HÍREK
A Rovatból

Lesz európai minimálbér – Megszületett a megállapodás

Ez azonban nem azt jelenti, hogy miden országban ugyanannyi lesz a legalacsonyabb jövedelem.

Link másolása

Az idén január 1-jei állapotok szerint Luxemburgban volt a legmagasabb a minimálbér az EU-ban (2257 euró), a legalacsonyabb pedig Bulgáriában (332 euró). A magyar minimálbér 552 eurónak felel meg, amely ugyan sokat nőtt, de még mindig a negyedik legkevesebb az EU-ban, elmaradva valamennyi visegrádi ország adataitól - írja keddi összefoglalójában az Eurológus az Eurostat alapján.

A lap szerint hétfőn este megszületett a megállapodás az uniós intézmények között a tisztességes európai minimálbérről.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden országban ugyanannyi lesz a minimálbér, de a kiszámítása átláthatóbb, mértéke sok országban pedig magasabb lesz.

A jogszabály célja, hogy a minimálbérek minden uniós országban tisztességes életszínvonalat garantáljanak a munkavállalók számára.

Annak megállapítására, hogy mi minősül „megfelelő” minimálbérnek,

  • „a tagállamok létrehozhatnak egy valós árú fogyasztói kosarat az árukból és szolgáltatásokból”,
  • „vagy alkalmazhatnak nemzetközileg általánosan használt indikatív referenciaértékeket is, például a bruttó mediánbér 60 százalékát és a bruttó átlagbér 50 százalékát”.

    A törvényes minimálbérrel rendelkező tagállamokat felkérik, hogy hozzanak létre eljárási keretet a minimálbérek egyértelmű kritériumok alapján történő megállapítására és aktualizálására. Ezek frissítésére legalább kétévente kerül sor (az automatikus indexálási mechanizmust alkalmazó országok esetében legfeljebb négyévente), és ezekbe az eljárásokba a szociális partnereket is be kell vonni.

    A Tanács és az Európai Parlament közötti ideiglenes megállapodás azt is előírja, hogy

    amennyiben a kollektív tárgyalási lefedettség aránya nem éri el a 80 százalékot, akkor a tagállamoknak cselekvési tervet kell kidolgozniuk ezek előmozdítására.

    Az Eurológus azt is megjegyzi: vannak országok ahol a dolgozók több mint 90 százaléka tagja valamilyen szakszervezetnek, Magyarországon ez az arány húsz százalék körül van.

    Mint írják, a hétfői megállapodás azt jelenti, hogy bár formai döntések még hátra vannak az Európai Parlament és a tagállamok részéről is, de a jogszabály tartalma már nem fog változni. A hivatalos elfogadást és a jogszabály hatályba lépését követően a tagállamoknak két évük van, hogy ezt a rendszert saját nemzeti jogukba átültessék.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
    A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

    Link másolása

    Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

    „A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

    Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

    A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    Sikerült Orbánéknak helyszínt találni, mégis elindulhatott a brüsszeli konferencia
    Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Végül innen is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólalt volna.

    Link másolása

    Miután két helyről is elküldték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, egy harmadik végül befogadta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON). A helyszínről Orbán Balázs az X-en posztolt:

    „A baloldal megpróbálta megakadályozni, mégis elkezdődött! Yoram Hazony teltház előtt nyitotta meg a brüsszeli NATCON-t.”

    A miniszterelnök politikai igazgatója egy képet is posztolt, melyen jól látszik, hogy nincsen teltház a rendezvényen, noha azt nem túl nagy teremben tartják végül meg. A galérián például minden egyes szék üres, de a földszinti sorok sincsenek teljesen feltöltve.

    A rendezvényen a tervek szerint felszólal majd mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Yoram Hazony, akit Orbán Balázs említett, egy izraeli konzervatív szerző.

    FRISSÍTÉS:

    Menczer Tamás néhány órával később bejelentette, hogy a harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget a rendezvénynek. Erről itt írunk:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
    A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

    Link másolása

    A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

    „Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

    Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

    „A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

    – idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

    „A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

    – fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

    A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
    Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

    Link másolása

    Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

    Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

    A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

    tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

    Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: