News here
hirdetés

HÍREK

Közel volt a kerékpárúthoz, ezért kellett kivágni a tihanyiak kedvenc fáját a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint

A cég közlése szerint a helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában vágták ki.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is megírtuk, a tihanyi bringaút szélesítése miatt több fát is kivágtak – köztük azt az akkor még 250 évesnek hitt nyárfát is, amelyet tavaly az év fájának jelöltek. A fa a környék szimbóluma volt, sokan Tihany kapujának is nevezték és bár a kivágásakor kiderült róla, hogy terebélyessége ellenére nem volt még 40 éves sem, nemcsak a helyiek, hanem a biciklisek is nagyon kedvelték, főként meleg időben az árnyéka miatt.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a fa kivágása után azt nyilatkozta a Telexnek, hogy nem volt más lehetőségük, mindenképpen ki kellett vágniuk a fát, mert a bicikliút nyomvonalának megváltoztatásával még több fa kivágása vált volna szükségessé.

A NIF Zrt. lapunknak eljuttatott közleményében azt írták: "a Balatoni Bringakör teljes megújításának részeként a tihanyi kerékpárutat a biztonságosabb biciklis közlekedés érdekében a jelenlegi körülbelül 2 méterről 3,3 méteresre szélesítik. A helyi önkormányzattal és a kezelőkkel történt egyeztetések alapján kijelölt nyomvonallal érintett fákat minden szükséges engedély birtokában (a Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály engedélyével és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hozzájárulásával) vágták ki. A kérdéses „tihanyi fa” törzsének vizsgálata alapján, az évgyűrűk megszámolásával megállapítható volt, hogy a három ágú fa (sarjcsoport) életkora nem érte el a 40 évet sem".

Fotó: NIF Zrt.

hirdetés

Fotó: NIF Zrt.

"A nyárfa a 71-es főút és a Tihanyi bekötőút kereszteződéséhez gépjárművel vagy kerékpárral érkezők látóterét csökkentette, láthatóságát is zavarta, ezzel növelve a baleseti kockázatokat. A főút megfelelő színvonalú üzemeltetését is akadályozta azzal, hogy a vízelvezető árokban állt"

- tették hozzá.

Korábbi cikkünkben mi is megírtuk, hogy a Telex olvasói a lapnak jelezték, a kivágott fa tönkjét benne hagyták a földben, így az látszik, hogy a készülő bicikliút éppen kikerüli a fát.

A NIF Zrt. szerint ugyanakkor

"a fa kerékpárút felé álló törzse bőven belelóg a biztosítandó 0,5 m-es kerékpárúti űrszelvénybe. A fa olyan közel volt a kerékpárúthoz, hogy annak gyökérzete behálózza a kerékpárút alatti altalajt, így a kerékpárutat megépíteni sem lehetne a gyökérzet nagy mértékű károsítása nélkül, valamint a Bringakör számos szakaszának tönkremeneteléért felelős gyökérfelnyomódás itt is megtörtént volna, hiszen a nyárfa gyökérzete oldalirányban terjeszkedik, így egyáltalán nem praktikus kerékpárút mellé ültetni".

Fotó: NIF Zrt.

Hozzátették:

"több méterrel kellett volna elkerülnie az épülő kerékpárútnak a meglévő fát ahhoz, hogy annak kivágására ne legyen szükség. A települések összekötésére a főúttal párhuzamos, már meglévő nyomvonal szélesítésén kívül más nyomvonaljavaslat nem jött számításba. A kivitelezés más nyomvonal alkalmazása esetén vélhetően többször ennyi fa kivágásával járt volna".

Azt is megjegyezték, hogy a kivágott fák pótlásáról a NIF Zrt. a folyamatban lévő beruházás keretében gondoskodik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Milliós juttatást kap Varga Judit és Szijjártó Péter azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek
Velük együtt összesen öt miniszternek jár juttatás azért, mert tagok alapítványi állami egyetemek kuratóriumaiban.

Link másolása

hirdetés

Több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagságáért - számolt be róla az RTL Híradó a friss vagyonnyilatkozatok alapján.

Varga Judit igazságügyi miniszter az alapítványi tulajdonba kiszervezett Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke. Eddig ezért semmilyen juttatást nem kapott, ám a most megjelent vagyonnyilatkozata szerint

júliustól milliós fizetést kap az alapítványtól.

Mivel az új rendszerben csak sávosan kell megjelölni a bevételeket, így a pontos összeget nem tudni, csak annyit, hogy 1-5 millió forint közötti bevétele származik ebből.

Szijjártó Péter külügyminiszter is minimum egy-, legfeljebb ötmillió forintot kap júliustól a győri Széchenyi István Egyetem kuratóriumának tagjaként.

Azt sem Varga, sem Szijjártó nem árulta el az RTL Híradó megkeresésére, hogy pontosan mekkora összeg jár nekik, és miért kapnak egyáltalán juttatást azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek.

Rajtuk kívül még három miniszter, Lázár János, Nagy István és Varga Mihály kuratóriumi tagok alapítványi állami egyetemeknél, ők fél-egymillió forint közötti összeget keresnek ezzel a pozíciójukkal.

hirdetés
Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
80 ezer turista rekedt egy üdülőszigeten, amit lezártak a koronavírus terjedése miatt Kínában
Twitter-videók tanúsága szerint sok turista nem hajlandó elhagyni a repülőteret, azt kiabálták, haza akarnak menni.

Link másolása

hirdetés

Nyolcvanezer turista rekedt a kínai Hajnan szigeten, mivel a hatóságok a koronavírus terjedése miatt leállították a tömegközlekedést, vasúti- és légi közlekedést is - írja a CNN.

A kínai Hawaii-nak is nevezett nyaralósziget legnagyobb városában, Sanyában

múlt héten összesen 827 megbetegedést regisztráltak a hatóságok,

ezért zárták le a szigetet. A hatóságok szerint a fertőzéseket a vírus Omicron BA.5.1.3 variánsa okozta, amely Sanya Jazsu nevű kikötőből terjedt el a szigeten.

A Twiterre feltöltött videók szerint

sok turista nem hajlandó elhagyni a repülőteret, azt kiabálták, haza akarnak menni.

A hatóságok ezért hangosbemondókkal szólították fel őket arra, hogy térjenek vissza a szállodákba.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Záporokkal, zivatarokkal indul a hét: nagy hőség nem lesz, de napokig erős szél fog fújni
Hétfőn még 33 fok is lehet, a hét közepén viszont már csak 25-30 fokig melegszik az idő, éjszakánként pedig kellemesen felfrissül a levegő.

Link másolása

hirdetés

A jövő hét első felében szeles nyári időre van kilátás, nagy hőségtől nem kell tartani - írja előrejelzésében az Időkép.

Hétfőn nyugaton felhősen indul a nap, eső, záporok, délnyugaton zivatarok indíthatják a reggelt, majd délután a Tiszántúlon is kialakulhatnak elszórtan záporok, zivatarok. Élénk marad az északi-északkeleti szél. Délutánra 25 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb.

Keddtől csütörtökig is marad a szeles idő, az északkeleti szelet többfelé kísérhetik erős, a Dunától keletre többször 50 km/órát meghaladó lökések.

Kedden még a keleti, délkeleti és déli határ mentén alakulhat ki helyenként zápor, zivatar, szerdán nem várható számottevő csapadék. Csütörtökön főként az ország keleti felén elszórt jelleggel ismét előfordulhatnak záporok, zivatarok.

Nagy területet érintő jelentős csapadék továbbra sem várható, csupán lokálisan, azaz kis területekre koncentrálódva hullhat számottevő mennyiség.

Kedden az Alföldön és délen továbbra is mérhetünk 31-32 fokos maximumokat, szerdán és csütörtökön az ország nagy részén 30 fok alatt maradunk, 25 és 30 fok közötti csúcsokat mérhetünk. Éjszakánként kellemesen felfrissül a levegő.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Rendőrök elől menekülő teherautó szenvedett balesetet, 20 migráns megsérült Üllőnél
A Bors információi szerint az esetnek 8 életveszélyes, 2 súlyos és 6 könnyű sérültje van, többeket sokáig a helyszínen kezeltek. A teherautó 49 éves budapesti sofőrjét elfogták.

Link másolása

hirdetés

20 migráns megsérült, amikor az őket szállító teherautót vezető embercsempész árokba hajtott a 4-es főúton Üllő térségében vasárnap - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A magukat indiai, afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló külföldieket kórházba vitték. Öten könnyebben sérültek meg, a többiek sérülései súlyosak - írták a police.hu-n.

A teherautó 49 éves budapesti sofőrjét elfogták, ellene embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást - tették hozzá.

A balesetről azt írták: gyorshajtás miatt Ceglédtől Üllőig követtek és próbáltak megállítani a rendőrök egy teherautót, amely száguldozva akarta elkerülni az intézkedést. Nekiment egy rendőrautónak is, végül árokba csapódott.

A teherautó sofőrje Pilis térségében elvesztette uralmát a jármű felett és az útpadkára sodródva megállt. Amikor azonban a rendőrök közelebb értek, gázt adott és az egyik szolgálati autónak nekiütközve ismét menekülőre fogta.

Ezt követően a 4-es főúton nagy sebességgel haladt a főváros felé, amikor a 29-es kilométernél, egy körforgalomból kihajtva újra elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba csapódott.

hirdetés

A teherautó vezetője könnyebben sérült meg - ismertette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Bors információi szerint az esetnek 8 életveszélyes, 2 súlyos és 6 könnyű sérültje van, többeket még jelenleg is a helyszínen kezelnek, míg több ember állapota válságos.

A mentők és a tűzoltók szoros együttműködésben dolgoztak az életmentésen, a kisbuszba ugyanis úgy összezsúfolták az embereket, hogy többeket is csak feszítő-vágóval lehetett kiemelni az összeroncsolódott járműből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: