KÉK HÍREK
A Rovatból

Letartóztatták Szijjártó Péter egykori miniszteri biztosát

A 60 éves S. Gy. letartóztatásának okairól egyelőre nem tudni semmit. A férfi francia–magyar kettős állampolgár, Afrika-szakértő.


Letartóztatták Szijjártó Péter egykori miniszteri biztosát, tudta meg a Magyar Hang. A 60 éves S. Gy. állítólag kalandfilmbe illő életpályát tudhat maga mögött.

A Pesti Srácok azt írja róla, hogy diplomáciai pályán mozgó A lap kérdéseket küldött az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), ahonnan csak annyit írtak vissza, hogy nem adhatnak választ a megkeresésükre.

A Magyar Hang a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál érdeklődött a férfi letartóztatásával kapcsoltban. Csütörtök reggel azt a választ kapták, hogy az illető személynek öt éve szűnt meg a diplomáciai státusza, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azóta nem áll vele jogviszonyban. Letartóztatása okairól nem írnak.

S. Gy. nemrég a Direkt36-nak a tiszteletbeli konzulok kinevezéséről beszélt:

„Tény, hogy a tiszteletbeli konzulok kinevezése nem átlátható folyamat. A cím vonzerejét a világon sehol sem a pénz jelenti, fizetés ugyanis nem jár hozzá, inkább a különféle kiváltságok, mentességek és a vele járó presztízs. Ezért vannak, akik fizetni is hajlandóak érte. Működik egy közvetítői piac: ha például Magyarországon szeretne valaki tiszteletbeli konzul lenni, akkor akad néhány olyan, a diplomácia világába beágyazott ember, akit érdemes megkeresnie. Ez a közvetítő igyekszik tiszteletbeli konzuli pozíciót keresni olyan államoknál, amelyek nyitottak arra, hogy tiszteletbeli konzult nevezzenek ki. A segítségért cserébe 50-300 ezer eurót (mintegy 20-120 millió forintot) kérnek a közvetítők” – mondta S. Gy., aki szintén foglalkozik ilyesmivel, egyfajta fejvadászként tekint magára.

S. Gy. egyébként címzetes egyetemi tanár, magyar-francia kettős állampolgár, aki megannyi diplomáciai feladatot látott el. A rendszerváltozást követően rendőrségi szóvivő, majd Horn Gyula miniszterelnök sajtótitkára volt. Dolgozott a Kövér László-féle Országgyűlésnél, majd 2010-et követően az idővel Szijjártó Péter vezetése alá kerülő külügynél.

Az Országgyűlés Sajtóirodája ezt írta pontosításként lapunknak:

"S. Gy. 2014 május 6-tól 2018. május 8-ig terjedő időszakban állt határozott időre szóló munkaszerződésben dr. Turgyán Tamás örmény nemzetiségi szószólóval."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: