képest. A teljes népességen belül 10 százalékponttal vezet, a választani tudó és a jövő évi választáson részvételüket biztosra ígérő szavazók körében pedig 15 százalékpont a különbség. A felmérés szerint már falun is utolérte a Tisza a kormánypártot – írja a hvg.hu.
A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen hatással lennének az esetleges összefogások a Tisza támogatottságára.
Az eredmények azt mutatják, hogy az ilyen kombinációk inkább rontanának a párt helyzetén.
A válaszadóknak egy hétfokú skálán kellett megjelölniük, mennyire tartják valószínűnek, hogy egy adott párt listájára szavaznának a következő választáson. A legtöbben a skála két végpontját választották: vagy azt, hogy biztosan nem, vagy azt, hogy biztosan igen.
A Fidesz esetében különösen sokan voltak, akik határozott véleményt mondtak: 80 százalék volt az álláspontjukban biztosak aránya. Minden pártra igaz, hogy a válaszadók kétharmada ilyen határozott álláspontot képviselt.
A Medián módszere nemcsak a szavazási szándékot mérte, hanem azt is, mennyire elkötelezettek a választók, és mennyire szimpatizálnak az egyes pártokkal. Ez a megközelítés lehetőséget adott arra is, hogy teszteljék a feltételezett koalíciós kombinációk fogadtatását.
A Tisza támogatottsága minden feltételezett összefogás esetén csökkenne, leginkább a Mi Hazánkkal való koalíció rontana rajta.
A felmérés szerint a Tisza szavazói elkötelezettebbek, mint a Fidesz hívei, és a párt nélküli vagy kisebb pártokhoz húzó választók körében is a Tisza a legkevésbé elutasított párt.
A Medián legfrissebb, június eleji kutatása szerint a Tisza Párt jelentős előnyre tett szert a Fideszhez képest. A teljes népességen belül 10 százalékponttal vezet, a választani tudó és a jövő évi választáson részvételüket biztosra ígérő szavazók körében pedig 15 százalékpont a különbség. A felmérés szerint már falun is utolérte a Tisza a kormánypártot – írja a hvg.hu.
A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen hatással lennének az esetleges összefogások a Tisza támogatottságára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán azt üzente Kéri Lászlónak, „szamárságokat nem érdemes terjeszteni”
A kormányfő szerint a politológus azok közé tartozik, akik szeretnek rettegni. Kéri korábban arról értekezett, hogy a Fidesz akár erőszakos eszközökkel is elejét veheti a hatalomátadásnak, ha szükségét látja.
Orbán Viktor a Németh Balázs Fidesz-szóvivő által indított Harcosok órája YouTube-csatornán nyilatkozott a Harcosok Klubjáról, a digitális polgári körökről, ellenzéki politikusokról és Hatvanpusztáról is. A beszélgetésben azokra a korábban felmerült félelmekre is reagált, amelyek szerint kormánya nem engedné át a kormányzást, amennyiben elveszítené a 2026-os választást.
Bár a múlt hétvégi tusványosi beszédében úgy fogalmazott, „eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen”, a YouTube-on már „szamárságnak” nevezte a korábban ezt az esetet mérlegelő elemzéseket.
Azt mondta a műsorban, hogy „vannak emberek, akik szeretnek rettegni”, de teljesen alaptalan félelem, hogy ha nem nyernek, akkor erőszakos eszközökhöz nyúlnának a hatalom megtartásáért. Kiemelte: elsősorban Kéri László politológus (aki a feleségével tavasszal sorra tartott előadásokat a TISZA szigetek meghívására) állított ilyesmit, pedig ő többször is jelezte neki, hogy „szamárságokat nem érdemes terjeszteni”.
Orbán hozzáfűzte: ő az egyetlen miniszterelnök, aki nyert, majd elveszített, később pedig ismét nyert választást, a végső döntést pedig az emberek hozzák meg.
Mint mondta, a választás hivatalos időpontja a köztársasági elnök döntésén múlik, a pártok pedig a legkorábbi lehetséges időpontra készülnek. Mivel 2026 áprilisának első hétvégéje húsvét lesz, a legnagyobb eséllyel április 12-én kell majd az urnákhoz járulni. Ami pedig az egyéniben induló képviselő-jelölteket illeti, Orbán elárulta, már csak 3-4 olyan kerület van a 106-ból, ahová az elnökség még keresi a megfelelő fideszes indulót.
Orbán Viktor a Németh Balázs Fidesz-szóvivő által indított Harcosok órája YouTube-csatornán nyilatkozott a Harcosok Klubjáról, a digitális polgári körökről, ellenzéki politikusokról és Hatvanpusztáról is. A beszélgetésben azokra a korábban felmerült félelmekre is reagált, amelyek szerint kormánya nem engedné át a kormányzást, amennyiben elveszítené a 2026-os választást.
Bár a múlt hétvégi tusványosi beszédében úgy fogalmazott, „eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen”, a YouTube-on már „szamárságnak” nevezte a korábban ezt az esetet mérlegelő elemzéseket.
Azt mondta a műsorban, hogy „vannak emberek, akik szeretnek rettegni”, de teljesen alaptalan félelem, hogy ha nem nyernek, akkor erőszakos eszközökhöz nyúlnának a hatalom megtartásáért. Kiemelte: elsősorban Kéri László politológus (aki a feleségével tavasszal sorra tartott előadásokat a TISZA szigetek meghívására) állított ilyesmit, pedig ő többször is jelezte neki, hogy „szamárságokat nem érdemes terjeszteni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos: Káslerék „luxusvillát vettek az adófizetők pénzéből, miközben a kórházak rohadnak”
A független országgyűlési képviselő közölte: az Onkológiai Akadémia 765 millió forintért vásárolt luxusvillát. A budai ingatlan előző tulajdonosa egy orosz milliárdos volt.
Hadházy Ákos a Facebookon osztotta meg, hogy az Onkológiai Akadémia a ‘Gorod Pro Kft’-től vette a luxusingatlant. A cég és a villa tulajdonosa Rahimkulov orosz milliárdos volt, akinek a fia mellesleg „jogtalanul vizsgázhatott a Közgázon”.
A képviselő hozzátette: a 765 millió forint közpénzből vásárolt villát 380 millió forintért fel is újították.
„A felújítás során 700 nm-en kicserélték a külső és belső burkolatokat, a mélyföldszintre 50 fős konferenciatermet tettek plusz irodával és ‘szabályosan járható lépcsőt’ építettek be. Értik?? Miközben a kórházak rohadnak...” – írta Hadházy.
A politikus szerint a felújítás költségeihez még további kiadások is tartoztak. „A 380 milliós felújítás közbeszerzési tanácsadójának is kifizettek 31 milliót, a felújítás tervezése ehhez képest potom 24 millióba fájt.”
Hadházy arról is beszámolt, hogy feljelentést tett az Állami Számvevőszék megállapításai miatt, de a Belügyminisztérium válasza szerinte felháborító volt.
„A Belügyminisztérium (BM) az ÁSZ-jelentésből azt emelte ki, hogy ‘a támogatások terhére teljesített, ellenőrzött kifizetések jogcímei a támogatói okiratokban foglaltaknak megfeleltek’, amit úgy fordítottak le, hogy ‘a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány nem lopott, nem csalt, nem hazudott, a kapott állami támogatás felhasználása célhoz kötötten történt’” – idézte a BM válaszát a politikus.
„Szóval a Belügyminisztérium szerint egy Onkológiai Alapítványnak budai luxusvillára van szüksége, kívül-belül lecserélt burkolatokkal” – tette hozzá Hadházy.
Hadházy Ákos a Facebookon osztotta meg, hogy az Onkológiai Akadémia a ‘Gorod Pro Kft’-től vette a luxusingatlant. A cég és a villa tulajdonosa Rahimkulov orosz milliárdos volt, akinek a fia mellesleg „jogtalanul vizsgázhatott a Közgázon”.
A képviselő hozzátette: a 765 millió forint közpénzből vásárolt villát 380 millió forintért fel is újították.
„A felújítás során 700 nm-en kicserélték a külső és belső burkolatokat, a mélyföldszintre 50 fős konferenciatermet tettek plusz irodával és ‘szabályosan járható lépcsőt’ építettek be. Értik?? Miközben a kórházak rohadnak...” – írta Hadházy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán az új földsáncról: Hadházy városi ember, aki azt hiszi, emögé el lehet rejteni valamit
A képviselő korábban Hatvanpusztára látogatott el, ahol zebrákat szeretett volna lefotózni. A videón viszont már csak egy földsánc látható, amely Hadházy szerint eltakarta az állatokat a kíváncsi szemek elől.
Orbán Viktor a Harcosok órája című YouTube-műsor vendége volt, ahol Németh Balázs kérdezte. A beszélgetés során szóba került Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is.
A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Nehéz eset, mert látom, hogy a baloldalon sztárfélének néz ki, a jobboldalon pedig a teljes komolytalanság, itt egy szavát sem hisszük el. Ott meg minden szavát készpénznek veszik.”
A műsorban bejátszották Hadházy egyik korábbi videóját is. A képviselő a felvétel szerint Hatvanpusztára látogatott el, ahol zebrákat szeretett volna lefotózni. A videón viszont már csak egy földsánc látható, amely Hadházy szerint eltakarta az állatokat a kíváncsi szemek elől.
Orbán Viktor erre úgy reagált: „Baromságnak nincs határa, Gáspár Győzőnek hálás vagyok, aki segített helyretenni ezt az egészet, és segített viccet csinálni ebből az egészből.”
A miniszterelnök szerint Hadházy több dolgot is összekever. Hangsúlyozta:
„Én Felcsúton lakom. Ott van a házunk. Édesapámnak van egy gazdasága, építés alatt, még nem működik, bár Hadházy szerint ott már mindenfajta tanácskozások garmadája történt. De az egy építés lévő gazdaság, egy mezőgazdasági központ. És van Bicske, ahol, ha jól látom, éppen jár.”
Orbán szerint Hadházy városi ember, aki azt hiszi, hogy egy pár méter magas földsánccal el lehet rejteni valamit. A miniszterelnök szerint ez lakótelepen talán működhet, de vidéken nem.
Orbán Viktor a Harcosok órája című YouTube-műsor vendége volt, ahol Németh Balázs kérdezte. A beszélgetés során szóba került Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is.
A miniszterelnök úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szerint „marhaság”, hogy ne tudnák elfogadni az esetleges vereséget, ő inkább reménykedni és bizakodni szeret
A kormányfő elmondta: magánutakon mindig fapados járatot választ, míg hivatalos, állami útra kizárólag állami géppel utazik. Úgy fogalmazott: Trump „nehézsúlyú”, Ursula von der Leyen viszont „pehelysúlyú tárgyaló”. Hozzátette: „Trump megette Ursula von der Leyent”.
Orbán Viktor volt Németh Balázs vendége hétfőn a Harcosok órája című új műsorban. A miniszterelnök több témát is érintett a beszélgetés során: szó volt a 2026-os választásról, a digitális térben való jelenlétről, lakáspolitikáról és nemzetközi gazdasági kérdésekről is.
A kormányfő szerint mostanra harmincezren csatlakoztak a Harcosok Klubjához, a nemrég létrehozott Digitális Polgári Köröknek pedig már negyvenezer tagjuk van. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a digitális térben is jelen kell lenni. Úgy fogalmazott:
„Ha nem reagálsz azonnal, akkor a hazugság meghódítja az internetet”. Kiemelte, hogy azért indították útjára a Digitális Polgári Köröket, mert szerinte a digitális térben sokszor durva támadások érik a jobboldali embereket. „Én egy harcos vagyok”
– mondta Orbán.
A műsorban két videót is levetítettek. Az egyikben tusványosi fiatalok beszéltek a Fidesz győzelméről, a másikban egy koncert után fiatalok azt skandálták: „Mocskos Fidesz”. A miniszterelnök szerint az internet a valóságot jobban eltorzítja, mint azt sokan hinnék.
A beszélgetés elején szóba került Hadházy Ákos független képviselő is. Orbán Viktor azt mondta róla: a jobboldalon nem hisznek neki, a baloldalon viszont sztárként kezelik.
Szó esett arról is, hogy a miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval együtt fapados repülőjárattal utazott Budapestről Brüsszelbe. Ezzel kapcsolatban elmondta: magánutakon mindig fapados járatot választ, míg hivatalos, állami útra kizárólag állami géppel utazik.
Gazdasági témáknál az Otthon Start programról is szó volt, amely 2025 szeptemberében indul. A cél, hogy az első lakásukat vásárlók államilag támogatott, kedvezményes – évi 3 százalékos – kamatozású lakáshitelt kapjanak. Orbán Viktor szerint most lehetőség nyílik arra, hogy a magyar emberek saját otthonhoz jussanak. Úgy fogalmazott: Európa más országaiban ilyen támogatás jelenleg nincs.
A miniszterelnök szerint, ha a program sikeres lesz, akkor Magyarország lehet az első olyan ország Európában, ahol a nagykorúak többsége saját lakásban élhet, ráadásul a törlesztőrészlet kevesebb lesz, mint az albérleti díj.
Ugyanakkor elismerte, hogy jogos az aggodalom a lakásárak emelkedése miatt, de – mint mondta – a négyzetméterárat szabályozták, így nem emelkedhet szabadon az ár.
A választások kapcsán megemlítette, hogy jelenleg három-négy olyan választókörzet van, ahol még nem döntöttek a képviselőjelöltekről, de a többi helyen már megvannak a jelöltek. Hozzátette: belső méréseik szerint, ha most tartanák a választásokat, akkor a 106 egyéni körzetből 80-at a Fidesz nyerne meg. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezzel nem elégedett, szeretne még többet elérni.
Orbán Viktor arra is kitért, hogy nemrég egy olyan pólót viselt, amelyen az „április 12.” dátum szerepelt a „4/5” felirat mellett. Elmondása szerint ezt a pólót a horvátországi magyaroktól kapta Tusnádfürdőn, akik úgy tudják, ekkor lesz a választás. A miniszterelnök szerint „marhaság”, hogy ne tudnák elfogadni az esetleges vereséget, ő inkább reménykedni és bizakodni szeret.
Nemzetközi kérdések is szóba kerültek. Orbán Viktor elmondta, hogy Donald Trump és Ursula von der Leyen megegyeztek egy új EU–USA kereskedelmi egyezményről, amely szerint az Egyesült Államok 15 százalékos vámot vet ki az uniós termékekre.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: Trump „nehézsúlyú”, Ursula von der Leyen viszont „pehelysúlyú tárgyaló”. Hozzátette: „Trump megette Ursula von der Leyent”.