Magyar Péter a társadalmi különbségekről: Orbán Viktorék egy dél-amerikai típusú országot hoztak létre
Kéri László pontosan egy évvel az előző beszélgetésük után látta vendégül Magyar Pétert, aki emlékeztetett: az adás pillanatában már csak 111 nap van hátra a választásokig. A Tisza Párt elnöke az elmúlt évet értékelve elmondta, a legkellemesebb pillanatoknak azokat a ritka délutánokat tartja, amikor a telefonját kikapcsolva gyerekeivel lehetett, míg a legkellemetlenebb eseményt nem tudott kiemelni, mivel folyamatos készenléti állapotban dolgoznak.
Magyar Péter szerint az út, amin járnak, legalább olyan fontos, mint a cél, és úgy véli, az ország 2024 eleje óta jelentős változáson ment keresztül. Bár az apátia helyett egyre erősebbnek érzi az embereket, nem tagadta a nehézségeket sem. „Az éjszaka pirkadat előtt a legsötétebb, a bukás előtt álló hatalom akkor a leggonoszabb” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy kollégáit is arra tréningezi, hogy a választásokig hátralévő időszakban mindenre készüljenek fel.
A beszélgetés során szóba került egy friss bírósági döntés is, amely megtiltotta a kormánypárti propagandának, hogy a Bors „hazug különszámát” terjessze. Ezt a döntést Magyar példátlannak nevezte, és úgy véli, ez is jelzi a rendszer erkölcsi válságát. A politikus párhuzamot vont a jelenlegi helyzet és a Gyurcsány-korszak vége között, mondván: a hatalom birtokosai is tudják, hogy ennek vége van.
Magyar Péter beszélt a személyét érő támadásokról is, amelyeket igyekszik leválasztani a magánéletéről. Híveinek azt tanácsolja, ne vegyék magukra a kormányzati kommunikáció „aljasságait”, és ne engedjék, hogy a Fidesz narratívája érvényesüljön. „Felnőttnek kell nézni a magyar embereket. Nem kell ebbe a hazugságcunamiba belemenni, amit a kormány művel” – mondta.
A Tisza Szigetek kapcsán elmondta, hogy számuk már jóval 2500 felett van, és a választási győzelem után is fontos szerepet szán nekik: egyfajta erkölcsi iránytűként és a számonkérés eszközeként működnének tovább. Magyar Péter hangsúlyozta a külföldön élő magyarok szavazatának fontosságát is. Arra kéri a diaszpórában élőket, hogy jöjjenek haza szavazni, vagy regisztráljanak a külképviseletekre, mert szerinte a választás kimenetele szoros lehet.
A kormányzati felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy már az EP-választások óta zajlik a szakmai munka, több ezer szakértő bevonásával. Az első és legfontosabb feladatnak az ország működőképességének garantálását és az uniós források hazahozatalát tartja. Ez utóbbi érdekében azonnal csatlakoznának az Európai Ügyészséghez és visszaállítanák az igazságszolgáltatás függetlenségét. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját élesen bírálta az eladósodás miatt. „Ez egy árulás, amit Orbán Viktorék csinálnak” – fogalmazott Magyar, utalva a magas kamatozású hitelekre és az uniós pénzek elvesztésére.
Kéri László kérdésére, miszerint miért nem beszél többet a Brüsszelben töltött kilenc évéről, Magyar kifejtette: megszerzett tapasztalatai miatt pontosan ismeri az uniós döntéshozatalt. „Én kívülről-belülről ismerem Brüsszelt, annak minden hibájával és előnyével” – mondta, hozzátéve, hogy ez a tudás és kapcsolatrendszer előnyt jelenthet egy esetleges kormányváltás után.
A külpolitikát érintve megerősítette a székesfehérvári beszédében elhangzottakat: Európában látja Magyarország helyét, szemben a kormány „hintapolitikájával”. Úgy véli, a Fideszt meglepte a Tisza Párt szervezettsége és a jelöltek száma, ezért folyamodnak olyan eszközökhöz, mint a „hazug lejárató kampányok” vagy a nem létező, 600 oldalas programjuk „leleplezése”. A gyermekvédelmi botrány kapcsán úgy véli, ez nem pártpolitikai kérdés, hanem olyan ügy, ami a Fidesz-szavazókat is megrendítette. „Ha egy hatalomról kiderül, hogy tudott arról, hogy több ezer gyereket tettek tönkre (...) és hogy semmit nem tettek, (...) akkor az egy hatalomnak a vége” – jelentette ki.
Az országjárás tapasztalatairól szólva Magyar Péter elmondta: olyan mértékű szegénységgel találkozott, ami sokkoló, miközben a leggazdagabbak vagyona megduplázódott.
A migráció kapcsán leszögezte: a Tisza Párt szigorú és következetes politikát folytatna, megtartanák a határkerítést, és nem támogatnák a migránskvótákat, ugyanakkor élesen bírálta a kormányt az embercsempészek szabadon engedése és a vendégmunkások betelepítése miatt. „A Tisza soha nem támogatott, és nem is támogat sem migránspaktumokat, sem migránskvótákat” – szögezte le.
Végezetül arra kérte a választókat, hogy a karácsonyi időszakban is beszélgessenek a politikáról a családjukkal, és érezzék át a döntésük súlyát. Ígéretet tett arra, hogy kormányra kerülésük esetén minden magyart képviselni fognak, világnézettől függetlenül.