HÍREK
A Rovatból

Már minden megyében van fertőzött Magyarországon

SZM, MTI - szmo.hu
2020. március 23.



Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy

világszerte 218 magyar állampolgár van karanténban: Európában 188 , a kontinensen kívül pedig további 30 magyar állampolgárt különítettek el. Az Európában lévők közül 187-en Ausztriában, egy ember pedig Ausztriában került karanténba.

Beszélt arról is, hogy folyamatosan érkeznek a védekezéshez szükséges szállítmányok, alapanyagok az országba. Jelenleg biztosított az utánpótlás az alapanyagokból, védőeszközökből.

A kijárási tilalommal kapcsolatos kérdésre elmondta: folyamatosan értékelik a helyzetet, és azt, hogy az egész ország nem 14 nap alatt esik majd át a fertőzöttségen, hanem ez elhúzódik. Mint mondta, alaposan mérlegelni kell, mikor vezetnek be korlátozó intézkedéseket, és ezek az intézkedések mikor válnak kikényszeríthetetlenné, betarthatatlanná, az állampolgárok életét súlyosan befolyásolóvá, amely már nincs arányban a vírus terjedésével.

Ha gócpontok alakulnak ki, akkor korlátozni kell majd az emberek mozgását, olyan eszközökkel, amelyek arányban állnak a fertőzés elleni küzdelemmel és a lakosság ellátását nem veszélyeztetik.

Azzal kapcsolatban, hogy Polgár polgármestere részleges kijárási tilalmat rendelt el, az ezredes elmondta: a polgármestereknek minden ilyen intézkedés előtt szakemberek véleményét kellene kikérni, hogy a korlátozás valóban az elérni kívánt célt szolgálja-e.

A boltokkal kapcsolatos korlátozásokról szólva azt mondta, a jelenlegi korlátozás elegendőnek tűnik, de ha komolyabb intézkedéseket kell bevezetni, akkor ezekhez fogják igazítani a boltok nyitva tartását. Bármilyen rendkívüli helyzet következik be, a lakosság ellátást biztosítani kell, és ezt biztosítani fogjuk - szögezte le.

Beszámolt arról is, hogy

a rendőrség csalás miatt 11, rémhírterjesztés miatt 14, közveszéllyel fenyegetés miatt pedig 12 emberrel szemben indított eljárást a koronavírus-járvánnyal összefüggő ügyekben.

Folytatják az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos ellenőrzéseket is, eddig 24 személlyel szemben szabálysértési eljárást indítottak, 14 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

A rendőrök a határokon több mint négyezer emberrel szemben rendelték el a hatósági házi karantént, ezeket 22,5 ezerszer ellenőrizték, és száz emberrel szemben a hatósági házi karantén szabályainak megsértése miatt kellett szabálysértési feljelentést tenniük.

Elmondta azt is, a délelőtti adatok alapján különösebb fennakadás nincs a határátkelőkön. Személyforgalomban Parassapusztánál, Sopronnál és Csanádpalotánál kell kisebb fennakadásra számítani, teherforgalomban pedig Rajkánál, Ártándnál és Csengersimánál a belépő, Sopronnál és Nagylaknál a kilépő forgalomban van egyórás várakozás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Magyarországon egyedül Orbán Viktor és a Fidesz akarja visszavezetni a sorkötelezettséget
A TISZA Párt vezetője szerint a fideszes politikusok már többször érveltek a kötelező katona szolgálat visszavezetése mellett. Állítása szerint Schmidt Mária még a nőket is besorozná.


Magyar Péter vasárnap délután tette közzé Facebook-oldalán azt a rövid videót, ahol arról beszél, a TISZA nem akarja visszavezetni hazánkban a kötelező sorkatonaságot. Ahogyan posztjában fogalmaz:

„Magyarországon egyedül Orbán Viktor és a Fidesz akarja visszavezetni a sorkötelezettséget.”

Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a fideszes politikusok sosem titkolták abbéli terveiket, hogy egyszer ismét kötelező lesz a sorkatonaság. Azt mondta:

„Nem is csinálnak belőle titkot. A fideszes politikusok, Kövér Lászlóval és Kósa Lajossal az élen többször érveltek a kötelező katonai szolgálat mellett. Orbán Viktor tanácsadója, Schmidt Mária még a nőket is behívná katonának.”

„A Fidesz a háború és a gyűlölet pártja, a TISZA viszont a békéért dolgozik itthon és szerte a nagyvilágban” – jegyezte meg Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Új belső közvélemény-kutatást kapott Orbán Viktor, minden aljasságra fel kell készülnünk
A TISZA Párt vezetője bejelentette, hogy hétfőn reggel részletes tájékoztatást ad a Tisza Világ elleni újabb támadásról, és annak következményeiről.


"Eddig is tudtuk, hogy az oroszok nemcsak a spájzban vannak, hanem már jelen vannak a nappalinkban, vagy épp a Külügyminisztérium szerverein és a Karmelita füstös szobáiban is" - írta Magyar Péter a közösségi oldalán vasárnap este.

A TISZA Párt vezetője arról számolt be, hogy pártja applikációját az indulása óta folyamatosan támadják. Bejegyzése szerint:

"A Tisza Világ applikációt az elindítása óta támadják nemzetközi hekkerek, akik mögött nyilvánvalóan az orosz szolgálatok állnak. Hogy miért teszik ezt? Mert egy céljuk van: a magyarok többségi akaratával szemben hatalomban tartani az ő érdekeiket kiszolgáló legfontosabb uniós szövetségesüket, Orbán Viktort".

A politikus azt is közölte:

"A TISZA informatikai biztonsággal foglalkozó szakemberei minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek, hogy megvédjék a feliratkozók személyes adatait. Ezt kellene tennie a magyar nemzetbiztonságnak is, de rájuk nem számíthatunk. A TISZA-nak nem állnak rendelkezésére olyan eszközök, mint a szolgálatoknak, így a verseny nyilvánvalóan egyenlőtlen".

Majd arról számolt be, hogy hétfőn reggel tájékoztatást ad az ügyről:

"Holnap reggel 9:30-kor részletes tájékoztatást adok a Tisza Világ elleni újabb támadásról, és ismertetem a pártunk vezetőségének azon döntéseit, amiket a felhasználóink, valamint a jelöltek kiválasztási folyamatának biztonsága és a választási győzelem érdekében a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltünkről való döntés kapcsán meghoztunk."

Arról is írt, hogy szerint Orbán Viktor kapott egy közvéleménykutatási adatot, amely a TISZA jelentős előnyét mutatta ki:

"Orbán Viktornak ezen a héten adtak oda a kollegái először egy olyan nagymintás (5000 fős) belső közvéleménykutatást, amely 10 %-os TISZA előnyt mutat. A leköszönő miniszterelnök ez alapján tisztában van vele, hogy a választást tiszta versenyben képtelen lenne megnyerni. Ezért a következő alig több mint öt hónapban minden aljasságra fel kell készülnünk."

Hozzátette:

"Kérem, hogy mindenki érezze át a felelősségét és őrizze meg a magabiztosságát, mert csak összekapaszkodva, egymást támogatva tudjuk leváltani ezt az aljas rendszert, de úgy meg fogjuk tenni.

161 nap van hátra. Ti is tudjátok és ők is tudják, hogy mi vagyunk a többség. Holnap reggel 9:30-kor találkozunk!"

- írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szomorú látvány: Kiszáradt a szilvásváradi Fátyol-vízesés, a Szalajka‑völgy híres látványosságát falevelek borítják csak
A korábban lassú folyásáról és hangulatos csobogásáról ismert patak most üres. A kevés csapadék miatt most nincs víz a kedvelt vízesésben.


Kiszáradt a szilvásváradi Fátyol‑vízesés, a Szalajka‑völgy híres látványossága most víz nélkül áll, a patakmedret levelek borítják - írja az Időkép. November 1-jén Járdán János, a Tiszafüred Időjárás oldal vezetője járt a helyszínen, és több felvételt készített a Fátyol‑vízesésről, a Felső‑tóról és a kiszáradt patakmederről – írta a Tiszafüred Időjárás.

A helyszínen készült videóhoz azt írták: "A Fátyol-vízesés is éppen csak csordogál, miközben a Felső-tó is több méterrel alacsonyabb a megszokottól. Ha nem jön hamarosan kiadós eső, akkor a helyzet csak tovább fog rosszabbodni. A patak lentebbi szakaszán már jobb a helyzet, azonban ott is alacsony a vízszint."

Az elmúlt egy hónapban kevés csapadék hullott az ország nagy részén, emiatt folyóink vízállása alacsony. A hétfőn érkező csapadék sem hoz jelentős változást, keddtől ismét csapadékmentes időszak következik.

A Szalajka‑völgy legcsodálatosabb és legkedveltebb helye a Fátyol‑vízesés, amely hazánk egyik legszebb természeti jelensége. A karsztforrásból eredő patakra jellemző a mészkiválás által létrehozott gátak, a tetaráták rendszere, a Fátyol‑vízesés pedig ilyen formában egyedülálló Magyarországon.

A kiszáradt patakról készült képeket itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):

VIDEÓ: A vízesés és környéke most


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
RTL: Annyira megdrágultak a panelek, hogy már az Otthon Start hitel ellenére is drágábban jut ingatlanhoz az, aki most vág bele, mint aki egy éve, piaci alapon próbálkozott
A budapest panellakások átlagos négyzetméterára most 1,1 millió forint. Budapesten átlagosan 38%-al lettek drágábbak ezek a lakások, mint egy éve.


Komoly áremelkedés volt Budapesten a panellakások piacán. Emiatt már az Otthon Start hitellel is drágábban lehet ingatlant venni, mint egy éve. Az RTL Híradó kérésére a Bankmonitor szakértője kiszámolta, hogy mi a helyzet jelenleg. Az Otthon Centum szerint több olyan budapesti kerület is van, ahol 45 százalékkal kerülnek többe a panelek, mint 9 hónapja.

Egy panelban lakó elmondta a Híradónak: "1996-ban vettem meg 2 millió 500 ezer forintért, most a forgalmi értéke 60 millió forint".

Az Otthon Centrum elemzése szerint Budapesten átlagosan 38%-al lettek drágábbak ezek a lakások, mint egy éve. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint:

"Tulajdonképpen minden kerületben kétszámjegyű emelkedés volt. A legnagyobb mértékű 45% körüli áremelkedés a legolcsóbb lakótelepeken, jellemzően a külső pesti kerületekben, példaként említeném a X. kerületet illetve a XX. Kerületet."

Az okok között szerepel, hogy az év elején az állampapírhozamok beesése miatt sokan panellakásba fektettek. A kormány fix 3 százalékos hitele pedig még tovább növelte irántuk a keresletet.

Korábban ugyan Orbán Viktor még azt mondta, hogy az Otthon Start miatt nem lesz drágulás. A kormány másfélmillió forintba maximálta a négyzetméterárat. A panelek nagy része azonban ennél jóval olcsóbb volt.

Gulyás Gergely miniszter szerint is kisebb emelkedésre készültek: "Az ingatlanpiacon az árak amúgy is nőnek, és az biztos, hogy olyan mértékben megközelítőleg sem fognak nőni, mint amilyen segítséget ez egy-egy ingatlanvásárlónak jelenthet".

A bankmonitor kiszámolta:

ha valaki egy éve 7%-os piaci kamat mellett vett fel 20 millió forint hitelt, annak 35%-os áremelkedés miatt ugyanarra a lakásra most több, mint 33 millió forintot kell felvennie. És hiába a 3%-os kamat, 25 év alatt végső soron többet kell visszafizetnie, mintha piaci alapú hitelt vett volna fel az áremelkedés előtt.

Argyelán József szerint: Nagyságrendileg az Otthon Start Hitel bevezetése ellenére is az ingatlanárak miatt 4,3 millió forinttal többet kellene visszafizetni a hitelre. Mintha valaki egy évvel ezelőtt az akkori árakkal vette volna meg a lakást.

A budapest panellakások átlagos négyzetméterára most 1,1 millió forint.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk