HÍREK
A Rovatból

Már van olyan óvoda, ahol hat óvónő helyet csak egy dolgozik, a többiek közmunkások

Ennek az az eredménye hogy az óvodák egyre növekvő részében kizárólag gyerekfelügyelet tudnak biztosítani – mondta a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke.


Már most van olyan óvoda, ahol a szükséges hat óvónő helyett közmunkások dolgoznak, az intézmények egyre növekvő részében kizárólag gyerekfelügyelet valósul meg – erről beszélt Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke az rtl.hu-nak adott interjújában.

A lap annak kapcsán kérdezte a szakembert, hogy 2006 óta nem vettek fel olyan kevés embert óvodapedagógus képzésre, mint idén. Fábián válaszában kifejtette: figyelembe véve, hogy minden évben óvodapedagógusok tömegei mennek nyugdíjba, illetve hogy a képzés alatt, majd a pályán eltöltött első években rengetegen morzsolódnak le,

félő hogy a rendszer rövid időn belül össze fog dőlni.

„A kezdő óvodapedagógusi bér jelenleg bruttó 210.000 forint körül van, a már elfogadott jövő évi költségvetésbe pedig ezúttal sem került be a pedagógusok bérének rendezése. A kényszerű és nagyon gyakori helyettesítést sem fizetik ki, miközben a pályakezdő fiatal felnőttek szeretnének egzisztenciát teremteni, családot alapítani” – mondta Fábián Katalin, aki szerint ilyen összegért, méltatlan feltételek mellett „természetes, hogy senki nem akar dolgozni vagy ezekért a kilátásokért évekig tanulni”.

A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke az interjúban felidézte Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökének korábbi kijelentését, miszerint ha kormány nem lép, hamarosan elérkezünk oda, hogy egyes iskolákban közmunkásokat küldenek majd be gyerekfelügyeletre. Fábián szerint az óvodában ez már nem csak rémisztő jövőkép, hanem a mindennapok valósága.

„A legnehezebb helyzetekben a baranyai, borsodi, szabolcsi hátrányos helyzetű kistelepülések vannak, tudok olyan háromcsoportos óvodáról, ahol a szükséges hat óvónő helyett egy dolgozik, kollégái pedig egytől egyig közmunkások”

– mondta az elnök, aki azt is hozzátette, hogy egy szakképzetlen kolléga nem vesz, nem is vehet részt a nevelőmunkában, mert ezt a jogszabály nem is teszi lehetővé.

„De míg elsőre valamennyire megnyugtató lehet a tudat, hogy szakképzetlen munkaerő nem vezethet például foglakozást, ennek a valóságban az az eredménye, hogy az óvodák egyre növekvő részében kizárólag gyerekfelügyelet valósul meg. Bennünk viszont az merül fel, hogy pedagógiai hozzáértésen alapuló foglalkozások nélkül mi is lesz a gyerekek iskolaérettségével?”

Fábián szerint a problémák megoldásához ma már többirányú cselekvés kellene. Az egyik legfontosabb az volna, hogy a döntésekbe vonják be azokat, akiket azok érintenek: legyen szakmai egyeztetés a pedagógusokkal, amikor róluk és a gyerekekről döntenek.

Az egyesület elnöke szerint nem halogatható tovább a bérrendezés sem.

Emellett szerinte meg kellene fontolni, hogy a növeljék a pedagógiai asszisztensek számát és a már óvodában dolgozó asszisztenseknek biztosítsák, hogy munka mellett, már középszintű érettségivel elvégezhessék az óvóképzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: