prcikk: Koronavírus: ezek az országok és nagyvárosok lehetnek a legnagyobb veszélyben | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Koronavírus: ezek az országok és nagyvárosok lehetnek a legnagyobb veszélyben

London, New York és Los Angeles is bekerült az első húszba.


Folyamatosan emelkedik a koronavírusos betegek száma nemcsak Kínában, de szerte a világon. Egyelőre még csak Kínából jelentettek halálos áldozatokat, de a vírus már Ázsia több országában, Európában, Ausztráliában és Észak-Amerikában is megjelent.

Mivel a világ számos országában élnek kínaiak, akik közül sokan hazautaztak a kínai holdújév alkalmából, sok nagyvárosban attól tartanak, hogy onnan visszatérve akár a kínaiak, akár a Kínában ragadt hazai állampolgárok magukkal hozzák a koronavírust. A New York-i Chinatownban - ahol a világ legnagyobb kínai kisebbsége él - is már előre felkészülnek a fertőzés elleni védekezésre azzal, hogy maszkot hordanak az utcán.

A southamptoni egyetem az utazási adatok alapján összeszedte azokat a nagyvárosokat, amelyek a legnagyobb veszélyben lehetnek a koronavírus miatt, vagyis hol számíthatnak újabb megbetegedésekre a legnagyobb valószínűséggel.

A legveszélyeztetettebb városok azok, amelyek Kína közelében vannak, így nem csoda, hogy az első 11 helyen ezek állnak.

A lista élén Thaiföld fővárosa, Bangkok van, amit Hong Kong követ. Mindkét városba körülbelül 1 millióan utaznak a kínai holdújév idején.

Ahogy azt megírtuk, Hong Kongban már egészségügyi vészhelyzetet hirdettek korábban.

Az első tízben szerepel Tajpej, Szöul, Tokió, Szingapúr városa, a népszerű thaiföldi turistacélpont, Phuket, Oszaka, Kuala Lumpur és Makaó is.

Az első nem ázsiai város a listán Sydney, ami a 12. helyen áll, Melbourne pedig a 14. helyen. Ezután következik Los Angeles és New York, majd Dubai, Londont pedig a 19. helyre sorolják.

Annak ellenére, hogy Franciaországban és Németországban is jelentettek már fertőzött beteget, Párizs a 27., Frankfurt pedig a 30. helyen van a listán.

A szakértők összeállították a legveszélyeztetettebb országok listáját is, amelynek élén Thaiföld áll Japánt és Hong Kongot megelőzve. Az Egyesült Államokat a 6. helyre, az első európai országot, Németországot pedig a 15. helyre.

A teljes listákért kérjük, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: Ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat
A miniszterelnök szerint szervezett kísérlet folyik, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyarok döntését. Koholt vádakkal választási csalást kiáltanak, tüntetéseket és balhékat szerveznek.


Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, „16 év alatt düledező országból stabil és biztonságos hazát építettünk”. Ezután hosszan sorolta az eredményeket.

Utána arról beszélt, az a veszély fenyeget, hogy „mindezt, amit együtt felépítettünk, elveszíthetjük.”

Szerinte olyan energia- és pénzügyi válság kopogtat Európa ajtaján, amelyből Magyarország sem maradhat ki.

„Ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat” - jelentette ki.

„Külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna az önök voksait.”

„Beszéljünk világosan. Ez szervezett kísérlet arra, hogy káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”

Orbán Viktor szerint ez most nem a széthúzás, nem a harag, és nem a gyűlölködés ideje. Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége. Azt ígérte, az előttünk álló nagy válságban minden magyar családot meg fognak védeni. „A változtatás veszély, a Fidesz a biztos választás" - fejezte be beszédét.

A teljes beszéd


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán több száz milliárd forintról döntött még a választás előtt
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg több határozat a kormány döntéseiről. A Lakossági Rezsivédelmi Alapból 93,2 milliárd forintot csoportosítanak át, hogy a rezsicsökkentett tarifák miatti szolgáltatói hiányt pótolják a második negyedévre.


Újabb százmilliárdok sorsáról döntött a kormány a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent határozatokkal – írja a 24.hu.

Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ezúttal 93,2 milliárd forintot tettek át a Lakossági Rezsivédelmi Alapból a rezsivédelmi szolgáltatás második negyedévi ellentételezésére.
A kifizetés végrehajtását azonnali határidővel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kapta feladatul. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell gondoskodnia arról, hogy a pénzt a villamosenergia- és földgázszolgáltatók megkapják.

A kifizetés két ütemben történik: egy 46,2 milliárdos részt a forrás rendelkezésre állása után azonnal, egy 46,9 milliárdos részt pedig május 15-ig kell utalni.

Az idei első negyedévre februárban már átcsoportosítottak 314,5 milliárd forintot ugyanerre a célra.

Így a mostani tétellel együtt a kormány idén már több mint 400 milliárd forintot költött a rezsicsökkentett lakossági tarifák miatti szolgáltatói hiány pótlására.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 103,6 milliárd forintot vettek ki különböző célokra. Ebből az alapból jellemzően váratlan kiadásokat fedeznek.

