A járvány harmadik hulláma alatt "az a jellemző, hogy sokkal több olyan gyermek jön, akinek tipikus 'covidos' tünetei vannak: elhúzódó láz, nagyon rossz közérzet, szaglásvesztés, köhögés, tüdőgyulladás" – mondta Dr. Szabó László, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet belgyógyászatának osztályvezető főorvosa a Blikknek.
Az orvos szerint míg a járvány korábbi szakaszaiban inkább serdülő korú betegeik voltak, most már két-három hetes újszülöttek is vannak a betegek közt. "A szülők elkapják a koronavírust, a csecsemő ott él velük egy családban, és csakhamar nála is jelentkezik a láz, az étvágytalanság, a rossz közérzet, a PCR-tesztje pedig pozitív lesz" – magyarázta.
A főorvos elmondta azt is, hogy február óta már három gyermek is lélegeztetésre szorult, "és előfordult, hogy műtüdő (ECMO) kezelésre is szükség volt".
Dr. Szabó László szerint gyakori a koronavíruson átesett gyerekeknél "a MIS-C nevű, több szervet érintő gyulladásos eltérés".
"A többszervi gyulladás általában két-három héttel a koronavírusos megbetegedés után jelentkezik. Egy hétig tartó magas láz, nagy fokú fáradékonyság, nagyon rossz közérzet lép fel, és a beteg nagyon gyengének érzi magát. A MIS-C a szívizmot is megtámadhatja, ilyenkor alacsony vérnyomás, keringési problémák jelentkezhetnek. Kialakulhat olyan hasfájás, amit már-már a vakbélgyulladáshoz lehet hasonlítani" – mondta a főorvos.
"Ezeknek a gyerekeknek majdnem a fele intenzív osztályra is kerül, mert keringés-támogatásra van szükség, szíveltéréseik lehetnek. Az elmúlt fél évben közel 50 ilyen betegünk volt, szerencsére mindenkit meg tudtunk gyógyítani"
– tette hozzá.
Dr. Szabó a szülőknek azt üzente: "a Heim Pál sürgősségi ambulanciája állandóan fogadja a betegeket, beutalóval vagy anélkül." "Jelentkezzenek időben, ha beteg a gyermekük, mert a járványnak ebben a hullámában azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek állapota is romolhat. A szülő figyelje a gyermekét, és ha beteg, ne féljen jelentkezni vele."
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
A járvány harmadik hulláma alatt "az a jellemző, hogy sokkal több olyan gyermek jön, akinek tipikus 'covidos' tünetei vannak: elhúzódó láz, nagyon rossz közérzet, szaglásvesztés, köhögés, tüdőgyulladás" – mondta Dr. Szabó László, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet belgyógyászatának osztályvezető főorvosa a Blikknek.
Az orvos szerint míg a járvány korábbi szakaszaiban inkább serdülő korú betegeik voltak, most már két-három hetes újszülöttek is vannak a betegek közt. "A szülők elkapják a koronavírust, a csecsemő ott él velük egy családban, és csakhamar nála is jelentkezik a láz, az étvágytalanság, a rossz közérzet, a PCR-tesztje pedig pozitív lesz" – magyarázta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pikó András: A többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára
Hatalmas volt a tét a Losonci negyedben, a polgármester többsége múlott a választáson. A drogbotrányba kevert politikus a győzelmi beszédében alig jutott szóhoz a meghatottságtól.
A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.
„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.
A győztes jelölt után Jámbor András országgyűlési képviselő is felszólalt, aki szerint egy „nagyon durva kampány” végén vannak. Állítása szerint a kampány során „a pártállam rendőröket küldött Alexander lakására teljesen törvénytelenül, aztán egy kutyás rendőrcsapat is megjelent”. Jámbor úgy véli, lejáratások, hazugságok, kamujelöltek és a Magyar Nemzet, valamint a Metropol által lehozott kamusztorik jellemezték az elmúlt időszakot.
Mindezek ellenére is 15 százalékponttal verték meg a Fideszt.
Pikó András, Józsefváros polgármestere is köszönetet mondott a választóknak a részvételért, és csodálatos dolognak nevezte a körülbelül 30 százalékos részvételi arányt. Szerinte ezzel ismét példát mutattak az országnak, mert időközi választásokon nem szoktak ennyien elmenni szavazni. A polgármester úgy fogalmazott, a tét nagyon nagy voltm számára egy kicsit az is, hogy „egy ártatlanul megvádolt, megzsarolt, fiatal és tehetséges politikus folytathassa a pályáját”.
„Ezt a fiatalembert az elmúlt hónapokban minden elképzelhető eszközzel próbálták tönkretenni. Zsarolták, hazug lejárató kampányt folytattak ellene, rendőrökkel próbálták megfélemlíteni, de ő a választóihoz fordult, akik megerősítették a számára 2024-ben megszavazott bizalmat. Nem is kaphat ennél jobb visszaigazolást a munkájára egy képviselő” - fogalmazott
Pikó hozzátette, az önkormányzat most már nyugodtan folytathatja annak a programnak a megvalósítását, amely Józsefváros jólétéről és fejlődéséről szól.
„Jó hír Józsefvárosnak az is, hogy a többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára. Nekik azt üzenték a választók, hogy dolgozzanak végre Józsefvárosért, ne saját magukért! ”
Az időközi választást azért kellett kiírni a VIII. kerület 8. számú választókerületében, mert az azt korábban megnyerő Horváth Alexander lemondott mandátumáról, miután nyilvánosságra került róla egy évekkel korábbi videófelvétel, amin a képviselő mögött valaki épp kábítószert fogyasztott. A politikus szerint ő nem drogozott, de ennek ellenére lemondott, majdbejelentette, hogy újra elindul a posztért.
A kampányidőszak rendkívül feszült volt. Október 20-án hajnalban a rendőrség házkutatást tartott Horváth Alexander otthonában, ahol telefonját és laptopját is lefoglalták, az eljárás eredménye szerint azonban a drogtesztje negatív lett. Pikóék azzal vádolták a Fideszt, hogy tiszásnak tüntet fel egy jelöltet szórólapokon, hogy javítsa az esélyeit, és szerintük az, hogy az MSZP és a DK is állított saját jelöltet, szintén a kormánypárt esélyeit növelte. A Fidesz ellenben azt állította, Pikó és Horváth nem mondtak igazat a videó keletkezésének idejéről, az ugyanis mindössze néhány hónapja készülhetett.
A választás tétje a kerületi közgyűlési többség megőrzése volt Pikó András számára; a Fidesz győzelme esetén a testületben a két MSZP-s képviselő válhatott volna a mérleg nyelvévé, ami megnehezítette volna a városvezetést.
A józsefvárosi időközi választás győztese, Horváth Alexander a választási eredmények után arról beszélt, hogy boldogan mondhatja ki a győzelmet. A politikus köszönetet mondott a Losonci negyed lakosainak a bizalomért.
„Vállalom, hogy ezt erős és hálás munkával fogom meghálálni önöknek. Tényleg néha eláll a szavam attól a gondolattól, hogy újra győztem” – mondta Horváth, aki hozzátette, még egyszer nagyon szépen köszöni a támogatást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
A fotók tanúsága szerint vele tartott Schmidt Mária, aki Washingtonba is elkísérte Orbánt. A magyar delegáció oda- és visszaúton is egy Wizz Air-géppel utazott, amely a odafelé és a visszaúton is megállt Izlandon, Keflavíkban tankolni.
A mérkőzést egyébként a Manchester City nyerte 3–0-ra a Liverpool ellen.
A miniszterelnök a saját költségén, magánprogramként nézte meg a Liverpool-Manchester City vasárnapi meccsét – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telex kérdésére. A KTK válasza szerint
Orbán Viktor Izlandról „saját költségen, kereskedelmi járatokat igénybe véve” jutott el Manchesterbe.
A miniszterelnököt az AFP fotósa szúrta ki vasárnap a lelátón. A Reuters képein az is látszik, hogy Orbán a Manchester City vezetőivel, Khaldoon Al Mubarak elnökkel és Ferran Soriano vezérigazgatóval együtt nézte a mérkőzést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sötétségbe borult az elnöki palota, miközben Zelenszkij épp interjút adott a Guardiannek
„Ezek a mi életkörülményeink” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint Putyin „terrorista támadásokat” rendelt el Ukrajna energiaellátó rendszere ellen, civilek halálát okozva, áram és víz nélkül hagyva őket.
Néhány másodperccel azután, hogy Volodimir Zelenszkij leült beszélgetni a Guardian újságírójával beszélgetni, sötétségbe borult a kijevi Mariinszkij-palota terme.
Oroszország az elmúlt hetekben többször is támadta Ukrajna nemzeti villamosenergia-hálózatát, ami számos városban gyakori áramkimaradásokhoz vezetett. A november 8-i éjszakai drón- és rakétatámadások súlyosan károsították az energetikai infrastruktúrát. Az állami energiaipari vállalat a Centrenergo „a háború kezdete óta a legnagyobb” támadásnak nevezte az incidenst, és közölte, hogy a támadások az ország energia termelő kapacitását „nullára” csökkentették.
Néhány perccel később viszont bekapcsolt az elnöki palota tartalék generátora, és újra felkapcsolódtak a fények.
„Ezek a mi életkörülményeink”
– mondta Zelenszkij.
„Ez normális. Kijevben ugyanúgy ingadozik az áramellátás, mint mindenhol máshol”
- tette hozzá.
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin „terrorista támadásokat” rendelt el Ukrajna energiaellátó rendszere ellen, civilek halálát okozva, áram és víz nélkül hagyva őket.
„Más módon nem tud feszültséget kelteni a társadalmunkban”
- fogalmazott Zelenszkij.
Az interjúban az ukrán elnök egyébként Donald Trumpról is beszélt. Zelenszkij elmondta, hogy szerinte „a világon mindenki” fél Trumptól.
„Nem... mi nem vagyunk Amerika ellenségei. Barátok vagyunk. Akkor miért kellene félnünk?”
- felelte arra a kérdésre, hogy ő maga fél-e.
De az interjúban elutasította azokat a jelentéseket is, miszerint legutóbbi washingtoni találkozójuk viharos volt.
Néhány másodperccel azután, hogy Volodimir Zelenszkij leült beszélgetni a Guardian újságírójával beszélgetni, sötétségbe borult a kijevi Mariinszkij-palota terme.
Oroszország az elmúlt hetekben többször is támadta Ukrajna nemzeti villamosenergia-hálózatát, ami számos városban gyakori áramkimaradásokhoz vezetett. A november 8-i éjszakai drón- és rakétatámadások súlyosan károsították az energetikai infrastruktúrát. Az állami energiaipari vállalat a Centrenergo „a háború kezdete óta a legnagyobb” támadásnak nevezte az incidenst, és közölte, hogy a támadások az ország energia termelő kapacitását „nullára” csökkentették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump „becstelennek” nevezte a BBC brit közszolgálati médiatársaság lemondott főigazgatóját és hírigazgatóját, akik az amerikai elnök 2021. január 6-i beszédének eltorzított sugárzása nyomán kialakult botrány miatt bejelentették távozásukat.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán vasárnap megjelent bejegyzésében köszönetet mondott a brit The Telegraph napilapnak, hogy egy kiszivárogtatás nyomán nyilvánosságra hozta a BBC belső jelentését, amely rámutatott az esetre.
„Köszönöm a The Telegraph-nak, hogy leleplezte ezeket a korrupt »újságírókat«. Ezek nagyon becstelen emberek, akik egy elnökválasztásba próbáltak beavatkozni”
– írta Donald Trump, aki hozzátette, hogy
az ügyet csak súlyosbítja, hogy egy olyan külföldi országról van szó, amelyet sokan az Egyesült Államok első számú szövetségeseként tartanak számon.
A botrány november elején robbant ki a The Telegraph leleplező cikkével, ami egy belső informátor révén nyilvánossá tette a médiumnál készült belső jelentés egyes részleteit. A jelentés megállapította, hogy BBC Panorama dokumentumfilmjének szerkesztése félrevezető volt a 2021. január 6-i eseményekkel kapcsolatban. A cikk szerint a zavargásokká fajuló eseményekről szóló összeállítás Donald Trump beszédét olyan módon szerkesztette, hogy az félrevezető volt az akkor leköszönő amerikai elnök szerepét illetően.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára a közelmúltban a The Telegraph-nak adott interjúban élesen bírálta a BBC-„100 százalékban” álhíreket terjesztőnek, valamint „baloldali propaganda gépezetnek” nevezett.
Tim Davie, a BBC 2020-ben kinevezett főigazgatója, valamint Deborah Turness a botrány nyomán a hétvégén lemondott. Mindketten felelősséget vállaltak a történtekért. Tim Davie a dolgozóknak írt lemondó levelében elismerte, hogy a médiaintézménynél történtek hibák, míg Deborah Turness arra hivatkozott, hogy a Trump-dokumentumfilm nyomán kialakult botrány olyan fokot ért el, ami már a teljes intézmény számára károkat okoz.