HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter szerint Varga Judit mondja ki a hangfelvételén, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni

A felvételt ő maga készítette a lakásukban tavaly, és elhangzik rajta Rogán Antal, valamint Gulyás Gergely neve is. Magyar Péter minderről élőben beszélgetett Gulyás Balázzsal.


Magyar Péter holnap reggel egyetlen hangfelvételt ad le az ügyészségen, azt amelyiket ő maga készített 2023 januárjában. Mindezt a Facebook-oldalán és a YouTube csatornáján is nyilvánosságra hozza reggel 9-kor, amint belép az ügyészség épületébe.

„Ez egy olyan este volt, amikor a volt feleségem, aki akkor még a feleségem volt, egy beszélgetés során, miközben én javasoltam neki több ok miatt a lemondást, elkezdte nekem magyarázni, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni”

- mesélte az elkészítés körülményeiről élő videójában hétfő este, Gulyás Balázs kérdéseire válaszolva.

„Mesélt egy-két dolgot, nem minden szerepel a hangfelvételen, de úgy éreztem akkor, hogy a családom biztonsága, védelme érdekében valamennyit rögzíteni fogok ebből.”

Azt mondta, ez volt az első alkalom, hogy hangfelvételt készített. „Ezelőtt én soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, és nem egy olyan típusú ember vagyok, aki akár a barátai, akár a felesége, akár idegeneknek a beszélgetését rögzíti.”

Ekkor azonban már túl voltak a 2020. december 29-i estén, amikor egy rendőri jelentés szerint Varga Judit az ablakon kimászva próbálta otthagyni őt, miközben Magyar szerint erre semmi oka nem volt. „Pontosan tudtam, hogyan működik ez a hatalom, ha valakit el akar dobni, vagy zsarolni akar. Nem voltak már illúzióim, mint a korábbi években. Úgy éreztem, ha nem is kell ezt a felvételt felhasználnom soha, védelemnek esetleg a családomnak jó lesz.”

Állítása szerint eredetileg nyilvánosságra sem akarta hozni. Azután gondolta meg magát, hogy bent járt az ügyészségen, és tapasztalta a hozzáállásukat, valamint kiadták az őt cáfoló közleményüket. Az a lejáratókampány is hozzájárult, ami az elmúlt napokban ellene irányult.

Szándékáról beszélt volt feleségének, Varga Juditnak is.

„Én vele 2 vagy 3 hete beszélgettem. Korábban is tudta, hogy felvettem ezt a beszélgetést. Hogy konkrétan melyiket és mikor, lehet, hogy nem emlékezett rá, de tudta, hogy készült egy hangfelvétel, ezt elmondtam neki. Jeleztem neki, hogy ezt mostmár végig kell csinálnom, egyrészt, mert egy ország várja tőlem, másrészt lelkiismeretem szerint sem tehetek mást.”

Azt kérte a volt igazságügyi minisztertől, tartson vele az ügyészségre tanúskodni, mert ő többet tud, és ha ketten mondják ugyanazt, az legalább olyan bizonyító erejű lesz, mint egy hangfelvétel. Varga Judit azonban ettől elzárkózott, most pedig Magyar Péter szerint valamilyen szinten részt vesz az ellene irányuló lejáratókampányban. Azt nem tudja, hogy ezt miért teszi.

Szerinte a felvétel nem tökéletes, olyan, mint egy családi beszélgetés, amelyben néha egymás szavába vágnak. Nem is minden hallatszik jól, ezért a vágatlan felvételt feliratozzák.

Szerinte a hangfelvételből kiderül, hogy a Völner-Schadl ügy kapcsán korábban megfogalmazott három állítása igaz. „Az ki fog belőle derülni, hogy ő elsőkézből kapott információkat erről az eljárásról különböző szereplőktől.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Varga Juditot nem lehet felelősségre vonni az elhangzó dolgok miatt.

„Azt tudni kell, hogy sem ő, sem más ebben a bűncselekmény-sorozatban, bűnszervezetben, ami működött, nem volt érintett. Az én tudomásom szerint egy kormánytag volt ebben érintett.”

Kérdésre válaszolva Magyar Péter azt mondta, a felvételen Rogán Antal neve is szóba kerül, és Gulyás Gergely neve is elhangzik egyszer.

„Ez egy skandalum, ami ott történt" - mondja. Azt nem várja, hogy holnap összeomlik a kormány, de szerinte most mindenki számára egyértelmű lesz, hogy mi történt.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló napló került elő: eltitkolt gyerekei születhettek Jeffrey Epsteinnek kiskorú áldozataitól
A mindössze 16 éves lány szívszorítóan írta le, hogyan segédkezett a szülésnél Ghislaine Maxwell. A pedofil milliárdos csak inkubátorként tekintett rá.


Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által január végén nyilvánosságra hozott legújabb Epstein-iratok között egy állítólagos áldozat naplója is szerepel, amely szerint 2002 körül, 16-17 éves korában egy kislánynak adott életet, akit Jeffrey Epstein nemzett. A nőtől a babát tíz perccel a szülés után elvették. A naplóbejegyzések szerint Epstein célja egy „felsőbbrendű génállomány” létrehozása volt. „Miért én? Ennek semmi értelme. Miért a haj- és szemszínem?” – tette fel a kérdést a naplójában a nő.

A nő szívszorító részletességgel írta le a szülést és a csecsemő elvételét, amelynél állítása szerint Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell is jelen volt – írta a Daily Mail. „Egy injekció, és azok a rúdhoz hasonló dolgok horgosak voltak, és olyan sok fájdalom. Ghislaine azt mondta, toljam el magamtól az összes fájdalmat” – idézte fel a nő, aki szerint a folyosón hallotta, ahogy Maxwell azt mondja a babáról, hogy gyönyörű. „AZ VOLT. Nem ‘van’. Gyönyörű lány volt! Hallottam őt! Hol van? Miért hagyta abba a nyöszörgést?” – írta a nő.

A most közzétett dokumentumok egy másik lehetséges titkos gyerekről is szólnak. Sarah Ferguson, a volt yorki hercegné egy 2011-es e-mailben gratulált Epsteinnek, miután az szabadult a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

„Nem tudom, még használod-e ezt a BBM-et [BlackBerry Messenger], de A Hercegtől hallottam, hogy kisfiad született”

– írta Ferguson, aki valószínűleg volt férjére, András hercegre utalt.

Hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy Epsteinnek születtek volna gyermekei, és a 2019-ben, börtöncellájában bekövetkezett halála előtt írt végrendelete sem említ utódokat. A naplót jegyző nő 2023-ban pert indított Epstein egyik üzlettársa, Leon Black ellen, akit nemi erőszakkal vádol. Black tagadja a vádakat, az ügy jelenleg is tart.

A pedofil üzletember eugenika iránti érdeklődése nem új információ. A mostani iratcsomagban egy dátum nélküli videó is van, amin egy DNS-apasági teszt látható Epstein New York-i házának asztalán. Korábban kiszivárgott e-mailek szerint Epstein és Maxwell már 2005 és 2007 között is termékenységi eljárásokról leveleztek.

A New York Times már 2019-ben beszámolt arról, hogy Epstein tudósoknak beszélt arról a tervéről, hogy új-mexikói birtokán nőket termékenyít meg, hogy „elszórja a DNS-ét” az emberi fajban. Ismerőseinek arról is beszélt, hogy halála után le akarja fagyasztani a fejét és a péniszét, és a transzhumanizmust támogató szervezeteknek adományozná azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elhatárolódnak a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitól a bajótiak
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 03.



Lefejezéssel fenyegették meg Magyar Pétert egy Bajóton készült videóban, a település vezetése pedig még kedden nyilvánosan elhatárolódott az elhangzottaktól. A Tisza Párt elnöke feljelentést tesz az ügyben, a kormánypárt helyi jelöltje pedig elutasította az erőszakot.

Magyar Péter kedden osztott meg egy videót, amelyben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselője azt üzente neki, hogy nem kíváncsiak rá Bajóton, és ha „még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy kommentálta a felvételt, hogy Erős Gábor fideszes képviselőjelölt egyik bajóti embere fenyegette meg.

Bajót község önkormányzatának képviselő-testülete a Facebookon reagált a történtekre, hangsúlyozva a település békés jellegét – írta a 24.hu. A közlemény szerint „Bajóton évszázadok óta békésen él egymás mellett a roma és a magyar lakosság.” Hozzáteszik: „Településünk egy békés közösség, ahol soha, senkit hátrányos megkülönböztetés sem vallási, sem politikai, sem pedig nemzetiségi alapon soha nem ért! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is fog!” - írták, majd hozzátették:

„Éppen ezért szeretnénk a szóban forgó videóban elhangzottaktól a leghatározottabban elhatárolódni… Az ott elhangzottakat mélységesen elítéljük!”

Magyar Péter a fenyegetést a kormányoldal gyűlöletkampányának következményeként értékelte. „Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne… Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. „A mai napon feljelentem Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, aki lefejezéssel fenyegetett. A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte.

Erős Gábor, a Fidesz Komárom-Esztergom vármegyei jelöltje elhatárolódott a videóban elhangzottaktól, és tagadta, hogy bármi köze lenne a fenyegetőző férfihez. Rövid üzenetében azt írta: „A gyűlölet nem pálya.”

A fenyegető videót eredetileg vasárnap töltötték fel a Facebookra, de később törölték. A felvételt Magyar Péter osztotta meg újra kedden. A videóban a megszólaló férfi a Fidesz és a Cigány Közösségek Szövetsége melletti elkötelezettségéről is beszél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Krakkói lányokat is beszervezhettek Epsteinnek – Donald Tusk az orosz titkosszolgálatot is vizsgálná az ügyben
Donald Tusk miniszterelnök Varsóban jelentette be, hogy egy külön elemzőcsoportot hoznak létre. A cél a lehetséges lengyel áldozatok azonosítása és a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése.


Lengyelország külön elemzőcsapatot állít fel, hogy feltárja Jeffrey Epstein bűncselekményeinek lehetséges lengyel vonatkozásait és az ügyben felmerülő orosz titkosszolgálati szálakat. A lépést kedden jelentette be Donald Tusk miniszterelnök, mindössze néhány nappal azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten egy több mint 3 millió oldalas iratcsomagot hozott nyilvánosságra az elítélt szexuális bűnöző ügyében.

A január 30-án közzétett dokumentumok, amelyek több mint 2 ezer videót és mintegy 180 ezer képet is tartalmaznak, újabb részleteket tártak fel Epstein kiterjedt hálózatáról. A varsói kormány a hatalmas iratközzétételre reagálva döntött a vizsgálat mellett. „Ez egy teljesen precedens nélküli ügy” – szögezte le Tusk, majd hozzátette: „Úgy döntöttünk, hogy felállítunk egy elemzőcsoportot, és ha az elemzések igazolják az aggodalmainkat, akár nyomozást is indítunk.” A cél az esetleges lengyel áldozatok azonosítása, kártalanításuk lehetőségének felmérése és a nemzetbiztonsági kockázatok értékelése.

A lengyel kormányfő szerint egyre több jel utal arra, hogy az Epstein-hálózat működésében orosz érdekek is szerepet játszhattak.

„Egyre több nyom, egyre több információ és egyre több kommentár arra utal, hogy ezt a példátlan pedofilbotrányt az orosz titkosszolgálatok közreműködésével szervezték”

– mondta a Polsat News tudósítása szerint. Tusk érvelése szerint gyanúra ad okot Epstein látszólag korlátlan pénzforrása, az a tény, hogy sok fiatal orosz nővel dolgozott együtt, valamint egy, az iratokban felbukkant állítás, amely szerint a pénzember Vlagyimir Putyin vagyonának egy részét is kezelhette.

Az elemzőcsoport feladata lesz, hogy „fájlról fájlra” átnézze a nyilvános dokumentumokat, és ha szükséges, az Egyesült Államokhoz forduljon a nem nyilvános iratokért is. Tusk egy konkrét lengyel szálat is megemlített: az iratokban szerepel egy 2009-es e-mail, amelyben Epstein egyik „felderítője” krakkói lányokról ír.

Moszkva visszautasította a vádakat és a Nyugat felelősségét vetette fel. „A hosszú éveken át zajló, szörnyű romlás, kompromittálás és zsarolás a nyugati világ központjában történt. Ezt szükségszerűen a nyugati titkosszolgálatok figyelték” – idézte az orosz külügyi szóvivőt, Marija Zaharovát a Sputnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij az orosz rakétatámadás után: A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk
Kedd hajnalban több száz rakéta és drón csapott le Ukrajna energetikai infrastruktúrájára. Az ukrán elnök a támadás miatt módosította a küldöttség mandátumát a szerdán kezdődő béketárgyalások előtt.


Miközben mínusz 20 Celsius-fokos hideg bénítja Ukrajnát, az eddigi egyik legnagyobb, rekord mennyiségű ballisztikus rakétát és drónt felvonultató orosz támadás érte az országot kedd hajnalban, egy nappal azelőtt, hogy a felek Abu-Dzabiban ismét tárgyalóasztalhoz ülnének. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csapásokra reagálva bejelentette, hogy módosítják az ukrán küldöttség mandátumát, írja a The Guardian.

Az ukrán hadsereg közlése szerint Oroszország 32 ballisztikus rakétát, 28 cirkálórakétát, 11 egyéb, ballisztikus típusú fegyvert és mintegy 450 drónt lőtt ki ukrán városokra. A támadások elsődleges célpontja az energiarendszer volt, Kijevben, Harkivban, Dnyipróban, Vinnicjában, Odesszában és Zaporizzsjában is súlyos károk keletkeztek. A csapások következtében többen megsérültek, és országszerte tömeges áram- és távhőkiesések nehezítik az életet a fagyos időben. Csak a fővárosban több mint ezer épület maradt fűtés nélkül.

Az elnök szerint Moszkva a diplomáciai erőfeszítések komolyan vétele helyett választotta a támadást, ezért Kijev megváltoztatja a tárgyalási stratégiáját.

„A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk”

– jelentette ki Volodimir Zelenszkij hivatalos Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében. A módosított mandátummal utazó ukrán küldöttség a tervek szerint február 4-én és 5-én egyeztet az orosz féllel Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a kedd hajnali akció „válaszcsapás” volt korábbi ukrán támadásokra. A támadások előzménye egy rövid, informális „energetikai szünet” volt. Donald Trump amerikai elnök korábban azt közölte, hogy „személyesen kértem Putyint, hogy egy hétig ne lőjenek Kijevre” a rendkívüli hideg miatt. A Kreml később jelezte, hogy a tűzszünet csupán vasárnapig volt érvényben.

A Kijevben tartózkodó Mark Rutte NATO-főtitkár elítélte a támadást.

„Az ilyen orosz támadások nem jeleznek komoly szándékot a békére”

– fogalmazott az ukrán parlamentben. A politikai üzeneteken túl konkrét katonai segítséget is bejelentettek: Svédország és Dánia közösen vásárol Ukrajna számára TRIDON Mk2 típusú légvédelmi rendszereket 2,6 milliárd svéd korona, azaz átszámítva körülbelül 93,6 milliárd forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk