KÉK HÍREK
Az 57 éves férfiért az úszómester és a mentők is küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket.
KÉK HÍREK
Életének 87. évében hunyt el az Erdélyből származó orvosnő. Férjével közösen tett felajánlása Kiskunhalas történetének legnagyobb magánadománya lett.
KÉK HÍREK
Az MVM leányvállalata a következő három évben keresi a geotermikus energiaforrásokat. A G7 úgy tudja, hogy a kormány a fontosabb vállalások egy részét törölte.
KÉK HÍREK
A hajnali nyitásra érkező tulajdonost bűzös szag és hangos horkolás fogadta. A férfi szatyraiban csoki, borotva és pár ezer forintnyi aprópénz lapult.
KÉK HÍREK
Otthon gyártott hamis kuponokkal vertek át egy kiskunhalasi áruházat egy nő és a fia. Több mint 3 millió forintot szereztek így, de a rendőrök rövid időn belül lekapcsolták a csaló párost.
KÉK HÍREK
Így vezette le a feszültséget – ezzel magyarázta egy 28 éves kiskunhalasi férfi a rendőrségnek hogy miért állt ki ásóval a kezében az Átlós útra Kiskunhalason, hadonászva a kerti szerszámmal.
KÉK HÍREK
A térség fideszes képviselője kezdeményezte, hogy helyezzék vissza főigazgatói pozíciójába Szepesvári Szabolcsot. Bányai Gábor azt nyilatkozta, nem tud a kirúgást indokló szabálytalanságról.
KÉK HÍREK
Kiskunhalason lett rádió és jégpálya, az iskola igazgatóját meg közben leváltották. Mindez egy Balog Zoltán egyházkerületéhez tartozó egyházközségben történt.
KÉK HÍREK
A nagymamát és a gyermeket is kórházba vitték a mentők. A helyiek szerint nincs a kereszteződésben zebra, szerintük ezért történnek ott gyakran balesetek.
KÉK HÍREK
A mentők hosszasan küzdöttek az oktató életéért, de már nem tudták megmenteni. Az iskola saját halottjának tekinti.
KÉK HÍREK
A kiskunhalasi férfi rendszeresen fogyasztott kristályt, herbált és extasyt is. Bottal közlekedő apját kétszer is ököllel ütötte fejbe.
KÉK HÍREK
Elmondása szerint kristályt fogyasztott, ezért hitte azt, hogy a hűtők segítségével képes lehet teleportálni. Tetteivel közel százezer forintos kárt okozott.
KÉK HÍREK
Szokatlanul heves hangvételű posztban akar rendet tenni Fülöp Róbert. Konkrét tervei is vannak a város jóérzésű polgárainak védelmében.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, miért történt a baleset. A helyszínen már ismét teljes szélességében járható az út.
KÉK HÍREK
Előszeretettel dagonyáznak a csapadékvízgyűjtő medencék környékén, aki arra jár, készüljön fel, hogy találkozhat velük.
Népszerű
Ajánljuk