„Életemben először találkoztam katasztrófaturistával” – kollégánk jelenti Ukrajnából
Lvivben egyre gyorsabban próbálják vonatra tenni az ostromlott városokból menekülő embereket. Igyekeznek minél gördülékenyebbé tenni az érkezést és indulást. Héfőn kordonokat állítottak fel, nagyon hosszú sorokban állnak az emberek arra várva, hogy felszállhassanak. A legtöbb vonat Lengyelországba megy, kétóránként indulnak.
Felállítottak pár tágas katonai sátrat is. Ezekbe nagy csövekkel fújják be a meleg levegőt. Itt alhatnak, melegedhetnek azok, akik nem tudnak szállást fizetni, vagy pár órát várniuk kell a vonatra.
A hét elején láthatóan megfogyatkozott az élelem. Míg a múlt héten még sütemények is voltak, hétfőn, kedden már csak a legalapvetőbb ételeket kínálták az önkéntesek. Pár napja azonban megérkeztek a külföldi önkéntesek - svájciak, lengyelek, izraeliek – és azóta ők gondoskodnak most a menekültekről.


Egyik nap egy fotóstársammal mi is felszálltunk egy Lengyelországba tartó vonatra. A 8o kilométeres utat 5 óra alatt tettük meg. A főleg anyákkal és gyerekekekkel teli vagonban egy csecsemő vigasztalhatatlanul sírt. Mégsem panaszkodott senki, együtt éreztek az anyával, aki hiába próbálta megnyugtatni a babát.
Sokan a kutyájukat, macskájukat is magukkal hozták. A vécék be voltak zárva. Erős pisiszag terjengett. Néha kicsit füstszag is, mert a vonatajtóknál dohányoztak is.
Az egyik megállóban önkéntesek szálltak a vonatra és megetették, megitatták a menekülőket.
Azért indultunk el Lengyelországba, mert úgy hallottuk, hogy a határ túloldalán van egy menekülttábor, ahol nagyon rosszak a körülmények. De útközben kiderült, hogy másnak sem engedték meg ott a fotózást, így végül úgy döntöttünk, nem hagyjuk el Ukrajnát, nehogy ne engedjenek vissza bennünket.
A határ előtti utolsó megállóban így leugrottunk, és visszafordultunk Lvivbe. Vissza csak másfél óra volt az út, és majdnem üres volt a vonat.
A városban nem csökken a menekültek száma, most már egyre inkább a megtámadott területekről jönnek az emberek.
Egy kínai lány és ukrán barátja 50 óra alatt ért Kharkivból Lvivbe.
Ezt több menekült is mesélte.
Egy nigériai egyetemista is Kharkivból érkezett. A 23 éves fiú négy napot töltött a városban, amit folyamatosan bombáznak, lőnek az oroszok. Húga még veszélyesebb területen volt, Szumiban, ahol körülbelül 700 diákkal rekedt, és az orosz légitámadások sokáig meghiúsították a kimenekülését. Mostanra mindketten biztonságban vannak.

Egy 60 éves férfi az oroszok által körbevett Irpinből érkezett Lvivbe. Elmondta, hogy három napig volt a pincében, sötétben, fűtés nélkül. Szerinte a polgármesterük elhagyta a várost. Újságíróktól viszont úgy hallottam, hogy az oroszok írtak a polgármesternek, hogy megmentheti magát és a vagyonát, ha feladja várost, de nem tette, még mindig ott van.
Jöttek amerikaiak is, azt mondták, önkéntesként akarnak harcolni az ukránok oldalán. Egyikük egy világháborús puskával és a vállára dobott amerikai zászlóval érkezett büszkén, kicsit túl büszkén. Megtudtuk tőle, hogy nincs katonai tapasztalata.
Visszafogottabb, 60 év körüli társának sem. Nála fegyver sem volt. Ő szabadságharcosnak hívta magát. Azt mondja, eddig csak nyulat és mókust ölt, de itt most segítség kell, emberre is fegyvert fog.
Van egy honlap, ahol szervezetten lehet gyűjteni, küldeni, ami kell. jelenleg 7 nyelven működik.
A lengyel vöröskereszt csapatából ismertem meg Tomast. Ők orvosokat és gyógyszereket visznek Dnieproba, innen körülbelül ezer kilométerre. Ott most egyetlen orvos van 1500 felnőttre és 500 gyerekre. Négy doktor megy segíteni.


Tomas elmondta, hogy ha jönnek vissza, akkor a két teherautóval megpróbálnak menekülteket is kimenteni, hogy így eljuthassanak Lengyelországba.
Életemben először láttam katasztrófaturistát szemtől szemben.
Kharkovba készült, bár nemhogy golyóálló mellénye nem volt, de engedélye sem, hogy a frontvonalba menjen. Végül meggondolta magát, marad pár napot Lvivben beszélgetni az emberekkel. Amikor a fotósok megkérdezték, hogy katasztrófaturista-e, azt válaszolta, pont annyira, amennyire ők. Kérdeztük, hogy ő mivel dokumentál. Nincs kamerája, notesze, nem is akarja a látottakat megosztani senkivel, azt mondta, ő csak tapasztalatot akar szerezni.