HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter Orbán Viktornak: Nem akarom stresszelni a miniszterelnök urat, de a legközelebbi környezetéből kapok információkat

A Talpra Magyarok Közösség alapítója beszélt az EP-választásra készült tervükről és a Karmelitából irányított lejárató kampányról is.


Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Magyar Péter. A Talpara Magyarok Közösség alapítója beszélt terveiről és alakuló pártjáról is.

Az ördög nem alszik, úgyhogy szárazon tartjuk a puskaport. Vannak pártok, van egy sorrend, és én oda be fogom őket jelöltetni – mondta el azzal kapcsolatban, hogy nemsokára nagy bejelentéseket tesz az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban.

A jogász beszélt a szombati tüntetésről is. Elmondta, hogy beszélt a rendőrséggel, ezért állította, hogy 250 ezresre becsült tömeg információja tőlük származik – bár később a BRFK tagadta, hogy megbecsülték volna a tüntetés méretét. Mint fogalmazott: „Nagyon kínos lenne belátni a kormánynak, hogy az utóbbi évek legnagyobb tüntetése volt”.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy honnan szerzi a kormánynak kínos információit. Nemrég azt írta, hogy a Karmelitában pánik van, ezért is indítottak egész pályás kommunikációs letámadást ellene.

„Nem akarom stresszelni a miniszterelnök urat, de a legközelebbi környezetéből kapok információkat”

– fogalmazott a műsorban a politikus.

Hozzátette: szerinte a Karmelitában szombat után különböző forgatókönyveket dolgoztak ki. Ugyanakkor leszögezte: informátorai nem kormánytagok.

Magyar Péter azt állítja: nagyjából 30 százalék bizonytalan szavazó lehet nála, akik két hónapja még a Fidesz mellett voksoltak volna. Szerinte a kormánypropaganda nem költene rá napi 50-100 millió forint közpénzt, ha csak a baloldali szavazókat tudná megszólítani.

Azt is kiemelte, hogy a felmérések szerint a kormánynak nagyjából 1 millió szavazója tűnt el, és ő is találkozott olyanokkal a tüntetésen, akik két éve még a Fideszre szavaztak.

Az interjúban ez EP-választás kapcsán arról is beszélt, hogy Gyürk András fideszes képviselőt Brüsszelben csak Mr. Nobodynak szólítják, és szerinte Deutsch Tamáshoz vagy Gyürk Andráshoz képest nem nagy feladat jobban képviselni az országot.

„Vannak jelöltjeink. 4-5 biztos jelöltük van. Nem fogunk túl sok jelöltet beadni. Nem fogunk 21-et beadni, mint a Fidesz, mert tudjuk, hogy nem fogunk 21 képviselő helyet kapni. A szavazatok 100 százalékát nem fogjuk elvinni. 2 jelöltet CV alapján szeretnénk kiválasztani”

– árulta el Magyar Péter.

Arról is beszélt, hamarosan közösségi oldalán fogja biztatni az embereket arra, adják be önéletrajzukat, és pályázzák meg az EP-képviselői helyeket Brüsszelben. Hozzátette: Emmanuel Macron Franciaországban már sikeresen használta ezt a módszert.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter drogteszten járt egy bécsi laborban
A politikus most akarja hivatalos vizsgálattal igazolni, hogy soha nem élt kábítószerrel. Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent, nekik is szívesen megadja a bécsi labor címét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Magyar Péter vasárnap délután a közösségi oldalán arról írt, hogy a napot Bécsben kezdte, ahol vizelet- és hajmintát vettek tőle. A Tisza Párt elnöke szerint egy regisztrált osztrák labortól kért minden drogra kiterjedő tesztet. A politikus posztjában azt írta: „A hajmintából hosszú időre visszamenőleg kimutatható bármilyen kábítószer fogyasztása.”

Magyar Péter szerint erre azért volt szükség, mert bár állítása szerint soha nem élt kábítószerrel, a Fidesz és a propaganda ezzel vádolja.

„Ahogy elmondtam korábban, soha nem éltem kábítószerrel, de mivel a drogot rendszeresen fogyasztó Fidesz vezérkar és propaganda visszatérően ezzel vádol, ezért most hivatalos vizsgálattal is igazolni fogom ezt”

– fogalmazott bejegyzésében. Azt ígérte, amint meglesznek a tesztek eredményei, közzé fogja tenni azokat. Hozzátette, addig is szívesen megadja az osztrák labor címét Deutsch Tamásnak, Kocsis Máténak, Rogán Antalnak, Nagy Mártonnak, Tiborcz Istvánnak és a „megafonos portolóknak”. A posztot azzal a kijelentéssel zárta: „A TISZA-kormány alatt rendszeres alkohol- és drogtesztet fogunk végeztetni a politikusoknál.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Orosz hálózat terjeszt kamu videókat egy Orbán Viktor elleni merényletről és puccskísérletről
Az X-en pörgetett, botokkal felturbózott anyagok az ukrán-magyar feszültséget akarják kiélezni. Az oknyomozó újságíró szerint a háttérben egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető dezinformációs művelet áll.


Panyi Szabolcs arról írt vasárnap a Facebookon, hogy orosz hálózatok Orbán Viktor elleni merénylet- és puccskísérletről terjesztenek kamu videókat. Az oknyomozó újságíró állítása szerint egy orosz titkosszolgálatokhoz kötődő, Matrjoska nevű online dezinformációs hálózat nemrég olyan tartalmakat kezdett terjeszteni, amelyekkel az ukrán-magyar feszültségeket próbálták kiélezni. A poszt szerint a bothálózat most újabb, még keményebb tartalmú álhíreket kezdett el terjeszteni, elsősorban az X-en.

Panyi szerint mindez azzal párhuzamosan történik, hogy a Washington Post megírta: az orosz hírszerzés, az SZVR aktív intézkedésekkel foglalkozó részlege egy önmerénylet tervét dolgozta ki, mely szerintük megfordíthatná a kampányt, és győzelemre segíthetné Orbán Viktort. Az újságíró úgy látja, a Matrjoska orosz dezinformációs hálózat ehhez kapcsolódva most egy állítólagos merényletkísérletről, illetve

egy „Magyarországon szerveződő puccskísérletről" terjeszt kamu videókat – utóbbival szerinte azt akarják sugallni, hogy ha Orbán Viktor megnyerné a választást, ellene szerveződne puccskísérlet.

A posztban az áll, hogy a botok által terjesztett friss videókról a Matrjoska működését vizsgáló orosz Bot Blocker projekt osztotta meg elemzésének részleteit az Agentstvo orosz ellenzéki oknyomozó oldallal. Panyi Szabolcs bejegyzése szerint:

„Az Orbán elleni esetleges merényletre utaló első videót március 17-én tették közzé. A videót – szokásos orosz módszerrel – úgy próbálják beállítani, mintha az a Deutsche Welle felvétele lenne. A kamu anyag azt állítja, hogy »egy csoport ukrán menekült halálos sérüléseket szenvedett Magyarországon, miközben házilag készített robbanószerkezetet próbáltak felrobbantani Orbán Viktor miniszterelnök irodája közelében.« A botok által mesterségesen felduzzasztott megtekintésszámoknak köszönhetően a videót tartalmazó bejegyzés mintegy százezer megtekintést gyűjtött. Két nappal később egy, a »Moldovai Televízió és Rádió« (TRM) logójával ellátott videót tettek közzé, amely hamisan azt állította, hogy a magyarok ukránoktól kapnak üzeneteket, amelyek »fegyverbe szólítják őket, ellenállásra biztatják a hatóságokkal szemben, és Orbán meggyilkolására buzdítanak.«”

Az újságíró több más, hamis logóval ellátott videót is említ. Írása szerint egy, az ukrajnai United24 médiaplatform nevével fémjelzett anyag azt állította, hogy Oleh Tatarov, az ukrán elnöki iroda elnökhelyettese arra szólította fel a magyarokat, hogy „vérükkel szavazzanak”, és „véres forradalommal érjék el Magyarország felszabadítását”.

Egy másik videóban Panyi szerint

azt a hamis állítást terjesztették, hogy Jevhen Khmara, az SZBU megbízott vezetője közzétette Orbán személyes adatait és lakáscímeit az X-en egy „Cselekedj!” felhívással.

A poszt szerint a Matrjoska-hálózat Eliot Higginsről, a Bellingcat oknyomozó oldal alapítójáról is terjesztett egy videót, hamisan azt állítva, hogy Higgins az ukrán SZBU-t vádolta egy magyarországi erőszakos hatalomátvételi terv kidolgozásával. Volt olyan, a The Kyiv Independent tartalmának álcázott videó is, amely azt az álhírt terjesztette, hogy az ukrán kulturális minisztérium egy Orbán Viktor ellen erőszakra buzdító graffitiművész munkásságát ismerte el.

Panyi Szabolcs a Bot Blocker projektre hivatkozva újdonságnak nevezi, hogy a Kreml által működtetett hálózat katonai puccsal riogat arra az esetre, ha egy Kreml-barát jelölt nyeri meg a választást. Végül megjegyzi, hogy a hálózathoz kötődő profilok március 13-án kezdtek a magyar választásokkal kapcsolatos videókat közzétenni, március 19-től pedig a választások témája már valamennyi videóban megjelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET: