HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay: Ugyanúgy le vagyok taglózva, mint mindenki más

Az ellenzék vesztes miniszterelnök-jelöltje azt mondta, soha nem gondolták volna, hogy ez lesz az eredmény.


Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azzal kezdte beszédét, ugyanúgy le van taglózva, mint bárki más. Arról is beszélt, elismerik a Fidesz győzelmét. Azt viszont továbbra is vitatják, hogy ez a választás szabad vagy demokratikus lett volna.

"Ebben a rendszerben győzött a Fidesz"

- mondta Márki-Zay Péter.

"Hazugságokkal, gyűlöletkampányokkal, és a másik fél elhallgattatásával, azzal, hogy egy vitára nem álltak ki, hogy nem engedtek be a köztévébe, hogy a hátunk mögött hazudoztak, hogy 13-szor annyi plakáton ontották a hazugságot, mint amennyi nekünk lett volna elmondani az igazságot, nyilvánvalóan egy egyenlőtlen és esélytelen küzdelem volt, mégis belevágtunk."

Azért vállalták, mert bíztak benne, hogy egy négyéves küzdelem most eredményt fog elérni, és meg tudják nyerni ezt a választást. "Nem így történt" - mondta a jelölt.

Márki-Zay szerint a történelem tanulsága az, hogy valószínűleg Hitler is kétharmados többséget kapott volna az oroszok által körbekerített Berlinben 1945 áprilisában.

"Tudomásul kell vennünk, hogy a propaganda az, amely megnyerte ezt a választást a Fidesznek, nem a tisztesség és nem a becsület."

"Tudtuk előre, hogy ez egy rendkívül egyenlőtlen küzdelem lesz, előre elmondtuk, igen, csaltak is. Előre elmondtuk azt, hogy onnantól kezdve, hogy nincs Magyarországon demokrácia, hogy átalakították a rendszert, a körzethatárokat... És valljuk be, hogy Hadházy Ákosnak volt leginkább igaza, amikor azt mondta, hogy amennyiben a tömegtájékoztatáson nem tudunk változtatni, amennyiben az emberek jelentős részét csak az agymosás, a propaganda éri el, akkor ezt a rendszert nehéz, vagy lehetetlen lesz leváltani."

Márki-Zay Péter szerint egy vigaszuk lehet, a miniszterelnök ma reggeli sajtótájékoztatója, ahol szerinte látszott, hogy Orbán Viktor félt, rettegett attól, hogy elveszítheti a hatalmát. "Ebben a rendszerben ezt lehetett elérni, mi mindent megtettünk" - jelentette ki.

"Négy éve én az életemet rátettem arra, hogy ezt a rendszert lebontsuk. Úgy gondoltuk, hogy megtettünk mindent. Volt összefogás, volt egy kiváló program, amely az emberek nagyon széles többségének egy sokkal jobb, szebb, szabadabb Magyarországot kínált volna, mint amit Orbán Viktortól fogunk kapni most mindannyian."

Szerinte most sokan fontolgatják, hogy összepakolnak, és elhagyják az országot. "Először is mindenki nyugodjon meg" - üzente.

"Én is most hazamegyek, és egy év után kialszom magam, megcsókolom a gyermekeimet, találkozok újra a barátaimmal, beszélgetni fogunk, sütögetünk, megiszunk egy-két pohár bort. Úgyhogy én most mindenkitől azt kérem, hogy nyugodjon meg, menjünk haza, szeressük egymást, és aludjuk ki magunkat."

Szerinte egy józan döntést kell hozni ebben a helyzetben.

"Mi maradunk. Itt maradunk veletek, és küzdünk együtt tovább!" - ígérte. "Az a sok tízezer ember, akinek a reményeit összetörte ez az eredmény, nem küzdött hiába. Felépítettünk egy csodálatos közösséget, ezt fogjuk tovább vinni."

A miniszterelnök-jelölt azt mondta, nem gondolták, hogy ennyire meg lehet vezetni az embereket, de ők nem adják fel, kiállnak mindenki kellett, akit üldözni fognak ebben az országban. "Nehéz idők jönnek. Nehéz idők jöttek volna, akárki nyerte volna ezt a választást. De megfogtuk egymás kezét, és nem engedjük el!"

Azt mondta, be kell bizonyítaniuk, hogy a becsület és a tisztesség nem veszett ki Magyarországról, egy tisztességes Magyarországban hisznek, és ezt a küzdelmet nem adhatják fel soha.

Márki-Zay Péter beszédén az ellenzéki összefogás pártvezetői nem jelentek meg, kivéve Donáth Annát, a Momentum elnökét, és Karácsony Gergely főpolgármestert, a Párbeszéd társelnökét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás és Semjén közösen avatták fel a tiszás miniszterjelölt apjának szobrát
Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton Budapesten leplezték le idősebb Hegedűs Loránt püspök szobrát. A református egyház által szervezett eseményen a püspök fia, Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt miniszterjelöltje is jelen volt.


Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szombaton együtt tisztelegtek idősebb Hegedűs Loránt református püspök emléke előtt, akinek egyik fia, Hegedűs Zsolt a Tisza Párt kormányának leendő egészségügyi minisztere.

A Miniszterelnökség korábbi vezetője és a KDNP elnöke közösen leplezték le a szobrot Budapesten, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának előkertjében. A kormány által is támogatott eseményen felavatott, Munkácsy-díjas Babusa János által készített alkotásról és a megemlékezésről a 24.hu is beszámolt.

Semjén Zsolt a közösségi oldalán egy bibliai idézettel reagált az eseményre.

„De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A helyszíni beszámolók szerint Gulyás Gergely a beszédében Hegedűs Loránt rendszerváltás utáni egyházszervező szerepét emelte ki. Az eseményen a püspök gyermekei is megjelentek, köztük Hegedűs Zsolt is.

Hegedűs Zsolt korábban már bemutatta a Tisza Párt egészségügyi programját, amelyben a GDP 7 százalékára emelné az ágazat finanszírozását, és visszaállítaná a miniszteri vétójogot a kórházi kinevezéseknél.

Azt is bejelentette, hogy a leendő minisztériumi csapatában „meglepő nevek” is lesznek.

Idősebb Hegedűs Loránt 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Politikai szerepvállalására jellemző, hogy 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnökévé is megválasztották.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor és Semjén Zsolt parlamentből távozására. A pártelnök úgy látja, a leköszönő kormánypártok vezetői azután távoznak, miután problémákat okoztak.

„Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról” - írja a posztban.

Ezzel szemben a Mi Hazánk elnöke kijelentette, pártja jelen lesz a Tisza Párt vezette parlamentben.

„Mi viszont, amennyiben az új Fidesz-SZDSZ-MSZP nagykoalíciós, valójában színtiszta globalista kormány hibázni fog, kárt okoz Magyarországnak, ott leszünk.”

Toroczkai László hozzátette, hogy ő személyesen „egyetlen pártelnökként az Országgyűlés ellenzéki oldalán, kíméletlenül rá fogok mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Tisza képviselőit
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője úgy fogalmazott: a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt. XIV. Leó szerint a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.


Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A  képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.

Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”

Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.

Azt írta: „A TISZA már bizonyította, hogy képes ezen elvek mentén tevékenykedni, nem hiába arattunk elsöprő győzelmet.”

A bejegyzését azzal zárta, hogy „Az elkövetkező munkánkat innentől a pápa áladásával is végezzük, ami különleges megtiszteltetés.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Viharos, 70 km/órás széllel tört be a hidegfront, de ez még csak a kezdet
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.


Az előrejelzéseknek megfelelően vasárnap reggelre erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a hidegfront. A hőmérséklet visszaesik néhány fokkal, a szél miatt azonban hidegebbnek érezzük a levegőt.

Alapvetően napos idő lesz egész nap, kevés fátyol- és gomolyfelhővel az égen, dél felé haladva pedig feloszlik a felhőzet.

Számottevő esőre nem kell készülni, legfeljebb az északkeleti vidékeken fordulhat elő egy-egy futó zápor, másutt kevés esélye van a csapadéknak – jelenti a met.hu.

Az északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik viharos széllökések, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben lehet rá felkészülni.

A szél a délelőtti órákban lesz a legerősebb, a Bakony, a Balaton és Sopron térségében akár a hetven kilométeres sebességet is elérheti.

Délutánra veszít erejéből a szélmozgás, a kültéri programokat érdemesebb erre a napszakra tervezni – írja a 24.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható, estére kettő és 12 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán újabb hidegfront halad át felettünk, amely mögött csütörtökre jobban visszaesik a hőmérséklet, és továbbra is kevés esélye van a csapadéknak.

A front érkezése nem volt váratlan, a meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt jelezte, hogy a szombati, közel nyárias 25 fokos idő után vasárnapra jelentős lehűlés és viharos szél jön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk