HÍREK
A Rovatból

Magyar Péterék egyedül is legyőznék a Fideszt 2026-ban a kormányváltást akarók többsége szerint – derül ki a 21 Kutatóközpont felmérésből

A válaszadók 63 százaléka szerint a TISZA Pártnak senkivel nem kell összefognia. Ugyanakkor a többség jobban örülne egy majdani koalíciós kormánynak.


A kormányváltást akarók 63 százaléka szerint a TISZA Párt úgyis képes lesz legyőzni a Fideszt 2026-ban, hogy más párttal nem köt szövetséget - ez derül ki a 21 Kutatóközpont kutatásából. A felmérés a Momentum megbízásából készült, a kérdéseket pedig csak azoknak tették fel, akik kormányváltást akarnak, és sem a Mi Hazánknak, sem a Fidesznek nem szavazói.

A Publicus Intézet hétfőn közölt adatai szerint mostanra szinte kétpólusává vált a hazai közélet. Szerintük Magyar Péterék pártja a teljes népességen belül 25, a kormánypárt pedig 24 százalékon áll. Rajtuk kívül pedig csak a Demokratikus Koalíció lépné át a parlamenti küszöböt 6 százalékkal, az MSZP és a kutyapárt 2-3, a Momentum 1-2 százalék körül mozog, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig még a biztos pártválasztók körében sem éri el az 1 százalékot.

Ebben a helyzetben kérdezte meg a 21 Kutatóközpont a kormányváltást akaró szavazóktól, hogy szerintük képes lesz-e a Tisza egyedül is legyőzni a Fideszt 2026-ban. Az összes válaszadó 63 százaléka pedig azt mondta, hogy erre Magyar Péter pártja szerintük inkább képes, mint nem.

A tiszás szavazók között az arány nyilvánvalóan magasabb, közülük 77 százalék látja így. Azonban még az ellenzéki pártok szavazói is hasonlóan gondolják: náluk 63 százalék véli úgy, hogy a Tiszának egyedül is összejöhet a '26-os győzelem.

A 21 kutatóközpont azt is megkérdezte, hogy „Ön minek örülne jobban, melyiket tartaná jobbnak az ország szempontjából, ha egy kormányváltás esetén egyetlen párt irányítaná az országot, vagy ha koalíciós kormány alakulna?” Erre azonban az összes válaszadó mindössze 26 százaléka válaszolta azt, hogy egypárti kormánynak örülnének jobban, a válaszadók hetven százaléka inkább koalíciós kormányt szeretne.

via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Vörös az ég a lángoktól" - Tűz van a MOL százhalombattai olajfinomítójánál
Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében - írta a MOL. Hozzátették, senki sem sérült meg. A lángok kilométerekről is látszanak, többen egy robbanásról számoltak be.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – közölte Csőzik László, Érd polgármestere a Facebook-oldalán.

„Rengetegen kérdeznek, mi történt Százhalombattán a finomítóban. Az imént beszéltem a katasztrófavédelem helyi vezetőjével, aki éppen oda tart. Egyelőre nem sokat tudunk. Az egyik üzemben ütött ki tűz, azt sikerült lokalizálni”- írta a polgármester.

„Az AV3 üzemben van baj, a finomítás első állomásán” - tette hozzá egy kommentelő a poszt alatt. Ezt később a MOL is megerősítette.

A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Többen egy robbanásról számoltak be. „Negyed órája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” - írta a Borsonline egyik olvasója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: