News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Magyarok rekedtek a londoni reptéren, nem engedték Pozsonyba repülni őket

A reptériek csak azokat engedték felszállni, akik a saját országukba utaznak. A magyaroknak azt a tájékoztatást adták, hogy a felszállás előtt fél órával kapták ezt az utasítást.

Link másolása

hirdetés

Hétfőn délelőtt nem engedtek harminc magyart felszállni a Londonból Pozsonyba tartó Wizzair-járatra a londoni Luton repülőtéren - jelezte több olvasó is a Telex-nek.

Az utasok már túl voltak a biztonsági ellenőrzésen is és bemutatták a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztjüket. A becsekkolásnál derült ki, hogy a magyar útlevéllel nem utazhatnak Szlovákiába.

A feladott csomagjaikat is visszavették a gépről, majd nélkülük szállt fel a repülő. A reptériek csak azokat engedték felszállni, akik a saját országukba utaznak. A magyaroknak azt a tájékoztatást adták, hogy a felszállás előtt fél órával kapták ezt az utasítást.

Egyik utas elmondta, hogy előző nap beszélt Pozsonnyal, és akkor még azt mondták neki, hogy nincs akadálya, hogy odautazzanak. Az utasok egyébként Budapestre tartottak célállomásként.

A mutáns koronavírus miatt 2020. december 22. napjától 2021. február 8-ig nem fogad repülőgépjáratokat Magyarország az Egyesült Királyságból.

A magyar kormány konzuli szolgálatának oldalán Szlovákiánál ezt írják:

hirdetés

"A szlovák repülőterek december 23-tól ugyan fogadják az Egyesült Királyságból érkező repülőjáratokat, azonban a beutazó személyekkel szemben szigorú karanténszabályok vannak érvényben az alábbiak szerint: 2020. december 21-én éjféltől hatályos hivatalos szabályok szerint minden személyre (nincs különbség a hazai és külföldi állampolgárok között), aki az Egyesült Királyságból érkezik Szlovákia területére kötelezően otthoni vagy intézményi (amennyiben nem rendelkezik szlovák lakcímmel) karanténkötelezettség vonatkozik" - idézi a lap.

A külföldön végzett 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel sem kerülhető el a karantén.

"Jelenleg nem javasolt az Egyesült Királyságból Szlovákiába repülővel történő belépés, és ajánlott egy alternatív útvonallal (például más Magyarországgal szomszédos országokban landoló, működő repülőjáratok igénybevételével) való tervezés"

- olvasható a közleményben.

Az olvasó szerint "a Külügyminisztérium sem érti, hogy mi történt a lutoni repülőtéren, hiszen hivatalosan semmi sem tiltja, hogy a magyar állampolgárok onnan Pozsonyba repüljenek".

Közben a reptéren maradt utasok arról tájékoztatták a lapot, hogy "a reptéri személyzet a légitársaság engedélyével az ottmaradt kb. 15 magyar jegyét átfoglalta a holnapi, kedd hajnali kassai járatra".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Von der Leyen: A lehető legsúlyosabb válaszlépések következnek az Északi Áramlat gázvezetékének szabotázsa miatt
Az EU vezető politikusa szerint valaki felrobbantotta azt a gázvezetéket, és felelni fog érte.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Bizottság elnöke egyértelműen szabotázsakciónak nevezte Twitter-posztjában az Északi Áramlat földgázvezetékének a megrongálódását, amely szivárgást okozott a Balti-tengerben.

Ursula von der Leyen egyeztetett a témában Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel. Az EB elnöke szerint elsődleges, hogy kivizsgálják a történteket, hogy teljes képet kapjanak az eseményekről és azok okairól.

Von der Leyen szerint "aktív európai energiainfrastruktúra bármilyen szándékos megzavarása elfogadhatatlan, és a lehető legsúlyosabb válaszlépéseket fogja eredményezni."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Dán miniszterelnök: szabotázs történt, szándékosan rongálták meg az Északi Áramlat gázvezetéket
A dán és svéd szeizmológusok azt közölték, hogy robbanásokat észleltek az Északi Áramlat vezetékeknél.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is írtunk, a német szövetségi kormány szakértői szerint "célzott támadás" okozhatott szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken. Úgy válik, hogy a Balti-tenger medrében futó két – használaton kívüli – vezetékrendszeren hétfőn, röviddel egymás után tapasztalt hirtelen nyomáscsökkenés nem lehetett véletlen.

Nyomáscsökkenést elsőként az Északi Áramlat-2 vezetékrendszeren észleltek, hétfő hajnalban. Napközben a dán hatóságok megállapították, hogy Bornholm térségében szivárog a gáz. Hétfő este az Északi Áramlat-1 vezetékrendszeren is hirtelen süllyedni kezdett a nyomás.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök a sajtónak azt mondta, hogy

szándékos rongálás eredménye az Északi Áramlat gázvezetékben tapasztalható szivárgás

- írja a Portfolio az AFP alapján. A hírügynökség közlése szerint a dán politikus arról is beszélt, hogy még „legalább egy hétig” szivárogni fog a vezetékből a földgáz.

hirdetés

Több nyugati vezető is szándékosságra gyanakszik, de az uniós szóvivő megerősítette: „a bizottság nem találgathat, hogy szabotázs történt-e vagy sem, mivel nem áll rendelkezésünkre olyan információ, amelyből megállapíthatnánk, mi okozta a szivárgást”.

A Kremlt is reagált a hírre, közlésük szerint rendkívüli módon aggasztja az Északi Áramlat csővezetékeken észlelt károsodás és nyomáscsökkenés, ezért a példátlan helyzet sürgős kivizsgálását sürgeti.

A The Guardian cikke szerint a svéd közszolgálati tévé arról számolt be, hogy svéd és dán szeizmológusok több robbanást is észleltek a Balti-tenger mélyén. Ezt az Északi Áramlat gázvezetékek körül tapasztalták. A Svéd Földrengéskutató Hálózat egyik szeizmológusa azt nyilatkozta, hogy „minden kétséget kizárólag” erős víz alatti robbanásokat észleltek. A műszerek ezt vasárnap éjjel 2, majd hétfő este 7 óra körül mutatták.

A robbanások helye azonos a két gázszivárgás helyével, így valószínű, hogy a két dolognak köze van egymáshoz. A robbanás környékén a vízen is jól látható folt keletkezett.

VIDEÓ: A gázszivárgás helye

A dán hatóságok a szivárgás területén hajózási tilalmat rendeltek el. Azon kívüli részeken már nem jelent veszélyt. Az ország energiabiztonságát nem érinti az eset - írták.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Zelenszkij a „népszavazásokról”: Meg fogjuk védeni a megszállt területeken élőket
Az ukrán elnök szerint, ha Moszkva elfogadja a szavazások eredményeit, és a csatlakozási kérelmeket, nincs miről beszélniük a továbbiakban Putyinnal.

Link másolása

hirdetés

Ukrajna meg fogja védeni polgárait azokban a jelenleg Oroszország által ellenőrzött régiókban, amelyekben a megszálló hatóságok által szervezett szavazásokon az Oroszországhoz való csatlakozás mellett döntöttek - mondta Zelenszkij a Telegramon közzétett felvételen.

Az ukrán elnök a Guardian szerint úgy fogalmazott: "Tenni fogunk azért, hogy megvédjük a polgárokat mind a Herszon, a Zaporizzsjai régiókban, a Donbászban, Harkiv régió jelenleg megszállás alatt lévő területein, és a Krímben is".

Ezt megelőzően pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén videóüzenetben arról beszélt Zelenszkij, hogy ha Moszkva elfogadja a népszavazások eredményeit, és a "csatlakozási kérelmeket", akkor "nincs miről beszélnünk Putyinnal" - fogalmazott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Direkt36: Ma már Pintér Sándor bizalmasához kötődik az a cég, amelyen keresztül a kormány megvette a Pegasus kémszoftvert
A Pegasust annyira drága és profi fegyvernek tartották a titkosszolgálatok, hogy még belső körben is titokban tartották, nehogy minden állami szerv ezt akarja használni.

Link másolása

hirdetés

Közvetítőcéget iktatott be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), amikor 2017-ben az izraeli Pegasus kémszoftver megvásárlását indítványozta, írja a Direkt36 tényfeltáró központ a Telexen megjelent cikkében.

A Pegasusszal Magyarországon többek között újságírókat, kormánykritikus médiatulajdonosokat, ügyvédeket és ellenzéki politikusokat figyeltek meg. A kémszoftver a mobiltelefonok feltörésével hozzáfér minden adathoz, például a titkosított kommunikációhoz, sőt képes a mobilt lehallgató eszközzé változtatni a mikrofon és a kamera távoli bekapcsolásával.

A Direkt36 az ügylet körülményeit ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Pegasus beszerzésére körülbelül hárommilliárd forintért a Communication Technologies Kft. nevű céget szerződtették.

A kémszoftver megvásárlásának közbeszerzés alóli mentesítését a parlament nemzetbiztonsági bizottsága egyhangúlag és kérdés nélkül szavazta meg 2017 októberében.

A bizottság MSZP-s tagja, Molnár Zsolt a konkrét beszerzést nem kommentálta, de azt megerősített a Direkt36-nak, hogy a szakszolgálat eszközbeszerzéseit jellemzően az ellenzékiek is támogatni szokták.

Bár az üzletet a nyilvánosság megkerülésével intézték, de a cégadatokból látszik, hogy a kiberfegyverekkel is kereskedő Communication Technologies Kft. addigi 150 millió forintos nettó árbevétele 2018-ban három és fél milliárdra ugrott fel. Ezt követően a cég tulajdonosai közt 2019 végén megjelent Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár. Korábban Tasnádi felügyelte a polgári titkosszolgálatokat, ám 2016-ban lemondásra kényszerült, miután a kormányból nyilvánosan kritizálták III/II-es állambiztonsági múltja miatt.

hirdetés

Az utóbbi néhány évben több más belügyes megbízást is kapott a Communication Technologies Kft., mely évi több milliárdos forgalmat bonyolít, és 2021-ben 734 milliós osztalékot termelt tulajdonosainak. A cég ügyvezetője egy korábban inkább baloldali kötődéseiről ismert vállalkozó, Neuman Péter, aki egy baloldali politikai tanácsadó visszaemlékezése szerint Medgyessy Péter 2002-es miniszterelnökjelölti kommunikációs felkészítésében is szerepet vállalt. Később, 2018-2019-ben Neuman az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) érdekeltségébe került 168 Óra kiadójának az ügyvezetője volt.

A Direkt36-nak egy, a Pegasus kémszoftver működéséről részleteket ismerő volt titkosszolga azt is elárulta, hogy a szakszolgálat először 50 eszközre szerzett kvótát, azaz egyszerre ennyi mobiltelefont tudtak megfigyelni a Pegasusszal. A szigorú kvótalimit és a rendkívül magas költségek miatt a Pegasust csak kiemelt ügyekben és kizárólag legfelsőbb szintű, miniszteri vagy főigazgatói jóváhagyással vethették be.

A Pegasust annyira drága és profi fegyvernek tartották a titkosszolgálatok, hogy még belső körben is titokban tartották, nehogy minden állami szerv ezt akarja használni.

A Pegasus-megfigyelések 2021 júliusi nyilvánosságra kerülése után a kémszoftver magyarországi használatát ugyan felfüggesztették, de a Direkt36-nak részleteket eláruló források szerint a kémszoftvert később ismét használni kezdték. A tényfeltáró központ megkereste a történet minden érintettjét – köztük a kormányt, a Communication Technologies Kft. Ügyvezetőjét, valamint Tasnádi Lászlót – de nem kaptak választ senkitől sem.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: