HÍREK

Több mint 200 éves tölgyfák kerültek veszélybe Kiskunhalason a strand fejlesztése miatt

A terv az, hogy kivágják vagy átültetik őket, helyi civilek szerint azonban ilyen idős fáknál az utóbbi is a biztos halálukhoz vezetne.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. november 26.


Link másolása

Régóta dédelgetett terv valósulhat meg Kiskunhalason a közeljövőben: Csipke Gyógy- és Élményfürdő néven 6 hektáros komplexummá alakul a helyi strand.

Ennek a hírnek önmagában még mindenki örült, azonban a beruházás részeként kérdésessé vált azoknak a kocsányos tölgyeknek a sorsa, amelyeket a helytörténeti leírások szerint 1752-ben ültettek. Ez ugyan nem 100 százalék, abban viszont minden szakértő egyetértett, hogy 200 évnél biztosan idősebbek.

Májusban civilek egy csoportja a polgármesterhez fordult, aki akkor még nem tudta megmondani, érinti-e a fejlesztés az egyébként helyi védettség alatt álló fákat, de ígéretet tett arra, hogy felrajzoltatja őket a tervekre, amit egy héten belül el is küld.

A kezdeményezés szószólója, Bús József állítása szerint azonban ez nem történt meg, csak szeptember végén, már a kivitelezési szerződés aláírása után kapták meg a tervrajzot, amelyen egyértelműen látszott, hogy útban vannak a fák.

A jelenlegi állás szerint a területen található kilenc tölgyből négyet érint a beruházás. Kompromisszumos megoldásként felmerült, hogy kivágás helyett ültessék át őket, ami azonban a civilek szerint kivitelezhetetlen.

„Több szakemberrel beszéltünk a témáról, mindegyikük azt mondta, hogy ez halott ügy. Eleve minimum egy év előkészítő munka kellene hozzá, de ilyen idős fák jó eséllyel akkor sem élnék túl az átültetést” – fejti ki Bús József, hangsúlyozva: ők nem a beruházás ellen vannak, csak a tölgyeket szeretnék megmenteni.

A fentieket támasztja alá a Greenpeace honlapján szereplő állásfoglalás is, ami így szól:

„Átültető géppel nagyobb előkészítés nélkül átültetni egy fát csak fiatalon lehet, 10-15 éves kor (maximum 10 cm törzsátmérő) esetén. Az ennél nagyobb növények gépi átültetővel maximum 37 cm törzsátmérőig ültethetőek át, de ebben a kategóriában ez is már csak minimum 1 éves előkészítés után lehetséges. Minél idősebb a növény, annál jobban ki van téve annak, hogy nem éli túl az átültetési sokkot. A 60-100 éves korú fák már nagyon kis megmaradási rátával ültethetőek át, még sikeresnek mondott átültetés esetén is nagy részük 5-10 éven belül elpusztul.”

A civilek szerint a fák összesen pár száz négyzetméternyi területet foglalnak el a 6 hektárból, ezért úgy látják, ez egyszerűen nem lehet a fejlesztés akadálya. Sérelmezik, hogy a velük megosztott környezetvédelmi tanulmányban nem is tárgyalják a tölgyek sorsát, mintha az egész problémát a szőnyeg alá akarnák söpörni. Nemrég egy lakossági fórumot is tartottak a témáról, de itt sem közeledtek az álláspontok. Az első kapavágás januárban lenne esedékes, addig szeretnék elérni a tervek módosítását.

Sikerült elérnünk Bányai Gábort, Kiskunhalas országgyűlési képviselőjét, aki azt mondta, betegsége miatt csak az engedélyek elfogadása után értesült az esetről. Az ő álláspontja viszont az, hogy a fákat át kell ültetni, amennyiben nincs más lehetőség a megmentésükre a sportuszoda és a fürdő építése, helyigénye miatt.

„Ez a hajó, mármint a gyógyfürdő fejlesztése már elindult, nem lehet visszafordítani a kikötőbe. Azért sem lenne szerencsés megakasztani a beruházást, mert a városnak 30-40 éve az a vágya, hogy legyen egy korszerű, a gyógyvizét kihasználó termálfürdője. Most végre lehetőség nyílt erre, nem kellene megint elpackázni” – fogalmazott.

Tudomása szerint nincs mód a tervek átalakítására, mivel a terület egy része Natura 2000-es besorolású, amire semmit nem lehet építeni. A fennmaradó részen ezért meg van kötve az önkormányzat keze, és a tervezők szerint nincs elég hely a sportuszoda megépítésére a fürdő más részein.

A civilek érveire, miszerint ilyen korú fákat aligha lehetne átültetni úgy, hogy túléljék, azt válaszolta, agrármérnök végzettségűként neki más a véleménye.

Biztos vagyok benne, hogy meg lehet menteni őket, és ehhez még hosszas, többéves előkészítésre sincs szükség. Mélynyugalmi időszakban kell csinálni, amikor nincs rajtuk lomb, a keringés minimális, a talaj pedig kellőképpen át van fagyva, így lényegében a gyökérzet és a fák talaja, igaz nagyon nagy földlabdával, de átültethetők, műszakilag megoldható. Nagy munka lenne kétségtelen, de nincs alternatíva, mert ez a beruházás úgy kell a városnak, mint egy falat kenyér.

Bányai szerint egyébként a fák nem különösebben szépek, a koruk szól mellettük, de azt is tudni kell, hogy a jelenlegi zöldfelületek méretéhez képest az új fürdő hússzor akkora növényzettel fog rendelkezni. Ettől függetlenül kivágatni ő se akarná őket, ezért pártolja az átültetésüket, amihez talán a védettség visszavonására sincsen szükség, de mint mondja, ez a döntés is a Városháza dolga és felelőssége.

Megkerestük az önkormányzatot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a jelenleg tervezés alatt álló Csipke Gyógy- és Élményfürdő három elemből áll: kemping, gyógyfürdő és sportuszoda. A tervezett uszoda a fejlesztési területen belül az adottságok és egyéb szempontok miatt más helyszínen nem helyezhető el, emiatt a fák csak úgy maradhatnak érintetlenül, ha a projektből a sportuszodát törlik.

Arra a kérdésre, mennyi esélyt látnak rá, hogy végül az utóbbi forgatókönyv mellett döntenek, azt írták: a fürdőfejlesztés kapcsán egy több évtizedes helyi akarat megvalósítása és a turizmus élénkítése a céljuk.

„Amennyiben a helyi akarat arra irányul, hogy a fák maradjanak érintetlenül és a tervezett uszoda ne valósuljon meg a jelenlegi formában, akkor semmi esetre sem szeretnénk szembe menni a helyi lakosság akaratával”

– fogalmaztak. Ez alapján tehát úgy tűnik, még nincs minden veszve a fák megmentéséért küzdő civilek számára.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péternek üzent a köztévés vita kapcsán Hadházy Ákos: Viszek sátrat!
A független ellenzéki képviselő szerint is csak a köztévében van értelme vitázni Deutsch Tamással. Hadházy azt ígérte: ha az MTVA ezt nem engedi, akkor ő is ott lesz Magyar tüntetésén.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Minderre most reagált Hadházy Ákos is, aki tavaly konkrétan letáborozott a Kunigunda utcában. A független képviselő pénteki Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy szerinte hogyan lehetne meggyőzni azokat a magyar embereket, akik nem tájékozódnak másból, csupán az állami televízióból.

„Egészen nyilvánvaló, hogy Deutsch Tamással csak az állami propagandatévében van értelme vitatkozni. Csak így van lehetőség meggyőzni bármiről is azokat a honfitársainkat, akik kizárólag a propagandamédiát nézik és hallgatják, akiket ezért a propaganda meg is tudott téveszteni.

Deutsch sokkal szívesebben és vidámabban menne bárhová máshová, hiszen az ő választói alig-alig fognak valamit látni abból, ha az RTL-en, ATV-n vagy a Partizánban szerepel le szánalmasan. Deutsch jól tudja a rogáni alapelvet: nem az a fontos, hogy egyáltalán ne hangozzon el az igazság, hanem hogy kevesebb emberhez jusson el, mint a hazugság."

A politikus ugyanakkor leírta azt is, hogy egy vita keretében – amelyben az ellenzéken EP-listavezetői vita helyszínéről esett szó – "volt olyan vélemény, hogy »a köztévébe úgysem engednek be minket«, úgyhogy menjünk inkább máshová. Ez a kérdés ugyanakkor messze túlmutat egy tévés vita technikai részleteinél.

„Annak az ellenzéki politikusnak ugyanis, aki szerint egy hatalomra nem lehet nyomást gyakorolni, el kell gondolkodnia, hogy van-e értelme a munkájának. Természetesen az eredmény csak attól függ, hányan vesznek részt a nyomásgyakorlásban."

Kiemelte továbbá, nem biztos abban, hogy a tüntetéstől félő MTVA végül nem engedi be a vitát a köztévébe. "De ha mégsem, akkor természetesen ott leszek a tüntetésen én is.

Úgy illik, hogy akkor is megszólaljak, ha egyetértek Magyar Péterrel, még ha ez elmúlt időszakban többször vitatkoztunk is (és minden bizonnyal fogunk még). Ebben a lépésében természetesen teljesen egyetértek akkor is, ha egy tévévita kikényszerítése önmagában nem elegendő. Viszont mindenki tudja, hogy nagyon fontos lépés lehet, ha sikerül"

– zárta bejegyzését Hadházy.

A bejegyzés mellé a politikus megosztott egy fotót is a tavalyi akciójáról is, amihez azt írta: „viszek sátrat!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Érdemes még várni a tankolással, hétfőtől olcsóbb lesz a benzin
Változnak a nagykereskedelmi árak. A 95-ösért átlagosan 612 forintot kell majd fizetni.

Link másolása

Hétfőtől ismét változik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára – írja a holtankoljak.hu.

A benzin esetében ez 4 forintos csökkenést, míg a gázolaj esetében 2 forintos emelkedést jelent. Így az alábbi átlagárakkal számolhatunk a kutakon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára nyílt levelet írt Magyar Péternek: Legyen férfi, ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!
A DK politikusa szerint Magyar csak ki akar bújni a vita alól, és amúgy se beszéljen a nevében.

Link másolása

Magyar Péter a miskolci fórumán beszélt arról, hogy ha tíz napon belül nem mehetnek be a köztévébe, élő adásba, akkor addig ott lesznek az épület előtt, „amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak”.

Az EP-listavezetők vitája kapcsán Dobrev Klára, a DK EP-listájának vezetője pénteken egy nyílt levelet fogalmazott meg Magyar Péternek, amit azzal a felütéssel kezdett: „legyen férfi, ne legyen gyáva, mint Deutsch Tamás!”

„Ön azt nyilatkozta, hogy »én bárhova elmegyek vitatkozni bárkivel (..), de először a köztelevízióba megyünk«. Pont. Ennyi. Na álljon meg és vegyen először egy mély levegőt. Hogy hova megyünk először vagy másodszor, így többes számban, nyilvános vitára vagy bárhova, azt nem Ön mondja meg."

Azonban Dobrev nem fejezte be ennyivel:

„Sem helyettem, sem nevemben, vagy bárki nevében kérem, így ne beszéljen. Erről a beszédmódról, egyébként is jó lenne, ha leszokna, mielőtt majd azt is elhiszi magáról, hogy így nem csak beszélhet, hanem cselekedhet is. Sajnos láttunk már ilyen jellemfejlődést ott, ahol Ön töltötte az elmúlt évtizedet.”

Dobrev Klára kitért arra is, hogy „aki azt mondja, hogy CSAK akkor megy el a többi vitára, ha előtte neki Orbán/Rogán megengedte, hogy a köztévében vitatkozzon, az valójában CSAK ki akar bújni a vita alól. Ne bujkáljon a többi vita elől! Orbán és Rogán döntésére akarja bízni magát, a vitát, a választást, az országot? (…) Ne engedje magának, hogy azt hihessük, hogy úgy viselkedik, mint a Fidesz. Orbán is a vita helyett csak szónokol, a fideszesek vita helyett békemenetekre járnak”.

A DK-s politikus azt is megjegyezte: „Ne gyerekeskedjünk! A vitáról vitatkozunk, ahelyett, hogy az ország legfontosabb problémáiról és a megoldásainkról vitatkoznánk! Legyen férfi, nőjön fel a demokratikus politikus feladataihoz!”

A listvezetői vitát a Partizánon fogják közvetíteni jövő héten pénteken, május 17-én 19.00 órakor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter már válaszolt is Dobrev Klárának: Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral
Nem várt sokáig Magyar Péter, rögtön visszaszólt a Demokratikus Koalíció EP-lista vezetőjének.

Link másolása

Posztháború indult el, amelyben politikusok szólnak Magyar Péter mellett vagy ellen. Péntek délután mi is beszámoltunk róla, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa keményen beleszállt Magyar Péterbe.

A Tisza Párt vezére azonban nem váratott sokáig a válaszával, Facebookon üzent Dobrevnek:

"Tisztelt Képviselő Asszony! Az ilyen megnyilatkozásaival csak megerősíti sok millió ember azon meggyőződését, hogy Önök egy brancsot alkotnak Orbán Viktorral. Ön a bejegyzésével asszisztál a Fidesz propaganda azon évtizedes törekvéséhez, hogy párhuzamos nyilvánosságot építsenek ki hazánkban és több millió emberhez ne jussanak el a valós hírek. Minden jóérzésű, a változást valóban akaró magyar ember számára egyértelmű, hogy a propaganda falát csak úgy tudjuk átütni, Deutsch Tamást csak akkor tudjuk rákényszeríteni egy élő vitára, ha egységesen követeljük, hogy a “köz”média tegyen eleget a jogszabályi kötelezettségének és egy évtized után rendezzen valódi, élő televíziós vitát a listavezetők részvételével."

„Sokatmondó továbbá, hogy a rogáni propaganda a napszemüvegemet nevezi nőinek, Ön pedig a férfiasságomat vonja kétségbe, csak azért mert nem asszisztálok a Fidesz által kiépített médiaterrorhoz, hanem sok százezer, vagy inkább millió magyar emberrel és a valódi ellenzék tagjaival küzdök annak lebontásáért" – fűzte tovább a sorait Magyar Péter.

Hozzátette azt is, hogy "talán nem véletlen, hogy az országjárásom szinte minden helyszínén odajönnek hozzám volt DK tagok és jelzik, hogy tömegesen lépnek ki az Önök pártjának alapszervezeteiből, hogy a valódi változást követelő jobb- és baloldali, konzervatív és liberális honfitársaink milliói mellé álljanak."

És a poszt végén még egy balegyenest küldött Dobrev Klárának:

"Önnel vagy Ön nélkül, mi le fogjuk bontani a propagandát és a hallgatás falát, a magyar választok pedig eldöntik június 9-én, hogy őfelsége lejáratódott, cselekvőképtelen ellenzékére szavaznak, vagy a TISZA Pártra, amely valós alternatívát és erőt mutat fel a NER mielőbbi lebontásához."

Dobrev Klára nem sokkal Magyar posztja után a kommentszekcióban tette hozzá a posztról alkotott véleményét:

"Összegezzük. Én már válaszoltam, megyek a »köztévébe«, ha lesz vita. Ön viszont gyáva, nem mer jönni jövő héten a Partizánba. Majd a DK több politikusának tettét számtalan társa példáként követte, és véleménynyilvánításba kezdett.

Link másolása
KÖVESS MINKET: