KULT

Mátrix Feltámadások – Déjà vu, de jó értelemben

Vajon jól sikerült minden idők egyik legjobb akciófilmjének a rebootja?


Amikor valaki kimondja, hogy Mátrix, keveseknek ugrik be a matek óra, a legtöbben az 1999-es akció-sci-fi eposzra gondolnak, ami megváltoztatta a filmkészítést a 2000 évek elején.

A folytatások aztán jóval nagyobb szabásúak voltak, de vitathatatlanul rosszabbak is.

Viszonylag gyorsan lezárták a sorozatot a harmadik résszel, amiről a legtöbben igen rossz szájízzel távoztak a vetítőteremből. Majd egyenesen a legrosszabb folytatások között landolt a köztudatban.

Most pedig kijött a Mátrix Feltámadások és beülhettünk végre egy jól sikerült Mátrix folytatásra: ami igazából egy érdekes szerelmi történet lett. De mégsem ennyire egyszerű a képlet sajnos, míg a film első harmadáról csak szuperlatívuszokban tudok írni, addig a lezárását már nehezebb dicsérni.

Olyan ügyesen szőtték össze az 1999-es és a 2021-es filmet a Mátrix filozófiájának segítségével, hogy szinte a vászonra tapadtam.

Elképesztően meta az egész: folyamatosan önmagára reflektál, miközben tovább is építkezik, rebootolja és mégis folytatja az első filmet. A nosztalgiából valami egészen mást, egészen újat épít. De sajnos csak az elején.

A probléma a film második felétől kezdődik, amikor is visszatérünk az eredeti Mátrix felálláshoz és nem folytatják ezt az új, különlegesen okos filmet – hanem helyette ismét a kissé unalmas Mátrix – Újratöltve hangulatát kapjuk. Nem lenne baj ezzel sem, ha legalább látványos akciókban lenne részünk és nem lenne tele logikátlanságokkal a történet.

Sajnos az akció ezúttal nagyon gyengére sikerült,

a karakterek túl sokszor teleportálnak, a folyamatos magyarázkodások a Mátrix világáról pedig valószínűleg sokakat idegesíteni fognak. De a legfájóbb pont maga a látvány, amiben az előzmények hihetetlenül erősek voltak.

Sajnos a Mátrix Feltámadások látványvilága lapos, az elején látható szuper ötletek a film második felére már csak felemás megoldásokba fulladnak. Az akció sötét és lapos, a kamera gyakran nem arra fókuszál, amire kellene és a Mátrix filmek hagyatékával teljesen ellentétesen sokszor használnak kézikamerát. Megtettek mindent, hogy 2021-es színvonalban mutassák meg az 1999-es effektjeiket, de valahogy mégis művibb lett az egész.

1999-ben a Mátrix technikailag megváltoztatta az akciófilmek piacát, ténylegesen pedig az egész hollywoodi filmkészítést,

sajnos ez az új filmmel most nem fog megtörténni. Pedig a lehetőség ott volt a készítők kezében. Például az egyik főszereplőnek, a Bugst alakító Jessica Henwicknek sem használták ki igazán a szaktudását, pedig egy igazán jól képzett harcművészről van szó. Kivételesen jó volt végre nagyobb szerepben látni, mert korábban akármiben játszott, mindig őt volt a legérdekesebb nézni, ami itt is igaz lett.

A többi színész is jól hozta a szintet, de semmi kiemelkedő, mindenki csak hozza az elvárt színészi játékot. Yahya Abdul-Mateen II és Jonathan Groff is megállta a helyét Morpheus és Smith ügynök szerepében. Nem fogok spoilerezni, annyit elárulok, hogy nem érdemes őket az eredeti alakításokhoz hasonlítani, ők más karakterek, fejlődtek és felnőttek, akárcsak mi.

Ami a visszatérő színészeket érinti: Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss, mint Neo és Trinity.

Jó volt őket újra együtt látni a vásznon és egyértelműen még mindig működik közöttük a kémia. A probléma csupán annyi, hogy mindketten már jobb színészek, mint 1999-ben voltak – különösen igaz ez Keanura, nagyon sokat fejlődött - és mégis a készítők ragaszkodtak az eredeti kicsit kartonpapír karakterekhez. Ha jobb lett volna a forgatókönyv, vagy Lana Wachowski jobban rendezi őket, egy sokkal szórakoztatóbb és látványosabb szerelmi történetet kaphattunk volna.

Nem éreztem zavarónak a megoldást, amivel az eredeti műre reflektáltak, de biztosan sokakat zavarni fog, amikor a háttérben az eredeti film részleteit látjuk az új film keretein belül.

Fontos egyfajta nyitottság az alkotáshoz. Például, hogy képesek legyünk befogadni azt az extra mennyiségű magyarázatot, amit a film folyamán kapunk.

Mert a film első harmadában még működik, sőt kiemelkedően szórakoztató és elgondolkodtató, de ahogy közeledünk a vége felé, egyre jobban szétesik az egész.

Pedig, ha sikerült volna tartani az elején feldobott minőséget, akár a legjobb Mátrix-film is lehetett volna a Feltámadások. Nagy vállalást próbált véghez vinni: egy régi gondolatot próbált megújítani úgy, hogy közben egy szórakoztató akció-sci-fit is adjon a nézőknek, mindezt egy érzelmes szerelmi történetbe ágyazva.

A világ egy klasszikussal lett sajnos kevesebb,

de kaptunk helyette egy okosan felépített szerelmi történetet Mátrixnak álcázva. Mindenképpen ajánlom a filmet azoknak, akik szerették az első Mátrixot, mert ők jól fognak szórakozni. Akiket viszont régen sem érdekelt a Mátrix világa, most is hidegen fogja hagyni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: