HÍREK
A Rovatból

Kilences ikreket hozhatott világra egy 25 éves nő Marokkóban

Az öt lány és a négy fiú a hírek szerint császármetszéssel jött világra.
Fotó: VIVI/YouTube (illusztráció) - szmo.hu
2021. május 05.



Kilenc gyermeknek adhatott életet egy nő egy marokkói kórházban - írja a Guardian.

A Maliban élő Halima Cisse hét babát várt az előzetes ultrahangos vizsgálat szerint, ám mint kiderült, ennek során két magzatot nem vettek észre.

A 25 éves nő terhességének híre lázban tartotta a nyugat-afrikai országot. Amikor kiderült, hogy Halimának specialistákra lesz szüksége a szüléshez, Mali átmeneti vezetője, Bah Ndaw Marokkóba küldte az asszonyt, ahol a hírek szerint császármetszéssel adott életet az 5 lánynak és 4 kisfiúnak.

Mali egészségügyi minisztere Halima orvosára hivatkozva úgy nyilatkozott, az anya és gyermekei jól vannak, és néhány hét múlva visszatérhetnek az országba. Marokkó egészségügyi minisztere azonban nem erősítette meg, hogy valóban kilences ikrek születtek volna az ország egyik kórházában.

A helyi sajtóban többen is aggodalmukat fejezték ki Halima és babái egészsége miatt. Mivel a kilences ikerszülés rendkívül ritka, a felmerülő komplikációk miatt magas a halvaszülés kockázata.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ők kaphatják meg egyben a 13. és 14. havi nyugdíjat, a februári ellátásukkal együtt
A Magyar Államkincstár február 12-én és 13-án utalja a 13. havi és a 14. havi nyugdíj első részletét. Az extra juttatásra csak a tavaly már ellátásban részesülők jogosultak, az idén nyugdíjazottak nem.


Februárban a rendes havi ellátásuk mellé megérkezik a teljes 13. havi juttatás, valamint a 14. havi ellátás első, egyheti részlete is a nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek. Ez összességében kettő és egynegyed havi nyugdíjnak megfelelő összeget jelent.

A 13. és 14. havi ellátásra azok jogosultak, akik már tavaly is kaptak nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, és a folyósítás számukra februárban is él.

Ez azt jelenti, hogy aki idén ment nyugdíjba, vagy januárban hunyt el, az nem kapja meg a többletjuttatást.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint

akik bankszámlára kapják a nyugdíjukat, két részletben számíthatnak a pénzre. Február 12-én, csütörtökön a rendes havi nyugdíj érkezik, már a januártól érvényes 3,6 százalékos emeléssel. Másnap, február 13-án, pénteken pedig a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi első részletét utalja a kincstár, ami együttesen a februári nyugdíj 125 százaléka.

Eltérő a helyzet azoknál, akik készpénzben, postai úton kapják meg a járandóságukat. A Magyar Posta ugyanis a teljes összeget egyben kézbesíti. Nekik tehát egyszerre érkezik a februári nyugdíj, a 13. havi ellátás és a 14. havi esedékes része. A kézbesítés a posta előre meghatározott nyugdíjkifizetési naptára szerint zajlik, legkésőbb az abban rögzített napon.

A 14. havi nyugdíjat fokozatosan vezetik be, idén a havi ellátás 25 százalékát fizetik ki.

A juttatásról szóló, Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslatot tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés. A kormányzat azzal indokolta a banki utalások két napra bontását, hogy annak technikai és terhelhetőségi okai vannak.

A kormányzati kommunikáció a nyugdíjak értékének megőrzését és a többletjuttatások biztosítását hangsúlyozza. Ezzel szemben kritikus vélemények arra hívják fel a figyelmet, hogy idén csak a 14. havi ellátás negyede garantált, a teljes összegig tartó ütemezés pedig politikailag rugalmas, mivel a törvény nem rögzíti a következő évek menetrendjét.

Via Haon.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tanárai mentették meg az iskolában összeesett hétéves kislány életét
Drámai jelenetek zajlottak le egy vidéki iskolában, ahol a pedagógusok a mentésirányítóval a vonalban kezdték meg az újraélesztést. A kiérkező mentők tíz percig küzdöttek, mire sikerült visszahozni a gyermeket.


Az Országos Mentőszolgálat pénteken Facebook-posztban számolt be arról, hogy tanárok küzdöttek egy hétéves kislány életéért. A bejegyzés szerint a napokban egy vidéki általános iskolába kérték a mentők segítségét, miután a gyermek minden előzmény nélkül összeesett. Azt írják, a kislány társai azonnal a tanárokhoz rohantak, akik tárcsázták a segélyhívót.

A posztban az áll, hogy

„Mentésirányító bajtársunk segítségével a rémült pedagógusok megvizsgálták a kislányt, aki már nem lélegzett, így rögtön újraélesztés kezdődött az iskolában. Perceken belül esetkocsi és mentőorvosikocsi érkezett a helyszínre. Bajtársaink átvették az életmentést, ami 10 perc után sikerre vezetett és a gyermek keringése visszatért.”

A mentőszolgálat szerint a gyerekek és a tanárok gyors reakciójának, valamint a mentősök összehangolt csapatmunkájának köszönhetően a kislányt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba. A bejegyzés végén mielőbbi felépülést kívántak, és gratuláltak az életmentésben résztvevőknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Aki azt mondja, hogy az orosz gáz nélkül folytatni tudja a rezsicsökkentést, az hazudik
A kormány a januári hidegre hivatkozva 30%-kal csökkenti minden háztartás rezsiköltségét. Az intézkedés az orosz gáz körüli uniós vita része, melynek tétje a teljes magyar rezsicsökkentés.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 30.



Minden háztartás januári rezsiszámlájából harminc százalékot jóváír a kormány. Orbán Viktor szerint a rendkívüli hideg miatt ennyivel nőttek volna a családok kiadásai, rezsicsökkentés nélkül pedig százezrek kerültek volna bajba. A miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel arról beszélt,

a kormány azért döntött a mindenkit érintő tehercsökkentés mellett, mert a számlázási rendszer annyira bonyolult, hogy máskülönben sokan igazságtalannak érezték volna a végeredményt.

Orbán szerint Magyarországon egy olyan rendszer működik, amely az energiacégeknél keletkező profit egy részét támogatásként osztja vissza, de ezt az „egyedi, szokatlan” megoldást az Unióban „ki is akarják nyírni”.

A kormányfő szerint az olcsó energiát Oroszországtól lehet venni, anélkül pedig nincs rezsicsökkentés.

Úgy látja, a Tisza Párt le akar válni az orosz gázról, ami komoly fenyegetés a családoknak.

„Aki azt mondja, hogy az orosz gáz nélkül folytatni tudja a rezsicsökkentést, az hazudik”

– jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy az orosz gáz tiltásáról szóló brüsszeli rendeletet meg kell semmisíteni, különben „2027-re a magyar családok fejre állnak”.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy

a rezsicsökkentés fenntartásához három súlyos tárgyalást kellett lefolytatnia.

„Meg kellett győznöm az amerikai elnököt, - aki szintén híve annak, hogy Európa váljon le az orosz gázról, - hogy Magyarország legyen kivétel, mert ide nem lehet tankerhajókkal olajat hozni. Meg kellett győznöm az orosz elnököt, hogy annak ellenére, hogy az ukránok ezt akadályozzák, mégis vállalják az energia további szállítását. Meg kellett győznöm a törökök elnökét, hogy biztosítsa a rajtuk keresztülmenő másik útvonalat” – mondta.

Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tavaly decemberben állapodott meg az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről.

A tervek szerint a vezetékes gáz importját 2027 őszétől tiltanák meg, bár a szabályozás átmeneti kivételeket és védzáradékokat is tartalmazna az ellátásbiztonság érdekében. Orbán Viktor szerint Brüsszel azért nevezi a tiltást kereskedelempolitikai döntésnek és nem szankciónak, hogy megkerülje a tagállami vétót, amihez nem kell egyhangú egyetértés.

A miniszterelnök szerint Kijevnek a következő tíz évre 800 milliárd euróra, katonai eszközökre pedig további 700 milliárd euróra van szüksége. Úgy véli, Brüsszel ezt a pénzt hitelből vagy a tagállamoktól begyűjtött több pénzből akarja előteremteni, ami a magyar családoknak 5652,9 milliárd forint, családonként 1,4 millió forint terhet jelentene.

Az EU hivatalos, 2024 és 2027 közötti időszakra szóló, Ukrajnát támogató kerete összesen 50 milliárd euró, amely hiteleket és vissza nem térítendő támogatásokat is tartalmaz.

Orbán szerint az áprilisi választás tétje is az orosz gáz kérdése.

A miniszterelnök a biztonságpolitikai helyzetről is szót ejtett, mondván, Európának fejlesztenie kell a haderejét, és tárgyalásokkal ütközőzónát kell létrehozni Európa és Oroszország között. Ezzel párhuzamosan a fegyveres erők állománya ezekben a napokban kapja meg az egyszeri, hathavi illetménynek megfelelő juttatást, az úgynevezett fegyverpénzt.

A januári harminc százalékos rezsikedvezményt a gáz- és távhőszámláknál a szolgáltatók automatikusan érvényesítik a következő elszámolószámlákban. Azok a háztartások, amelyek villamos energiával fűtenek, április 30-ig nyilatkozatban kérhetik a jóváírást a szolgáltatójuktól.

Via Kossuth Rádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új admin érkezett, és fideszes kampányposztok lepték el a 32 ezres pécsi Facebook-csoportot
Kolozsi Patrik, a Gamer Digitális Polgári Kör alapítója vette át a Pécsen Hallottam csoportot. Lapinformációk szerint a váltás után Cziráki Attila jelölt posztjai jelentek meg, a hozzászólásokat pedig letiltották.


Pár nap leforgása alatt politikai kampányfelületté alakult át az egyik legnagyobb, 32 ezer tagot számláló pécsi Facebook-csoport, miután új adminisztrátor vette át az irányítását. A váltás után nem sokkal több fideszes politikus is megjelent a tagok között, a párt helyi jelöltje pedig menetrendszerűen posztolni kezdett a korábban alapvetően politikamentes felületen – írta a Telex.

A Pécsen Hallottam nevű csoport élére január 16-án került új adminisztrátorként Kolozsi Patrik. Három nappal később a tagok között megjelent Cziráki Attila, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjelöltje és Őri László, a választókerület elnöke is. Ezt követően Cziráki ütemesen, naponta legalább kétszer posztolni kezdett.

A csoport tagjai közül többen furcsállták, hogy a fideszes politikus egyáltalán nem odaillő bejegyzései mit keresnek az apróhirdetések, állatok örökbeadásáról szóló felhívások és helyi segítségkérések között.

A jelölt bejegyzései láthatóan nem hoztak átütő sikert, többet azóta töröltek is, a hozzászólásokat pedig letiltották alattuk.

Az ügyre egy Reddit-bejegyzés hívta fel a figyelmet, amelyben

megosztott képernyőképek szerint a csoport nem sokkal korábban eladó volt.

Mivel a képernyőképeket nehéz bizonyítékként kezelni, a Facebook-csoportoknál pedig nem lehet visszanézni az adminisztrátori előzményeket, a lap a jelenlegi állapotra koncentrált. A feltételezett korábbi tulajdonos tagadta, hogy admin lett volna a csoportban, szerinte tévedésről van szó.

Az új adminisztrátor, Kolozsi Patrik a Gamer Digitális Polgári Kör egyik alapítója.

Nevéhez olyan, a gamer szcénához köthető civil szervezetek fűződnek, mint az Országos Gamer Szövetség és a Magyar Gamer Szövetség Egyesület, amelyek többmilliós támogatásokat kaptak állami alapokból, így a Városi Civil Alapból és a Nemzeti Együttűködési Alapból. A lap kérdésekkel kereste meg Kolozsi Patrikot, de egyelőre nem kapott választ.

Mindez egy szélesebb jelenség része. Tavaly nyár óta több közösségi médiás tartalomgyártó és mémoldal-kezelő is kapott több millió forintos ajánlatot a felületeik átvételére. Ezzel párhuzamosan népszerű oldalak váratlanul a korábbitól jelentősen eltérő profilra váltottak, és a Fidesznek kedves narratívák, mémek terjesztésére álltak át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk