HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter feljelenti a tatabányai Turul Kávézó vezetőjét: „Senki nem lépett fel erőszakosan”

A valóság az, hogy az étterem alkalmazottja járt el meglehetősen furcsán, amikor a TISZA Párt aktivistáit a rendezvény előtt nem engedte be az étterembe. A politikus reagált.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. május 26.



Korábban írtunk róla, hogy kisebb incidens árnyékolta be Magyar Péter országjárásának tatabányai állomását. A helyi Turul Kávézó üzemeltetője azt mondta, hogy Magyar Péter tüntetése után megrongálták a vendéglátóhelyét.

Magyar Péter a TISZA Párt nevében Tatabányára látogatott pénteken. A beszédében elmesélte, hogy több szimpatizánsát nem engedték be egy helyi étterembe, az ott dolgozók ugyanis azt állították, hogy minden asztaluk foglalt.

A TISZA Párt politikusa vasárnap délután reagált a vádakra, szerinte egyáltalán nem az történt, amit a kávézó vezetője elmondott.

"A propaganda által a tatabányai Turul Kávézó és Étterem kapcsán terjesztett hazugságokból egy szó sem igaz. A hazugságokat terjesztő tulajdonost és minden sajtóterméket fel fogunk jelenteni. Senki nem lépett fel erőszakosan, ahogy a videókon is hallatszik, teljesen kultúrált hangnemben beszéltük meg a történteket. Sem ablak nem repedt meg, sem lincshangulat nem volt, az étterem forgalma viszont az átlagos többszöröse lehetett."

- kezdte sorait Magyar Péter.

"A valóság az, hogy az étterem alkalmazottja járt el meglehetősen furcsán, amikor a TISZA Párt aktivistáit a rendezvény előtt nem engedte be az étterembe. Természetesen lehet hazudozni, de a korrekt eljárás egy egyszerű bocsánatkérés lett volna.

Felszólítom a hazugságokat terjesztő sajtótermékeket, hogy haladéktalanul tegyék közzé ezt a nyilatkozatot változtatás nélkül."

- tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt a NAV válasza a Partizán interjújára, amiben egy volt nyomozó arról beszélt, hogy politikai befolyással tussolták el Gattyán György adócsalási ügyét
Az adóhatóság azt írta, hogy ők mindenkor a hatályos jogszabályok szerint járnak el. Jogi lépéseket lengettek be az ügyben.


Mint korábban írtunk róla, hétfő reggel megjelent egy interjú a Partizán YouTube-csatornán, amiben Tiszolczi Lajos, volt NAV-nyomozó arról beszélt, hogy Gattyán György 19,4 millliárd forintos adócsalási ügye alatt három,

rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben a milliárdos érdekében, aminek eredményeképp bűncselekmény hiányában meg is szüntették az eljárást.

Tiszolczi szerint, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, akkor a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

Azóta a NAV is reagált az ügyre. Közleményükben azt írták:

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV minden jogi eszközt kihasznált, azonban a hazai és nemzetközi jogi fórumokon az alperesnek kedvező döntés született.

Minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket.”

– írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Rugdostak és fojtogattak az osztálytársai egy elsős kislányt egy szombathelyi iskolában
Az amúgy is visszahúzódó, félénk gyereket nagyon megviselték a történtek, pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát.


Rendszeresen rugdostak és fojtogattak az osztálytársai egy elsős kislányt egy szombathelyi iskolában - írja a Nyugat.hu. A lapnak az egyik szülő azt írta, hogy aggódnak a szülők a gyermekeikért.

Az esetek sora egy szemüvegkarcolással kezdődött, aztán

csúfolták, lökdösték, és elvették a kislány ennivalóját. Volt, hogy gyomorszájon vágták a mosdóban, megrugdosták, legutóbb pedig egyikük fojtogatta.

A fojtogatás után kórházba is került, de a rugdosás után is jártak vele a szülők a szombathelyi kórház sürgősségi osztályán, mert bordazúzódása lett. A bántalmazott kislány édesanyja nem akarat beszélni az ügyről, de a levélben leírtakat megerősítette a lapnak.

A helyzetet nehezítette, hogy a kislány legtöbbször nem merte elmondani szüleinek, hogy mit tettek vele. Az amúgy is visszahúzódó, félénk gyereket nagyon megviselték a történtek. A rendszeres bántalmazások miatt félt iskolába menni, szorongott, ez pedig később testi tünetekben is jelentkezett: gyomorfájás, hányás, hasmenés formájában. A gyerek jelenleg is pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a traumát, de az egész családot nagyon megviselték a történtek.

A szülők többször is beszéltek a bántalmazó gyerekek szüleivel, akik között volt, aki nagyon, míg más kevésbé volt együttműködő. Az osztályfőnöknek és az igazgatónak is szóltak, ők kérték a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségét, akik bekapcsolódtak az ügybe.

A lap megkereste az illetékes tankerületi központot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy minden szükséges segítséget megadnak az iskola részére, és „amennyiben indokolt, külső szakemberek bevonásával teremti meg a kiegyensúlyozott nevelési, oktatási feladatok ellátásának feltételeit”.

Miután a Nyugat.hu megkereste az érintett iskolát, tartottak egy rendkívüli szülői értekezletet, ahol szerintük minden tisztázódott. Ezért a gyerekek érdekeire hivatkozva azt kérték a laptól, hogy ne közöljék a cikket.

A Nyugat.hu szerkesztősége azonban később kapott egy újabb levelet, amelyet az osztály szülői közössége nevében írtak alá. Ebben azt írták, hogy a rendkívüli szülői értekezleten nem született megnyugtató megoldás sem az iskola, sem az osztályfőnök részéről.

„Az iskolának az igazgatónővel az élen csak az számít, hogy a suli jó híre ne sérüljön”

- írták, hozzátéve, hogy felmerült a bántalmazások eltussolása is az iskola és néhány szülő részéről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Závecz Tibor Magyar Péterről: Ilyen gyors építkezést politikustól még nem láttam
A közvéleménykutató 1986-ban kezdte a szakmát, de a TISZA Párt gyors sikere úgy tűnik, hogy őt is meglepte.


„1986-ban kezdtem a szakmát, a rendszerváltásnál is próbálkoztam már a közvélemény-kutatásokkal, de

ilyet még nem láttam, ilyen gyors építkezését egy politikusnak, hogy valaki, aki februárban még azt gondolta, hogy nem akar politikus lenni, június elején 1,3 millió választót tud maga mögé állítani”

– mondta Magyar Péterről Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője az RTL Reggeli című műsorában hétfőn.

A közvéleménykutató arról is beszélt, hogy a főpolgármester-választáson várható volt a szoros eredmény, de patthelyzet alakulhat ki a fővárosban, amiben fontos szerepet játszhat majd a Tisza Párt, mert Karácsony Gergelynek nehéz lesz a közgyűlésben többséget kialakítania.

A sok érvénytelen szavazatról Závecz elmondta, hogy

ugyan szokatlan ez a mennyiség, de mivel Magyar Péter is mondta, hogy érvénytelenül fog szavazni, sokan követhették.

Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépéséről így vélekedett:

„Jogilag rendben van és a politikában is előfordul ilyesmi. (…) kampányok épülnek arra, hogy megtévesztik a választókat.”

Závecz teljes szereplése a műsorban itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újraszámolták a szavazatokat Győrben, így is Pintér Bence nyert
Hét választókörben volt újraszámlálás. A lokálpatrióta egyesület színeiben indult, de az LMP és a Momentum által is támogatott Pintér Bence így öt szavazattal többel nyert.


Hétfőn újraszámolták a június 9-én leadott polgármesteri szavazatokat Győrben, a vármegyeházán.

Az újraszámolás eredményeként Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV), az LMP-Zöldek és a Momentum jelöltje 440 helyett 445 szavazattal nyert

– írja az MTI.

A szavazatokat a 13-as, 16-os, 18-as, 30-as, 32-es, 53-as és 54-es választókörben számolták újra, miután a területi választási bizottság pénteken helyt adott Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) polgármester jogorvoslati kérelmének. Az újraszámolás reggel 9 órakor kezdődött, és nyilvánosan zajlott.

Mester László, a területi választási bizottság elnöke elmondta, hogy

a szavazókörök lényegében jól számoltak június 9-én.

Az újraszámolás után Kovács László (Civilek Győrért) szavazatai eggyel csökkentek, Pintér Bencéé eggyel nőttek, míg Dézsi Csaba Andrásé néggyel csökkentek.

A végleges eredmények szerint Pintér Bence 18 298 voksot kapott, Dézsi Csaba András 17 853-at. Borkai Zsolt (Borkaival Közösen a Jövőnkért) 15 871-et, Glázer Tímea (DK-Jobbik) 2 026-ot, Koródi István (Mi Hazánk) 1 767-et, Kovács László (Civilek Győrért) 1 668-at, Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület) 1 258-at.

Összefoglalva: Pintér Bence maradt az élen, öttel több szavazatot kapott, míg Dézsi Csaba András néggyel kevesebbet.

Az eredmények nem hoztak nagy meglepetést, de a szavazatok újraszámolása megerősítette a választási bizottság munkáját.

Link másolása
KÖVESS MINKET: