Könnyed hétvégi séta egy arzénnal és cianiddal szennyezett területen
Az Óbudai Gázgyárhoz tartozó hangulatos lakótelep könnyen bejárható, a gyár területének nagy része azonban a talaj szennyezettsége miatt csak szervezett séták keretében látogatható. Mi bejutottunk a cianiddal és arzénnal szennyezett területre, sőt még a kátránytornyok tetejébe is felmásztunk.
Mielőtt az Óbudai gázgyár megnyitott, Budapest, illetve Pest-Buda gázigényét városszerte több kisebb telep szolgálta ki. A 19-20. században azonban Budapest világvárossá nőtte ki magát. A gázlámpák gombamód szaporodtak az utcákon, és egyre több lakásba vezették be a gázt. A városvezetés felismerte, hogy a hatékony gázszolgáltatáshoz egy nagy gázgyárat kell létrehozni a város peremén. A Duna és a vasút közelsége miatt a mai Aquincum múzeum mögötti háromszög tökéletesen megfelelt. Erre a 27 hektáros területre építették a gázgyárat, sőt
az építkezésen megspórolt pénzből egy igazi minivárost húztak fel a gyár dolgozóinak és tisztviselőinek.
A Budapest Beyond által szervezett sétát a gázgyári munkások lakótelepén kezdtük. Lélekben már felkészültem valamiféle betondzsungeles munkásszállóra, de nagyot tévedtem. A piros sátortetős, sárgafalú, zöld spalettás sorházak sokkal inkább a Wekerle-telepre hajaznak. A csinos házikókból álló három blokkot pedig a nagy zöldterület és az égig érő platánok teszik még hangulatosabbá.
A munkástelepen összesen száz 1, 2 és 3 szobás lakást építettek, és mindegyikben volt saját vécé is, ami elég nagy luxusnak számított. Összehasonlításképp, ekkoriban a legtöbb belvárosi házban egy közös mellékhelyiségen osztoztak a lakók a folyosó végén.
A gázgyári munkásdinasztiák kényelmére bolt, posta, közösségi ház, iskola, óvoda, kocsma, fodrászat, sőt egy igazán impozáns fürdőház is működött a telepen.
Látszik tehát, hogy a gázgyár megbecsülte dolgozóit, cserébe csak azt várták el, hogy a munkások rendesen dolgozzanak, és rendben tartsák portájukat, de
azt is előírták, hogy minden ablakba piros muskátlit kell tenni.
Örömmel láttuk, hogy sok lakásban a mai lakók is őrzik ezt a kedves hagyományt.
Múlt századi hangulatot idéznek az utcai gázlámpák is. Ezek szinte megtévesztésig hasonlítanak elődeikre egy kis csalással: ma már led világítással működnek.
Minden lakáshoz tartozik egy saját veteményes is a telep szélén. A munkáscsaládok itt háziállatokat, sőt disznót is tarthattak. Így esett, hogy a telepen a háború éveiben sem éheztek. Sokkal nagyobb problémát jelentett viszont, hogy a gyár dolgozóit besorozták. Az iderendelt munkaszolgálatosok ugyanis vajmi keveset értettek a gázgyári szakemberek munkájához.
A veteményeseket a mai lakók a lehető legváltozatosabban használják ki. Láttunk olyat, ahol ma is zöldségek, virágok nőnek, de láttunk igazán elvadult dzsumbujt és medencés kiskertet is.
A lakótelepre egyébként bárki szabadon bemehet körülnézni. A gyár területének nagy része azonban a talaj szennyezettsége miatt csak engedéllyel látogatható.
Idegenvezetőnk segítségével mi ide is bejutottunk:
