„Áldott húsvéti ünnepet kívánok minden magyarnak itthon és szerte a nagyvilágban!” – ennyit írt nagyszombat délutáni Facebook-posztjábanMagyar Péter, de úgy látszik ez is elég ahhoz, hogy alig 3 óra alatt közel 25 ezer lájkot begyűjtsön vele.
A frissen politikussá váló Magyar bejegyzése alatt a kommentek is nagyrészt pozitívak, a legtöbben szintén kellemes ünnepet kívánnak neki.
Volt ugyanakkor, akinek kritikája volt Magyar posztjával szemben. A Talpra, magyarok! mozgalom megalapítója a solymári templom képét használta posztja illusztrációjának. Nem tetszett ez Törcsi Péternek, az Alapjogokért központ operatív igazgatójának, volt solymári önkormányzati képviselőnek. Ő kommentben azt írta: „Legalább ne a solymári templomról posztoltál volna. Errefelé nem szeretjük a bántalmazókat és az árulókat.” Ő egyébként több mint 1100 nevetős és dühös emojik kapott megszólalásához. És egy választ Magyar Pétertől:
„De gondolom a hazug tolvajokat igen. Főleg, ha közéjük tartoztok. Az úr egyébként az adófizetői milliárdokból hazug propagandát folytató Alapjogokért Központ egyik vezetője”.
Utóbbi mondatot később illesztette válaszához.
„Áldott húsvéti ünnepet kívánok minden magyarnak itthon és szerte a nagyvilágban!” – ennyit írt nagyszombat délutáni Facebook-posztjábanMagyar Péter, de úgy látszik ez is elég ahhoz, hogy alig 3 óra alatt közel 25 ezer lájkot begyűjtsön vele.
A frissen politikussá váló Magyar bejegyzése alatt a kommentek is nagyrészt pozitívak, a legtöbben szintén kellemes ünnepet kívánnak neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szakértők: Bűncselekmény, hogy Orbán hozzáfért a gyöngyösi tüntetők priuszához, de az is, ha csak nyilvánosan blöffölt erről
Rejtély, honnan szerezte a Fidesz a titkos aktákat, de a 24.hu szerint elképzelhető, hogy a rendőrségi arcfelismerőt is bevetették. Kádár András Kristóf szerint a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.
Kormánytól független jogász szakértők szerint Lázár János, Orbán Viktor és más Fidesz-politikusok, illetve a kormánypárti sajtó olyan érzékeny személyes adatokat hozhattak nyilvánosságra a gyöngyösi roma tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna hozzájuk - írja a 24.hu.
A szakértők álláspontja szerint ezen bűnügyi személyes adatok megszerzése és közlése törvénysértő, amennyiben azok valósak. Ha pedig az adatok nem felelnek meg a valóságnak, akkor szerintük rágalmazás valósulhatott meg.
Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a lappal közölte, hogy „Nem rendelkezik olyan jogkörrel a miniszterelnök, mely feljogosítaná őt arra, hogy akár tüntetőkről, akár bárki másról nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat tegyen – akár általánosságban, akár konkrét bűncselekmények megjelölésével”.
Orbán Viktor egy hatvani gyűlésen hozta szóba Lázár János gyöngyösi fórumát, amelyet a miniszter korábbi, cigányokkal kapcsolatos kijelentései miatt tiltakozók zavartak meg. A miniszterelnök a demonstrálókra utalva azt mondta: „Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban, akiket a Tisza odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön. […]
Ezt megelőzően Lázár János Facebook-oldalán jelent meg egy videó, amelyben elhomályosított arcokhoz monogramokat és bűncselekménylistákat társítottak, azt sugallva, hogy a tüntetők erőszakos bűnözők.
A jogi szakértők szerint a miniszterelnök kijelentéseiből az következhet, hogy személyekhez köthető bűnügyi adatokat ismert meg és közölt. Horváth Lóránt elmagyarázta, hogy a priusz és a konkrét bűncselekményekre vonatkozó információk a személyes adatok legerősebben védett körébe tartoznak.
Ezen adatok kezelésére és megismerésére állítása szerint kizárólag törvényben meghatározott szervek jogosultak, szigorú célhoz kötöttség mellett. A szakértő hozzátette, hogy a kormányfő kaphat ugyan összefoglaló jellegű tájékoztatásokat, de „ezek nem tartalmazhatnak személyekhez köthető bűnügyi személyes adatokat.”
Ez azt jelenti, hogy a szakértői vélemény alapján sem Orbán Viktor, sem a Fidesz nem juthatott volna hozzá jogszerűen ezekhez az adatokhoz, és ha mégis megszerezte, akkor sem hozhatta volna nyilvánosságra.
A cikk szerint az is kérdéses, hogy Lázár János hozzájuthatott-e az adatokhoz; erre elviekben akkor lenne lehetőség, ha sértettként feljelentést tesz, de a szakértők szerint ez a folyamat a fórum és a videó megjelenése között aligha zajlott le. Ráadásul, hangsúlyozzák, még ebben az esetben sem tehette volna közzé azokat.
Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Lázár-videóval kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintettek a környezetük számára beazonosíthatók lehetnek. „Hiába vannak elhomályosítva az arcok, és hiába közöltek csak monogramokat, ezeknek az embereknek a közvetlen környezete számára – akik ismerik őket a településről vagy a rendezvényről – az érintettek beazonosíthatók” – mondta. A szakember hangsúlyozta:
„a bűnügyi adat különleges védelmet élvez, és annak a jogosulatlan vagy céltól eltérő kezelése, nyilvánosságra hozatala bűncselekmény.”
A jogász szerint egy másik, szintén jogsértő eset, ha az információk nem valósak, mert ekkor a rágalmazás bűncselekménye, illetve az egyenlő bánásmód törvénye szerinti zaklatás is felmerülhet a roma közösséggel szemben. Hozzátette, valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy a videóban szereplő állítások igazak-e, mert ezek nem nyilvános adatok.
Kádár András Kristóf szerint az esetnek a véleménynyilvánítás szabadságára nézve is van egy dermesztő üzenete.
„Van ennek egy olyan dermesztő üzenete, hogyha elmegyek és tiltakozom a kormány politikája, egy kormányzati szereplő valamely kijelentése ellen, akkor arra kell számítanom, hogy velem kapcsolatban szenzitív adatok vagy rágalmak fognak napvilágot látni” – magyarázta. Úgy fogalmazott:
„Ez elfogadhatatlan demokráciában, mert a véleménynyilvánítás, az alapjog, és nem lehet így levadászni azokat, akik élni kívánnak vele”.
A cikk felidézi, hogy Lázár János esetében nemrég történt hasonló, amikor egy őt Csepelen kérdező nő meztelen képét felhasználva posztolt a közösségi médiában. A jogász szerint a két eset annyiban hasonló, hogy személyes lejáratás indul valaki ellen, mert olyasmit mondott, ami a kormánynak nem tetszik.
A cikk szerint nem lehet tudni, hogyan keletkeztek a Fidesz által nyilvánosságra hozott adatok, és azt sem, hogy valódiak-e. Felmerül a lehetősége,
hogy rendőrségi arcfelismerő rendszereket használtak, de a szakértők szerint az adatok nyilvánosságra hozatala még ebben az esetben is jogszerűtlen lett volna. A lap megkereste az ügyben az érintett hatóságokat és a Fideszt is.
Ennek az ügynek is az az előzménye, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon a magyar cigányságról azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”.
A miniszter kijelentései tiltakozást váltottak ki, később bocsánatot kért, majd Gyöngyösön tiltakozók zavarták meg a fórumát. A gyöngyösi fórum egyik roma résztvevője, Sipos Katalin az RTL-nek azt mondta, megalázónak tartja, hogy a miniszterelnök bűnözőknek nevezte őket. Állítása szerint ő sosem követett el bűncselekményt, ezért jogi lépésekre készül.
Kormánytól független jogász szakértők szerint Lázár János, Orbán Viktor és más Fidesz-politikusok, illetve a kormánypárti sajtó olyan érzékeny személyes adatokat hozhattak nyilvánosságra a gyöngyösi roma tüntetőkről, amelyek jogszerűen nem kerülhettek volna hozzájuk - írja a 24.hu.
A szakértők álláspontja szerint ezen bűnügyi személyes adatok megszerzése és közlése törvénysértő, amennyiben azok valósak. Ha pedig az adatok nem felelnek meg a valóságnak, akkor szerintük rágalmazás valósulhatott meg.
Horváth Lóránt, az Ügyvédkör elnöke a lappal közölte, hogy „Nem rendelkezik olyan jogkörrel a miniszterelnök, mely feljogosítaná őt arra, hogy akár tüntetőkről, akár bárki másról nyilvánosan büntetett előéletre vonatkozó állításokat tegyen – akár általánosságban, akár konkrét bűncselekmények megjelölésével”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elhatárolódnak a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitól a bajótiak
Kovács János, a CIKÖSZ képviselője egy videóban fenyegette meg a Tisza Párt elnökét Bajóton. Az önkormányzat elhatárolódott, Magyar Péter pedig feljelentést tesz a hatóságoknál.
Lefejezéssel fenyegették meg Magyar Pétert egy Bajóton készült videóban, a település vezetése pedig még kedden nyilvánosan elhatárolódott az elhangzottaktól. A Tisza Párt elnöke feljelentést tesz az ügyben, a kormánypárt helyi jelöltje pedig elutasította az erőszakot.
Magyar Péter kedden osztott meg egy videót, amelyben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselője azt üzente neki, hogy nem kíváncsiak rá Bajóton, és ha „még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy kommentálta a felvételt, hogy Erős Gábor fideszes képviselőjelölt egyik bajóti embere fenyegette meg.
Bajót község önkormányzatának képviselő-testülete a Facebookon reagált a történtekre, hangsúlyozva a település békés jellegét – írta a 24.hu. A közlemény szerint „Bajóton évszázadok óta békésen él egymás mellett a roma és a magyar lakosság.” Hozzáteszik: „Településünk egy békés közösség, ahol soha, senkit hátrányos megkülönböztetés sem vallási, sem politikai, sem pedig nemzetiségi alapon soha nem ért! Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is fog!” - írták, majd hozzátették:
„Éppen ezért szeretnénk a szóban forgó videóban elhangzottaktól a leghatározottabban elhatárolódni… Az ott elhangzottakat mélységesen elítéljük!”
Magyar Péter a fenyegetést a kormányoldal gyűlöletkampányának következményeként értékelte. „Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne… Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” – fogalmazott, majd bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. „A mai napon feljelentem Erős Gábor fideszes képviselőjelölt és Sztojka Attila emberét, aki lefejezéssel fenyegetett. A szintén megfenyegetett civilek is így tesznek” – közölte.
Erős Gábor, a Fidesz Komárom-Esztergom vármegyei jelöltje elhatárolódott a videóban elhangzottaktól, és tagadta, hogy bármi köze lenne a fenyegetőző férfihez. Rövid üzenetében azt írta: „A gyűlölet nem pálya.”
A fenyegető videót eredetileg vasárnap töltötték fel a Facebookra, de később törölték. A felvételt Magyar Péter osztotta meg újra kedden. A videóban a megszólaló férfi a Fidesz és a Cigány Közösségek Szövetsége melletti elkötelezettségéről is beszél.
Lefejezéssel fenyegették meg Magyar Pétert egy Bajóton készült videóban, a település vezetése pedig még kedden nyilvánosan elhatárolódott az elhangzottaktól. A Tisza Párt elnöke feljelentést tesz az ügyben, a kormánypárt helyi jelöltje pedig elutasította az erőszakot.
Magyar Péter kedden osztott meg egy videót, amelyben Kovács János, a Cigány Közösségek Szövetségének nemzetiségi képviselője azt üzente neki, hogy nem kíváncsiak rá Bajóton, és ha „még egyszer kijön, akkor le lesz fejezve”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy kommentálta a felvételt, hogy Erős Gábor fideszes képviselőjelölt egyik bajóti embere fenyegette meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Krakkói lányokat is beszervezhettek Epsteinnek – Donald Tusk az orosz titkosszolgálatot is vizsgálná az ügyben
Donald Tusk miniszterelnök Varsóban jelentette be, hogy egy külön elemzőcsoportot hoznak létre. A cél a lehetséges lengyel áldozatok azonosítása és a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése.
Lengyelország külön elemzőcsapatot állít fel, hogy feltárja Jeffrey Epstein bűncselekményeinek lehetséges lengyel vonatkozásait és az ügyben felmerülő orosz titkosszolgálati szálakat. A lépést kedden jelentette be Donald Tusk miniszterelnök, mindössze néhány nappal azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten egy több mint 3 millió oldalas iratcsomagot hozott nyilvánosságra az elítélt szexuális bűnöző ügyében.
A január 30-án közzétett dokumentumok, amelyek több mint 2 ezer videót és mintegy 180 ezer képet is tartalmaznak, újabb részleteket tártak fel Epstein kiterjedt hálózatáról. A varsói kormány a hatalmas iratközzétételre reagálva döntött a vizsgálat mellett. „Ez egy teljesen precedens nélküli ügy” – szögezte le Tusk, majd hozzátette: „Úgy döntöttünk, hogy felállítunk egy elemzőcsoportot, és ha az elemzések igazolják az aggodalmainkat, akár nyomozást is indítunk.” A cél az esetleges lengyel áldozatok azonosítása, kártalanításuk lehetőségének felmérése és a nemzetbiztonsági kockázatok értékelése.
A lengyel kormányfő szerint egyre több jel utal arra, hogy az Epstein-hálózat működésében orosz érdekek is szerepet játszhattak.
„Egyre több nyom, egyre több információ és egyre több kommentár arra utal, hogy ezt a példátlan pedofilbotrányt az orosz titkosszolgálatok közreműködésével szervezték”
– mondta a Polsat News tudósítása szerint. Tusk érvelése szerint gyanúra ad okot Epstein látszólag korlátlan pénzforrása, az a tény, hogy sok fiatal orosz nővel dolgozott együtt, valamint egy, az iratokban felbukkant állítás, amely szerint a pénzember Vlagyimir Putyin vagyonának egy részét is kezelhette.
Az elemzőcsoport feladata lesz, hogy „fájlról fájlra” átnézze a nyilvános dokumentumokat, és ha szükséges, az Egyesült Államokhoz forduljon a nem nyilvános iratokért is. Tusk egy konkrét lengyel szálat is megemlített: az iratokban szerepel egy 2009-es e-mail, amelyben Epstein egyik „felderítője” krakkói lányokról ír.
Moszkva visszautasította a vádakat és a Nyugat felelősségét vetette fel. „A hosszú éveken át zajló, szörnyű romlás, kompromittálás és zsarolás a nyugati világ központjában történt. Ezt szükségszerűen a nyugati titkosszolgálatok figyelték” – idézte az orosz külügyi szóvivőt, Marija Zaharovát a Sputnik.
Lengyelország külön elemzőcsapatot állít fel, hogy feltárja Jeffrey Epstein bűncselekményeinek lehetséges lengyel vonatkozásait és az ügyben felmerülő orosz titkosszolgálati szálakat. A lépést kedden jelentette be Donald Tusk miniszterelnök, mindössze néhány nappal azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten egy több mint 3 millió oldalas iratcsomagot hozott nyilvánosságra az elítélt szexuális bűnöző ügyében.
A január 30-án közzétett dokumentumok, amelyek több mint 2 ezer videót és mintegy 180 ezer képet is tartalmaznak, újabb részleteket tártak fel Epstein kiterjedt hálózatáról. A varsói kormány a hatalmas iratközzétételre reagálva döntött a vizsgálat mellett. „Ez egy teljesen precedens nélküli ügy” – szögezte le Tusk, majd hozzátette: „Úgy döntöttünk, hogy felállítunk egy elemzőcsoportot, és ha az elemzések igazolják az aggodalmainkat, akár nyomozást is indítunk.” A cél az esetleges lengyel áldozatok azonosítása, kártalanításuk lehetőségének felmérése és a nemzetbiztonsági kockázatok értékelése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zelenszkij az orosz rakétatámadás után: A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk
Kedd hajnalban több száz rakéta és drón csapott le Ukrajna energetikai infrastruktúrájára. Az ukrán elnök a támadás miatt módosította a küldöttség mandátumát a szerdán kezdődő béketárgyalások előtt.
Miközben mínusz 20 Celsius-fokos hideg bénítja Ukrajnát, az eddigi egyik legnagyobb, rekord mennyiségű ballisztikus rakétát és drónt felvonultató orosz támadás érte az országot kedd hajnalban, egy nappal azelőtt, hogy a felek Abu-Dzabiban ismét tárgyalóasztalhoz ülnének. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csapásokra reagálva bejelentette, hogy módosítják az ukrán küldöttség mandátumát, írja a The Guardian.
Az ukrán hadsereg közlése szerint Oroszország 32 ballisztikus rakétát, 28 cirkálórakétát, 11 egyéb, ballisztikus típusú fegyvert és mintegy 450 drónt lőtt ki ukrán városokra. A támadások elsődleges célpontja az energiarendszer volt, Kijevben, Harkivban, Dnyipróban, Vinnicjában, Odesszában és Zaporizzsjában is súlyos károk keletkeztek. A csapások következtében többen megsérültek, és országszerte tömeges áram- és távhőkiesések nehezítik az életet a fagyos időben. Csak a fővárosban több mint ezer épület maradt fűtés nélkül.
Az elnök szerint Moszkva a diplomáciai erőfeszítések komolyan vétele helyett választotta a támadást, ezért Kijev megváltoztatja a tárgyalási stratégiáját.
„A tárgyalócsapatunk munkáját ennek megfelelően módosítjuk”
– jelentette ki Volodimir Zelenszkij hivatalos Telegram-csatornáján közzétett bejegyzésében. A módosított mandátummal utazó ukrán küldöttség a tervek szerint február 4-én és 5-én egyeztet az orosz féllel Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel.
Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint a kedd hajnali akció „válaszcsapás” volt korábbi ukrán támadásokra. A támadások előzménye egy rövid, informális „energetikai szünet” volt. Donald Trump amerikai elnök korábban azt közölte, hogy „személyesen kértem Putyint, hogy egy hétig ne lőjenek Kijevre” a rendkívüli hideg miatt. A Kreml később jelezte, hogy a tűzszünet csupán vasárnapig volt érvényben.
A Kijevben tartózkodó Mark Rutte NATO-főtitkár elítélte a támadást.
„Az ilyen orosz támadások nem jeleznek komoly szándékot a békére”
– fogalmazott az ukrán parlamentben. A politikai üzeneteken túl konkrét katonai segítséget is bejelentettek: Svédország és Dánia közösen vásárol Ukrajna számára TRIDON Mk2 típusú légvédelmi rendszereket 2,6 milliárd svéd korona, azaz átszámítva körülbelül 93,6 milliárd forint értékben.