HÍREK
A Rovatból

Többször is egymásnak feszültek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek a második tévés vitájukon

A legélesebb ellentét az egyes képviselőjelölteknél felmerült vitás ügyek miatt alakult ki az öt politikus között.


Második alkalommal, ezúttal az RTL Klub képernyőjén vitáznak az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei, vagyis Dobrev Klára (DK), Karácsony Gergely (LMP-MSZP-Párbeszéd), Jakab Péter (Jobbik), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Fekete-Győr András (Momentum).

Az élő vitaműsor a jelöltek álláspontjainak ütköztetése révén szeretné segíteni a nézőket abban, hogy választani tudjanak közülük.

Legutóbb az ATV stúdiójában csapott össze az öt jelölt, hogy akkor miről volt szó, arról itt írtunk:

A mostani vitát az RTL Klub közvetítette másfél órán keresztül, a moderátor Rábai Balázs volt.

Az első téma a járványkezelés volt. Rábai Balázs arra volt kíváncsi, hogy mit tennének az ellenzéki politikusok, ha most ők irányítanák a kormányt.

Dobrev Klára azt mondta, számukra az elmúlt másfél év járványkezelése volt az utolsó csepp a pohárban. Szerinte felháborító, hogy a magyar kormány nem törődik azzal, hány ember hal meg. Úgy véli, az lenne a célravezető megoldás, ha teszteléssel, kontaktkutatással próbálnák meg a járványt megállítani. "Gátlástalan az, hogy a fidesz oligarchái arra használják fel a közpénzt, hogy gazdagodjanak a járvány alatt" - tette hozzá.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy ő azt csinálná, amit a fővárosi önkormányzattal csináltak. Most arra buzdítaná a kormányt, hogy tegye kötelezővé a beltéri maszkviselést, és ne csak a tömegközlekedésben, hanem mindenhol, mert csak úgy van értelme. Azt is mondta, hogy a kormány többször is azután lépett, hogy a fővárosi önkormányzat már hozott hasonló intézkedést. Példaként hozta fel azt, hogy miután ők rámutattak, hogy a kínai vakcina nem elég hatásos az időseknél, a kormány lehetővé tette a harmadik oltást.

Márki-Zay Péter is a tesztelés és a kontaktkutatás fontosságára hívta fel a figyelmet, míg Jakab Péter arról beszélt, hogy rendezni kell az egészségügyi dolgozók bérét és vissza kell nekik adni a közalkalmazotti státuszt. Szerinte úgy lehetne a járványt mérsékelni, ha az oltásra buzdítjuk az embereket, de nem lehet kötelezővé tenni.

Fekete-Győr András azt mondta, nem lezárásokra és korlátozásokra van szükség az újabb hullám megfékezéséhez, hanem arra, hogy minél több embert oltsanak be. Szerinte az nem lenne fair, hogy akik eddig bevállalták az oltást, azok az oltatlanok miatt otthon legyenek a négy fal között. Éppen ezért úgy gondolja, hogy ösztönözni kell valamivel az embereket arra, hogy beadassák maguknak a vakcinát. Példaként azt hozta fel, hogy sok helyen pénzt ajánlottak fel az oltásért, és ez Magyarországon is működhetne, például ha a vadászati világkiállításra fordított pénzt erre fordították volna.

A következő téma a hatékony döntéshozatal vs. koalíciós viták volt. A moderátor azt kérdezte a miniszterelnök-jelöltektől, hogy mi a garancia arra, hogy az ellenzéki összefogás nem esik szét?

Karácsony szerint a főváros működése a példa arra, hogy működik az ellenzéki összefogás, és ő bízik abban, hogy ahogy Budapestet is tudják közösen irányítani, úgy az országot is tudnák. Mint mondta, olyan kormányzás kell, ami túlmutat az elmúlt 12 év leváltásán, ami gyökeresen megváltoztatja a politikát.

Fekete-Győr azt mondta, bármilyen felállás is lesz, az lesz a feladatuk, hogy olyan célokat tűzzenek ki, amely az új generáció számára fontos, például a zöld, fenntartható gazdaság, a finn típusú iskoalrendszer és a korrupciómentes ország. Dobrev kijelentette, hogy ő 10 év Orbán-kormányzás után megrögzött koalícióhívőnek vallja magát, és biztos abban, hogy működhet az ellenzéki koalíciós kormány, még akkor is, ha nem mindenben értenek egyet és lesznek viták, ahogy a legjobb családokban is. Jakab szerint nem kell félni a koalíciós kormányzástól, mert pont olyan lesz, amilyet szeretnénk: sokszínű és egységes, és amelyre fel lehet építeni a jólétet és a szabadságot.

Fekete-Győr ezután azt is mondta, hogy szerinte közülük Dobrev Klárának van a legkisebb esélye legyőzni Orbán Viktort, mégpedig a férje, Gyurcsány Ferenc miatt, mert szerinte az emberek nem akarják visszahozni a 2010 előtti kormányzást. Úgy véli, "az új generáció arcainak" nagyobb esélye van a jelenlegi kormány ellen. Dobrev erre úgy reagált: "Nem te döntöd el, hogy ki indul miniszterelnöknek, hanem rábízzuk a szavazókra". Azt is hozzátette, hogy nincs időgépe, tehát nem tudja visszahozni a 2010 előtti kormányzást 2021-et írunk, és a 2010 előtti kihívások, a feladatok köszönőviszonyban sincsenek a jelenlegi világéval. Márki-Zay egyetértett Fekte-Győrrel abban, hogy szerinte sem a 2010 előtti kormányzást akarják látni a szavazók. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindannyiuknak az az érdeke, hogy konszenzusos jelölteket találjanak, akik képesek a bizonytalanok és a volt fideszesek meggyőzésére is.

VIDEÓ: Fekete-Győr szerint Dobrev kevésbé tudja legyőzni Orbán Viktort

Rábai Balázs ezután azt kérdezte a jelöltektől, hogy ha ők lennének a miniszterelnökök, hol lenne a miniszterelnöki hivatal.

Fekete-Győr elmondta, hogy megszavaztatta ezt a kérdést a Momentum támogatóival, akik arra szavaztak, hogy korrupcióellenes ügyészség legyen a Karmelita kolostorban. Jakab arról beszélt, hogy a miniszterelnök keveset legyen a hivatalában, és sokat az emberek között. Márki-Zay is egyetértett ezzel, és hozzátette, hogy nem a hivatal helye a fontos, csak az, hogy a miniszterelnök ne fentről nézve kormányozzon. Dobrev is hasonló véleményen van, ahogy Karácsony is, aki csak annyit tett hozzá, hogy aki szolgálni és nem uralkodni akar, az nem lenéz az emberekre.

A következő téma a melegek jogai volt. A moderátor azt kérdezte, mit kezdenének az ellenzéki politikusok a melegellenes törvénnyel, ha kormányon lennének.

Fekete-Győr elmondta, hogy ő volt az egyetlen miniszterelnök-jelölt, aki ott volt az első vidéki Pride-on Pécsen, és arra biztatta a jelölttársait, hogy ne féljenek ettől a témától. Hangsúlyozta, hogy három intézkedést hozna meg: el kell törölni a homofób törvényt, lehetővé kell tenni az azonos nemű párok házasságkötését, és az azonos nemű párok örökbefogadását. Jakab már azzal kezdte mondandóját, hogy ő ebben a kérdésben a konzervatív álláspontot képviseli, ő nem támogatja az azonos neműek házasságát és örökbefogadását, mert szerinte "gyermeke az apának és az anyának lehet, az apa pedig férfi, az anya pedig nő". Azt viszont megígérte, hogy a kormánya sem a szexuális, sem más kisebbségeket nem fog a gyűlölet céltáblájává tenni. Egy kicsit pedig be is szólt Fekete-Győrnek: "Míg te a Pride-on voltál, mi az előválasztás informatikai rendszerén dolgoztunk".

Márki-Zay katolikusként kiáll amellett, hogy azonos jogokat kell biztosítani minden állampolgárnak. Azt is kiemelte, hogy ő olyan országot szeretne, ahol még a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják a homsozexualitásukat. Dobrev azt hangsúlyozta, az a fontos, hogy egy gyerek szerető családban nőjön fel és ne árvaházban. "Ne bízzunk Novák Katalinban semmiféleképpen, inkább a gyermekvédelmi szakemberekben" - tette hozzá.

Karácsony emlékeztetett, hogy ő tűzte ki először politikusként a szivárványzászlót, és ő az első főpolgármester, aki a Pride-on beszédet mondott. "A szexuális kisebbségek elleni támadás minden ember elleni támadás" - fogalmazott, miután megerősítette, hogy ő is támogatja a szexuális kisebbségek jogainak biztosítását.

Ezután Fekete-Győr felhozta, hogy Csongrád-Csanád kettes körzetében a DK azt a jobbikos Tóth Pétert támogatja, aki nemrég azt mondta, a végsőkig harcolnak a liberális söpredék és a genetikai hulladék ellen. Dobrev erre csak annyit mondott, higgyünk abban, hogy változhat az emberek véleménye. Aztán több olyan jelölt is szóba került, akivel kapcsolatban a többi pártnak fenntartásai vannak. Karácsony erre azt mondta, "fájdalmas folyamat" az, hogy most jönnek elő ezek a vitás dolgok egyes képviselőjelölteknél, de ezeknek most kell kiderülni. Emellett elmondta, hogy ha most zuglói lenne, akkor nem Tóth Csabára, hanem Hadházy Ákosra szavazna.

Ezután a 13. havi nyugdíjról volt szó. Karácsony azt mondta, megtartaná a 13. havi nyugdíjat, de szerinte ennél sokkal többre van szükség, több millió forintot kellene visszafizetni a nyugdíjasoknak, ha a régi számítás szerinti nyugdíjakból indulunk ki. Dobrev szerint is el kell kezdeni a nyugdíjak felzárkóztatását. Azt mondta, ő az elmúlt évek egyik legnagyobb átcsoportosítását hajtaná végre, például a közmédiából is "átvinné" a pénzt, hogy a nyugdíjasokra költse.

Márki-Zay szerint nagyon nehéz kihátrálni a 13. havi nyugdíj ígéretéből, mert ha valaki ezt megszüntetni, akkor azzal sokáig fogják még támadni. Azt mondta, ő egy rugalmas nyugdíjrendszer alapjait hozná létre, amelyben az emberek megválaszthatnák, mikor mennek nyugdíjba. Jakab is megtartaná a 13. havi nyugdíjat, de úgy véli, sokkal érdemibb intézkedésekre van szükség. Fekete-Győr sincs a 13. havi nyugdíj ellen, de szerinte egyéni nyugdíjszámákra is szükség van.

A következő téma a segély és a munka volt. Jakab szerint az a legfontosabb, hogy megélhetést kell adni az embereknek. Véleménye szerint a közmunkásbért legalább a létminimum szintjére kell emelni, és olyan oktatást biztosítan, hogy a közmunkások minél előbb ki tudjanak lépni a munakerőpiacra. A minimális célnek azt tartja, hogy nettó 200 ezer forintra kell felemelni a minimálbért, de úgy, hogy a vállalkozók ne rokkanjanak bele. Ennek érdekében a vállalkozóknak adó- és járulékcsökkentést kell adni. A lényeg szerinte az, hogy minőségi munkahelyek legyenek az országban. Karácsony is a bérek emelését hangsúlyozta, mert szerinte ezzel lehet szociális biztonságot teremteni. Szerinte olyan bérpolitikát kell kidolgozni, amely biztosítja, hogy a magyar béreket legalább a szlovák bérekhez fel lehessen zárkóztatni. Azt is kiemelte, hogy a létminimum alatt senki nem élhet, ezért a 100 ezernél kevesebb pénzből élő nyugdíjasok nyugdíját is meg kell emelni.

Fekete-Győr azt mondta, az első lépése az lenne miniszterelnökként, hogy a kezdő tanári fizetést nettó 250 ezer forintra, az átlagfizetés szintjére emeljék. A tapasztaltabb tanárokét pedig 270 ezerre. Az ápolók bérét pedig szerinte az orvosi béremelés 60 százalékára kell felzárkóztatni.

Márki-Zay szerint a közmunkások bérét nem szabad megemelni, mert akkor még kevésbé akarnak majd visszatérni a munkaerőpiacra. Karácsony szavaira reagálva azt is elmondta, hogy a béremeléstől nem fog pozitív spirál beindulni. Úgy véli, először a gazdaságot kell felszabadítani, és akkor a vállalkozók fogják emelni a fizetéseket. A tanároknak és az egészésügyi szakdolgozóknak a bérét emelni kell, ezt még a fidesz sem kérdőjelezi meg. Az a baj, hogy nincs elég ember ezeken a pályákon - mondta.

A moderátor ezután azt kérdezte a jelöltektől, hogy megtartanák-e a CSOK-ot és egyéb családtámogatásokat. Dobrev szerint nem az a baj ezekkel, hogy vannak, hanem az, hogy csak szűk körben tudják maximálisan kihasználni az emberek. Fontosnak tartja, hogy azoknak is segíteni kell, akik nem hitelképesek, mert ez az emberek legnagyobb problémája. Ezért szerinte meg kell emelni a családi pótlékot és társasházfelújítási programot kell indítani, hogy ne csak a hitelképesek járjanak jól. Fekete-Győr hozzátette, hogy a kormány az egyedülálló szülőkről is megfeledkezik. Szerinte a GYED maximumot a minimálbér duplájára kell emelni, és rugalmasabbá kell tenni a családtámogatási rendszert.

Jakab állami bérlakásépítési programot indítana, a CSOK-ot pedig megtartaná, de úgy, hogy az ne verje fel a piaci árakat. Márki-Zay szerint meg kell őrizni és bővíteni kell a családtámgoatásokat, és a rászorulóknak is segíteni kell. A bérlakásprogramot viszont polgármesterként az önkormányzatokra bízná. Karácsony is fontosnak tartja a bérlakások építését, de szerinte az is fontos lenne, hogy a családokat hozzájuttassák az energiahatékonysági szempontból fejlettebb lakásokhoz.

A következő téma a romák helyzete volt. Jakab úgy fogalmazott, a kormány szándékosan tartja nyomorban az embereket, mert ők négyévenként örülni fognak egy szatyor élelmiszernek. Szerinte a telepeken élőknek megélhetést, oktatást, tanodaprogramot, szakképzést kell adni. Olyan országot szeretne, ahol nem éri meg bűnt elkövetni, hanem ahol a tanulás és a munka gyümölcséből meg lehet élni. Márki-Zay azt tartja fontosnak, hogy a parlamentben is legyen roma képviselő. Éppen ezért arra kérte miniszterelnökjelölt-társait, hogy ha nyernek, legalább három roma embert "hozzanak helyzetbe", hogy legyen érdekképviseletük a közös parlamentben. Fekete-Győr arról beszélt, hogy nagyon nehéz felzárkózni Magyarországon, ezért az új magyar kormánynak partnerként kell tekinteni a civil szervezetekre, hogy közösen segítsék a rászorulókat. Emellett szerinte ki kell egyenlíteni a színvonalat az iskolák között, integrált oktatásra van szükség, és 18 évre kell emelni a tankötelezettséget. Karácsony szerint is borzasztó nyomor van, és úgy gondolja, csak az oktatás az, amely ezt fel tudja számolni.

Ezután a rezsicsökkentés került szóba. Márki-Zay szerint akkor van esély hogy a környezevédelmi beruházások megtérüljenek, ha a piaci körülményeket minél szélesebb körben bevezetjük. Úgy véli, a mai rendszert nem lehet gyorsan eltörölni. Fekete-Győr szerint a rezsicsökkentéshez az kellene, hogy minden évben 100 ezer házat korszerűsítsenek energetikailag, és 50 ezer lakossági napelemrendszert kellene installálni a házak tetejére. Jakab panelprogramot indítana, szerinte szigetelni és megújuló forrással kell ellátni a lakásokat. "Fideszteleníteni kell a piacot és akkor valóban lesz érdemi rezsicsökkentés" - fogalmazott. Dobrev is panelprogramról és társasházfelújításról beszélt, és hangsúlyozta, hogy rezsiminimumot kell szabni és jelentősen csökkenteni kell a rezsit tömegek számára. Karácsony megismételte, amit az előzőekben mondott: szerinte az energiafogyasztás csökkentéséhez kell hozzásegíteni az embereket, a kisfogyasztók rezsikiadásait pedig semmiképpen nem lehet növelni. Márki-Zay is egyetértett ezzel, szerinte a valódi rezsicsökkentés az energiatakarékosság.

A Paks II. beruházás kapcsán elég nagy volt az egyetértés a politikusok között. Karácsony a "hazaárulás netovábbjának" nevezte a projektet, szerinte korszerűtlen technológia, és mindenképpen le kell állítani, nem szabad eladósodni orosz érdekeknek. Fekete-Győr azt mondta, a Momentum a megújuló energiákat akar, ők a szélerőműben hisznek. A Paks II szerinte jelen formájában nem épülhet meg, hiszen semmilyen szempontból nem éri ez meg nekünk. Jakab szerint először fel kell oldani a 30 évre titkosított szerződést és meg kell ismerni a gazdasági részleteket, utána lehet döntést hozni. Ő viszont úgy gondolja, hogy 2035-re nem lehet Paksot kivonni. Márki-Zay Péter egyetértett Jakabbal, szerinte nem lehet szélenergiával kiváltani az atomerőművet, inkább energiacsökkentésre lenne szükség. Dobrev viszont határozottan ellenzi a Paks II-t, szerinte ki lehet váltani az atomenergiát.

A bevándorlás kérdéséről Jakab azt mondta, semmilyen szinten nem támogatja, az önálló határőrség visszaállítását viszont igen. Szerinte a magyar munakerő védelmében be kell vezetni a magyar kvóta intézményét, ami azt takarná, hogy csak olyan cégeket támogasson a kormány, amelyek vállalják, hogy többségében magyar munkaerőt alkalmaznak. "Nem keleti munkásokra, hanem nyugati bérekre van szükség" - jelentette ki. Fekete-Győr szerint a közös határvédelem, a frontex megerősítése, a közös uniós hadsereg, és a titkosszolgálatokkal való együttműködés megerősítése lenne a megoldás. Szerinte humánusan kell állni a háború elől menekülőkhöz. Feladatként tűzte ki azt is, hogy visszahozzák azokat a magyarokat, akik elmentek külföldre. A határkerítést megtartaná, csakúgy mint Márki-Zay, aki viszont úgy gondolja, a bűnöző migránsoknak (akiket a Fidesz befogadott) menniük kell. Dobrev is a kerítésre tette le a voksát, és hangsúlyozta, hogy ő sem támogatja az illegális bevándorlást. Karácsony azt emelte ki, hogy el kell választani a gazdasági típusú bevándorlást - amire Magyarországnak nincs szüksége - és a tragédiák elől menekülőket. Őket ne éheztessük, ne bántsuk, emberként viselkedjünk velük - mondta. Szerinte olyan országot kell teremteni, ahová érdemes a külföldön élő magyaroknak hazajönni.

A vita végén ugyan volt lehetőségük a jelölteknek röviden kampányolni maguk mellett, de már előtte belekezdtek ebbe. Dobrev azt mondta, el kell törölni a kétharmados törvényeket, szerinte enélkül is lehet kormányozni. Karácsony szerint viszont politikai humbug az, hogy egyszerű többséggel is el lehet törölni a kétharmados törvényeket. Mint mondta, nincs olyan jogász Magyarországon, aki elhiszi, hogy ez kivitelezhető lehet jogállami módon. Arról is beszélt, hogy az a politika, hogy elveszítjük a nemzetközi partnereinket, az sehová sem vezet. Jakab azt mondta, vissza kell bontani a pártállamot, és helyre kell állítani a jogállamot. Márki-Zay pedig azt hangsúlyozta, hogy kell, hogy legyen elszámoltatás, de ehhez pedig egy hiteles ember kell, akinek el is hiszik, hogy ezt meg fogja csinálni. Itt megjegyezte, hogy az elszámoltatás 2002-ben és 2010-ben sem történt meg, Gyurcsány Ferenc sem számoltatta el Polt Pétert. Fekete-Győr csak annyit mondott, hogy az ellenzéki pártok közül egyedül a Momentum készített egy - 25 pontos - tervet arról, hogyan fogják pontosan lebontani az Orbán-rendszert és hogy alakítanak jogállamot a helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: