Magyarként Japánban gulyást kóstolni – élménybeszámoló a 2025-ös oszakai világkiállításról
2025. szeptember 5. - Vidák Zoltán séf éppen azt mutatja meg nekünk, hogyan tálal egy túrókrémmel töltött paprikát, majd egy kacsamájat brióssal.
Önmagában ez a jelenet talán nem is lenne olyan különleges. Gasztronómiával foglalkozó újságíróként számtalanszor ültem már a séf asztalánál, figyelve a mozdulatokat, a tálalás ritmusát. De most más a helyzet.
Ha valamire az ember biztosan nem számít, az az, hogy több ezer kilométerre Magyarországtól egyszer csak gulyás, hortobágyi palacsinta vagy somlói kerül elé olyan formában, amely egyszerre idézi meg az otthon ízeit és felel meg a japán ízlés finom egyensúlyának. Miközben Vidák Zoltán arról mesél, milyen kihívás volt megtalálni a megfelelő alapanyagokat Japánban, az jut eszembe, hogy valójában erről szól az egész magyar jelenlét az oszakai világkiállításon: hogyan lehet hidat építeni két kultúra között úgy, hogy közben mindkettő megőrzi a saját hangját.
Idén, 2025-ben Oszaka adott otthont a világkiállításnak. Annak a nemzetközi seregszemlének, ahol országok százai mutatják be, kik is ők valójában, miben különlegesek, és hogyan képzelik el a jövőt.
És bár ez a világ egyik legnagyobb kulturális és innovációs találkozója, a személyes tapasztalataim alapján mondhatom:
A háromszintes épület minden szintje más és más élményt kínált.
A földszinten a népzene és a hagyomány kapott szerepet: naponta negyvennégyszer csendült fel élőben a Tavaszi szél vizet áraszt.
A középső szinten a Miska Kitchen & Bar kínálta a magyar gasztronómia ízeit. A legfelső szinten pedig üzleti találkozók és kézműves foglalkozások zajlottak, ahol a látogatók maguk is kipróbálhatták a nemezelést, a hímzést vagy a gyékényfonást.
Bár elsősorban a gasztronómia miatt érkeztem, őszintén szólva mindhárom szinten találtam valamit, ami megérintett.
Különleges élmény volt az önmagában is megható előadás mellett látni a sok japán látogatót, ahogy csillogó szemmel hallgatják, majd próbálják utánozni a dallamot, miközben nem is értik a szavakat. De hát a dalnak ilyen ereje van, ha szívből szól.
Aztán a második napon, egy tájfun miatti rövid zárlat idején a kézműves szinten ragadtunk, így én is beültem egy hímzésfoglalkozásra. Magyar motívumokat varrni japán látogatókkal együtt - ez az élmény egyszerre volt megható és felemelő. A közös alkotás nyelve sokszor erősebb, mint bármilyen fordítás.
Vidák Zoltán séfDe térjünk vissza oda, amiért eredetileg Oszakába érkeztem: a gasztronómiához.
Az előételek után gulyásleves került elém, aztán a főételek között a hortobágyi palacsinta, majd a második napon egy bácskai gersli rizottó, túrógombóc és somlói desszert is.
A túró és a tejföl állaga és íze eltért a hazaitól, így a krémeket és töltelékeket máshogy kellett kikeverni. A magyar konyhára jellemző paprika íze és színe sem volt teljesen az, amit mi megszoktunk, így a fűszerezést és az előkészítést ehhez igazították.
Bizonyos húsféléket, például a szarvas- vagy vadhúsokat nem tudták volna megfelelő mennyiségben beszerezni, ezért a séf olyan alternatívákat választott, amelyek könnyen elérhetők voltak: marha, sertés, kacsa.
De a japán konyhában használt eszközök, sütési módszerek és alapanyagok (például a pankómorzsa) is eltértek az otthon megszokottól, így a készítés technikáját is finomhangolni kellett.
Mégis: ha ezeket a kész fogásokat Budapest belvárosában tálalnánk, valószínűleg bárki megnyalná utána mind a tíz ujját.
Vidák Zoltán séf olyan étlapot álmodott meg, ami egyszerre őrzi a magyar konyha hagyományos ízeit, mégis képes megszólítani a japán közönséget. Nem véletlen, hogy a Miska Kitchen & Bar a világkiállítás egyik legnépszerűbb éttermévé vált:
6 hónap alatt 46 000 vendéget fogadott, napi átlagban 250 főt, ami a teljes expó vendéglátóhelyei között kiemelkedő számnak számított.
És ez az információ konkrétan sokkolt: sok látogató már reggel fél kilenckor sorba állt, hogy bejusson az étterembe, amely csak délután egykor nyitott. A magyar ízeknek ekkora vonzereje lett Japánban.
És ennek az egyik oka éppen az volt, hogy
A cél nem az volt, hogy minél több adag fogyjon el (mondjuk ennek ellenére brutális számok születtek), hanem hogy minőséget, hitelességet és autentikus hangulatot adjunk át.
Ez a döntés bátor volt, de meghozta a gyümölcsét: olyan japán vendégek tértek be ide, akik nem csak kóstolni, hanem érteni is szerették volna a magyar gasztronómiát, és akik ha Magyarországra utaznak, valószínűleg hasonló kategóriában keresgélnek majd.
A japán és a magyar konyha közti különbségek hatalmasak, amelyek az ízek, az alapanyagok és a fűszerezés módjában egyaránt megmutatkoznak. Magyarországon a gasztronómia jellemzője a gazdag ízvilág, a bőséges fűszerezés és a fűszerpaprika intenzív használata, míg Japánban a fogások sokkal visszafogottabbak, a természetes alapanyag ízére építenek, és a fűszerezés finom, inkább kiegészítő jellegű.
A textúrákban is jelentős a különbség: a magyar ételek gyakran szaftosak, gazdagon rétegezettek és krémesek, a japán konyhában viszont a könnyed, friss, precízen elkészített alapanyagok dominálnak.
És pont a sok különbség miatt lesz nagyon izgalmas a két kultúra találkozása.
Mert miközben Európában a gasztronómiai kapcsolatok szinte maguktól értetődnek. Hiszen a szomszédainkkal, legyenek azok lengyelek, szlovének vagy osztrákok, évszázadok óta osztozunk alapanyagokon, technikákon, sőt vitákon is (kié a gulyás, kié a krémes).
De Japánban minden új jelentést kap: ott nem a hasonlóság, hanem a különbözőség az, ami érdeklődést ébreszt, ami akár közel hoz.
Ahogy esténként Oszaka utcáit jártam, újra és újra eszembe jutott ez.
A pavilonon kívül minden ismeretlennek tűnt: az illatok, a fények, a zajok. Mégsem éreztem soha félelmetesnek. Ez az a fajta "jóféle kultúrsokk", amikor semmi sem riaszt el, hanem csak izgatottabbá tesz. Amikor a különbség a kíváncsiság tápláléka.
És ez az érzés valahogy pontosan leírja azt is, amit a magyar gasztronómia jelentett Japánban: egyszerre volt idegen, de vonzó, egzotikus és érdekes is.
A Miska Kitchen & Bar pedig mindezt vizuálisan is tökéletesen közvetítette.
Játékosan, ízlésesen, stílusosan, és abszolút nem vált önmaga paródiájává. És ez a harmonikus játék jellemző volt az épület teljes egészére is.
A magyar pavilon az ember és a természet kapcsolatáról, a múlt értékeiből építkező jövőről szólt. És a gasztronómia révén mindez igazán kézzelfoghatóvá vált.
A pavilon hatása azonban nem ért véget a zárással: a magyar jelenlét hosszú távon is érezteti hatását Japánban, és hozzájárult a két ország közötti kulturális kapcsolatok elmélyítéséhez.
A világkiállítás ideje alatt 19%-kal nőtt a Magyarországra érkező japán turisták száma a 2024-es azonos időszakhoz képest. Sok látogató a pavilon után maguk is ellátogattak hazánkba, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a magyar kultúra és gasztronómia élménye inspiráló és vonzó. A több mint egymillió látogató, aki a pavilonunkat megtekintette nem csupán statisztikai adat: visszajelzés a magyar értékek iránti érdeklődésről, és arról, hogy Magyarország képes nemzetközi szinten is megszólítani a közönséget.
A magyar pavilon üzenete világos volt: „Múltunk nélkül jövőnk sincs.” Az ember és a természet harmóniáját, a múlt tiszteletét és a fenntartható jövőt egyszerre mutatta meg. A látogatók érzelmileg is kötődtek az élményhez, és a magyar megjelenés inspirálóan hatott a japán közönségre, hosszú távon erősítve Magyarország imázsát.
Persze, én a lelkem mélyén is elfogult vagyok. Éreztem, amikor meghatott a magyar pavilon népdalénekesének előadása, amikor japánokkal együtt magyar motívumot hímeztem, vagy amikor ennyire távol az otthonomtól is tökéletes gulyást kóstolhattam.
Ugyanakkor két napon keresztül körbejártam az expót, más éttermet is kipróbáltam, részt vettem kiállításokon, előadásokon, és ez alapján is bátran mondhatom:
Különösen akkor, ha valaki tényleg kóstolta az ételeket is, mert szerintem ennél jobb „szuvenírt” nem nagyon lehet adni: felkelteni az érdeklődést olyan ízek iránt, amelyeket eddig nem ismertél vagy nem kóstoltál.
Az ilyen típusú nemzetközi megjelenések rendkívül jó hatást gyakorolhatnak hazánkra, és ha a japán látogatók egy jelentős része még mindig kíváncsiságot érez, már komoly eredményt értünk el.
