KULT
A Rovatból

Kokainfüggő volt, Russell Crowe miatt vált el, az ikrei pedig majdnem meghaltak – Dennis Quaid 70 éves

Játszott baseballedzőt, kerékpárversenyzőt, alamói katonát, rock ’n’ roll sztárt, kémet, sárkányölőt és űrhajóst, meg még száz másik szerepet. Elmondása szerint pedig még legalább 50 évig fog élni.


Dennis Quaid 1954. április 9-én született Houstonban, és ott is nőtt fel. Édesanyja, Juanita ingatlanügynök volt, édesapja, William pedig villanyszerelő. Együtt nevelték fel bátyjával, a most 73 éves és szintén ismert színész Randy Quaiddel együtt. Dennist eleinte a sport, azon belül is a baseball érdekelte: hatéves korában kezdett el játszani, és Mickey Mantle volt a példaképe. Emlékszik arra is, hogy 12 évesen dobott egy meccslabdát, amivel kiejtette a másik csapat legjobb ütőjét.

Quaidre és a bátyjára a színészkedés szeretete az apjuktól ragadt rá, aki arra bátorította fiait, hogy nézzenek nagy színészeket, például William Holdent a Híd a Kwai folyónban, Marlon Brandót, vagy Stan és Pant, azaz Stan Laurelt és Oliver Hardyt. Először Randy kezdett el színészkedni, és nem is sikertelenül, neki például gyorsan összejött az, ami Dennisnek eddig sosem: Oscar-díjra jelölték az 1973-as Az utolsó szolgálat című filmért, amelyben Jack Nicholson játszotta a főszerepet (a legtöbben egyébként talán A függetlenség napja Russell Casse-eként vagy a Vakáció-filmek Eddie kuzinjaként ismerik). Dennis ekkor még középiskolás volt, de alig várta, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

Drogmámorban

Miután két és fél évig a Houstoni Egyetem drámatagozatos hallgatója volt, 20 évesen Los Angelesbe költözött. Kitartóan kereste a szerepeket, és ekkor ismerkedett meg első feleségével, P.J. Soles színésznővel (Carrie, Halloween), méghozzá az 1978-as Our Winning Season forgatása közben. Még abban az évben összeházasodtak, majd öt évvel később elváltak.

„Aztán megkaptam a Start két keréken című film főszerepét, és ez mindent megváltoztatott” – emlékezett vissza Quaid. Az 1979-es, áttörést hozó film – ami egy csapat srácról szól, akik Indiana államban nőnek fel, és beneveznek a Little 500 elnevezésű kerékpárversenyre – után (amely 5 Oscar-jelölést kapott) a castingigazgatók elkezdték keresni őt.

Ez vezetett el az 1983-as Az igazak című filmhez és Gordon Cooper űrhajós szerepéhez. „Ez a kedvenc filmem. Hiszen Houstonban nőttem fel, vagyis az »űrvárosban«!” – mondta.

Ötéves volt, amikor a NASA bejelentette az eredeti hét Mercury-űrhajóst, a legfiatalabb, Gordon Cooper pedig olyan volt számára, mint egy rock 'n' roll asztronauta.

Quaid karrierjének következő éveiben életének legmagasabb és legmélyebb pontjai következtek, Az álomküzdők (1984), a Kedves ellenségem (1985), A könnyed élet (1986) és a Vérbeli hajsza (1987) című filmekben játszott szerepeitől az évek óta tartó kokainfüggősége miatti elvonóig.

Dennis 2018-ban a Megyn Kelly Today című beszélgetős műsorban nyíltan beszélt arról, hogy milyen súlyos volt a problémája, mielőtt segítséget kért. Elmondta, hogy a '60-as és '70-es években teljesen más volt a hozzáállás a drogokhoz, a kokainhasználat mindennaposnak számított. „A ’80-as években már nagyjából napi szinten kokainoztam" – vallotta be, s akkor döntött úgy, hogy segítséget kér, amikor rádöbbent, milyen lesz az élete, ha így folytatja. „Volt egy úgynevezett fehérfény-élményem, amiben két állapotban láttam magam: halottnak, illetve olyannak, aki minden szerettét elveszítette" – mondta.

Szerelem és szakmai féltékenység

Quaid végül 1990-ben ment elvonókúrára, amikor még Meg Ryan vőlegénye volt. Ő és Hollywood korábbi üdvöskéje a Vérbeli hajsza 1986-os forgatásán találkoztak először, ám csak az 1988-as Holtan érkezett munkálatai közben kezdtek randizgatni. 1991-ben házasodtak össze, a következő évben pedig megszületett a fiuk, Jack Quaid, aki felnőve szintén ismert színész lett, ő alakítja például a nagy sikerű The Boys című Amazon-sorozat főszereplőjét, Hughie-t, de feltűnt Az éhezők viadalában (Marvelként), a Logan Luckyban (Fish Bangként), a Rampage: Tombolásban (Connorként), a 2022-es Sikolyban (Richie-ként) vagy az Oppenheimerben (Richard Feynmanként).

Szóval ekkoriban Quaid már tiszta volt, és újra nagy sikereket aratott. Eljátszotta például Jerry Lee Lewist A rock ’n’ roll ördöge (1989) című zenés életrajzi filmben, feltűnt Oscar-jelölt alkotásokban (pl. Képeslapok a szakadékból, Távol a mennyországtól), A két Lotti feldolgozása, az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! pedig kasszasiker lett.

Quaid is úgy gondolja, hogy ez a film megváltoztatta a pályáját, és életének egy új sikeres periódusát indította el. „Megcsináltam a filmet, majd, amikor kijött, hirtelen én lettem az anyukák kedvence” – viccelődött.

Az akkor 11 éves Lindsay Lohannel való közös munkáról pedig a következőket mondta: „Ő volt az egyik legtehetségesebb ember, akivel valaha találkoztam. Amikor a filmet forgattuk, elhitette velem, hogy két gyerek van, szóval hogy tényleg van egy ikertestvére.”

Quaid közel 100 filmben játszott eddigi majdnem öt évtizedes pályája alatt. „Talán közülük néhány forgatása helyett otthon kellett volna maradnom” – mondta nevetve. „Á, amúgy én mindegyiket szeretem. Mindet átéltem. Képzeld, A cápa 3-D például a gyerekeim kedvenc filmjévé vált!"

Dennis és Meg végül 2000-ben szakítottak, amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az a botrány, amely azért robbant ki, mert kiderült, hogy Meg Ryan elkezdett kavarni Russell Crowe-val közös filmjük, a Túszharc forgatásán, vagyis megcsalta Quaidet.

És bár a házasságuknak már több mint két évtizede vége szakadt, Quaid elárulta, hogy a Meggel való kapcsolata eddigi élete legsikeresebbje volt.

„Amikor találkoztunk, én voltam a nagyágyú" – folytatta Quaid, hozzátéve, hogy az ő karrierje később megtorpant, míg Megé az egekbe szökött a '90-es években. „Kimentünk New York utcáira, és mindenki azt kiabálta: »Meg! Meg!« És be kell vallanom, tényleg úgy éreztem, hogy eltűntem. Nem gondoltam, hogy ilyen kicsi vagyok, de az voltam. Ez egy fejlődési lehetőség volt, sokat tanultam belőle” – emlékezett vissza szakmai féltékenységére a színész.

Majdnem végzetes műhiba

2007 novemberében Dennisnek és akkori harmadik feleségének, Kimberly Buffington ingatlanügynöknek béranya útján születtek meg a kétpetéjű ikrei, Thomas és Zoe. Napokkal a világra jövetelük után azonban a babáknál Staphylococcus-fertőzés alakult ki, és kórházba kerültek.

A kezelés során viszont véletlenül 10 000 egység Heparin vérhígítót kaptak az előírt 10 egység helyett. A durva túladagolás majdnem az életükbe került, Quaid pedig pert indított a gyógyszergyártó Baxter Healthcare ellen, azt állítva, hogy a kétféle heparin csomagolása nem különbözik eléggé.

Ez az eset ugyanakkor arra késztette a színészt, hogy a betegbiztonság szószólója legyen, és készített egy dokumentumfilmet is a megelőzhető orvosi hibákról (Chasing Zero: Winning the War on Healthcare Harm címmel), amit a Discovery Channel sugárzott 2010-ben.

Szerencsére a gyerekek végül felépültek, a velük töltött idő pedig Quaid elmondása szerint azóta is a legfontosabb a számára. „Az a kedvencem, amikor kocsival iskolába viszem őket. Reggeli közben ismered meg igazán őket, akkor ugyanis olyan frissek, amennyire csak lehet. Nem az este a megfelelő idő erre, amikor már ideje lefeküdni, és persze előkerül az összes kifogás ennek elkerülésére. Reggel azonban lehet beszélgetni az életről és minden másról, ilyenkor lehet a legkönnyebben kapcsolódni hozzájuk.”

Dennis és a cápák

A színészi karrierje mellett Quaid lelkes zenész, sőt, zenekara is van (Dennis Quaid & the Sharks).

Houstonban. A déli baptista szülei által nevelt gyerekként szeretett bele Elvis Presley, Hank Williams és a The Beatles zenéjébe.

„Egyszerűen elkezdtem dalokat írni, mert természetesnek tűnt” – mesélte még 2018-ban a People magazinnak – „Így vészeltem át a tinédzserkoromat.”

2000-ben kezdett el énekelni, gitározni és zongorázni a The Sharks nevű zenekarával, akikkel most, több mint két évtizeddel később is folyamatosan turnézik az USA különböző helyszínein. „Mi leszünk a legidősebb srácok, akik a zeneiparban érvényesülnek. Imádok filmeket forgatni és színészkedni, de a zenélés is nagyon jelen van az életemben. Megmozgatja az embereket.”

Az unokája lehetne

Bár Quaid és Kimberly Buffington 2018-ban elváltak 14 év házasság után, 2020 júniusában a színész negyedszer is megnősült: ezúttal a nála 39 évvel fiatalabb könyvelőt és ingatlanügynököt, Laura Savoie-t vette el. Ők ketten 2019 májusában kezdtek el randevúzni, miután egy üzleti rendezvényen bemutatták őket egymásnak. „Laura az életem szerelme! Fantasztikus a kapcsolatunk” – áradozott a színész a szíve hölgyéről egy interjúban.

Quaid pedig azóta sem tűnt el a mozikból, az utóbbi években olyan filmekben lehetett őt látni, mint az Egy kutya négy élete (2017), az Egy kutya négy útja (2019), a Midway (2019), vagy a Kivert kutyák (2023).

Illetve több projektje is van a láthatáron, például a 40. amerikai elnököt alakítja a Reagan című életrajzi filmben. Elmondása szerint Ronald Reagan emberi oldalának bemutatása tette ezt a szerepet karrierje „legérdekesebb szerepévé”: „Megpróbáltam megjeleníteni némi emberi gyarlóságot, hiszen egyikünk sem tökéletes. Megtiszteltetés volt őt játszani.” De láthatjuk majd emellett a Sovereign című akció-krimiben, a Littlemouth című sci-fiben, vagy a 2017-es Bosszú rendezőjének (Coraline Fargeat) új horrorjában, a The Substance-ben.

A 70 éves Dennis Quaid tehát megtalálta a boldogságát, ki tudott teljesedni a karrierjében és a szenvedélyeiben, elmondása szerint pedig még sokáig itt lesz velünk:

„Azt tervezem, hogy 130 éves koromig élek. Szeretnék majd eljátszani egy százéves embert úgy, hogy tényleg annyi vagyok.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk