HÍREK
A Rovatból

Lemondott az uniós helyreállítási tervért felelős helyettes államtitkár

Leveleki Zsolt helyére Póser Zoltán érkezik a Miniszterelnökségre.


Lemondott Leveleki Zsolt, aki a Miniszterelnökségen a helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár volt - írja a HVG.

A helyreállítási tervvel – hivatalosan Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Terve – juthat hozzá Magyarország az uniós helyreállítási alap nekünk szánt 2300 milliárd forintjához.

Az Európai Bizottság azonban egyelőre visszatartja ezeket a forrásokat

a korrupcióval, a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével, a jogalkotás átláthatóságával és a demokratikus normák betartásával kapcsolatos aggályok miatt.

Leveleki helyett a Miniszterelnökség új helyettes államtitkára Póser Zoltán lett, aki eddig vezető kormányfőtanácsosként dolgozott, és augusztus végéig Debrecenben vezette az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központot, valamint a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft-t.

A HVG megjegyzi, hogy

Leveleki Zsolt beosztottja volt az a május elején letartóztatott hivatalnok, aki az ügyészség szerint kenőpénzért vállalta, hogy az elutasított EU-s pályázatok felülvizsgálata a támogatást kérők számára kedvezően alakuljon.

Ezzel párhuzamosan Lázár János „Az állami beruházási kerettörvény kidolgozásáért, valamint a beruházási kontrolling- és elszámolási rendszer működtetéséért felelős” miniszteri biztossá nevezte ki Dányi Gábort.

Az új biztosról a HVG azt írja, hogy 2021-ben a hazai államigazgatás talán legnagyobb túlélőjének nevezték, amikor egy korábbi helyettes államtitkári tisztségből távozott. Dányi ugyanis a magyar EU-tagság óta a fejlesztési pénzek kezelésével foglalkozott, és dolgozott a Medgyessy-kormány idején Dobrev Klárának, aztán a Gyurcsány-kormány idején Bajnai Gordonnak, utána a Simicska Lajos bizalmasának számító Petykó Zoltánnak, Lázár Jánosnak, majd pedig Palkovics Lászlónak is.

Dányi megbízása 2024. június 30-ig tart, és helyettes államtitkári juttatás jár érte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET: