Megjelent a friss HVG, ami szokásához híven humoros címlapon dolgozza fel az elmúlt hét legfontosabb eseményét. Ez ezúttal nem is lehetett más, mint Magyar Péter berobbanása a magyar politikai életbe.
A hetilap címlapján – amit ITT lehet megtekinteni – a jogászból lett friss politikus egy narancssárga trutymóval eldugított lefolyó tisztítójának dobozán jelenik meg, a kitalált márkanév pedig Mr. CleaNER lett. Ezzel a lap finoman utal arra, hogy Magyar szűk másfél hónapja még a kormányközeli oldalt erősítette. A címlapot egyébként a HVG csapata egy „Nincsen pártja” szóvicc-szlogennel is megerősítette.
Magyar Pétert ugyanakkor láthatóan nem zavarja, hogy a napilap utalást tesz közelmúltbeli Fidesz közeliségére. Legfrissebb Facebook-posztjában ugyanis úgy fogalmaz:
„Humor nélkül lehet élni, csak nem érdemes”.
Hozzáteszi még: „Köszi HVG! Tisztítsuk meg együtt a magyar közéletet!”
Az üzenet érdekessége, hogy a héten éppen a HVG online verziójának újságíróját, Dezső Andrást vádolta propagandatevékenységgel Varga Judit volt férje, amiért közzétette egy korábbi házastársi vitájuk rendőrségi jelentését. Igaz, Magyar később ezt a vádját visszavonta.
Megjelent a friss HVG, ami szokásához híven humoros címlapon dolgozza fel az elmúlt hét legfontosabb eseményét. Ez ezúttal nem is lehetett más, mint Magyar Péter berobbanása a magyar politikai életbe.
A hetilap címlapján – amit ITT lehet megtekinteni – a jogászból lett friss politikus egy narancssárga trutymóval eldugított lefolyó tisztítójának dobozán jelenik meg, a kitalált márkanév pedig Mr. CleaNER lett. Ezzel a lap finoman utal arra, hogy Magyar szűk másfél hónapja még a kormányközeli oldalt erősítette. A címlapot egyébként a HVG csapata egy „Nincsen pártja” szóvicc-szlogennel is megerősítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Zárjatok ki engem is!” - Dobrev Klárának üzent a kecskemét DK-s képviselő, és hazugsággal vádolja saját pártját
Siposné Bodrozsán Alexandra kiállt a DK-ból kizárt Kopping Rita mellett Kecskeméten. Posztjában a pártvezetést hazugsággal vádolja, és a saját kizárását is kéri.
„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.
A képviselő a posztjában azt írta,
végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét „egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.
Visszautasította a Demokratikus Koalíció állítását, miszerint a helyi frakció „tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot. „Álljunk meg egy pillanatra!
Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”
– fogalmazott a politikus, aki szerint a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról egyébként sem az ötfős frakciójuk, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet.
Siposné állítása szerint pénteken „csendben, központilag, magyarázat nélkül” elvették tőle a hozzáférést a DK kecskeméti Facebook-oldalához.
Dobrev Klárának címezve a posztját azzal zárta: „Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”
Szombaton a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid tíz billegő körzet DK-s és MKKP-s jelöltjét kérte visszalépésre, példaként éppen a Kopping-ügyre hivatkozva.
A konfliktus pénteken robbant ki, amikor a DK bejelentette Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, mégsem indul a választáson. Kopping a visszalépését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületben nagyon szoros eredmény várható, és „ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Arra kérte a választókat, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, „akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját”.
Ezzel szemben Dobrev Klára, a DK elnöke azt állította, Koppingot megzsarolták, és a visszalépésével azt bizonyította, hogy fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.
„Zárjatok ki engem is!”, posztolta szombat délután a Facebook-oldalára Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője, miután a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné, aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal, a bejegyzésében tudatos hazugságnak nevezte a pártvezetés állításait.
A képviselő a posztjában azt írta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.
Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.
Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.
„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”
– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.
„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.
Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.
Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.
Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Putyin új demográfiai fegyvere: Pszichológushoz küldik a nőket, akik nem akarnak szülni
Az orosz egészségügyi minisztérium új irányelve alapján a gyermeket nem tervező nőket pszichológushoz irányíthatják. A cél a történelmi mélyponton lévő születésszám javítása.
Pszichológushoz irányítanák Oroszországban azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket, így próbálnák meg visszafordítani az egyre súlyosabb demográfiai válságot – írja a The Telegraph. Az átfogó kampány legújabb elemeként március elején elindult egy szövetségi terhességi nyilvántartás is. A rendszer a várandósság kimenetelét követi nyomon, emberi jogi szervezetek szerint azonban az adatgyűjtés sértheti a nők és lányok magánélethez való jogát.
Az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott irányelvek szerint
azokat a nőket, akik egy egészségügyi kérdőívben nemleges választ adnak arra a kérdésre, hogy terveznek-e gyermeket, arra ösztönözhetik, hogy pszichológiai támogatást vegyenek igénybe.
A hivatalos cél, hogy „pozitív hozzáállás” alakuljon ki a gyermekvállaláshoz. A kérdőívet kitöltő férfiakat nem kérdezik meg gyermekvállalási terveikről.
A kormányzat más eszközökkel is fellép.
A hatóságok januárban betiltották a nyugati eredetű, gyermektelen életmódot népszerűsítő, általuk „propagandának” nevezett tartalmakat.
Ezek terjesztéséért akár 400 000 rubeles bírság is kiszabható.
Oroszország a modern kori történelmének legalacsonyabb születésszámait produkálja. 2024-ben 1,2 millió gyermek született, ami 1999 óta a legalacsonyabb éves adat. Alekszej Raksa demográfus szerint
2025 első negyedévében a születések száma az elmúlt kétszáz év legalacsonyabb értékét mutathatja.
A demográfiai válságot az ukrajnai háború is súlyosbítja. Becslések szerint 2022 februárja óta akár 325 000 orosz férfi is meghalhatott, így átlagosan 1,6 haláleset jutott egy születésre. A helyzetet tovább rontja a mozgósítás elől elmenekült több százezer, többségében katonakorú férfi hiánya.
Moszkva több intézkedést is hozott a születésszámok javítására: pénzügyi támogatást nyújtanak a várandós iskolás lányoknak, és kampányokat indítottak a fiatalok közötti romantikus kapcsolatok ösztönzésére.
Vlagyimir Putyin 2022-ben újra bevezette a szovjet korszakból ismert „Hősnő anya” kitüntetést, amelyet azok a nők kapnak meg, akik legalább tíz gyermeket szülnek. A díj mellé egymillió rubeles jutalom is jár.
Bár
az abortusz legális, az ország 83 régiójából legalább 31-ben korlátozásokat vezettek be.
Ezek tiltják az abortuszra való „rábeszélést”, ami miatt sok magánklinika a bírságoktól tartva elutasítja az orvosilag nem indokolt beavatkozásokat. Januárban az orosz ortodox egyház is csatlakozott a kampányhoz. Országszerte összehangolt imádságokat tartottak, hogy lebeszéljék a nőket az abortuszról, és olyan imaszövegeket adtak ki, melyekben arra kérik a híveket, imádkozzanak azokért, akik abortuszon gondolkodnak, hogy „megszabaduljanak ettől a tévelygéstől, és felismerjék az igazságot”.
Pszichológushoz irányítanák Oroszországban azokat a nőket, akik nem akarnak gyereket, így próbálnák meg visszafordítani az egyre súlyosabb demográfiai válságot – írja a The Telegraph. Az átfogó kampány legújabb elemeként március elején elindult egy szövetségi terhességi nyilvántartás is. A rendszer a várandósság kimenetelét követi nyomon, emberi jogi szervezetek szerint azonban az adatgyűjtés sértheti a nők és lányok magánélethez való jogát.
Az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott irányelvek szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Örülök, hogy meghalt” – így reagált Donald Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
81 évesen elhunyt az FBI volt igazgatója, aki a 2016-os orosz beavatkozást vizsgálta. Az amerikai elnök szerint Mueller „ártatlan embereket bántott”, ezzel újra felélesztve a régi politikai vitákat.
81 éves korában elhunyt Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori igazgatója, aki különleges ügyészként a Donald Trump 2016-os kampányát érintő orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A halálhírre Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált, éles szavakkal kommentálva a halálesetet, írja az Associated Press.
Trump a Truth Social nevű platformon a következőket írta:
„Robert Mueller meghalt. Remek, örülök, hogy meghalt. Most már nem tud ártatlan embereket bántani!”
Az elnök posztja illeszkedik abba a narratívába, amelyet a Mueller-vizsgálattal kapcsolatban évek óta hangoztat, igazságtalan „boszorkányüldözésnek” nevezve az eljárást.
Ezzel szemben Muellert a politikai élet más szereplői a közszolgálat és a jogállamiság elkötelezett hívének tartották.
Pályája során mindkét politikai tábor bizalmát élvezte: 2001-ben George W. Bush elnök nevezte ki az FBI élére, kinevezését a szenátus egyhangúlag hagyta jóvá, és akkor is teljes körű támogatást kapott, amikor Barack Obama felkérte, hogy tízéves hivatali ideje után is maradjon a posztján.
Mueller összesen 12 évig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén, ezzel J. Edgar Hoover óta ő lett a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kulcsszerepet játszott az ügynökség terrorizmusellenes fókuszú átszervezésében. Később különleges ügyészként az ő nevéhez fűződött a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás kivizsgálása, amelynek során több, Trumphoz köthető személy ellen indult büntetőeljárás.
Mueller családja tavaly augusztusban jelentette be, hogy 2021-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.