HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter szerint mégsem propagandista Dezső András

Megkövette az újságírót, bár továbbra is azt gondolja, Dezsőnek fel kellett volna tennie azt a kérdést, kinek áll érdekében a szivárogtatás. Erről az ügyészség előtti sajtótájékoztatóján beszélt.


A Telex írta meg, hogy Magyar Péter szerint mégiscsak túlzás volt, hogy propagandistának nevezte a HVG újságíróját, azonban szerinte Dezsőnek át kellett volna gondolnia, kinek állhat érdekében az, hogy pontosan most szivárogtatják ki a rendőrségi jelentést, ami szerinte korábban titkosítva volt, Ezt abból gondolja, hogy azt eddig nem ismerhette meg. Magyar szerint a jelentés csakis bűncselekmény útján kerülhetett ki a rendőrségről, ezért kezdeményezte, hogy vizsgálják ki a jelentés kiszivárgásának körülményeit.

Korábban Magyar arról írt, hogy Dezső András karaktergyilkosságra készülhet ellene, mivel

a HVG újságírója reagáltatni szerette volna Magyart arra a bizonyos rendőrségi jelentésre, ami Magyar és volt felesége, a korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit egyik családi veszekedéséről íródott.

Megjegyzendő, hogy Dezső a szakma szabályai szerint járt el, amikor bármiféle publikáció előtt először reagáltatni szerette volna a politikust a jelentés állításaira.

Magyar ezután nevezte propagandistának a hvg.hu újságíróját. Később  a Dezsőnek tett nyilatkozatát letiltotta, és a Facebookon posztolt, hogy

Rogán „suttogó propagandája” azt terjeszti, hogy többször megverte a feleségét, ám ilyesmi nem történt.

Mindezek után Varga Judit ezután egy párkapcsolati erőszakról szóló kisfilmet posztolt, mire Magyar azt írta, szerinte zsarolhatják volt feleségét, ezért teregeti ki ilyen módon a családi szennyest. Mindazonáltal elismerte, hogy rossz házasságban éltek.

Végül a hvg.hu az egyre durvuló posztháború miatt mégis közölt néhány részletet a rendőrségi jelentésből,

ebben azonban nem is volt szó olyasmiről, hogy Magyar megverte volna a feleségét,

továbbá a jelentést nyilvánosságra hozó cikkben is hangsúlyozták, hogy ilyen állítást a jelentésben nem találtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk





Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Döntött a rendőrség: nem büntetik meg a Pride-on résztvevőket
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.


Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írja honlapján a rendőrség a Budapest Büszkeség – Budapest Pride felvonulásra utalva.

Úgy fogalmaznak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: