HÍREK

Már nem a Gundel üzemelteti Orbánék menzáját a Karmelita Kolostorban

A bérleti díjak elengedése vagy mérséklése is segítség a vendéglátósoknak, de az igazi a bértámogatás lenne.

Link másolása

A múlt héten jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy február 1. és május 31. között nem kell bérleti díjat fizetni az állami és önkormányzati ingatlanok után az éttermek, kávézók, konditermek üzemeltetőinek. Sőt, a magánszemélytől, cégtől bérelt ingatlanok után sem kellene fizetni az érintett vállalkozásoknak - legalábbis ez a kormány jogértelmezése. A tárcavezető ígérete szerint másnap már olvasható lesz az erről szóló kormányrendelet, de ez azóta sem jelent meg - írja a Népszava.

A lap fővárosi kerületeket kérdezett meg, hogy mekkora bevételkiesést jelent ez nekik. Ők egyelőre még megbecsülni is nehezen tudják, de Józsefváros most 20 millió forint, Erzsébetváros megközelítőleg 80 millió forint, míg Angyalföld 60-100 millió forint közé teszi a várható veszteséget.

Az igazi segítséget mindenki szerint inkább a bértámogatás jelentené, lapértesülések szerint a kormány utólagos elszámolás helyett egy összegben fizeti majd a bértámogatást, de rendelet még erről sem jött ki.

A IX. kerület egyébként már ősszel úgy döntött, hogy elengedi a bérleti díjak 90 százalékát, Terézváros önkormányzata összesen 162 önkormányzati bérleményben működő vállalkozásnak adott bérleti díj – akár 90 százalékos – kedvezményt, és meghosszabbítják május 31-ig. Amivel még segíteni tudnak: a teraszdíjak nyár végéig való eltörlése, szeptembertől felére csökkentése, ingyenes hirdetési lehetőség a kerületi lapban, egyszerűsödő teraszengedélyezés.

A bérleti díj eltörlése miatt kieső állami bevétel nagyságáról egyelőre nem kapott választ a Népszava a Miniszterelnökségtől. Azt sem tudni, hogy a kedvezmény a munkahelyi étkezdékre és a büfékre is vonatkozik-e.

Az Országházban és a Képviselői Irodaházban működő étkezdék csak a politikusok és ott dolgozók számára nyitottak, ha némi megszorítással is, de egyelőre működnek. A Látogatóközpont kávézója a 2018-2022 közötti időszakra összesen 127 millió forint bérleti díjat lenne köteles fizetni, de a koronavírus miatt bezárni kényszerült kávézó díját az Országgyűlés Hivatala 2020 szeptemberében 48 millióra csökkentette - írja a lap.

Jelentős kedvezményt kapott az Országházban működő étkezdéket és büféket üzemeltető SÉF Asztala Étterem Kft. és a CER Kft. is, amelyek az eredeti szerződés szerint 132 millió forintot fizettek volna a 2020-tól 2025-ig tartó időszakra, ezt tavaly nyáron 115,34 millióra csökkentettek, később a nyárra elengedték a bérleti díjat, szeptember-októberre pedig 457 ezerre mérsékelték.

A Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita Kolostor menzáját működtető Gundel Étterem 5+5 évre aláírt szerződését viszont tavaly decemberben közös megegyezéssel felbontották. Egyelőre nem tudni, ki fogja üzemeltetni az étkezdét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: