News here
hirdetés

HÍREK

Lenullázhatja a többség fizetésemelését az infláció Magyarországon

A munkavállalók ötöde tart attól, hogy elveszítheti állását - derül ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából.

Link másolása

hirdetés
A dolgozók 61%-a kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, így pedig a kapott bérfejlesztését elviheti az infláció,

derült ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit először az RTL Híradóval osztották meg.

A felmérésből kiderül, hogy a munkavállalók ötöde tart attól, hogy elveszítheti állását idehaza.

Eközben az infláció most már akkora, hogy az idei béremelés hatását is teljesen lenullázhatja.

A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36%-a viszont egy forinttal többet se visz haza, mint egy éve. A kutatás szerint 61% kapott bérfejlesztést idén, 1% nem válaszolt, 2% pedig nem dolgozott tavaly.

A legtöbben a 18-39 év közöttiek közül kaptak emelést. Az emelésben részesülők 58%-a legfeljebb 10%-os bérfejlesztést kapott. Vagyis a fizetésük nagyjából annyit érhet, mint tavaly, miután az infláció is akár 10% körülire gyorsulhat éves szinten a Nemzeti Bank szerint.

39%-uk bérét a pénzromlás üteménél nagyobb mértékben emelték. Mégis nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével.

hirdetés

A Híradó által kérdezett érdekképviseleti vezető azt mondja, ott nagyobb a fizetésemelés, ahol van szakszervezet. De sok munkáltatónál nem működnek az érdekképviseletek.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Nem mentek el a fideszesek, határozatképtelen lett az ellenzék rendkívüli ülése a katáról és a válságról
A kormány szerint hiteltelen az ellenzék, az ellenzék szerint pedig a kormány nem veszi komolyan a magyar emberek problémáit.

Link másolása

hirdetés

Határozatképtelen lett, és mindössze negyven percig tartott az ellenzéki pártok által a katatörvény és a megélhetési válság miatt összehívott rendkívüli ülés.

A kormány már délelőtt közölte, hogy képviselői nem vesznek részt az ülésnek, mert hiteltelennek tartják az ellenzék kezdeményezését.

Úgy fogalmaztak, az ellenzéki pártok a bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék, a kata-adónem bevezetését pedig meg sem szavazták korábban.

Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté úgy kommentálta, hogy a Fidesz-KDNP-s képviselők távol maradtak: „Ennyire veszik komolyan a Fidesz képviselői a magyar társadalom problémáit.” Hozzátette: szerinte a Fidesz az egyetlen kormány, amely az aszály és a klímaválság közepén erdőirtásba kezd.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke azt mondta: „Szégyellheti magát minden kormánypárti képviselő, aki távolmaradásával magára hagyta a magyarokat a szociális válság közepén.”

A Momentum tüntetést is szervezett hétfő délután fél kettőre a Parlament elé. A tüntetésen egy molinóra írhatták fel a résztvevők, hogy mit üzennek a miniszterelnöknek. A molinót a Momentum elviszi az éppen Adrián nyaraló Orbán Viktor hivatala elé, a Karmelitához.

Az ellenzék a rendkívüli üléssel azt szerette volna elérni, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt.

hirdetés

Az ülésen több ellenzéki előterjesztést is megtárgyaltak volna: köztük a rezsiemelés megszüntetéséről, a lakóépületek szigeteléséről, az élelmiszerválság leküzdéséről, a klímabérlet bevezetéséről, valamint az egyes termékek áfamenetességéről szóló javaslatokat terjesztett a Ház elé az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik.

Mivel azonban a kormánypárti képviselők nem jelentek meg, a felszólalásokat követően berekesztették az ülést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Már körülbelül száz olyan benzinkút lehet, ahol teljesen kifogytak az üzemanyagból
Van olyan kút is, ahol az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van.

Link másolása

hirdetés

Már száz körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol nem lehet tankolni – írja az atv.hu.

Az egyik balassagyarami benzinkút üzemeltetői elmondták, hogy utoljára péntek este kaptak üzemanyagot, ami azonban pillanatok alatt elfogyott, így hétfőn már ki sem nyitottak.

Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője az ATV Híradónak azt mondta, náluk az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. „Nem tudjuk, hogy ha most megint rendelünk üzemanyagot, akkor fogunk-e kapni, illetve ha kapunk, akkor mennyit kapunk” – tette hozzá.

Emellett sok helyen korlátozásokat vezettek be. Az OMV-nél legfeljebb 50 litert lehet tankolni, a Shellnél pedig 80 ezer forintért lehet üzemanyagot vásárolni.

Az ATV által megkérdezett szakértő szerint az érdekes kérdés, hogy ezeket a korlátozásokat a fogyasztók a fogyasztóvédelemnél vagy bíróság előtt megtámadhatják-e, de ő ilyenről még nem tud. Balogh József energiapiaci szakértő hozzátette, hallott olyan szabolcsi faluról is, ahol naponta csak 8 ezer forintig lehet tankolni.

Balogh egy fotót is küldött az ATV Híradónak egy váci benzinkútról, ahol 12 óra után nem sokkal már nem lehetett tankolni.

És országszerte egyre több üzemeltető kerül hasonló helyzetbe. Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője már száz körülire becsüli azoknak a kutaknak a számát, amelyek nem üzemelnek, mert nem kapnak üzemanyagot.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
59 centiméterre apadt a Velencei-tó vízszintje Agárdnál
Eddig 61 centiméter volt a negatív rekord.

Link másolása

hirdetés

Hétfő délután már csak 59 centiméter volt a Velencei-tó vízszintje Agárdnál, ezzel újabb negatív rekordot ért el a vízszint - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján közölt adatokból.

A tó múlt hét kedden 61 centiméterre apadt, amire hiteles mérések 1939-es kezdete óta nem volt példa. Mivel azonban számottevő csapadék azóta sem hullott, így

a vízszint további csökkenése egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

A hétvégén már le is zárták a Pisztráng úti strandot, mert a hatósági ellenőrzés során határértéket meghaladó szennyeződést mértek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Kocsis Máté: ha nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még „Gyurcsány is készül”
A fideszes politikus szerint Gyurcsány alatt akkor is megszorítás volt, amikor nem volt háború és válság.

Link másolása

hirdetés

Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is "készül" - írta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté arra reagált, hogy a DK vezetője szintén Facebook-oldalán azt fejtegette, hogy "rendetlenség lett". Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "Ti tettétek. Mi meg készülünk".

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc megint kormányozni szeretne. "Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük" - jegyezte meg.

Kocsis Máté azt írta: Gyurcsány Ferenc "amikor tehette", elvett egy havi nyugdíjat, és egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól, a tanárokról, és "úgy emelte az adókat, mintha nem lenne holnap". Elvette az otthonteremtési és a családtámogatásokat, az adókedvezmény, s akkor is tizenötször emelte a rezsiárakat, amikor nem volt energiaválság Európában - sorolta a fideszes politikus.

A kormánypárti politikus szerint Gyurcsány Ferenc "egyszer már tönkretett mindent, de ő most is készül". "Mindenkinek jobb, ha nem teszi" - írta bejegyzésében Kocsis Máté.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: