HÍREK
A Rovatból

Letartóztatták Isztambul főpolgármesterét, Erdoğan legnagyobb kihívóját

Ekrem İmamoğlu a török vezetés szerint egy bűnszervezethez köthető. A török nagyvárosban korlátozásokat rendeltek el, metróvonalak álltak le, és az internetet is korlátozzák. A hírre a tőzsde és a líra összeomlott.


Szerda kora reggel vették őrizetbe otthonában Isztambul polgármesterét, Ekrem İmamoğlut egy nagyszabású rendőrségi akció során – írja a BBC. A hatóságok az ügy részeként további 100 embert is letartóztattak, köztük politikusokat, újságírókat és üzletembereket. Az ügyészség szerint a polgármester egy bűnszervezethez köthető.

A történtek után az isztambuli kormányzói hivatal négynapos korlátozásokat rendelt el, amelyek minden demonstrációra, gyűlésre és sajtótájékoztatóra vonatkoznak. Több metróvonal leállt, egyes utcákat lezártak, és a hírek szerint a hatóságok korlátozták a közösségi média elérését is.

İmamoğlu a közösségi médiában reagált az eseményekre. „A nép akaratát nem lehet elhallgattatni” – írta. Egy videóban pedig azt mondta, hogy „határozottan kiáll” a demokrácia és az igazságosság védelmében, és „szilárdan kitart” az alapvető jogok mellett.

Az ellenzéki CHP párt vezetése szerint az őrizetbe vétel célja az, hogy İmamoğlut megakadályozzák az elnökválasztáson indulásban.

Egy nappal korábban az Isztambuli Egyetem visszavonta a diplomáját, szabálytalanságokra hivatkozva.

Ha ez a döntés érvényben marad, nem lehet elnökjelölt, mivel a török alkotmány szerint a pozíció betöltéséhez felsőfokú végzettség szükséges.

A CHP elnöke, Özgür Özel úgy fogalmazott, hogy „a nép helyett döntéseket hozni, az akaratát megkerülni vagy erőszakkal megakadályozni puccsnak minősül”. A párt alelnöke, İlhan Uzgel szerint pedig a kormány az őrizetbe vételeket „az ellenzék megfélemlítésére” használja.

A kormánypárti sajtó azt állítja, hogy İmamoğlut nemcsak zsarolással és csalással vádolják, hanem azzal is, hogy kapcsolatban állhat a PKK-val, amelyet Törökország és több más ország terrorszervezetként tart nyilván.

İmamoğlu korábban is szembesült jogi eljárásokkal. 2022-ben több mint két és fél év börtönbüntetést kapott, mert egy beszédében sértő megjegyzést tett köztisztviselőkre.

A Bloomberg beszámolója szerint a török részvények átlagát mutató Borsa Istanbul index 6,9 százalékot zuhant, a 10 éves államkötvények hozama pedig az idei legmagasabb szintre emelkedett 29,16 százalékkal – vette észre a Telex. A politikai fejlemények általában is erőteljesen hatnak a török részvénypiacra, mivel azt túlnyomórészt belföldi befektetők uralják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 10 pontos programot hirdetett - Orbánt és a Fideszt meg sem említette
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten dől el, hanem a falvakban is. Úgy fogalmazott, a terv nem kívánságlista, hanem munkaterv.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.

  • A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
  • A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
  • A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
  • Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
  • Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
  • Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
  • A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
  • A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
  • 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
  • Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.

A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.

A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”

Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.

„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”

Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”

Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.

„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”

Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter is reagált Renner Erika hörgő zaklatójának esetére
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a rendőrség kedden őrizetbe vette a 60 éves R. Lászlót, miután a férfi megjelent Renner Erika lakásánál, majd becsöngetett a kaputelefonon, és azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát.” Az eset után zaklatás gyanúja miatt indult eljárás, a férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

R. Lászlót korábban, a májusi polgári per tárgyalása után tartóztatták le, mert a bíróságon megtámadta a lúgos orvos áldozatát. Akkor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, de az ügyészség július 18-án megszüntette a letartóztatását. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint ugyanis képtelen felismerni cselekményei következményeit, ezért a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.

A legutóbbi fenyegetés után Mérő Vera bejegyzésében is szóba került az eset, amely alatt többen megszólították Vitályos Eszter kormányszóvivőt. Vitályos szerdán azt írta Facebook-oldalán:

„Renner Erika esete elfogadhatatlan, és mindannyiunk számára figyelmeztetés: a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

Ezért a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör egyeztetést kezdeményez, amelynek célja, hogy közösen alakítsunk ki olyan szabályokat, intézkedéseket és társadalmi normákat, amelyek további védelmet biztosítanak a nőknek, és világossá teszik: az erőszakra soha nincs mentség!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: