HÍREK

Magyar Péter este újabb posztot tett közzé, most az évértékelőre készülő Orbán Viktornak üzent

Varga Judit exférje azt mondta: igyekszik témát szolgáltatni a miniszterelnök évértékelőjéhez. Sajtósának azt üzente: egyáltalán nem érzi magát reménytelen helyzetben.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, Havasi Bertalan reagált Magyar Péter hétvégi megnyilvánulásaira. Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje Novák Katalin lemondása és Varga visszavonulása után arról beszélt, hogy lemond minden állami céges tisztségéről, és komoly kritikát fogalmazott meg az NER működésével és Rogán Antal személyével kapcsolatban. Később a Partizán interjújában odáig ment, hogy kimondta: Rogán Antalnak mennie kell.

A 24.hu megkérdezte a miniszterelnököt, hogy mit szól ahhoz, hogy Magyar szerint volt felesége, Varga Judit már menesztette volna a Schadl-ügyben érintett államtitkárát, Völner Pált, ezt azonban maga Orbán Viktor nem engedte meg. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkára erre azt mondta: „Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik”.

Erre válaszolt most Magyar Péter. Ahogy Facebook-bejegyzésében írja: „Ma megtudhattam Havasi Berci miniszterelnöki szóvivőtől (ő arról ismert, hogy nyilatkozat helyett ellökdösi az újságírókat és ereklyeként őrzi Orbán Viktor kólás dobozát), hogy egy reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásával a kormány nem foglalkozik.”

„Nos, innen is üzenem Bercinek, hogy cseppet sem érzem magamat reménytelen helyzetben lévőnek, elképesztő jót fociztam délután a fiaimmal és nagyon régen nem éreztem magam ilyen motiváltnak, hogy végre megtisztítsuk a közéletet attól és azoktól, amitől és akiktől meg kell.”

Megemlítette azt is, hogy partizános interjúját 24 óra alatt több mint egymillióan tekintették meg. Ezzel kapcsolatban azt üzente, „hatalmas erőt ad a politikai spektrum minden oldaláról érkező többezer üzenet”. Bejegyzését azzal zárta:

„Hétvégén kerül sor a miniszterelnöki évértékelő beszédre, amihez a magam módján én is igyekszem majd témát szolgáltatni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált arra, hogy a 444 szerint egy NER-közeli cég tulajdonosa lett
Varga Judit exférje egy kommentelő bejegyzésére reagálva írta meg, hogy mikor és mit vett tavaly ősszel.

Link másolása

Tanácsadócéget vett Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit exférje – vette észre a hvg.hu a nemrég megjelent Cégközlönyben.

A cégről a 444.hu azt írja, hogy az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-t Császár Dániel, a Miniszterelnökség korábbi helyettes államtitkára - aki korábban két éven át a közbeszerzésekért felelt - alapította 2020-ban. Császár másik működő cége, a Stratilex közbeszerzési tanácsadással foglalkozik.

Az LLM két másik korábbi tulajdonosa Kruchina Károly - a Nemzeti Sportügynökség felügyelőbizottsági elnöke - és Palatinus-Woth Márton, aki a Varga Juditnak kommunikációs tréningeket tartó PlanB igazgatója.

A lap hozzáteszi, hogy Magyar Péter lett a vezérigazgatója a cégnek, ami eddig nem végzett érdemi tevékenységet.

A 444 cikkére Magyar a közösségi oldalon, egy kommentelő bejegyzésére válaszolt:

"NER közeli cég... Kifizettek... Valóban vettem tavaly november 30-án névértéken egy ötmillió forint alaptőkéjű céget. Ennyi."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: „Alábecsültem Orbán Viktort”
A politikai elemző reagált arra, hogy a kormánypárt Sulyok Tamást jelölte a köztársasági elnöki posztra.

Link másolása

Mint megírtuk, Novák Katalin helyére Sulyok Tamást jelölte a kormánypárt.

A hírre reagálva Török Gábor politikai elemző a közösségi oldalán azt írta:

"Alábecsültem Orbán Viktort. Vagy a helyzet kritikusságát. A miniszterelnök eddigi négy választása közül messze a mai áll a legközelebb az alkotmány szelleméhez. Még inkább: ez a mai esélyes csak arra, hogy megfeleljen annak. Kevés rá az esély, de az ellenzéki pártok helyében megfontolnám, hogy támogassák Sulyok Tamást".

Az ellenzék is megszólalt, miután Kocsis Máté ismertette Orbán Viktor javasltát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok úszó, a Verrasztó testvérek édesanyja
Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn olimpikon úszók édesanyja 54 éves volt.

Link másolása

Gyászol a magyar úszósport: 54 esztendős korában elhunyt Gyúró Mónika, többszörös magyar bajnok, egykori válogatott versenyzőnk – akit a sportrajongók elsősorban Verrasztó Dávid és Evelyn odaadó édesanyjaként ismertek - írja a Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott a közösségi oldalán.

Gyúró Mónika az 1980-as évek egyik reménysége volt. Ifjúsági Eb-n szerzett érmet, és 14 évesen ott volt a római Európa-bajnokságon a felnőttek között. Legjobb eredménye az 5. hely volt Szófiában 800 méter gyorson. kamaszként több magyar felnőtt bajnoki aranyérmet is szerzett. Széchy Tamás egyik tanítványa volt. 1986-ban szerepelt a világbajnokságon is.

Házasságot kötött az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Verrasztó Zoltánnal, és bár célul tűzte ki a szöuli olimpiát, de addigra megszületett fia Dávid, majd Evelyn.

Lánya egy szívszorító fotóval búcsúzik édesanyjától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ezt bebukta: Nem taníthat tovább gyermekvédelmet a Pázmányon a bicskei exigazgatót mentegető Csókay László
Az egyetem közlése szerint az óraadó tanár szerződését csütörtökön azonnali hatállyal megszüntették.

Link másolása

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem csütörtökön azonnali hatállyal megszüntette Csókay László szerződését, aki eddig tanára volt az intézménybek - írja a 444.hu.

A lap kérdésére az egyetem közölte, hogy Csókay "eddig az egyetem óraadó oktatója volt". Egy másik kérdésre pedig azt közölték: "A gyermekek bántalmazása és az ellenük elkövetett visszaélés minden formáját elítéljük". Arra pedig, hogy "Kíván-e az egyetem vezetése ezzel kapcsolatban lépéseket tenni?" azt a választ adták:

"Igen, mai nappal szerződését azonnali hatállyal megszüntettük, a továbbiakban nem tartunk igényt oktatói munkájára".

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, Csókay egy interjúban azt mondta, hogy a történtek ellenére is úgy véli, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója szakmailag értett a munkájához és "jól tudott bánni a gyerekekkel".

A 444.hu emlékeztet rá, hogy csókay László a Tarlós-korszakban a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt. jelenleg pedig a Pázmány Péter Egyetemen tanárszakosoknak tartott órákat a gyermekvédelemről, az óvodai és iskolai szociális munkáról, az észlelő- és jelzőrendszer a gyermekvédelemben témáról és a gyermekjóléti alapellátás rendszeréről. Az intézmény Csókay nyilatkozata után megszüntette az együttműködést vele.

Link másolása
KÖVESS MINKET: