HÍREK
A Rovatból

„Ne legyünk véresszájú csürhe” – A TISZA Párt hívei miatt a tatabányai Turul Kávézó vezetője feljelentést fontolgat

Magyar Péter a megyeháza előtti téren tartott beszédet több száz fős tömeg előtt Tatabányán, ahol kifejtette, hogy szerinte a híveit szándékosan nem engedték be az egyik kávézóba. A Turul Kávézó vezetője szerint ez az üzenet váltotta ki a további indulatokat, és több támogató megrongálta az üvegfalat, amely emiatt megrepedt.


Kisebb incidens árnyékolta be Magyar Péter országjárásának tatabányai állomását. A helyi Turul Kávézó üzemeltetője azt mondta, hogy Magyar Péter tüntetése után megrongálták a vendéglátóhelyét.

A Blikk összefoglalója szerint péntek este Magyar Péter Tatabányára látogatott, ahol az események nem várt fordulatot vettek. Az önkormányzati tulajdonban lévő Turul Kávézó üzemeltetője, Boczonádi János a kemma.hu-nak számolt be a történtekről, miután a politikus támogatóinak egy része megrongálta a vendéglátóhelyet.

Az este kezdetén Magyar Péter szimpatizánsai érkeztek a Turul Kávézó teraszára, de minden asztal foglalt volt. Az üzemeltető szerint ez váltotta ki az első indulatokat.

„Jöttek szimpatizánsok a kampányrendezvény előtt, akik a teraszon szerettek volna helyet foglalni, de minden asztalunk foglalva volt”

– nyilatkozta a lapnak Boczonádi János, a kávézó üzemeltetője.

Magyar Péter a megyeháza előtti téren tartott beszédet több száz fős tömeg előtt, ahol kifejtette, hogy szerinte a híveit szándékosan nem engedték be a kávézóba. Boczonádi szerint ez az üzenet váltotta ki a további indulatokat, és több támogató megrongálta az üvegfalat, amely emiatt megrepedt.

Boczonádi János így fogalmazott: „Aznap este fogadtunk politikai szimpatizánsokat, de nekik a terasz helyett megfelelt a kávézó nemdohányzó, zárt része.” Az üzemeltető szerint jogtalanok a vádak, miszerint kitiltották volna Magyar Péter követőit, és fontolóra vette, hogy hírnévrontás miatt feljelentést tesz.

A kávézó üzemeltetője hangsúlyozta:

„A megrepedt üvegfal bármikor berobbanhat, így a kávézó belső része, illetve annak út felőli oldala jelenleg használhatatlan a vendégek számára.”

A TISZA Párt 137 ezer tagot számláló Facebook-csoportjában is heves vita bontakozott ki a történtek kapcsán. Egy felhasználó például így írt:

„A tegnapi tatabányai eseményekkel kapcsolatban szerintem elindult egy elég kontraproduktív folyamat, ami hiteltelenítheti a közösségünket, és aminek nagyon elejét kéne venni.”

Szerinte helytelen volt, hogy a kávézó nem engedett be néhány TISZA Pártos pólót viselő segítőt, és úgy véli, hogy Magyar Péter megfelelően reagált a beszédében. Azonban elítélte a kávézó Facebook-oldalának és Google-értékelésének trollkodását: „Nyilvánvaló, hogy nincs rendben, ami történt, de a megoldásnak olyannak kell lenni, ami méltó a Tisza Párt és a közösség eszméjéhez. Ne legyünk véresszájú csürhe, mert akkor nem fogunk különbözni azoktól, akik a hatalmi gépezettől ezért kapják a pénzüket!”

A bejegyzés szerzőjével sokan egyetértettek, és egyetértésüknek hangot is adtak a kommentekben. Az eset nyomán a Turul Kávézó sorsa továbbra is kérdéses, de egy biztos: a politikai feszültségek nem csillapodnak egyhamar Tatabányán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.


Hidvéghi Balázs szerint Magyar Péter vicceskedve kérdőjelezte meg, miért kellett lezárni a repülőteret a vihar miatt, miközben ő Brüsszelbe sietett. „Na ez már nem vicces!” – írta a Facebookon a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy „ez a pojáca, a like-okért csak nyomja a sódert. Még jó, hogy nem neki kell döntenie mások biztonságáról. A repülőn utazó gyerekek, családok, idősek életéről!”

Az államtitkár emlékeztetett: hatalmas vihar vonult át az országon, ezért kellett lezárni a budapesti repteret, és a döntést az utasok biztonsága érdekében hozták meg. Mint írta, „ennél kisebb vihar is nagy bajt tud okozni. Nem még olyan, mint a mai, amikor 120 km/h sebességű, orkánerejű szélben kellett volna szállni, landolni a gépeknek.”

Hidvéghi felsorolta, milyen veszélyeket jelenthetett a viharos időjárás: villámcsapás, széllökések, turbulencia, jegesedés, navigációs zavarok.

Hangsúlyozta: a kifutókról törmeléket kellett eltakarítani, és a repülőtér épületeiben is jelentős károk keletkeztek, de az intézkedéseknek köszönhetően nem történt nagyobb baj vagy baleset. A bejegyzését azzal zárta: „A ripacs pedig repülhet a brüsszeli csicskáztatásra!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Megölték az Unitravelt” – Bedőlt a magyar utazási iroda, el se induljon, aki náluk foglalta le a nyaralását
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.


Az Unitravel közleményben tudatta, hogy bár fizetésképtelen, a jelenleg külföldön tartózkodó utasainak hazajutása biztosított. Egyértelműen kéri ugyanakkor azokat, akik még nem indultak el, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg a lefoglalt utazáson.

Az iroda tájékoztatása szerint azok az utasok, akik az Unitravel irodájában vagy valamely partnerirodájában fizettek be utazásra, számíthatnak rá, hogy amennyiben a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, engedélyt ad a biztosítónak a visszatérítésekre. A társaság közlése szerint az Unitravel Kft. a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél, így a visszafizetés a jogszabályban előírt összegig és módon történik majd.

Az iroda azt ígéri, mindent megtesz a problémák elhárítására és az utasok kártalanítására.

A közleményben kitérnek arra is, miért szűnt meg a cég működése. Mint írják, szeretnék megmagyarázni, miért és hogyan nem tudott tovább működni a közel 40 éves vállalkozás. „A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra, és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte meghódítani a piacot.

A hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés.”

A meg nem nevezett, új piaci szereplő az Unitravel szerint néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. „A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úticélt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak.”

A közlemény azzal zárul, hogy az újonnan érkezett vállalat célja, hogy „megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt.”

Az Unitravel Kft. 1990-ben alakult. Kezdetben síutak és kulturális körutazások szervezésére specializálódott, majd 1993-tól repülős, charteres, buszos és menetrend szerinti járatokkal közlekedő nyaralásokat is kínált, többek között Tunéziába és Máltára.

Az évek során a cég a charteres kiutazási piac egyik jelentős szereplőjévé vált, különösen a mediterrán üdülések területén.

A vállalat főbb úticéljai között szerepelt Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek: például Korfu, Zákinthosz, Kefalónia és Kréta. Ezek az úti célok évek óta kiemelt helyet foglaltak el az Unitravel kínálatában, és a vállalat számos szállodával, illetve apartmanhotellel állt kapcsolatban, hogy színvonalas szolgáltatásokat nyújtson utasainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Véget ért a rémálom az M7-esen, a nyár végéig már nem is lesz több ilyen
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.


Ma délelőtt visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár és a Váli-völgy közötti 7 kilométeres szakaszát – közölte a Facebookon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Az MKIF Zrt. a bejegyzésben kiemelte, hogy az eredetileg tervezett július 10-11-hez képest a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így mostantól korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba, vagyis elbontották a hónapok óta tartó terelést.

A posztból az is kiderült, hogy a munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.

További jó hír a sofőröknek, hogy

innentől kezdve az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nincs vége a viharoknak: kiadták a piros riasztást két megyére, Debrecenben 130 km/h-s széllökést is mértek
Csak lassan enged szorításából a hét elején érkezett vihar. A tűzoltók országszerte megállás nélkül dolgoznak a károk elhárításán.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.

Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.

Ekkora erővel tombol a vihar:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében másodfokú riasztás van érvényben. Itt „hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.”

Az Időkép közben radarvideón mutatja a keleti-északkeleti országrészen átrobogó viharzónát. Mint írják, keleten lassan vége a napsütésnek és kánikulának, a hőtérkép pedig szintén jól mutatja, merre is tartanak a zivatarok a lehűléssel.

A piros riasztást alapvetően három jelenség indokolja: az érintett területeken a széllökések megközelíthetik a 100 km/órát, egy-két centiméteres jégdarabok eshetnek, illetve villámárvíz alakulhat ki, hiszen a zivatarcellákból lokálisan akár 30 millimétert meghaladó mennyiség eshet.

A katasztrófavédelemhez délig országszerte 966 új káreseményt jelentettek be. A szervezet így jelenleg 7514 esetet tart nyilván. Kedden délre egyébként kb. 150 ezerről 51 850-re csökkent az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma.


Link másolása
KÖVESS MINKET: