A Fővárosi Törvényszék 2016. májusában 4 év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta hivatása gyakorlásától B.Krisztiánt, a lúgos orvosként ismert támadót, akinek büntetését végül másodfokon 9 évre súlyosbították.
A doktor áldozata, Renner Erika nyár végén jelezte, hogy szerinte a vádat képviselő ügyész eljárása több szempontból kifogásolható.
A sértett szerint Péter Gyöngyi szakmailag és emberileg sem felel meg, hiszen kétségbe vonta az áldozat sérüléseinek súlyosságát, és a tárgyalások alatt túl passzív volt, például nem tett fel kérdéseket az orvosszakértőnek.
A Zoom.hu információi szerint ennek ellenére a másodfokú eljárásban is ugyanaz az ügyész képviseli majd a vádat, aki azelőtt.
A legfőbb ügyészség szerint az ügyésznek nincs ésszerű oka arra, hogy elfogult legyen a vádlott javára.
A Fővárosi Törvényszék 2016. májusában 4 év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta hivatása gyakorlásától B.Krisztiánt, a lúgos orvosként ismert támadót, akinek büntetését végül másodfokon 9 évre súlyosbították.
A doktor áldozata, Renner Erika nyár végén jelezte, hogy szerinte a vádat képviselő ügyész eljárása több szempontból kifogásolható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.
A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd
ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.
A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.
Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.
Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.
A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.
Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.
A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint
egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.
„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”
- közölte a katasztrófavédelem.
Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,
meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.
az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.
Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.
A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint
egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.
„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.
Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.
"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.
"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"
— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.
"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen
— közölte a híradó.
"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.
Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.
"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
2012. szeptember 14. és 2012. október 02. között fel nem robbant rakétafejek tűntek el a Táborfalvai Bakonyi Harci Kiképző Központ külső lőteréről, amelyek azóta sem kerültek elő. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, most pedig a lakosság segítségét is kérik az ügyben.
a Honvédség Tűzszerész Szolgálata által összegyűjtött, szovjet C-8 KOM típusú levegő–föld rakéta fel nem robbant harci rész maradványaiból loptak el öt darabot. Ezek egyenként kb. 18-25 cm hosszú és 8 cm átmérőjű hengeres alakú tárgyak, amelyek alumínium csövön elhelyezett vasgyűrűkből álltak, és ezek belsejében volt a meg nem semmisült robbanóanyag.
A rendőrség kéri a lakosság, a gyűjtők és a színesfém-felvásárlók segítségét a maradványok hollétével, a lopás körülményeivel és az elkövetők kilétével kapcsolatban. Bejelentést lehet tenni bármely rendőri egységnél, a 112-es ingyenes segélyhívón, illetve munkaidőben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájánál a 06-1-428-9257-es telefonszámon.
A Készenléti Rendőrség parancsnoka bruttó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki
– ez az összeg annak jár, aki az elkövetőre vonatkozó olyan konkrét információt ad, amely a nyomozást eredményre vezeti, illetve az elkövető eljárás alá vonását közvetlenül segíti.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Blikknek nyilatkozva azt mondta, nem valószínű, hogy a rakétafejek egyben előkerülnek.
„Ennyi idő távlatából azt tudom mondani, akik odamentek, pontosan tudták, hogy ott mi van. Azt pedig, hogy 13 év elteltével is felderítetlen maradt a bűncselekmény, fiaskónak gondolom. Az érintett robbanótesteket minden bizonnyal szétszerelték, majd a robbanóanyagot értékesítették vagy felhasználták valahol”
Mint elmondta, Kelet-Európában vannak olyan személyek, akik az ilyen fel nem robbant eszközök robbanóanyag-tartalmát megpróbálják kinyerni, hogy aztán a feketekereskedelemben próbálják értékesíteni, vagy valamilyen módon eljuttatják külföldre. „Ez különösen az 1990-es években volt jellemző, amikor bizonyos háborús övezetekből különböző robbanóanyagokkal nagyon komoly kereskedés folyt a világ más részei, például terrorszervezetek, illetve drogkartellek felé” – mondta a lapnak az egykori kommandós.