A friss határozatok szerint a választások előtt született döntés a kőszegi és a tiszafüredi tanuszoda megvalósításáról, a zalaegerszegi mentőállomás ideiglenes elhelyezéséről, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium épületének felújításáról, valamint a lengyeltóti mentőállomás fejlesztéséről. Kisvárda önkormányzata külön határozat szerint 325 millió forintos kiegészítő támogatást kap feladatai ellátásához.

A kormány korábban is hajtott végre hasonló, előre nem tervezett átcsoportosításokat. Egy korábbi döntéssel például a Magyar Falu Program forrásaiból vontak el közel félmilliárd forintot, amit kormányzati kommunikációra fordítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A tiszás jelölt támogatására kérte szavazóit a DK hajdú-bihari jelöltje
Csige Tamás a Facebookon azt írta, bár nem lépett vissza, mert felelősséggel tartozik egy közösségnek, de tudja, hogy „egy demokratának mi a helyes döntése a kialakult helyzetben.


Bár hivatalosan nem lépett vissza, Csige Tamás, a Demokratikus Koalíció hajdú-bihari jelöltje arra kérte szavazóit, hogy a vasárnapi választáson a Tisza Párt jelöltjét, Göröghné Bocskai Évát támogassák.

A jelölt a visszalépési határidő lejárta után tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amivel nyíltan taktikai szavazásra buzdít.

„Nem léptem vissza, mert egy közösségnek is felelősséggel tartozom, de tudom, hogy egy DEMOKRATÁNAK mi a helyes döntése a kialakult helyzetben” – írta Csige.

A posztban egy másik politikustól, a korábban visszalépett Czeglédy Csabától is idézett:

„Én nem tudnék azzal a tudattal együtt élni, hogy fideszest segítek győzelemre. A Fidesz annyi mindent elvett tőlem az elmúlt tizenhat évben: a becsületemet nem tudta. A becsületemet nem adom.”

A hajdú-bihari 6-os számú választókerületben így négy jelölt maradt talpon: a fideszes Papp Zsolt, a mihazánkos Nagy Zoltán, a tiszás Göröghné Bocskai Éva és a DK-s Csige Tamás. A mezőny azután szűkült le, hogy több jelölt nyilvántartásba vételét elutasították, egy pedig korábban visszalépett.

Csige lépése nem egyedi, a kampányban több ellenzéki politikus is a taktikai visszalépés mellett döntött. Az általa is idézett Czeglédy Csaba például Szombathelyen döntött így.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A következő napokban ne üljenek fel semmilyen orbáni hamis-zászlós műveletnek, provokációnak
A Tisza Párt elnöke videóban reagált Orbán Viktor reggeli rendkívüli bejelentésére. Magyar azt kérte a híveitől, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől. Szerinte ez az emberséges és békés Magyarország válasza az aljas, erőszakos és rettegő hatalomnak.


Magyar Péter videónyilatkozatban reagált Orbán Viktor reggel közzétett rendkívüli bejelentésére. Ahogy megírtuk, a miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte ellenfeleik semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalmat.

A Tisza Pártra utalva kijelentette, hogy „külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveinket, és koholt vádakkal választási csalást kiáltanak már a választás előtt, tüntetéseket és balhékat szerveznek már most”. A kormányfő szerint szervezett kísérlet zajlik arra, hogy „káosszal, nyomással és nemzetközi lejáratással megkérdőjelezzék a magyar emberek döntését.”

A Tisza Párt elnöke a videója elején úgy értékelte Orbán bejelentését, mint „a leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédét”. Abban egyetért a kormányfővel, hogy összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége az országnak. Ehhez azonban szerinte az kell, hogy vasárnap minél többen szavazannak a Tiszára.

„Orbán Viktor ugyanazok fogják leváltani, akik 2010 óta négyszer kétharmadhoz segítették, és akiket cserben hagyott és elárult: magyar emberek millióit” – jelentette ki.

Párttársai nevében is arra kérte Orbánt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a választási eredményt.

„A honfitársaimat pedig arra kérem, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen provokációnak, orbáni hamis zászlós műveletnek, és őrizzék meg a békességüket, óvakodjanak bármilyen erőszakos cselekedettől”

– üzente.

Azt ígérte, felügyelni fogják a választás tisztaságát, amennyire csak lehetséges. Szerinte a választás napjának ünnepnek kell lennie, amelyet úgy élünk meg, mint egy békés, rendszerváltó népszavazást.

Azt üzente: „Ne féljetek! Semmi sem tart örökké!”

„Április 12-én rendszert váltunk, és egy új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A Tisza-kormány minden magyar embert képviselni fog, és közösen építünk egy működő és emberséges Magyarországot. A Tisza-kormány alatt újra rend, béke, biztonság és fejlődés lesz Magyarországon” – jelentette ki Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk