HÍREK
A Rovatból

Lázár János: „Lehet, hogy nem hajókázni kéne a tengeren, hanem Belgrádban költeni pénzt”

A politikus úgy vélte: „A nyarat megnyertük, a választást pedig meg fogjuk nyerni”. Szerinte: „aki ellenünk szavaz az nem Orbán Viktor ellen szavaz, hanem saját maga ellen szavaz”.


Lázár János pénteken a Tranziton a Lázárinfó Extrában beszélt arról, hogy mit gondol a jelenlegi belpolitikai, gazdasági helyzetről.

Arról mesélt, hogyan született meg az általa emlegetett „energetikus megközelítés”. Elmondása szerint Orbán Viktorral egyeztetett erről, aki akkor csak annyit mondott neki: „csináljak valamit”. Hozzátette, hogy polgármesterként hozzászokott az emberekkel való közvetlen kapcsolathoz, és úgy véli, a magas politikában is hiba lenne ezt elhagyni. Az országjárás szerinte sok tanulsággal járt, mert nem gondolta, hogy „ennyire meg vannak vadulva az emberek az ellenzék miatt”.

Dukász Magor, a Digitális Szuverenitás Központ vezetője a beszélgetésben a Lázárinfót a Fidesz egyik „energetizált megközelítésének” nevezte. Lázár erre úgy reagált, hogy „mi, akik az utcán születtünk, nem adhatjuk át az utcát”. Hozzátette, hogy „energiát kell vinni a választási rendszerbe”, ezért indította el országjáró fórumait. Azt is hangsúlyozta, hogy a kormánypárt szerinte bátor, mert bárkinek bármilyen kérdésére válaszol.

A beszélgetésen a közönség is kérdezhette a minisztert. Egyikük arra volt kíváncsi, luxusnak tartja-e, ha valakinek kastélya, magánútja vagy ménesbirtoka van. Lázár erre úgy válaszolt:

„szerencsére nincsen ménesbirtokom, a jóisten megkímélt”, kastélya sincs, mert mindkettő túl nagy költséggel járna. Ugyanakkor elmondta, hogy saját cége és alapítványa van, ami „a köz javát szolgálta, és bárki hozzáférhet”, mert „bármikor, bárkinek, bármilyen számot képes felmutatni” ezekről. Hozzátette, hogy pénzét inkább földbe fekteti, amit komoly kockázatvállalásnak tart.

A Hatvanpusztával kapcsolatos vitákra reagálva kijelentette:

„Nem kastélyokról kell beszélni, hanem arról, hogy 2026 után mennyi lesz a gáz, a villany, az adó. (…) A jövő nem azon múlik, hogy van vagy nincs Hatvanpuszta”.

Szerinte a politikai sárdobálás része, hogy egymás anyagi helyzetét vizsgálják, de ez elterelő hadművelet. Példaként említette, hogy 2010 előtt a magyar férfiak 53 kiló húst ettek, ma viszont 68 kilót. Úgy fogalmazott, a sikerrel sokan visszaélnek, ő ezeket a NER kullancsainak nevezte, és hozzátette: „a főnök rendet fog tenni, ez a helyzet”.

A Budapest–Belgrád vasútvonalról szólva elmondta, reményei szerint jövő januárra már lehet rajta utazni. Úgy fogalmazott:

„lehet, hogy nem hajókázni kéne a tengeren, hanem Belgrádban költeni pénzt”.

Beszélt arról is, hogy az újvidéki tragédia után elrendelte a vasútvonal független műszaki átvilágítását. Hangsúlyozta, hogy a határon nem engednének be senkit, még akkor sem, ha fizetne érte. Szerinte Budapestnek komoly várossá kell válnia, amihez gazdag emberek is kellenek – akár oroszok, akár kínaiak.

Lázár szerint a gazdagoknak nagyobb mértékben kellene hozzájárulniuk a közös kiadásokhoz, de úgy látja, ennek nincs nagy hagyománya Magyarországon. Hozzátette, szerinte Magyar Péterék mindenkit meg akarnának adóztatni, nemcsak a tehetőseket.

Szóba került a közlekedés is. A miniszter elmondta, bántja, ha a mozdony- és buszvezetőket hibáztatják a késések miatt. „A minisztert lehet gyalázni, de az ott dolgozókat felesleges” – fogalmazott. Azt ígérte, jövőre új KRESZ lép életbe, és a vasútra is több pénzt fordítanak.

Úgy látja, eddig nem volt szükség nagyobb vasútfejlesztésekre, de most már van rá igény.

A háború kérdéséről is beszélt. Szerinte senki nem gondolta volna, hogy a szomszédban háború lesz. Úgy véli, csak az önvédő, honvédő háború fogadható el. Habár Ukrajna ilyen háborút folytat, azt nehezményezte, hogy az EU teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett, mert „hódítani akar”. Az orosz gázról elmondta, hogy gazdasági érdek, 2026-tól pedig szerinte az lesz a kérdés, hogy „kommunizmus jön, vagy mindenki meglesz és kilesz a négy kereke”.

Arra a felvetésre, hogy lenne-e miniszterelnök, úgy reagált: ez a pozíció már foglalt a Fideszben. A jövő évi választásokról pedig úgy nyilatkozott: „aki ellenünk szavaz az nem Orbán Viktor ellen szavaz, hanem saját maga ellen szavaz”. Végül így zárta gondolatait:

„A nyarat megnyertük, a választást pedig meg fogjuk nyerni”

- írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria – Vályi István felhívására futótűzként terjed az új őrület, rengetegen pózolnak radiátorral Orbán Viktor után
Futótűzként terjed az interneten a legújabb kihívás, miután Vályi István autós újságíró csütörtökön felhívást tett közzé: arra kérte követőit, hogy alkossák újra Orbán Viktor miniszterelnök előző napi, radiátort szorongató fotóját.


A kormányfő szerdán tett közzé egy – vélhetően mesterséges intelligenciával generált – képet, amin bőrkabátban és napszemüvegben tart egy öntöttvas fűtőtestet.

A Radiátor challenge 2026 névre keresztelt kezdeményezéshez Vályi István újságíró posztja rövid idő alatt több mint 33 ezer kedvelést gyűjtött, míg a miniszterelnöké 36 ezernél jár.

Vályi a saját közösségi oldalán közzétett felhívásában így buzdította az embereket a közös nevetésre: „Nézd meg az eredetit, fogj egy bármilyen fűtőtestet, készítsd el a sajátodat, figyelj a részletekre, de vidd bele magad is, legyen ez a művészet és a praktikum vegytiszta násza, lássa meg az ország, hogy mi tudjuk, mi kell. Nevessünk egy jót ebben a pusztulatban egymáson is, mert a nevetés jó és gyógyít”. A hozzászólásokban sorra jelennek meg a fotó reprodukciói, sokan a legkülönfélébb fűtőtestekkel pózolnak. Mutatjuk a legjobbakat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A kormányénál jóval borúsabb a jövőkép Tiborczéknál: mindössze 2 százalékos növekedést és gyengülő forintot jósol az Equilor
A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég, az Equilor rosszabbnak látja a gazdaság helyzetét a kormánynál: lassabb növekedést és gyengülő forintot jósolnak, de a bóvli minősítést elkerülhetjük.


Jóval a kormány várakozásai alatt, mindössze 2 százalékkal bővülhet idén a magyar gazdaság, miközben lassú forintgyengülés jöhet – ez derül ki az Equilor Befektetési Zrt. csütörtökön ismertetett prognózisából. A cég szerint a magyar gazdaság növekedésének kedvezőtlen szerkezete fennmarad, a hajtóerőt pedig továbbra is főleg a lakossági fogyasztás jelenti majd.

Az Equilor úgy számol, tavaly mindössze 0,4 százalékos lehetett a magyar gazdaság bővülése, noha év végén már a kormány is csupán fél százalék körüli növekedést várt.

A cég elemzése szerint „a gazdasági növekedésnek a bérdinamika által támogatott belső fogyasztáson túl az új gyártói kapacitások adhat erőt”, a kilátásokat ugyanakkor beárnyékolja a gyenge külső keresleti környezet – írja a 444.hu. Érdemi beruházásélénkülés csak akkor várható, ha az ország hozzáfér az uniós forrásokhoz. Bár 2025 őszén az Európai Bizottság engedélyezett egy kisebb összeg átcsoportosítását, a kifizetések zöme továbbra is feltételekhez kötött.

A helyzetet tovább nehezíti a szűk költségvetési mozgástér, amit részben az államadósság magas kamatterhei okoznak.

Az Equilor szerint a kormány a rendelkezésre álló forrásokat idén is főleg a fogyasztás élénkítésére fordítja majd. A cég 5,2 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít, ami némileg kedvezőtlenebb a kormány 5 százalékos előrejelzésénél. Az államadósság lényegében stagnálhat: a 2025 végén mért 74,6 százalékos GDP-arányos szintje az év végére 74,5 százalékra mérséklődhet.

Az infláció terén kedvezőbb a kép: a tavalyi emelkedés után idén ismét csökkenhet, az Equilor 3,5 százalékos éves átlagot vár.

Ez lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Bank több kis lépésben 5,75 százalékra csökkentse év végéig az alapkamatot a jelenlegi 6,50 százalékról. Aradványi Péter vezető elemző szerint márciusban jöhet az első 0,25 százalékpontos vágás, amit a második félévben további kettő követhet, ezeket pedig minden alkalommal heves devizapiaci reakciók kísérhetik.

A devizapiaci kilátásokat illetően Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető lassú forintgyengülést vázolt fel, szerinte „óvatosan terelgetett gyengülés lehet a cél”. Hozzátette, „jó eséllyel túl vagyunk a forint legerősebb szintjén”. A forintot gyengítő tényezők között említette a választás jelentette politikai bizonytalanságot.

Az Equilor idén átlagosan 392 forintos euróárfolyamot vár, míg 2027-re 395 forintos euróár szerepel az előrejelzésben.

A tőkepiacokon ugyanakkor derűlátóbbak. Szécsényi Bálint vezérigazgató elmondta, tavaly jó éve volt a budapesti tőzsdének, és arra számítanak, hogy idén is 10 százalékot elérő hozamokat produkálhatnak a nemzetközi és a magyar értékpapír-piacok is. Az Equilor tavaly többek között az MBH Bank tőzsdére vitelében is közreműködött.

A nehézségek ellenére a cég nem számít arra, hogy Magyarország bóvliba kerülne a hitelminősítőknél.

Bár a Moody'snál 60, míg az S&P-nél és a Fitchnél 40-40 százalék esélyt adnak a leminősítésre, csak az S&P-nél van az ország közvetlenül a befektetésre nem ajánlott osztályzat felett. A Fitch és az S&P is negatívra rontotta a magyar adósbesorolás kilátását az utóbbi időben a költségvetési kockázatok miatt. A makrogazdasági mutatók enyhe javulását 2027-re várják, amikor a GDP már 2,5 százalékkal nőhet. A Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten közli a tavalyi utolsó negyedéves és éves GDP-gyorsjelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Betiltottak egy másik, Orbán Viktor bukását előrejelző fogadási oldalt is
A Polymarket után a magyar hatóságok tiltott szerencsejátékra hivatkozva blokkolták a Kalshi nevű előrejelzési piacot is. A platformon a felhasználók politikai eseményekre is fogadhattak, köztük a 2026-os választások kimenetelére.


A Bitcoinbázis vette észre, hogy a magyar hatóságok elérhetetlenné tették a Kalshi nevű fogadási és előrejelzési platformot. Az oldal magyar IP-címről már nem érhető el, és ezzel rövid időn belül ez a második olyan fogadási oldal amelyet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága blokkolt. A hatóság tájékoztatása szerint

a Kalshit tiltott szerencsejáték miatt tiltották le, ahogyan néhány nappal korábban, hétfőn a Polymarket nevű oldalt is.

A 2018-ban alapított Kalshi Inc. mögött Tarek Mansour és Luana Lopes Lara állnak, akik felkerültek a Forbes legfiatalabb, legsikeresebb vállalkozókat bemutató listájára. A platform egy úgynevezett előrejelzési piac, ahol nem hagyományos fogadás zajlik, hanem a tőzsdékhez hasonlóan a résztvevők egymás között kereskednek jövőbeli események kimenetelével. Az árfolyamok azt tükrözik, hogy a piac mekkora valószínűséget tulajdonít egy adott eseménynek. A Kalshi nem blokkláncalapú platform, hanem az Amerikai Árutőzsdei Határidős Felügyelet által felügyelt, hivatalosan is kijelölt tőzsde.

A Kalshi weboldalán politikai eseményekre is lehetett fogadni, és jelenleg sok felhasználó tett pénzt arra, hogy Orbán Viktor a parlamenti választások után elveszíti miniszterelnöki pozícióját

- írja a 24.hu. Ennél többen csak Miguel Díaz-Canel kubai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök bukására kötöttek üzletet a platformon. A korábban betiltott Polymarket oldalán szintén szerepelt a 2026-os magyar parlamenti választásokkal összefüggő fogadás.

Amikor a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága az előző oldalt, a Polymarketet lelőtte, Magyar Péter éppen 54 százalékkal vezetett, vagyis a piac egy hajszálnyival, de őt tartotta esélyesebbnek arra, hogy az áprilisi választások után kormányt alakítson.

A politikai eseményekre vonatkozó fogadások körül az Egyesült Államokban is évek óta jogi vita zajlik. A vita lényege a szövetségi derivatívafelügyelet és az egyes államok szerencsejáték-szabályozása közötti hatásköri konfliktus. A Kalshi 2024-ben pert nyert a felügyelettel szemben, amikor egy bíróság megsemmisítette a politikai eseményekre vonatkozó szerződéseket tiltó korábbi döntést. Ennek ellenére 2025-ben több amerikai állam is felszólította a platformot a tevékenység beszüntetésére, az állami sportfogadási törvények megsértésére hivatkozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump Davosban mutatta be, hogyan csinálna luxusparadicsomot a lerombolt Gázából
Az elnök veje, Jared Kushner mutatta be a futurisztikus látványterveket a Világgazdasági Fórumon. A terv 180 toronyházat és hatalmas adatközpontokat is tartalmaz a háborús övezetben.


Luxuslakásokkal, adatközpontokkal és tengerparti turizmussal kecsegtető „Új Gáza” látványterveit mutatta be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, a davosi Világgazdasági Fórumon. A számítógépes látványterveket az elnök veje, Jared Kushner ismertette azon a sajtótájékoztatón, ahol a Trump által életre hívott Béketanács alapító okiratát is aláírták. A ceremónián részt vett Sir Tony Blair is, a testület vitatott tagjaként – írta a The Independent.

A „Mesterterv” szerint a projekt négy fázisban valósulna meg, Rafahból indulva, Khan Júniszon keresztül egészen Gáza városáig. A tervek többek között több mint 100 ezer állandó lakóegység, 75 egészségügyi létesítmény, 200 oktatási központ, valamint 180 kulturális, vallási és szakképzési központ építését irányozzák elő. A tengerparti turizmus zónájában 180 torony épülne, miközben nagy területeket szánnának ipari komplexumoknak, adatközpontoknak és fejlett gyártásnak.

„A lelkem mélyén ingatlanos vagyok, és minden az elhelyezkedésről szól, és azt mondtam: nézzék meg ezt a tengermelléki elhelyezkedést, nézzék meg ezt a gyönyörű ingatlant, mit jelenthet ez oly sok embernek”

– mondta Trump. Az elnök, aki az új tanács elnöki tisztét is betölti, hozzátette: a szervezet gondoskodik majd Gáza demilitarizálásáról. „Ennek a testületnek esélye van arra, hogy az egyik legjelentősebb valaha létrehozott szervvé váljon, és óriási megtiszteltetés számomra, hogy az elnöke lehetek.”

Trump szerint a tervüket az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta. „A terv első szakaszában fenntartottuk a gázai tűzszünetet, és rekordszintű humanitárius segélyt juttattunk el. Korábban azt lehetett hallani, hogy az emberek éheznek, és ilyet ma már nem hallani” – jelentette ki. Marco Rubio külügyminiszter szerint a Béketanács „a cselekvés testülete” lesz.

Az új tervek hasonlítottak egy tavaly közzétett, MI által generált videóra, amely a háború sújtotta övezetet Rivierává alakította át, Trump és Elon Musk szerepeltetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk