HÍREK
A Rovatból

Már 32 egészségügyi dolgozó halt meg a koronavírus miatt a MOK összesítése szerint

Az elhunytak között vannak orvosok, ápolók, szakápolók és mentősök is. A legnagyobb számban viszont háziorvosok hunytak el, összesen kilencen.


Már 32 egészségügyi dolgozó halt meg a koronavírus miatt - derül ki a Magyar Orvosi Kamara összesítéséből. Az elhunytak között vannak orvosok, ápolók, szakápolók és mentősök is.

A legnagyobb számban háziorvosok hunytak el, összesen kilencen.

Az RTL Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint ennek az is lehet az oka, hogy a háziorvosoknak sokszor nincs idejük arra, hogy megfelelő védőfelszerelésben érintkezzenek a betegekkel.

"A háziorvos alapellátóként első vonalban érintkezik a beteggel, akinek valamilyen problémája van, és fel kell tételeznünk azt, hogy a beteg tünetmentes hordozó is. Ezért be kell öltözni elég alaposan, és ugye a helyiség fertőtlenítését is el kell végeztetni utána. Ez olyan mértékben hátráltatná a munkánkat, hogy ezT csak nagy ritkán tudjuk megtenni"

- mondta dr. Fodor Ferenc, aki szerint a háziorvosok azért is veszélyeztetettek, mert átlagéletkoruk 65 év felett van.

Az alapellátásban dolgozók 30-40 százaléka veszélyeztetett korú - mondja a Magyar Orvosi Kamara titkára. Svéd Tamás szerint többségük most is dolgozik, mert nincs elég ember az egészségügyben.

"Rájuk most központi utasítás nem vonatkozik, nem kellett őket kötelezően kiléptetni a sorból, így számosan közülük - annál is inkább, mert nincs kapacitás a helyettesítésükre - továbbra is dolgoznak és akár koronavírusos betegeket is látnak el"

- fogalmazott Svéd Tamás, aki szerint erre elvileg a munkáltató is kötelezheti őket, de a gyakorlatban az egészségügyi dolgozók általában saját elhatározásukból döntenek úgy, hogy veszélyeztetett koruk ellenére folytatják a munkát.

Az egészségügyi dolgozók közel 2 százaléka koronavírus-fertőzött - ezt válaszolta az RTL Híradó megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. De hozzátették azt is, a legtöbbször lehetetlen megmondani, hogy ők mikor és hol fertőződtek meg. Azt is írták: a hazai egészségügyi dolgozók fertőzöttségének aránya nemzetközi összevetésben nem kiugró.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina Várkonyi Andrea egymilliós nadrágjáról: Annyira megkérdezném Ondit, hogy nem érzed magad szarul benne? Nem szégyelled magad?
A humorista nem kímélte a luxusban élő tévést, kemény szavakat intézett hozzá a közösségi oldalán. Szerinte a drága ruhadarab arcátlanság a mai megélhetési gondok mellett.


Pottyondy Edina szerdai posztjában Várkonyi Andrea luxusnadrágján háborodott fel. A humorista a Facebookon fakadt ki. Azt írta, már meg sem lepődik, ha „a Mészáros-klán éppen Ferrarival, Rolls Royce-szal vagy Lamborghinivel veret. Hozzászoktam, eltompultam, ez a közpénz sorsa Orbán Viktor birodalmában”.

Úgy fogalmazott, hogy nem érdekli, ha „Várkonyi Andrea kiszáll egy százmilliós Bentley-ből, hogy megvegye a napi Hell lattéját, leszarom, bármilyen irritáló és komikus”.

Viszont az már kiverte nála a biztosítékot, hogy mindezt egy egymillió forintos nadrágban tette. „Egymillió! Egy kicseszett nadrág!” – írta.

Pottyondy szerint egy csomó ember retteg a holnaptól, egy egész ország szorong az infláció, az élelmiszer- és gyógyszerárak miatt. Hozzátette, hogy egymillió forintért egy tanár két hónapot dolgozik, ez négyhavi átlagnyugdíj, vagy hét évnyi családi pótlék.

„Annyira megkérdezném Ondit, hogy nem érzed magad szarul benne? Nem szégyelled magad? Bár nyilván nem. Az arcomba röhögne, és a Prada cipőjében meg a Versace blézerében elsuhanna. Vagy pofán csapna valamelyik őrző-védő fogdmegje”

– írta tovább.

Úgy fogalmazott, hogy szerinte „ez a Fidesz elit”. Azt kérdezte: „És mit várhatunk olyan emberektől, akik egymilliót kifizetnek egy nadrágért? Akiknél még a cumi is Gucci. Hogy várjuk el Orbántól vagy Lázártól vagy bármelyik gazembertől, hogy értse az átlagember nehézségeit, amikor egymilliós nadrágok állják körbe?”

A luxusnadrágot egyébként Hadházy Ákos független képviselő szúrta ki, erről itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Budai Gyulának: Hazug bűnözők vagytok, Gyuszi bá. És ezt már szinte mindenki tudja
Az ellenzéki politikus a volt elszámoltatási biztos kommentjére reagált, mielőtt megindult volna nagyváradi menetelésére.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán, dél előtt nem sokkal elindult Nagyváradig tartó gyaloglására Magyar Péter. Az ellenzéki politikus akcióját az utánra időzítette, hogy Orbán Viktor nagy vihart kavart azzal, hogy a romániai elnökválasztás alkalmából nyíltan kiállt George Simion szélsőjobboldali, magyargyűlölő jelölt mellett.

Előtte azonban volt még egy szócsatája a Fidesz egyik képviselőjével. Reggeli posztja alá kommentelt Budai Gyula, a kormány volt – és nem kimondottan sikeres – elszámoltatási biztosa. Mint írta: „Péter, a békéről beszélsz, miközben a Tisza Párt, te és Ruszin-Szendi Romulusz összejátszik az ukrán titkosszolgálattal! A volt Vezérkari Főnök be van ütve az ukrán szolgálatokhoz, vagyis az ukránok beszervezték Ruszin-Szendi Romoluszt! Ennyit a Tisza Párt és te békédről, kamu az egész! Bort iszol és vizet prédikálsz!!”

Válaszul Magyar Péter – szintén bizalmas, tegező formában azt írta:

„hazug bűnözők vagytok, Gyuszi bá. És ezt már szinte mindenki tudja.”

Magyar Péter útnak indulásáról itt lehet fotókat nézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jelentősen drágul a benzin és a gázolaj is csütörtöktől
Egységesen 5 forinttal emelik a nagykereskedelmi árakat. Ma még a literenkénti átlagárak 583 és 585 forint körül alakulnak.


Csütörtöktől emelkedés várható az üzemanyagok nagykereskedelmi árában, írja a holtankoljak.hu. A portál értesülései szerint

a benzin és a gázolaj is egységesen, bruttó 5 forinttal drágul majd.

A holtankoljak.hu megjegyzi, hogy egy nappal az áremelés előtt egy liter 95-ös benzinért átlagosan 585 forintot, a gázolajért pedig átlagosan 583 forintot kérnek a hazai kutakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Leváltotta a helyi Fidesz a Dobrev Klárát antiszemita poszttal gyalázó kormánypárti képviselőt
A durva Facebook-poszt miatt a Fidesz helyi frakciója is elhatárolódott a képviselőtől. A judeo-bolsevikozó Rák Sándorné pedig azóta törölte a bejegyzést, és mentegetőzik.


Dr. Rák Sándorné, a Fidesz egri önkormányzati képviselője hétfő dél körül egy olyan bejegyzést osztott meg Facebook-oldalán, amely Dobrev Klárát gyalázta egészen vállalhatatlan módon. A posztban ez állt: „Dobrev Klára, a népgyilkos Apró-Klein Antal unokája, és John-Paul pápa ellenes merénylet szervezőjének, a bolgár állambiztonsági tisztnek a leánya, a Judeo-bolsevik, genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkos akar Magyarország miniszterelnöke lenni”.

A képviselő azóta eltávolította a bejegyzést, és nyilvánosan bocsánatot kért. Azt írta: „Most, hogy elolvastam, hangsúlyozom, a poszt tartalmával én sem értek egyet!”. A történtekre úgy reagált, hogy nem olvasta el elég figyelmesen a bejegyzést.

Szerdán Vágner Ákos, Eger fideszes polgármestere sajtóközleményben számolt be arról, hogy a Fidesz-frakció elítéli a bejegyzést, és értékrendjével ellentétesnek tartja. A polgármester bejelentette:

„A bizalom helyreállítása és megőrzése érdekében az ügyet frakcióülésen tárgyaltuk, ennek értelmében az a döntés született, hogy Dr. Rák Sándornét a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöki posztjáról azonnali hatállyal visszahívjuk. Továbbá arra kérjük, képviselői mandátumáról saját belátása szerint döntsön”.

A közleményben hangsúlyozta, hogy határozottan elítélik az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, „még akkor is, ha azok megosztás útján, nem saját szerzeményként kerülnek nyilvánosságra”. A polgármester bocsánatot kért azoktól, akiket a poszt megsértett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: