Magyar Péter: Orvos lesz az egészségügyi miniszter, a várólisták 2027-re rövidülnek, jönnek a szuperkórházak
Magyar Péter pénteken Vácon, a Tisza egészségügyi konferenciáján ismertette terveit, írja a Telex.
Az „A rendszer és a bizalom újraépítése – Út az egészséges Magyarországhoz” című konferencián délelőtt szakértői előadásokat tartanak. A nap fókuszában a digitalizáció, a kórházi menedzsment, az infrastruktúra fejlesztése, a betegközpontúság és a betegbiztonság áll.
Magyar Péter felidézte, hogy a Tisza a július közepén tartott pártkongresszuson is az egészségügy fejlesztését jelölte meg prioritásként, és jelezte az átalakítás megkezdését.
Cél a nővér–orvos arány javítása, hogy több ápoló segítse a betegek gyógyulását. Bérrendezést terveznek a nem orvosi munkakörökben is. A szakmai szervezetekkel együttműködve szigorú protokollokat és teljesítményösztönző rendszert vezetnek be.
A várólistákat 2027 végére legfeljebb hat hónaposra rövidítik. Létrehozzák a Semmelweis lovagok hálózatát, és minden intézményben kiemelt figyelmet kap a tisztaság, a fertőtlenítés, valamint az, hogy minden kórházi ágynál legyen kézfertőtlenítő. Fejlesztések várhatók kisebb vidéki kórházakban is, többek között Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Keszthelyen és Hévízen. Jelentősen növelik az orvos- és ápolóképzésre szánt forrásokat.
Az orvosi hiányszakmákban – például a háziorvoslásban, a sürgősségi ellátásban, az aneszteziológia–intenzív területen, a radiológiában, a pszichiátriában és a patológiában – 15 milliárd forintos Hugonnai Vilma program indul. A program az egyetemi és rezidensképzésre is kiterjed, és a fiatal orvosokat a hiányszakmák felé ösztönzi.
Az ápolóhiány mérséklésére 15 milliárd forintos Andrássy Katinka képzési és ösztöndíjprogramot indítanak. Önálló Egészségügyi Minisztérium felállítását tervezik, és együttműködnek a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel. Fejlesztik a digitális egészségügyet.
– mondta a Tisza Párt elnöke.