Magyar Péter bejelentette: a Tisza Párt nem indul a januári időközi választáson
A Tisza Párt elnöke hét pontban magyarázta meg a visszalépést a bejegyzésében. Szerinte egy esetleges győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
„A pártunk elnöksége úgy határozott, hogy a Tisza sem a mostani, sem az esetleges további időközi választásokon nem indít jelöltet” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán szerda reggel.
A döntés Tolna vármegye 2. számú választókerületében (Dombóvár és környéke) kiírt időközi választásra vonatkozik, amelyre Potápi Árpád János, a Fidesz elhunyt országgyűlési képviselőjének megüresedett helye miatt kerül sor.
Potápi 1998 óta folyamatosan hozta ezt a körzetet a Fidesznek, legyőzhetetlen fideszes bástyának számít, így érdekes kérdés volt, hogy a Tisza Párt belevág-e.
Magyar Péter hét pontban indokolta meg a döntésüket:
A kormány által folyamatosan fenntartott rendeleti kormányzás miatt jelenleg az Országgyűlés szerepe teljesen elhanyagolható. Érdemi kontrollal és befolyással a képviselők nem rendelkeznek a kormányzati döntések felett.
Egy esetleges TISZA győzelem sem változtatna a Fidesz kétharmados többségén az Országgyűlésben.
Egyedüli képviselőként, frakció nélkül szinte semmilyen jogosítványa nem lenne a megválasztott TISZA képviselőnek.
A TISZA Párt az alig több, mint egy év múlva megrendezésre kerülő országgyűlési választásig nem kíván asszisztálni az Országgyűlésben a Fidesz és az érdemi támogatottsággal már nem rendelkező ellenzéki pártok közös bábszínházához.
A TISZA Párt 2026 tavaszán, a következő országgyűlési választáson fog megmérkőzni a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerével. De akkor mindenhol és minden demokratikus eszközt igénybe véve, magyarok millióinak a támogatásával a hátunk mögött.
Annak érdekében, hogy megfeleljünk a felénk irányuló, megelőlegezett bizalomnak és veletek közösen megnyerjük a sorsdöntő országgyűlési választást, a következő egy év során minden erőnket a nyertes csapat és kormányprogram összeállítására fogjuk fordítani.
A TISZA Párt azt javasolja a Tolna megyei honfitársainknak, hogy ne vegyenek részt a január 12-i időközi választáson, ezzel is megüzenve, hogy nem asszisztálnak a hatalmi elit 20 éve tartó színjátékához.
„A pártunk elnöksége úgy határozott, hogy a Tisza sem a mostani, sem az esetleges további időközi választásokon nem indít jelöltet” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán szerda reggel.
A döntés Tolna vármegye 2. számú választókerületében (Dombóvár és környéke) kiírt időközi választásra vonatkozik, amelyre Potápi Árpád János, a Fidesz elhunyt országgyűlési képviselőjének megüresedett helye miatt kerül sor.
Potápi 1998 óta folyamatosan hozta ezt a körzetet a Fidesznek, legyőzhetetlen fideszes bástyának számít, így érdekes kérdés volt, hogy a Tisza Párt belevág-e.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lincshangulat lett Lázár János fórumán Miskolcon, miután megjelent Szabó Bálint
A volt politikus szokásához híven először trombitált, majd a Fidesz elmúlt időszakának intézkedéseit – köztük a Harcosok Klubját – kezdte sorolni. Lázár mindenkit arra kért, hogy ne bántsák Szabót.
Szabó Bálint már a fórum kezdete előtt trombitával „szórakoztatta” a tömeget az Avas lakótelepen, Miskolcon, ahol Lázár János tartotta a kilencedik Lázárinfót. A politikus akkor is elővette hangszerét, amikor a miniszter a mikrofonhoz lépett, de ekkor megkönnyebbült taps fogadta a tárcavezetőt – írta meg az Atv.hu.
Lázár János köszöntötte a résztvevőket, de Szabó ismét trombitálni kezdett. Ekkor valaki meglökhette, mert hirtelen eltűnt az emelvényről. Ezután többször is visszalépett a színpadra, és hangosan próbált mondani valamit a miniszternek.
Lázár ekkor „teljes nyugalmat” kért a jelenlévőktől. Többen eközben azt kiabálták: „takarodjál már”. A miniszter azonban azt mondta: „Szabó urat hagyják békén!”, miközben néhányan megpróbálták ellökdösni a botrányairól elhíresült vidéki ex-politikust a színpad közeléből.
Szabó ezt mondta: „Valaki a Fidesz részéről lelökött”. Emlegette a Harcosok Klubját és a gyűlöletpolitikát, majd a minisztert is megvádolta, hogy ő lökte le. Lázár ezt cáfolta, és elnézést kért annak az ismeretlennek a nevében, aki miatt Szabó „leesett” a színpadról. Azt mondta: „Szeretnék tőle elnézést kérni, bárki is volt, és maradjál itt nyugodtan”.
Szabó láthatóan nem hatódott meg a bocsánatkéréstől, újra a szájához emelte a trombitát, és elnyomta vele a beszédet. Lázár végül meg tudta tartani a fórumot, miközben Szabó mellette állva folyamatosan kommentálta az elhangzottakat.
Szabó Bálint már a fórum kezdete előtt trombitával „szórakoztatta” a tömeget az Avas lakótelepen, Miskolcon, ahol Lázár János tartotta a kilencedik Lázárinfót. A politikus akkor is elővette hangszerét, amikor a miniszter a mikrofonhoz lépett, de ekkor megkönnyebbült taps fogadta a tárcavezetőt – írta meg az Atv.hu.
Lázár János köszöntötte a résztvevőket, de Szabó ismét trombitálni kezdett. Ekkor valaki meglökhette, mert hirtelen eltűnt az emelvényről. Ezután többször is visszalépett a színpadra, és hangosan próbált mondani valamit a miniszternek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A Balatonon üli le előre a börtönt” – Hadházy a vízparti villa elé szervez tüntetést, ahol Scahdl „házi őrizetben” van
A 24.hu cikkéből derült ki, hogy a végrehajtói kar egykori elnöke nem épp szegényes körülmények között tengeti mindennapjait. Ráadásul egy olyan luxusvillában, amit szabálytalanul építettek át.
A 24.hu helyszíni oknyomozása alapján Siófokon, Balaton-parti luxusnyaralójában töltheti házi őrizetét Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke, aki ellen korrupció miatt folyik büntetőper. Erről a Fővárosi Törvényszék döntött így.
A vádirat szerint a több száz millió forintra becsült nyaralót szabálytalanul építették át, és Schadl állítólag kenőpénzzel próbálta elintézni, hogy ne kelljen visszabontani. A kivitelező és a hivatali dolgozó már beismerte a vesztegetést, jogerősen el is ítélték őket, Schadl azonban tagadja a vádakat. Február óta tölti házi őrizetét a nyaralóban, ahonnan egyébként többek közt vásárolni és orvoshoz is eljárhat. A helyszínen a 24.hu újságírói is próbálták kérdezni, de Schadl egy „Sicc innen!” kiáltással elzavarta őket a háztól.
Hadházy Ákos péntekre Siófokra szervezett tüntetést VIDÉKEN SEM HAGYJUK ABBA! Civil Demonstráció a Szólásszabadságért és a Gyülekezési Jogért címmel. A történtek apropóján pedig a híressé vált épületet is meglátogatják.
„Holnap Siófokon a tüntetés után elsétálunk ahhoz a vízparti villához, amelyikben Schadl György, a végrehajtói kamara korábbi elnöke a házi őrizetében tengődik. A villát egyébként illegálisan bővítette, ehhez megkent egy hivatalnokot. Visszabontásra szólították fel, de a hatóság évek óta nem szerez ennek érvényt.”
Hadházy szerint „ennél nagyobb botrány, hogy Schadl VÉGREHAJTÓKÉNT a BÖRTÖNBEN IS 183 MILLIÓT KERESETT. Most pedig a 24.hu le is fotózta, hogy már a Balaton partján van házi őrizetben. Különösen arcpirító, hogy az előzetesben házi őrizetben töltött minden negyedik nap beszámítható majd.”
A 24.hu helyszíni oknyomozása alapján Siófokon, Balaton-parti luxusnyaralójában töltheti házi őrizetét Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke, aki ellen korrupció miatt folyik büntetőper. Erről a Fővárosi Törvényszék döntött így.
A vádirat szerint a több száz millió forintra becsült nyaralót szabálytalanul építették át, és Schadl állítólag kenőpénzzel próbálta elintézni, hogy ne kelljen visszabontani. A kivitelező és a hivatali dolgozó már beismerte a vesztegetést, jogerősen el is ítélték őket, Schadl azonban tagadja a vádakat. Február óta tölti házi őrizetét a nyaralóban, ahonnan egyébként többek közt vásárolni és orvoshoz is eljárhat. A helyszínen a 24.hu újságírói is próbálták kérdezni, de Schadl egy „Sicc innen!” kiáltással elzavarta őket a háztól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Márton reagált Tiborcz, Mészáros és Jászai vagyonnövekedésére: Vannak emberek akik gazdagabbak, mint mások, nekem ehhez semmi közöm nincsen
A nemzetgazdasági miniszter szerint semmilyen összefüggésben nincs egymással a tény, hogy Magyarország gazdasága évi 0,1 százalékkal, míg a száz leggazdagabb ember vagyona 20 százalékkal növekedett.
Ahogy arról korábban írtunk, kijött a 100 leggazdagabb magyar listája, amit idén is toronymagasan a miniszterelnök régi barátja, a gázszerelőből üzletemberré vált Mészáros Lőrinc vezet – immár nem kevesebb mint 1422 milliárd (azaz 1 422 000 000 000) forint. De szépen teljesített az elmúlt évben Tiborcz István is. Orbán Viktor veje közel megduplázta vagyonát, és 188 milliárd forintjával már a 11. a listán.
Az RTL Híradójának tudósítása szerint miközben a magyar gazdaság növekedése 0,1 %-os, addig a 100 leggazdagabb magyar egy évvel alatt összesen 20 százalékkal növelte a vagyonát.
„Nyílik az olló, az látható. A nemzetgazdaság egésze vergődik, válságban van, problémákkal küszködik, és nem tud növekedést kimutatni. A másik oldalon pedig a leggazdagabb magyarok, úgy tűnik, ennek a trendnek ellentétét tudhatják magukénak. Ők, köszönik szépen, gyarapodnak fejlődnek, vagyonosodnak – nyilatkozta a lapnak 100 leggazdagabb magyar kiadványának szerkesztője, Szakonyi Péter.
Erről a csatorna a Nemzetgazdasági Minisztert is kérdezte, aki szerint a kettőnek egymáshoz semmi köze.
„Vannak emberek akik gazdagabbak, mint mások, nekem ehhez semmi közöm nincsen”
– mondta el a Híradónak Nagy Márton.
Azt is hozzátette, hogy Magyarországon nincsenek kirívó társadalmi különbségek. Ezt az Egyensúly Intézet igazgatója is megerősítette, aki szerint Európában vannak országok, ahol nagyobb a vagyoni differencia a leggazdagabbak és a legszegényebben között. Igaz, Boros Tamás ehhez hozzátette: egyelőre.
Ahogy arról korábban írtunk, kijött a 100 leggazdagabb magyar listája, amit idén is toronymagasan a miniszterelnök régi barátja, a gázszerelőből üzletemberré vált Mészáros Lőrinc vezet – immár nem kevesebb mint 1422 milliárd (azaz 1 422 000 000 000) forint. De szépen teljesített az elmúlt évben Tiborcz István is. Orbán Viktor veje közel megduplázta vagyonát, és 188 milliárd forintjával már a 11. a listán.
Az RTL Híradójának tudósítása szerint miközben a magyar gazdaság növekedése 0,1 %-os, addig a 100 leggazdagabb magyar egy évvel alatt összesen 20 százalékkal növelte a vagyonát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Publicus: 7 százalékkal verné a Tisza a Fideszt, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás
A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza Párt 43, a Fidesz 36 százalékon áll. A teljes népességnél a Tisza 30, a Fidesz 24 százalékot kapna.
Hét százalékkal verné a Tisza Párt a Fideszt, ha most vasárnap tartanának parlamenti választást – többek között ez derül ki a Publicus Intézet friss, Népszava számára készített felméréséből.
A reprezentatív kutatás szerint
a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza Párt 43, a Fidesz 36 százalékon áll. A teljes népességnél a Tisza 30, a Fidesz 24 százalékot kapna.
A bizonytalanok aránya 32 százalék.
A felmérés szerint
tízből hat ember örülne, ha 2026-ban a Fidesz elveszítené a választást. 28 százalék viszont azt szeretné, ha Orbán Viktor pártja maradna hatalmon.
12 százalék nem válaszolt a kérdésre.
A kutatásban megjelent, hogy a nők 33, a férfiak 24 százaléka örülne a Fidesz győzelmének. Ezzel szemben a férfiak 66, a nők 54 százaléka kormányváltást szeretne. A községekben 37 százalék számít a Fidesz győzelmére, 50 százalék viszont ellenzéki sikernek örülne.
A kisebb pártok közül a DK 9 százalékon áll a biztos szavazók körében. A Mi Hazánk 5 százalékot érne el, így bejutna a parlamentbe. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 3, az MSZP 1 százalékot kapna. A Momentum, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd 0 százalékon áll. Az ő támogatottságuk fél százalék alatt van, így nem jelentek meg a statisztikában. A kutatás szerint 2 százalék még mindig egy nem létező „ellenzéki összefogást” említett válaszként.
A választási részvétel is magas lenne, ha most vasárnap lenne a választás. A megkérdezettek 85 százaléka biztosan, 4 százalék valószínűleg elmenne szavazni. 6 százalék biztosan, 2 százalék valószínűleg nem menne. A Fidesz támogatóinak 93 százaléka biztosan szavazna, 5 százalékuk valószínűleg menne. Az ellenzéki szavazók még ennél is aktívabbak: 97 százalékuk biztosra, 2 százalék valószínűre mondta a részvételt. A bizonytalanok 64 százaléka biztosan, 7 százalékuk valószínűleg szavazna.
A felmérés szerint magyarok 69 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok: 54 százalék „nem elégedett”, 15 százalék pedig „inkább nem elégedett”. Ezzel szemben csupán minden tizedik válaszadó „teljes mértékben”, 19 százalék pedig „inkább” elégedett. A márciusi adatokhoz képest ez gyakorlatilag nem változott. A Fidesz szavazói között 82 százalék szerint jó irányba mennek a dolgok, az ellenzékiek közül viszont csak 4 százalék gondolja így, a bizonytalanoknál pedig 29 százalék.