HÍREK
A Rovatból

Lilu: Gondolom, lázasan zajlik a hajtóvadászat Zsolti bácsi után. De ki az a Zsolti bácsi?

Semjén Zsolt hétfőn dühösen vágott vissza a javítóintézeti botrány miatt, perre készülnek a kormánypártiak. Lilu is beszállt: „Ki az a Zsolti bácsi?” – kérdezi, amíg ki nem derül az igazság.


Ahogy arról hétfőn mi is beszámoltunk, hétfőn a Parlamentben Orbán Viktor mellett Semjén Zsolt is reagált a vádakra, miszerint a Szőlő utcai javítóintézet fiatalkorúak futtatásával vádolt igazgatója vezető politikusoknak is közvetített volna ki az intézmény lakói közül. Arató Gergely, a DK képviselője azt a kérdést tette fel, hogy „Ki az a Zsolti bácsi?”, amit előbb Simicskó István fideszes képviselő azonosított be, majd Semjén vette magára a vádakat, és indulatos beszédében kijelentette: „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz” nem volt köze, és ő Magyarország legátvilágítottabb embere. Mint mondta: „Nem hagyom magam ártatlanul tönkretenni, és nem hagyom magam megfélemlíteni.”

Az esetre most reagált a közéleti – elsősorban gyerekvédelmi – kérdésekben igen aktív Lilu is – szúrta ki a 24.hu. A műsorvezető Instagram-sztorijában azt írja: „Azt már tudjuk, hogy ki nem. De ki az a Zsolti bácsi?”

Hozzátette:

„És, bár gondolom, lázasan zajlik a hajtóvadászat Zsolti bácsi után, mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk kihűlni a kérdést. KI AZ A ZSOLTI BÁCSI? Mi ennyit tehetünk ezekért a gyerekekért. Úgyhogy, gyerünk. Tegyük meg. Amíg, ki nem derül az igazság.”

Korábban Lakner Zoltán is élesen bírálta a miniszterelnök-helyettest. Szerinte „vagy a tudatos ártó szándék vagy az elemi tudatlanság” játszik szerepet, amikor Semjén összemossa a pedofíliát az LMBTQ-jogokkal. Egyben arról is beszélt, hogy a politikus úgy utasította vissza a vádakat, hogy azzal direktben nem is őt vádolták meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Harcosok Klubja edzőtáboráról: Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!
A politikus szerint a zánkai Erzsébet-táborban hátrányos helyzetű gyerekeknek lenne helye, nem pedig pártrendezvénynek. Szerinte a helyszínhez olyan emberek köthetők, akiket súlyos bűnök terhelnek.


Magyar Péter újabb kemény hangvételű bejegyzést tett közzé a Facebookon. A politikus állítja, hogy Orbán Viktor „a Harcosok Klubja nevű trollszervezettel ismét edzőtábort tart” – ahogy fogalmaz –, és szerinte mindezt nem máshol, mint Zánkán rendezik. „A gyűlölethétvégét Zánkán, a volt úttörőtáborban – ma már Erzsébet-táborban – rendezik meg” – írta.

A posztban Magyar szerint az állam „a gyermektábort ingyen adta át” egy olyan alapítványnak, amelyet – állítása alapján – a „közpénzen stadion- és hotelépítő Kiss-Rigó László püspök alapított”. Hozzáteszi: Kiss-Rigó "jobbkeze" egy olyan volt KDNP-s szegedi önkormányzati képviselő, akinek gyerektáborban „korábban még Kaleta Gábor is részt vett”, akit később pedofil tartalmú képek birtoklásáért elítéltek.

A helyszín kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy szerinte az Erzsébet-tábor célja nem egyezik a mostani eseménnyel: „Az Erzsébet-tábor egyébként hátrányos helyzetű gyermekek üdültetésére kapja a forrásokat, nem pártrendezvényekre.” Azt is hozzátette, hogy az alapítvány kuratóriumában ma is szerepet Balogh Zoltán, „akinek köze volt a pedofilsegítő Kónya Endrének adott kegyelemhez”

A bejegyzés végén Magyar Péter erősen fogalmaz:

„Szent Erzsébet az árvák védőszentje. Minden résztvevő szégyellje magát – nagyon mélyen!”

– zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Átlátszó: félmilliárdból épült sehonnan sehová vezető körforgalom Zalában
A beruházás a Metrans tervezett logisztikai központjához készült. A működéshez szükséges deltavágány közbeszerzését 2024 őszén írták ki, eredmény nincs, a kivitelezés a tender szerint két év lehet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



Bő 500 millió forint európai uniós támogatásból körforgalmat építettek egy mező közepére Zalaegerszeg és Zalaszentiván között, írja az Átlátszó. A lap által közölt képek szerint

az új körforgalom jelenleg nem köt össze semmit semmivel.

A zalaegerszegi, fideszes vezetésű önkormányzat a német tulajdonú Metrans tervezett logisztikai központja és konténerterminálja miatt építtette a beruházást. A projektet 2021-ben jelentették be, de nem indult el, mert a működéshez előbb vasútfejlesztés kell.

A kormány ígérete szerint Zalaszentivántól nyugatra úgynevezett deltavágány épül, hogy a tehervonatok menetirányváltás nélkül közlekedhessenek észak–déli irányban. A vasútfejlesztés még nem kezdődött el: a közbeszerzést 2024 őszén írták ki, eredményt egyelőre nem hirdettek. A beruházás 12 milliárd forintba kerülne, felét az EU, felét a magyar állam állná. A tender szerint a deltavágány két év múlva készülhet el.

A közbeszerzést kiíró Építési és Közlekedési Minisztérium érdemben nem válaszolt az Átlátszónak. A Metrans közölte, hogy eddig a vasúti kiszolgálás hiánya miatt nem tudták elkezdeni a beruházást, mert a terminál így nem működhet.

A körforgalomról drónfelvétel is készült, amit az Átlátszó videójában lehet megnézni:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az RTL riportere megpróbált telefonon időpontot foglalni a váci kórházban ultrahangra, miután az államtitkár azt állította, ez lehetséges
Miközben a minisztérium szerint rendben működik a rendszer, a gyakorlatban nincs elérhető időpont Vácon. Van, aki több mint egy év múlva juthat csak vizsgálatra.


Se telefon, se app: saját próbájuk szerint október 18-án nem lehetett ultrahang-időpontot foglalni a váci Jávorszky Ödön Kórházba – számolt be róla az RTL Híradó. A kórházi vonalon azt a tájékoztatást kapták, hogy nincs előjegyzés, a decemberi időpontokat november 10-től adják; az EgészségAblakban Vácon és Budapesten sem láttak szabad helyet, a legközelebbi foglalható időpont Esztergomban 2025. december 19-re volt – a beutaló 2026. január 16-ig érvényes.

„Nyolcvan év felettiek, friss protézisműtöttek, daganatos betegek, aggódó édesapák, akik a gyerekükért álltak sorba”

– állt korábban egy beteg Facebook-bejegyzésében.

A hivatalos kommunikáció ezzel szemben azt üzeni, hogy a rendszer működik. „A kórház folyamatosan biztosítja az online és a telefonos időpontfoglalás lehetőségét is” – írta Facebookon Takács Péter, egészségügyi államtitkár. A váci intézmény a torlódást részben felújítással és a hirtelen kiosztott nagy számú időponttal magyarázza: „Fél nap alatt mintegy négyszáz időpontot osztottak ki, ami átmeneti torlódást eredményezett” – közölte a váci kórház. Kiemelték az elektronikus előjegyzést is: „E‑beutalóval akár pár pillanat alatt is foglalható időpont. És telefonon is van lehetőség időpontot foglalni” – áll a közleményükben.

A helyzet súlyosságát egy egészségügyi közgazdász is aláhúzta.

„Az ultrahangvizsgálatokra való bejutás valóban nagyon nehéz terület: rendkívül túlterhelt, orvosigényes szakma”

– mondta Rékassy Balázs, egészségügyi közgazdász. „Rövid távon a megoldás az, hogy emelni kell ezeknek a szolgáltatásoknak a finanszírozását, amíg versenyképes nem lesz, és meg kell szüntetni az óraszám‑limiteket, amelyek ma az intézményekre vonatkoznak” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Több mint 2500 Trump-ellenes tüntetést tartanak egyszerre az Egyesült Államokban
A demonstrációkat a No Kings nevű baloldali koalíció koordinálja. A hatóságok több államban is készültségbe helyezték a Nemzeti Gárdát.


Több ezren gyűltek össze szombaton New Yorkban, hogy Donald Trump ellen tüntessenek. A demonstráció része annak a több mint 2500 megmozdulásnak, amit ugyanazon a napon tartanak szerte az Egyesült Államokban Trump hatalma ellen.

A New York-i Times Square-en tartott eseményt, ahogy sok másikat is, a baloldali csoportokból álló No Kings nevű koalíció szervezte – számolt be róla a BBC. A tüntetések egyik központi helyszíne Washington D.C. lesz, ahol Bernie Sanders vermonti szenátor (korábbi demokrata elnökjelölt-jelölt) is felszólal.

Trump szövetségesei azzal vádolják a résztvevőket, hogy kapcsolatban állnak a szélsőbaloldali Antifával, amelyet az Egyesült Államokban és Magyarországon is terrorszervezetként tartanak számon.

Több republikánus kormányzó is készültségbe helyezte a Nemzeti Gárdát, de egyelőre nem lehet tudni, milyen mértékű lesz a katonai jelenlét.

A No Kings közleményében azt írta, hogy a tüntetések célja Trump autoriter hatalomgyakorlása elleni kiállás. „Az elnök azt hiszi, abszolút hatalma van, de Amerikában nincsenek királyaink és nem hátrálunk meg a káosztól, korrupciótól és kegyetlenségtől” – olvasható a szervezet weboldalán.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: