HÍREK
A Rovatból

Levették Rogán Antalt az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listájáról

Szijjártó Péter szerint a korábbi amerikai döntés „nyilvánvalóan egy politikai bosszú volt egy Budapestről frusztráltan távozó nagykövet részéről”. A miniszter úgy véli, hogy más szelek fújnak most Washingtonban.


Rogán Antalt levették az amerikai szankciós listáról – derült ki az amerikai pénzügyminisztérium honlapjáról. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert még januárban tették fel a listára, nem sokkal azelőtt, hogy Donald Trump hivatalba lépett.

A Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listájáról kedden este törölték Rogán Antal nevét, születési dátumát és magyar állampolgárságát. A minisztérium hivatalos közleményt adott ki, de nem indokolta meg a döntést.

A döntést korábban az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövete, David Pressman jelentette be. Azt mondta, hogy Rogán vezető szerepet játszott a magyarországi rendszerszintű korrupcióban, és hatalmi pozícióját arra használta, hogy saját magát és a pártjához hű embereket gazdagítsa.

Pressman szerint Rogán „ennek a korrupciós rendszernek az elsődleges tervezője, megvalósítója és haszonélvezője”.

Az amerikai nagykövetség közleményt is kiadott, amelyben azt írták: „Arra bátorítjuk azokat, akik üzleti kapcsolatban állnak Rogán Antal miniszterrel, számos meghatalmazottjával, az általa de facto ellenőrzött szervezetekkel és azokkal, amelyekből hasznot húz, hogy gondosan vizsgálják felül tevékenységüket.”

A VSquare április elején számolt be arról, hogy az amerikai szankciók miatt Rogán több fontos területtől is elesett a kormányon belül.

Rogán Antal március 24-én az Országgyűlésben úgy nyilatkozott, nem tudja, miért került fel a listára. A kérdést Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció képviselője tette fel, aki azt kérte tőle: „Legyen végre bátor, nézzen az emberek szemébe, és mondja el, milyen bűncselekményeket követett el, és van-e eltitkolt vagyona Amerikában!” A miniszter erre annyit válaszolt: „Erre a kérdésre én is várom a választ.”

A magyar kormány korábban úgy vélte, hogy a döntés David Pressman, a leköszönő amerikai nagykövet bosszúja volt, és többször hangsúlyozták, hogy Rogán hamarosan le fog kerülni a Glomag-listáról. Ezen a listán korábban többek között pakisztáni szervkereskedő, szerb fegyverkereskedő és izraeli bányamilliárdos is szerepelt.

Gulyás Gergely január 23-án arról beszélt a Kormányinfón, hogy Rogán várhatóan „belátható időn belül, még idén” lekerülhet a listáról.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán telefonon egyeztetett Marco Rubio amerikai szenátorral, de az erről szóló beszámolójában nem említette, hogy szóba került volna a Rogán-ügy. A miniszter most egy videóban úgy fogalmazott: az amerikai pénzügyminisztérium lépése „világosan bizonyítja” azt, hogy „más szelek fújnak Washingtonban”.

Nem sokkal az amerikai közlemény megjelenése után Szijjártó a Facebook-oldalán azt írta, az előző amerikai kormányzat „abszolút bosszúból” hozott több intézkedést Magyarországgal szemben.

„Az egyik ilyen volt Rogán Antal miniszter kollégám szankciós listára helyezése, ami nyilvánvalóan egy politikai bosszú volt egy Budapestről frusztráltan távozó nagykövet részéről. Nos, hogy más szelek fújnak Washingtonban, azt világosan bizonyítja az a tény is, hogy néhány perccel ezelőtt az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy Rogán Antalt levették a szankciós listáról” – írta.

Az SDN-listát (Specially Designated Nationals and Blocked Persons List) az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) kezeli. Azok kerülnek rá, akiket az amerikai kormány pénzügyi vagy gazdasági szankciókkal sújt. A listán szereplőkkel tilos üzletelni az Egyesült Államokban, és az OFAC a nemzetközi szankciókhoz és politikai fejleményekhez igazodva rendszeresen frissíti.

Forrás: Telex, 444.hu, amerikai pénzügyminisztérium


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lerobbant a Budapestre tartó vonat, az utasok órákig vártak a semmi közepén
Se áram, se wifi, csak az ígéret, hogy valamikor visszavontatják őket, és újra elindulhatnak a fővárosba. Több mint négyórás kálvária volt az út.


Kedden délelőtt műszaki hiba miatt leállt Ceglédnél a Szegedről Budapestre tartó vonat. Az utasok 8.50-kor indultak útnak a szegedi Kiskundorozsma állomásról, mivel a város központi pályaudvaráról az építkezések miatt csütörtökig nem közlekednek vonatok.

11 óra 10 perckor a szerelvény Cegléd közelében megállt.

A mozdony meghibásodott, az utasok pedig a következő tájékoztatást kapták: „Tájékoztatjuk utasainkat, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat a mozdony meghibásodása miatt bizonytalan ideig állni fog, de talán fél óra múlva visszahúznak bennünket Ceglédre.” A vonatot végül nem sokkal dél előtt kezdték el visszavontatni – írja a Magyar Hang.

A kalauz arra kérte az utasokat, hogy ne szálljanak le a szerelvényről, mert az életveszélyes lehet. Azt is jelezte, hogy visszaérkezés után a következő járattal tudnak majd tovább utazni.

A tervek szerint 12.13-kor egy Szegedről érkező IC vitte volna tovább az utasokat, de ez a járat is 20 percet késett. Végül egy másik, Ceglédről Budapestre induló szerelvényre szálltak át, amely szintén 30 perces késéssel indult el. Az utazás így összesen négy és fél órán át tartott: az emberek délután fél kettőre érkeztek a fővárosba, de nem a Nyugatiba, hanem Kőbányára.

A szerelvényen két 7–8 év körüli gyerekével utazott egy édesanya is, aki a késlekedés miatt jó eséllyel lekéste a repülőjáratát, míg mások munkába vagy találkozóra igyekeztek Budapestre. A helyzeten csak rontott, hogy a lerobbant vonaton áram és wifi sem állt rendelkezésre.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője az esetről a közösségi oldalán a hír kapcsán megjegyezte: „Lehet, így értette Lázár, hogy 'elég volt a luxizásból!'”

A korábbi közlekedésért felelős államtitkár az utóbbi napokban több másik posztban is foglalkozott a vasúti közlekedés áldatlan állapotaival. Itt arról írt, hogy a parlamenti kétharmad hétfőn elfogadta Lázár János „vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkítást előrevetítő, és a szakszervezetek sztrájkjogait gyakorlatilag megszüntető törvénymódosítását”, itt pedig arról, hogy a miniszter „arrogáns stílusban másokra mutogat, hogy a HÉV-ek vagy a budapesti vasúti, villamoshálózat vagy trolibusz fejlesztések miért nem haladnak, pedig 2022-ben személyesen ő, a saját kézírásával firkálta oda ezen beruházások mellé, hogy Lezárni!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Visszavágott az ÁSZ Matolcsy Ádámnak: 90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant
Az Állami Számvevőszék szerint hiába állítja Matolcsy Ádám, hogy megvan a vagyon, nincs róla hiteles mérleg. Komoly gondokat találtak az alapítványi gazdálkodásban is.


Reagált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) arra a cikkre, amelyben Matolcsy György volt jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám azt állította, hogy az MNB-ügy politikai indíttatású, és az ellene irányuló támadásokat apja gazdasági és politikai ellenfeleinek tulajdonítja. Matolcsy Ádám a közelmúltban írásban válaszolt több kérdésre is, azt írta, minden jövedelme legális, életvitelszerűen nem él Magyarországon, és nem történt vagyonellopás, mivel az alapítványi vagyoneszközök továbbra is megtalálhatók a mérlegben.

Az Állami Számvevőszék nem kommentálta a politikai indíttatásra vonatkozó kijelentéseket, ugyanakkor hosszú közleményt adott ki a cikk nyilvánosságra kerülése után. Ebben

felhívták Matolcsy Ádám és Matolcsy György figyelmét arra, hogy „a közel 300 milliárd forint közpénzzel gazdálkodó, MNB által alapított PADME Alapítványnak nincs (!) 2021-re, 2022-re és 2023-ra, de még 2024-re sem (ez utóbbi elkészítési határideje még nem telt le) könyvvizsgáló által auditált beszámolója, így auditált mérlege sem”. Hozzátették, hogy a vagyon meglétét ezek nélkül a dokumentumok nélkül nem lehet alátámasztani.

A közleményben kitértek arra is, hogy a PADME Alapítvány könyvvizsgálóját, a BDO Magyarország Kft.-t szakmai hiányosságok miatt a könyvvizsgálói közfelügyelet kötelezte a 2021. és 2022. évi beszámolókhoz kapcsolódó jelentések visszavonására. Emellett a cég saját döntése alapján a 2023-as beszámolót kísérő jelentését is visszavonta.

Matolcsy Ádám az EPRA NTA módszertant tartja alkalmasnak az alapítványi vagyon értékelésére. Az ÁSZ ezzel szemben azt állítja, hogy ez a módszer nem alkalmas a PADME vagy az Optima Befektetési Zrt. valós pénzügyi helyzetének felmérésére, mert például nem veszi figyelembe a források lejárati szerkezetét vagy a társaság jövedelemtermelő képességét. A közlemény szerint az Optima Befektetési Zrt.-nek 90 napon belül kellett volna visszafizetnie a Neumann János Egyetemért Alapítványtól kapott 127,5 milliárd forint hitelt, ebből 27,5 milliárdot nyolc banki napon belül.

A számvevőszék szerint, ha az Optima kizárólag az ingatlanjai eladásával tudja visszafizetni a hitelt, akkor nem lehet azok normál piaci értékével számolni, mivel „90 napon belül még egy lakást is nehéz eladni, nemhogy 127,5 milliárd forintnyi ingatlant”. Úgy fogalmaztak: „a szakma – helyesen – jelentős árcsökkenéssel számol”.

Azt is kiemelték, hogy korábban az érintettek sem az EPRA NTA módszert használták, hanem „a GTC részvényeit inkább »nemes egyszerűséggel« a bekerülési értéken tartották nyilván”.

A vita középpontjában az áll, milyen módszerrel kell meghatározni egy cég értékét. Az ÁSZ a GTC esetében a tőzsdei árfolyamot vette alapul, és úgy számolt, hogy az Optima által megvásárolt tulajdonrész értéke 2024 végére több mint 160 milliárd forinttal csökkent. A számvevőszék szerint már a vásárláskor is indokolatlan felárat fizettek. Matolcsy György viszont az ÁSZ jelentésének megjelenése után úgy nyilatkozott, hogy „érthetetlen szakmaiatlanságra vall” kizárólag a tőzsdei árfolyam alapján értékelni a GTC-t, figyelmen kívül hagyva az ingatlanportfóliót. Szerinte az EPRA NTA módszer alapján a jegybanki alapítványi vagyon értéke meghaladja az 500 milliárd forintot.

Közben Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke kedden bejelentette, hogy a profiltisztítás érdekében egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal a vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről. Orbán Viktor miniszterelnök Gulyás Gergelyt jelölte ki a jegybankkal folytatandó tárgyalásokra.

Az Állami Számvevőszék március közepén három jelentést is közzétett, amelyek az MNB-hez köthető szervezetek működését vizsgálták: a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) gazdálkodását, a Neumann János Egyetemért Alapítvány befektetéseit és magának a jegybanknak a működési szabályosságát. Ezek közül a PADME-val foglalkozó jelentés kapta a legnagyobb figyelmet. A Direkt36 már két nappal a hivatalos közlés előtt beszámolt arról, hogy a számvevőszék súlyos hiányosságokat és jelentős veszteséget okozó döntéseket talált a több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyon kezelésében.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sereghajtó lett Magyarország az EU-ban: a 65 évesek várható élettartama nálunk a legrövidebb
Ma már Szlovákia, Lettország, Románia és Bulgária is kedvezőbb értékeket mutat ezen a téren. Nálunk csak Szerbiában számíthatnak rövidebb nyugdíjas évekre az idősek.


Sereghajtók lettünk az unióban - ez derült ki a legfrissebb adatokból.

Magyarországon a 65 éves kort betöltött emberek átlagosan még 16,8 évig élnek. Ezzel hazánk az utolsó helyen áll az Európai Unió tagállamai között. Nálunk csak Szerbiában számíthatnak rövidebb nyugdíjas évekre az idősek.

Bár az uniós csatlakozás évében, 2004-ben még jobb volt a helyzet – akkor a magyarok 15,6 további évre számíthattak –, azóta több környező ország is megelőzött minket. Ma már Szlovákia, Lettország, Románia és Bulgária is kedvezőbb értékeket mutat ezen a téren.

A statisztikák azt is megmutatják, hogy egy 65 éves ember az adott év halálozási viszonyai alapján hány további évre számíthat. Ez a mutató kizárólag az idősebb korosztályra vonatkozik, vagyis nem veszi figyelembe a fiatalabb korban bekövetkező haláleseteket.

Sokan úgy gondolják, nem érdemes takarékoskodni a nyugdíjas évekre, mert talán meg sem élik ezt az időszakot. A számok azonban mást mutatnak: aki eléri a 65 éves kort, átlagosan még közel 17 évig él.

Ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy a hosszú távú pénzügyi tervezésnél nem célszerű kizárólag a jelenlegi élettartam-adatokkal számolni. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt a várható élettartam, és ez a tendencia a jövőben is folytatódhat – többek között az egészségügy fejlődésének és az életmódbeli változásoknak köszönhetően.

Egy egyszerű példa szerint, ha valaki 40 éves korától havonta 50 ezer forintot félretesz, és ezt az összeget évente az inflációval növeli, akkor 65 éves korára egy olyan összeget gyűjthet össze, amely 25 évig havi 102 ezer forintos nyugdíjkiegészítést biztosíthat. A számítás természetesen csak egy modell, de jól mutatja, hogy a rendszeres, akár kisebb összegű megtakarítások is sokat számítanak.

A magasabb jövedelemmel rendelkező országokban általában hosszabb ideig élnek az emberek, mivel ezek az államok többet tudnak fordítani az egészségügy fejlesztésére.

Egy bizonyos szint felett azonban már nem csak a pénz számít: az is fontos, mennyire hatékony az egészségügyi rendszer, és milyen életmódot folytatnak az emberek.

Forrás: Bankmonitor


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók a Várból: Így érkeztek meg a tüntetők, Hadházy Ákos fogadóórát is tart majd éjszaka
A tiltakozókat itt is rendőrsorfal fogadta. A tömeget az eső sem tartotta vissza, békésen hallgatták a beszédeket. Éjszaka sem maradnak program nélkül.


Megérkezett a tüntető tömeg a Várba, ahova Hadházy Ákos hívta a tiltakozókat. Azt szeretnék elérni, hogy a hétfőn elfogadott Pride-törvényt vonják vissza.

A Várban tovább folytatódtak a beszédek, és a független képviselő azt ígérte, hogy éjszaka is marad ott, és köztéri fogadóórát tart azoknak, akik szeretnének vele találkozni, beszélni. A terve az, hogy szerdán újra itt gyülekeznek a tiltakozók és délután innen vonulnak vissza újra az Erzsébet hídra.

Képgaléria:

Hadházy Ákos a Karmelita kolostor előtt készített egy szelfit a tüntetőkkel, és megköszönte nekik, hogy eljöttek. Elmondta, hogy a céljuk az, hogy üzenjenek: nem hagyják abba, amíg vissza nem vonják a technofasiszta törvényt. A tömeg egy emberként válaszolt: “Nem hagyjuk abba”.

A független képviselő megmutatta a demonstrálóknak a palota színpad mögötti északi szárnyát, amit elmondása szerint Mészáros Lőrinc cége bontott le, mert nem találták elég díszesnek a háború előtti állapothoz képest. Hadházy szerint most vasbetonból építik újjá, annyi pénzből, amennyiből akár a Keleti pályaudvar felújítása is megvalósulhatna. Hozzátette, hogy több más beruházás is problémás, például Rogán Antal minisztériuma a Vöröskereszt székházába költözik. A résztvevőktől azt kérte, hogy hazafelé menet mondjanak egy átkot ezekre a tervekre.

A rendezvényen felszólalt Pankotai Lili is, aki slam stílusú beszédében egy bizonyos Viktornak címezte gondolatait. Azt mondta: “Viktor, amikor te nem hallgatsz ránk, akkor a tér az egyetlen hely, ahol még megmutatjuk, hogy létezünk”. Szerinte ha nem lehet tüntetni, akkor nem valódi demokrácia van, csak annak díszletei. Kiemelte, hogy nem az aktivizmust, hanem a rendszert fogják kinőni. “Mi vagyunk azok, akik a rendszert fogják kinőni: el fogunk titeket takarítani” – mondta, majd hozzátette: ők a jelen, és a kibaszott jövő.

A program házigazdája, Simon Kornél arról számolt be, hogy elállt az eső, és tájékoztatta a közönséget a további lehetőségekről. A beszédek után vagy alatt például transzparenskészítés is zajlott a zsíroskenyeres sátor mellett, valamint a gyülekezési törvény módosításából készült papírokat repülő formájában a Karmelita vagy a Sándor-palota felé lehetett hajítani.

A rendezvényen Rainer-Micsinyei Nóra színművész is beszédet mondott. Úgy fogalmazott, hogy a gyülekezési jog mindannyiunk alapjoga, és nem szabad hagyni, hogy elvegyék. Hangsúlyozta, hogy a szolidaritás teszi nemzetté a nemzetet. Arra buzdította az embereket, hogy álljanak ki egymásért, és ne csak nézzék, hanem támogassák is a független tartalmakat. Azt kérte, hogy nyitottan beszélgessenek egymással. A beszéde végén ezt mondta: “Júniusban találkozzunk a Prideon, jövőre pedig váltsuk le együtt a rendszert”.

A rendezvényen videóüzenetben jelentkezett Iványi Gábor lelkész is. Kifejezte szolidaritását azokkal a momentumos képviselőkkel, akiket megbüntettek a kordonbontás miatt. Azt mondta, olyan világban élünk, ahol mindennapos a korrupció, és már számon sem lehet tartani az ellopott milliárdokat. Hozzátette: ma újra orosz csatlósok vagyunk, és ismét van békepapság. Ukrajnát élet-halál harcban támogatják. Arra számít, hogy fokozódhat az elnyomás, és szerinte azok, akik most utcára mentek, ezt próbálják megakadályozni. A beszéd végén József Attilát idézett, majd a LED-falon megjelent Iványi egyházának technikai száma, ahová az 1 százalékos adófelajánlásokat várják.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk