HÍREK
A Rovatból

Lényegében lehülyézte Márki-Zayt Jakab Péter, majd azzal a lendülettel pénzt is kért tőle

„A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem” - mondta a Jobbik elnöke. Márki-Zay szerint „Egyik hazugságból megyünk a másikba.”


"A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem" - mondta Jakab Péter az Alfahírnek adott interjújában. A Jobbik elnöke ezzel Márki-Zay Péter újévi köszöntőjében elhangzottakat kommentálta.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje ugyanis újévi köszöntőjében többek között arról beszélt, hogy

"ha 2018-ban már több körzetet nyerhetett volna az ellenzék, ha összefog, ha 2018-ban már a listán legyőzte volna a Fideszt az ellenzék, ha összefog, akkor most miért kételkednek? Mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban? A Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek és csatlakoztak az előválasztás során már az ellenzékhez, ők messze nagy többségben kormánykritikusak".

A kormánysajtó és a Fidesz a nyugdíjasok gyalázásnak nevezte Márki-Zay mondatait.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje minderre másnap egy újabb videóban úgy reagált: "Egyik hazugságból megyünk a másikba: természetesen tegnapi köszöntőmben nem örvendeztem afelett, hogy a fideszes nyugdíjasokat pusztítaná valamilyen kór. Egyszerű tényként állapítottam meg azt, hogy az idős korosztályban nagyobb a Fidesz-szavazók aránya, a fiataloknál meg kisebb. És hogy egyébként a Covid miatt még több időskorú honfitársunk halt meg az idei évben is, akár vagy a tavalyi évben, mint amennyi a természetes fogyás lett volna más években."

Az Alfahír is felhozta ezt a témát a Jakab Péterrel készült interjú során.

"Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a Covid áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók. Politikusként két dolog érdekelhet: hogy a gyászolók minél hamarabb megnyugvást találjanak, és hogy a kormány elhibázott járványkezelése ne szedjen több áldozatot. A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem"

- fogalmazott a Jobbik elnöke.

Jakab arra a kérdésre, hogy az ellenzéken belül a miniszterelnök-jelölt külön kommunikációt folytat, vagy a pártelnököknek van ráhatásuk erre, úgy válaszolt: "Van egy kommunikációs stáb, ami meghatározza a miniszterelnök-jelölt kommunikációját, és ennek összhangban kell lennie a közös programmal. Nagyon fontos, hogy ha egységes ellenzékről beszélünk, akkor a karmester is velünk egységesen kommunikáljon."

Aztán hozzátette:

"Ilyen mondatok esetében nekem nem lenne szükségem külső kontrollra, magamtól nem mondok olyat, ami összeegyeztethetetlen a keresztény értékekkel vagy akár csak az emberséggel."

Az interjú során szóba került az ellenzék kampánya, és annak az anyagi oldala is. Jakab Péter itt elmondta, hogy már az előválasztás sem volt olcsó, és hogy "a Jobbik kétszer annyi anyagi erőforrást invesztált és mozgósított az előválasztás során, mint a többi párt".

"A közös kampányba is összegszerűen mi tesszük be a legtöbb pénzt, 60 millió forintot. Én most már a közös miniszterelnök-jelölt anyagi támogatását is kérem, hiszen az üzletemberek, a pénzügyi körök őt keresik meg, és így neki is nagyobb áldozatot kell vállalnia, hogy a billegő körzeteket megnyerje az ellenzék"

- fogalmazott a Jobbik elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
XIV. Leó: az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa
18 óra 8 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új pápa már köszöntötte is a Szent Péter téren várakozó híveket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

A füst felszállása után az új pápa kilétét Dominique Mamberti protodiakónus bíboros  jelentette be a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. Ezek alapján az új pápa, az amerikai Robert Francis Prevost lett, aki XIV. Leó néven vezeti majd a katolikus egyházat.

Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Amerikai származású katolikus bíboros és az Ágoston-rend tagja. Pápává választásáig a Püspöki Dikasztérium prefektusa, valamint a Latin-Amerikáért felelős Pápai Bizottság elnöke volt.

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik - közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához - vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.

A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.

A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.

Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.

A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.

A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fehér füst: megvan az új pápa!
Csütörtök este véget ért a konklávé, ami egy nappal korábban kezdődött. Hamarosan kiderül, kit választottak az egyház vezetőjének a bíborosok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy kit választottak meg a bíborosok.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Az új pápa lesz a katolikus egyház 267. vezetője.

Az eseményeket élőben lehet követni itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: