SZTÁRVILÁG
A 82 éves korában elhunyt színészt a Farkasréti temetőben, a Művészparcellában helyezték örök nyugalomra.
SZTÁRVILÁG
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező 82 évesen halt meg december 10-én. A Szigligeti Színház most közölte a nyilvános búcsúztató időpontját.
SZTÁRVILÁG
A színész öt éve harcolt a rákkal, de a reményt az vette el, amikor az orvos leállította a kezeléseket. Már a közelgő 58. házassági évfordulójukat tervezték, amikor a legendás művész szervezete feladta a harcot.
SZTÁRVILÁG
A színészlegenda az utolsó találkozásukkor is vidámnak és elegánsnak látta barátját. A halálhír ezért is rázta meg ennyire mélyen, hiszen mit sem sejtett a drámából.
SZTÁRVILÁG
Feleségével, Csillával 57 éven át éltek együtt, a színész hálás volt neki az ápolásért. Az utolsó időszakban már szinte a házból sem mozdult ki.
SZTÁRVILÁG
A színművész 82 éves korában hunyt el. A miniszterelnök a Facebook-oldalán mondott köszönetet Balázs Péternek az elmúlt évek munkájáért.
SZTÁRVILÁG
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 82 éves korában hunyt el. A gyászhírt a Szolnoki Szigligeti Színház közölte.
SZTÁRVILÁG
Amikor a betegségéről kérdezték, így fogalmazott: „Amikor megkaptam a súlyos, rémisztő diagnózist, megijedtem. Aztán jöttek a kezelések, hallgattam, figyeltem az orvosokra.”
SZTÁRVILÁG
A legendás színész már alig mozdul ki otthonából, és egyre nehezebben bírja a mindennapokat. Már a kertbe kimenni sincs ereje.
Népszerű
Ajánljuk