HÍREK

Magyar Péter bejelentette: a Tisza Párt nem indul a januári időközi választáson

A Tisza Párt elnöke hét pontban magyarázta meg a visszalépést a bejegyzésében. Szerinte egy esetleges győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.


„A pártunk elnöksége úgy határozott, hogy a Tisza sem a mostani, sem az esetleges további időközi választásokon nem indít jelöltet” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán szerda reggel.

A döntés Tolna vármegye 2. számú választókerületében (Dombóvár és környéke) kiírt időközi választásra vonatkozik, amelyre Potápi Árpád János, a Fidesz elhunyt országgyűlési képviselőjének megüresedett helye miatt kerül sor.

Potápi 1998 óta folyamatosan hozta ezt a körzetet a Fidesznek, legyőzhetetlen fideszes bástyának számít, így érdekes kérdés volt, hogy a Tisza Párt belevág-e.

Magyar Péter hét pontban indokolta meg a döntésüket:

  • A kormány által folyamatosan fenntartott rendeleti kormányzás miatt jelenleg az Országgyűlés szerepe teljesen elhanyagolható. Érdemi kontrollal és befolyással a képviselők nem rendelkeznek a kormányzati döntések felett.
  • Egy esetleges TISZA győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
  • Egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a megválasztott TISZA képviselőnek.
  • A TISZA Párt az alig több, mint egy év múlva megrendezésre kerülő országgyűlési választásig nem kíván asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös bábszínházához.
  • A TISZA Párt 2026 tavaszán, a következő országgyűlési választáson fog megmérkőzni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével. De akkor mindenhol és minden demokratikus eszközt igénybe véve, magyarok millióinak a támogatásával a hátunk mögött.
  • Annak érdekében, hogy megfeleljünk a felénk irányuló, megelőlegezett bizalomnak és veletek közösen megnyerjük a sorsdöntő országgyűlési választást, a következő egy év során minden erőnket a nyertes csapat és kormányprogram összeállítására fogjuk fordítani.
  • A TISZA Párt azt javasolja a Tolna megyei honfitársainknak, hogy ne vegyenek részt a január 12-i időközi választáson, ezzel is megüzenve, hogy nem asszisztálnak a hatalmi elit 20 éve tartó színjátékához.

  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Meghalt Dusciza Ferenc
    Az RTL-lel dolgozó lelkész hosszan tartó betegség után hunyt el. Dusicza Ferenc a képernyőn és a kollégái között is példaképnek számított.


    73 éves korában elhunyt Dusicza Ferenc református lelkész, az RTL korábbi vallási és kulturális szerkesztője. A halálhírt az RTL jelentette be a híradójában.

    Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója így emlékezett rá:

    „Dusicza Ferenc több volt, mint kolléga: sokszor lelki támaszt is nyújtott munkatársainak”, majd hozzátette: „Dusicza Ferenc remek ember volt.”

    Dusicza Ferenc Budapesten született 1951-ben. Az 1990-es években kezdett vallási műsorokban szerepelni, először az MTV-nél, majd az RTL Klub indulásától dolgozott a csatornának. Gyakran szerepelt a képernyőn is.

    Közreműködött az Üzenet című műsorban, ahol híradós felvételeket kommentáltak evangéliumi tanításokkal. A Reggeliben állandó rovata volt Szívvel-lélekkel címmel. A Híradóban és a Fókuszban is gyakran kérdezték őt. Néhány alkalommal az augusztus 20-i tűzijátékokat is ő közvetítette.

    Egyetemeken is tartott előadásokat, és vallási témájú cikkeket írt. Hosszan tartó betegség után hunyt el.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Itt a lista: ezekre a háztartási termékekre jöhet az árrésstop
    Május közepétől akár 18 százalékkal is olcsóbbak lehetnek a legnépszerűbb tisztálkodó- és tisztítószerek. A részleteket csütörtökön árulhatja el a kormány az Index információi szerint.


    Az Index birtokába került egy kormányzati táblázat, ami részletesen felsorolja azt a 30 háztartási termékkategóriát, amelyeknél a kormány árréscsökkentést tervez.

    A dokumentum szerint ezeknek a termékeknek az ára akár 16–18 százalékkal is csökkenhet május közepétől.

    Az intézkedés csak a drogériákra vonatkozik, például a DM-re, a Rossmannra vagy a Müllerre. A vegyesboltokat, ahol élelmiszert és nem élelmiszert is árulnak, nem érinti a lépés.

    A kormány már márciusban is bevezetett árrésstopot, akkor alapvető élelmiszerekre. A korábbi döntés alapján a boltok tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre legfeljebb 10 százalékos árrést számolhattak fel.

    Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden azt mondta, hogy „a háztartási cikkeket árusító drogériákra” vonatkozik majd az új intézkedés. Hozzátette: „Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni.”

    A listára olyan termékek kerültek fel, mint a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő és a tusfürdő.

    Információk szerint a kormány csütörtökön, a kormányinfón jelenti be hivatalosan az új árréscsökkentést. A tervek alapján az intézkedés május közepétől szeptember elejéig lehet érvényben.

    A teljes lista szerint ezek a termékek lehetnek olcsóbbak:

    • toaletttpapír
    • papírzsebkendő
    • alufólia
    • papír kéztörlő
    • öblítő
    • folyékony mosószer
    • mosópor
    • mosogatószer
    • általános tisztítószer
    • folyékony súrolószer
    • gépi mosogatótabletta
    • tusfürdő
    • fogkrém
    • folyékony szappan
    • sampon
    • szappan
    • fogkefe
    • kézfertőtlenítő gél
    • borotvahab
    • borotvazselé
    • testápoló
    • golyós dezodor
    • izzadásgátló stift
    • dezodor
    • eldobható borotva
    • utántöltő borotvafej
    • egészségügyi betét
    • tampon
    • hintőpor
    • eldobható nadrágpelenka.

    Márciusban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Akkor az élelmiszer-árrésstop hatása még csak részben érvényesült, mivel a szabály március 17-től lett hatályos. Márciusban az élelmiszerek ára nem változott februárhoz képest, ahogy a fogyasztói árak sem.

    Januárban 1,9, februárban 1,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A kormány szerint az intézkedés megtörte ezt a drágulási trendet. Az elemzők alábecsülték az árrésstop hatását, ami végül erősebben érvényesült a vártnál.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Erdő Péter üzent a konklávé előtt: A világ azért remény nélküli, mert pogány
    A bíboros arról beszélt, hogy talán megérzik majd a pápaválasztó bíborosok a Szentlélek működését a döntés közben.


    „A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként” – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

    Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube-csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

    A bíboros – aki már harmadszor vesz részt konklávén – kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül.

    „Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában”

    – vélekedett.

    Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

    „Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek az irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet”, amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

    A bíboros szerint az egyház jelenleg „egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt”. A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány – jelentette ki.

    Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont - a szó krisztusi értelmében - reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az „embereket is föltámadásra és örök életre hívja”.

    A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a „nemtörődömség ateizmusa” uralkodik.

    Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

    Mert „nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket”, hanem „a végső reménységnek a fényében (...) válik, válhat nagylelkűvé az életünk” – tette hozzá a bíboros.

    A pápaválasztó bíborosok szerdán ülnek össze, hogy megválasszák húsvéthétfőn meghalt Ferenc utódját.

    (MTI)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Biden kiakadt: „Mi a fene folyik itt?” – Trumpot és Putyint is kiosztotta az egykori elnök
    Joe Biden először szólalt meg hivatalos távozása óta, és nem finomkodott. A volt elnök Trump terveit őrültnek, Putyin politikáját veszélyesnek nevezte.


    Joe Biden a BBC-nek adta első interjúját, amióta elhagyta a Fehér Házat. Az egykori amerikai elnök többek között Donald Trumpról, Vlagyimir Putyinról, Ukrajnáról és a demokrácia jövőjéről is beszélt.

    Biden szerint a demokrácia fenntartása minden pénzt megér, és a demokratikus országok szövetségének erősítése a lehető legbiztonságosabb befektetés. Úgy fogalmazott, nem érti, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat miért nem képes ezt megérteni.

    Donald Trump ukrajnai rendezési stratégiáját, amely területi engedményeket kínálna Oroszországnak a háború lezárása érdekében, Biden a „modernkori lekenyerezés” megfelelőjének nevezte. Az appeasement kifejezés a második világháború előtti brit politikát idézi, amikor Neville Chamberlain miniszterelnök területeket engedett át Hitlernek a háború elkerülése reményében.

    Biden azt mondta, Vlagyimir Putyin úgy gondolja, hogy Ukrajna „az orosz anyaország része”, ezért Oroszország történelmi jogot formálhat rá. Szerinte az orosz elnök „újra létre akarja hozni a Varsói Szerződést, és nem tudja elviselni azt a tényt, hogy a Szovjetunió összeomlott”.

    Kijelentette: nem érti, hogy gondolhatják egyesek, hogy ha „egy diktátornak, egy huligánnak” megengedik, hogy olyan területeket vegyen el, amelyek nem az övéi, akkor majd megelégszik.

    Hozzátette: attól tart, hogy az Oroszországgal határos NATO-országok is erre a következtetésre juthatnak.

    A volt elnök szerint az Egyesült Államok jelenlegi béketerve, amely elismerné a Krím annexióját és befagyasztaná a mostani területi viszonyokat, szintén egy „modernkori lekenyerezés” Putyin felé.

    Biden arról is beszélt, hogy szerinte Európa el fogja veszíteni a bizalmát az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Szerinte az európai vezetők máris felteszik a kérdést, hogy lehet-e még bízni Amerikában és az amerikai vezető szerepben.

    Trump terveiről is szó esett, például arról, hogy visszaszerezné a Panama-csatornát, megszerezné Grönlandot, és Kanadát „51. államként” csatolná az Egyesült Államokhoz. Biden ezt így kommentálta

    „Mi a fene folyik itt? Melyik elnök beszélt így valaha? Mi nem ilyenek vagyunk.”

    Hozzátette: az Egyesült Államok „nem ez”, hanem a demokráciáról, a szabadságról, a lehetőségekről szól, nem pedig arról, hogy másoktól területeket ragad el.

    Az Ovális Irodában történt szóváltásról, amely Trump és Volodimir Zelenszkij között zajlott, Biden azt mondta, ami ott történt, az nem volt méltó Amerikához.

    A volt elnök arra is reagált, hogy sokak szerint a Biden-kormányzat csak annyi támogatást adott Ukrajnának, ami az ellenálláshoz volt elég, de nem a háború megnyeréséhez. Biden ezzel szemben azt állította, hogy az ő elnöksége alatt az Egyesült Államok mindent megadott Ukrajnának ahhoz, hogy megőrizhesse függetlenségét.

    Arra a kérdésre, hogy félti-e Trumptól az amerikai demokráciát, Biden azt mondta: jelenleg kevésbé aggódik emiatt, mint korábban, mert érzése szerint a Republikánus Párt is kezd ráébredni arra, „hogy ki is Donald Trump”.

    Donald Trump a múlt héten győzelemként beszélt a hivatalban eltöltött első 100 napjáról. Biden erre csak annyit mondott: „Ezt majd a történelem megítéli. Nem látok semmi olyat, ami diadalmas volt.” Egy chicagói konferencián úgy fogalmazott, lélegzetelállító, hogy Trumpék mennyi pusztítást végeztek kevesebb mint száz nap alatt.

    (via MTI)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: